Az rendben, hogy elismerték, Iványi és Vad II rendesen benne volt a kiesésünkben azzal, hogy a bajnokság utolsó meccsének 85. percében képtelenek voltak tisztességesen meghozni egy ítéletet, azonban odáig már nem jutott el Hanacsek, hogy elmondja, melyik további ítéleteket tartják hasonlóan súlyosnak az idényből. Még a végén valaki összevetné a jegyzőkönyvekben szereplő bírók neveivel.
A másik, amit Hanacsek nem magyarázott el, hogy ha már ők felelnek a bíróküldésért, akkor hogy a rákba fordulhat elő olyan abszurd sűrűsödés, mint Iványi és a Honvéd? Különösen a bajnokság utolsó körében.
Az rendben, hogy Iványit végre eltakarították a nyáron, elég meccs száradt már a lelkén, nekünk például legalább egy kupadöntő és egy kiesés, viszont magáról az eltávolításról semmiféle közleményt nem adtak ki, így továbbra is áll a szurkolók körében általános vélekedés: egy összezáró csaló banda az egész bírói kar.
Ugyanitt: a küldésekért felelős ember ki volt? Hogy jöhetett ki ennyi Iványi egymás után?
Táblázatban Iványi és a Honvéd, amióta van videóbíró az NB I-ben:
idény | kör | Iványi | Vad II | Bogár | Solymosi | Erdős |
---|---|---|---|---|---|---|
2021-22 | 1-11. | 0 | 2 | 0 | 3 | 2 |
12-22. | 2 | 1 | 2 | 0 | 0 | |
23-33. | 2 | 0 | 3 | 1 | 1 | |
2022-23 | 1-11. | 4 | 2 | 0 | 1 | 0 |
12-22. | 2 | 0 | 1 | 0 | 2 | |
23-33. | 8 | 1 | 0 | 0 | 0 | |
összesen | 18 | 6 | 6 | 5 | 5 |
Grafikonon pedig így néz ki az összes videóbíró:

A sporikat az első szerepvállalásuk sorrendjében raktuk fel a grafikonra. Iványi kilencedikként varozott nekünk, először 2021. november 27-én, a Honvéd-Újpest 1-2-n.
Ami igazán érdekes, hogy amíg a VAR első 55 meccsén 10, addig az utolsó 11 meccsén 8 alkalommal küldték valamelyik meccsünkre. Már eleve ez a 8 küldés is több, mint a sorban utána következők összes küldése két év alatt.
Hogy a jóbüdösp*csába lehetnek ekkora véletlenek?
Azért a Honvédról is pár keresetlen szó
„Sok álmatlan éjszakát okozott a játékvezetőknek“ – összegzett Hanacsek Attila, aki megjegyezte, emberi hiba mindig lesz, ez alól a VAR sem kivétel, mivel ott is emberek döntenek.
Eddig tart az MTI beszámolója, azt pedig már csak mi tennénk hozzá, hogy ami a játékvezetőknek álmatlan éjszakákat, az a Budapest Honvédnak több száz millió forintos anyagi és jelentős erkölcsi kárt okozott.
A PAFC–Honvéd mérkőzés után az MLSZ felé is jeleztük, hogy számunkra elfogadhatatlan az ítélet, ezen pedig a hiba utólagos elismerése sem segít, és egyúttal bízunk benne, hogy a jövőben még tovább csökkenhet a súlyos hibák száma, hiszen a magyar futball érdeke, hogy elkerülhessük az ilyen eseteket.
Eső után köpönyeg // honvedfc.hu
Most tekintsünk el attól, hogy az ítélet elmaradása csak az első lépés az több százmillió forintos anyagi kár felé, mert a tizenegyest még be is kell rúgni, majd az eredményt megtartani nagyjából tíz percen át, miközben a Videoton nem rúg gólt a Fáyban.
Amitől viszont nem tudok eltekinteni:
- lehet, a rossz ítélet végül több százmilliós anyagi kárt okozott a klubnak, azonban az ennél jóval nagyobb kárt okozó Kun Gábor és/vagy Mendelényi miért nem kapott hasonló cikket? Ki írta alá a mindenféle remek szerződéseket? Ki engedte, hogy éveken át talicskázzák ki a pénzt Kispestről? Korábban milliárdok folytak el felelős nélkül, most viszont pár nyamvadt százmilliónak hirtelen megtaláltuk a gazdáját.
- erkölcsi kár – bruhahahahahhahahahahahaha. Bocs, ezen most még egy ideig:
hahahahahahhbhbahahaha, bruhahhahahahaha, muhahhahahahahahahah, haahhhahhahaha, bruhahhahahahaha, aahahhahahahahahaa,
bzmg, komolyan fetrengek a röhögéstől.
Istenem, nehogy azt gondoljuk, hogy ezek a bírók valódi erkölcsi kárt okoztak a Honvédnak. A bírókat a futballközvélemény jelentős része amúgy is valahová a kerti budikban a sz*ron úszó férgek és a patkányok közé sorolja rendszertanilag, a megítélésükön néhány tucat felcsútihoz hasonló ítélet sem fog jelentősen változtatni.
A Honvédnak maga a Honvéd és a Honvéd vezetősége, valamint jó néhány alkalmazottja okozott komoly erkölcsi kárt.
Egy Kun Gábort soha nem fogunk tudni lemosni magunkról. Úgy összekungáborozott minket, hogy örökre egy undorító fekély marad a történelemkönyvünk hasábjain. Vagy azt hisszük, hogy amíg a bírók álmatlanul forgolódnak ágyukban, addig Lukic nem tud édesdeden és teli hassal durmolni? Vagy egy Mitrovicot, Ennint, Tamás Krisztiánt annyira megérintett a kiesésünk?
Az igaz, hogy
- a bírók nagyot hibáztak, miközben a VAR mellett egyik legfőbb érv az volt, hogy a komoly pénzre menő focitornák a pályán dőlhessenek el.
- a Honvédot valóban komoly anyagi kár érte a kieséssel, aminek mindössze egy lehetséges előfeltétele volt a bírók hibás ítélete. Túlzásnak tartom, hogy a klub a hivatalos kommunikációjában összeköti a kettőt.
- és ennyi.
címlapkép: Iványi kiállítja Hidit 2016. szeptember 10-én a Mezőkövesd-Honvéd 3-1 meccsen. fotó: Babar
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
Van valami korhatár féle a bíróknál, ami után nem ellenőrkedhetnek vagy VAR-ozhatnak? Iványi 75-ös 48 éves. Valaki rálát a bankszámlájára?
Mit gondolsz, ennyi esze van, hogy magyar szla rá érkezik a della?
mégis egy focibíróról beszélünk, nem egy agysebészről :D, másrészt mondtam én hogy hazai bankszámla? de érdekes lehet az is, hogy hol volt nyaralni, esetleg milyen autót vett etc. rálehetne ereszteni az adóhivatalt :)
Bank szla rá csak akkor látsz rá, ha a szia vezető bank egy olyan alkalmazottja vagy, akinek jogosultsága van arra.
Aki megy ankétra, megkérdezhetné, várható még új játékos érkezése?
Emlékszik bárki olyan ankétra, aminek volt értelme?
Például mert bejelentettek valami új dolgot?
Például mert jó kérdésekre őszinte válaszokat adtak?
Pedig lehetne értelmessé változtatni egy ankétot, ha valódi tartalommal töltenénk meg, és nem az „én még láttam Tichyt játszani” felszólalok ismételnék meg huszadjára is, hogy nagyon gyenge a keret, kellene egy középcsatár, és hasonló semmitmondó marhaságokat.
Gondoltam, egy próbát megér. Nem nevekre lettem volna kíváncsi (hazudok, arra is 😁), csak arra, aktívak vagyunk a piacon, vagy a mostani keretet tekintik véglegesnek.
Máté edzőbának volt egy olyan mondata, amiből arra lehetett következtetni, hogy ez a végleges keret, de már nem tudom sajnos felidézni…
A fehérvári meccs után nem volt álmatlan éjszakájuk? Cinikus szarháziak.
Ha a karmelitából az a parancs hogy Iványi sürűsödjön akkor sürűsödik….
Miért akarna a főni kibaszni direkt az egyik elsőszámú felszopójával?
Mert a főni gyülöl minket a felszopó meg egy szervilis csinovnyikja akit pont nem érdekli milyen csapat poszterja volt gyerek korában a szobája falán.
Komolyan gondolja bárki is, h a karmelitában a „főninek” vagy bárkinek ott van ideje jelentéktelen ügyekkel foglalkozni?
Aquila non captat muscas