Mastodon

Vajon hányszor kell még a videóbírónak bizonyítania?

Bp. Honvéd – Paks 1-1

Nagy nehezen találtunk egy gólt, majd jött korunk pestise, jéghegye, vadkanja, a futball gyilkosa, maga a Sátán, a kib*szott videóbíró, és

  • meglátott egy kezezést, amit csak ő látott, sőt belelátott, még akkor is, ha tényleg megtörtént, mert a felvételek alapján nem merném teljes bizonyossággal állítani. (vö.: a videóbírónak pont ez lenne a feladata),
  • majd behúzott egy olyan kétcentis lest, amit még az ismétlésekben is alig lehetne észrevenni, és ami miatt nem szokás reklamálni, ha mégis megadják a gólt.

A VAR ismét bizonyította, hogy képes megölni a helyszíni szurkolást. És ha lehetőséget kap rá, akkor meg is öli.


Azt egyébként nem tudnám megmondani, hogy mi voltunk vállalhatatlanabbak, vagy ez az egész jelenség, amit a VAR hozott a fociba, azonban a nyitómondatban minden ott van: nagy nehezen találtunk egy gólt. 

Apróság, ennyinek is örülni kell az ilyen meccseken – és valahogy megtartani. Legalább a pályán sikerült, sajnálom, hogy egy konténerben úgy döntöttek, beleszólnának az eseményekbe.

Korábban az ilyen konténerekben a szemetet és a sittet tároltuk, manapság a videóbírót, a videóbíró asszisztenst és az operátort. Mint egy falat kenyér, úgy kellettek a focinak.

És nem őket hibáztatom, mert egyénileg mindenki úgy lehet hülye, ahogy csak tud, hanem azt a közeget, aki és ami belehajszolta a focit abba az őrületbe, hogy minden, de tényleg minden fontosabb, mint a jelen lévő nézők szórakozása. A pénz, a profit, a tévénézők szórakozása, és nyilván a befektetett munka ne egy tévedésen vesszen el. Egyedül a szurkoló nem számít, ő csak üljön ott, legyen kedves biodíszlet, és tapsikoljon, amikor tapsikolni kell.

Az ilyen meccsek, és az ilyen videóbírós ítéletek egyre kevésbé a fociról szólnak, arról a fociról, amit lehet szeretni. Aki pedig a sterilitásra kíváncsi, az szurkoljon egy irodaháznak, vagy a sokadik ugyanolyan Kozsó-féle bandának.

Mindegy, kib*szott kesergés lett az egész, inkább


osztályozzunk.


Azt már tényleg csak a végére, és tényleg csak mellékesen, hogy kezdek egyre inkább hányni a saját klubunktól, és lassan kilép a némi alkohollal még elmegy kategóriából. Nem a Kispesttől émelygek, mert azt milliószor leírtam, hogy a Kispest én vagyok, te vagy, mi vagyunk, hanem azoktól, akik olyan polcokra próbálják meg feltenni a klubot, ahol semmi keresnivalója nem lenne egy normális világban.

Egy normális világban.


🗣️  a hozzászólás // előmoderált.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

29 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
gate.io
2 éve

So glad you enjoyed it, thank you so much for coming and for all your support ❤️ gate io

trackback

[…] évtől kikerült a szabálykönyvből, így teljesen mindegy, hogy kin és hogyan pattan meg (l. Böde és Lukic esetét), a lényeg a kezezés, illetve a szabálykönyvben bennmaradt fontos […]

Blaser Ferenc
Blaser Ferenc
2 éve

Arról nem is beszélve, hogy az mennyire idegesítő, ha van egy szitu, ami nekünk kedvezhetne, de meg sem vizsgálják, vissza sem játszák a közvetítésben. Nagyon jó lenne, ha bejátszanák a VAR bírók és a játékvezetők közötti beszélgetést, mint az F1-ben, valahogy így: https://www.youtube.com/watch?v=UR9wwqjbO1I&t=76s (érdemes megnézni 1:11-től van egy VAR-os eset) .

Sokszor tényleg segít ez a rendszer a vitás kérdések eldöntésében, de azt kell mondjam, hogy a VAR ugyanúgy igazságtalan és benne van a tévedés, mint a tradicionális játékvezetésben, viszont ez az új megoldás, sokkal jobban bőszíti a szurkolókat.

Döme Sanya
Döme Sanya
2 éve

Egyébként a var lehetne az, ahol van idő egységesen megitélni az eseteket, helyette ahány var annyi szokás.

Andreas Mikitovics
Andreas Mikitovics
2 éve

Amit a klubnál tegnap este kiraktak a hivatalos Facebook oldalukra (https://m.facebook.com/honvedfc/posts/370781308392129) az teljesen elfogadhatatlan, undorító, taszító mindennek az alja!
Tényleg mi a faxert kell ezt? Ettől jobban fogunk játszani, több gólt rúgunk, az összes idei meccsünk megnyerjük? Tényleg hányni kell ettől!!
A hatvanas évek elejétől (amíg tehettem) jártam Kispest – Honvéd meccsekre, de ilyen undorító taszító megnyilvánulása a klubnak sohasem volt!

medvepuszi
medvepuszi
2 éve

Az se semmi, hogy a Fehérvár-Kisvárda meccs után a Révész úgy kezdte az egyik válaszát az értékelésében, hogy kb. „remélhetőleg jól végződik a választás…”. Mo., 2022

Agoston Balazs
Agoston Balazs
2 éve
Reply to  medvepuszi

Végülis ez semleges mondat, hiszen minden szavazópolgár abban bízik, hogy jól végződjön. :-)

medvepuszi
medvepuszi
2 éve
Reply to  Agoston Balazs

Aham :)

Kovács Hunor
Kovács Hunor
2 éve
Reply to  medvepuszi

Az érthető,hogy ő ezt mondja. Egy váltás esetén csöves sorsra jutnának gyorsan,persze hogy a sok pénz jön be inkább neki.

Kovács Hunor
Kovács Hunor
2 éve

Mit raktak ki megkérdezhetem?
(nincs facebookom,nem tudom megnyitni…)

dixneuf
dixneuf
2 éve

Elgondolkodtam azon amit a helyszíni szurkolás kapcsán írtál. Valóban nem számítunk, és ahogy múlik az idő, egyre inkább nem. Igazából csak a baj van velünk, van véleményünk, csúnyán beszélünk, nem értünk egyet a hivatalossal, szemetelunk, berúgunk, rongalunk, közlekedési dugókat generalunk, rendőrt, biztiőrt kell miattunk kirendelni, jegyet nyomtatni, programfuzetet, büfét, parkolót fenntartani… hát milyen jokapcsolatú klubtulajnak kell ez a sok hercehurca? A jövő mar talán látható is a horizonton. A szurkolást majd bejatszak zajkent mint a kovid alatt, a képet meg megoldja a CGI. Sok szép ember kulturáltan szurkol, egyszerre mozog, ha kell fontos üzeneteket közvetít ( Magyar tejet igyál csak / Támogasd a gazdákat, ejaejao).
Mi kell még?

Bukott Rockzenész

Pippo Inzaghinak, a leshatár királyának vajon hány gólját vette volna el a VAR?

Agoston Balazs
Agoston Balazs
2 éve

A kezezés sajnos stimmelt, a gólunk viszont kurvára nem volt les, egy centit se volt az. Szabályos góltól és így győzelemtől fosztottak meg minket.

zergetoll
2 éve
Reply to  Agoston Balazs

Valóban érintette Lukic kezét a labda. De Lukic háttal volt és épp küzdött egy fejpárbajban Ádám Martinnal. Ádám fejéről csúszott át a kézfejére a bogyó. Nem tartott gólba nem befolyásolta a labda irányát stb.
Ergo ha valami vétlen kezezés, akkor ez az.
Nem úgy van az, hogy a vétlen, véletlenül kézre pattanó labda nem szabálytalan?

zergetoll
2 éve

kb 12 pontunk ment már el a VAR miatt. Igaz kb. 4 pontot hoztunk is vele. Az egyenleg akkor is tragikus. Ezzel a 8 ponttal a negyedikek lennénk.

Lajos Gál
Lajos Gál
2 éve
Reply to  zergetoll

Azt szokták mondani,hogy ezek a döntések hosszútávon kiegyenlítik egymást.Nálunk egyeltalán nem így látom.

dixneuf
dixneuf
2 éve
Reply to  Lajos Gál

Vagy a hosszú táv hosszabb. Mittomen 10 év.

medvepuszi
medvepuszi
2 éve
Reply to  zergetoll

Nem hiszek abban, hogy ez szándékos. Jövőre talán fordítva lesz. De szerintem nem ez a lényeg, egyszerűen tönkreteszi a meccsélményt, akármilyen is a mérleg a végén.

Andreas Mikitovics
Andreas Mikitovics
2 éve

Rohadjon meg a VAR. Ettől függetlenül azért Vignjevic mester is elkövetett pár taktikai hibát. Lukic és Drazsé nagyon hiányzott az elején a kezdőből! Momo herceget is betehette volna csereként a második félidőben. Májer nem értem miért van az első keretben (anyuci?), nem élvonalbeli szint amit nyújt, miközben Kerezsi és Benczenleitner még a keretben sincsenek.
Bízom benne ma a lilákok kikapnak. A mtk lehet hogy közeledne, de egy hét múlva max. visszaállna a jelenlegi helyzet a tabellán.

bataati
bataati
2 éve

Én általában onnan szoktam megközelíteni, hogy ha ezt az ellenfél játékosa csinálja ellenünk, akkor háborognék-e, ha nem kapnánk tizit és megadják a gólt. És háborognék, mert Lukics keze messze volt az indokolttól és hozzáért a labda, a gólnál meg bármennyivel is, de lesen volt…
Nem mondhatnánk, hogy a hármas csere bejött volna, Drazsics és Májer egymással versengett a mezőny legrosszabbja címért, de Ők legalább nem hoztak össze egy tizit az ellenfélnek…

Döme Sanya
Döme Sanya
2 éve
Reply to  bataati

Hát engem egyáltalán nem győzött meg a többszöri visszajátszás, hogy kézzel ért hozzá. A másik viszont az, hogy múlt héten valamelyik meccsen simám beleért kézzel, a var megnézte és nem itéltek tizeneggyest.

bataati
bataati
2 éve
Reply to  Döme Sanya

Az sajnos látszik, hogy feljebb tart utána a labda, kérdés max. az lehet, hogy ezt milyen jellegű kezezésnek ítéled meg, de mivel a keze akkor épp feljebb van, mint a feje, azt nem nevezném természetes mozdulatnak… Ettől még az való igaz, hogy a VAR sem érdekli a bírókat, ha csalni kell, valamikor tavaly tavasszal néztem egy Bayern Bundesliga meccset, ahol 1-1-nél az ellenfél behozott egy rohamnégert a 80. perc körül , akit 5 perc alatt kétszer is teljesen nyilvánvalóan felrúgtak a 16-oson belül, de a VAR szerint persze egyik sem volt az… Ezek után persze a Bayern talált egy gólt a 92. percben és nyert.

CSAKAttila
CSAKAttila
2 éve
Reply to  bataati

Messze volt az indokolttól?? Légy szíves ugorj fel te úgy ahogy ő és nézzük meg, hogy a Te kezed kb hol lesz..

bataati
bataati
2 éve
Reply to  CSAKAttila

Ó, ha fel tudnék ugrani életemben még egyszer, akkor esküszöm bármit kipróbálnék közben… :)
De akkor azt mondod, hogy ha ezt az egyik ellenfél játékosa csinálja ellenünk, akkor nem panaszkodnál, ha nem kapnánk érte tizit?

CSAKAttila
CSAKAttila
2 éve
Reply to  bataati

Azt, el kell olvasni a szabályt és alkalmazni. Sajnos a bírok ezt nem teszik! Benne van, hogy a test természetes mozgása nem kéz.

Snowflake
Snowflake
2 éve

Érdekes, a VAR behozatalával az NB1-ben jellemző gyalázatos színvonalú bíráskodás javulását vártam, de igazából több vitát szül mint nyereséget hoz. Béke poraira! :)))

Ray
Ray
2 éve

Azt hiszem ezt a VARozást kicsit túlzásba viszik. Az olyan leshelyzeteket amiket milliméterezni kell vonalakkal nem is kellene nézni. Ha méteres lest engedne el e játékvezető akkor lehetne rászólni hogy nézze már vissza. Ez így csak bohóckodás. Áll a játék sokszor 5-6 percig mire meghozzák a döntést, ami nem is biztos hogy igazságos.

CSAKAttila
CSAKAttila
2 éve
Reply to  Ray

Teljesen egyetértek!!! Erre ránézel, még megállítva is egyonal, élőben pláne! Támadó focit kell segíteni, gól nem kérdés.

mészöly sámán

Igazi var kezezes volt meg var les, ez faj de az eszem szerint ez igy megiscsak jobb. Ertekeltem volna ha a var kiallitja a vindekkert aki a foldon csuszva kapart azert hogy szandekos kezezest hajtson vegre a kozeppalyan, valami amit buntetni kene a fociban az fixen ez.