Mastodon Mastodon

Kubatov mondataiban nem is a Fradi a lényeg, hanem az egész rendszer hozzáállása a sportegyesületekhez

Keress egy ellenséget, személyesítsd meg, majd hagyd, hogy a lakosság intézze a többit.

Nincs két NER. Nincs olyan, hogy kiszemezgetjük belőle a jó részeket, miközben halkan elismerjük, van azért benne bőven rossz, hiszen az egész rendszer arra törekszik, hogy lehetőleg mindenre rátelepedjen, mindent áthasson, mindent magába olvasszon. Ugyanaz a NER az oktatásban, az egészségügyben, ugyanaz a NER a sportban, a sajtóban, nincs más NER a közbeszerzésekben, és nincs más a politikusok megszólalásaiban sem. Ahogy két Kádár-korszak (létező szocializmus, kommunizmus, mindegy minek nevezzük) sem volt. Az univerzalitásra törekvő rendszerekben minden összefügg mindennel, és minden egyetlen központból eredeztethető.

Nem egyértelműen kispesti téma, azonban annak megértéséhez, hogy miért történik az velünk, ami történik, ahhoz magának a rendszernek a logikája környékén érdemes keresgélni.

Első premissza: a tévedhetetlenség.

Kubatov nyilvánvalóan tévedett, amikor egy állami tulajdonú cég vezetőjét vádolta meg azzal, hogy a cég nem támogatja a továbbiakban a papíron nem állami Ferencváros egyik szakosztályát. Emiatt lett a cég vezetőjéből egy ember, aki „mit sem sejt a nemzeti érzésekről”, kettő az egyben lerendezve magának az embernek a kizárását a magyarságból, a nemzetből, valamint került diszkrét egyenlőségjel a Fradi és a nemzet közé. (A nemzetből, magyarságból kirekesztésnek óriási hagyományai vannak Magyarországon, és még manapság, minden ismert történelmi tapasztalat ellenére is előfordul akár a legmagasabb pozíciók szóhasználatában, gondolatvilágában is. A legjobb persze, hogy Bényi korábban sportvonalon mozgott, és 2022-től a Budapesti Olimpiai Bizottság elnöke, aki a Maharthoz eleve valószínűleg mint őrhelyre került.)

Hiába derült ki, hogy a cég feletti tulajdonosi jogokat gyakorló minisztérium közvetlen utasítása volt a szponzoráció megszüntetése, Kubatov nem módosított, és továbbra is a cég nemzeti érzésre jól láthatóan sz*ró vezetőjét teszi felelőssé. Még külön feliratozott képet is szerkesztettek a Facebookon nyilvános bejegyzéshez, hogy az emberek pontosan tudják ki az a nemzetietlen féreg, aki ráront a Ferencvárosra.

Figyeljük meg magát a szóhasználatot: hátba szúrta. Aljas és fondorlatos módon. (képernyőkép: Facebook / Kubatov Gábor)

Második premissza: a lakosság tudatlanságának fenntartása

Csak a tudatlan tömegek irányíthatók, és ha a tömegeket folyamatos bizonytalanságban tartjuk, miközben néha erős kézzel rámutatunk a felelősökre, akkor a milliónyi információ tengeréből szerencsés estben csak annyit fognak kiszűrni, hogy mi megvédjük őket. Ennyi pont elég.

Most épp a Mahart Passnave Kft. vezetőjétől kell megvédeni a nemzetet. Az teljesen lényegtelen, hogy a Mahart Passnave Kft. tulajdonosa az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint annak minisztere, Kubatov párttársa, Lázár János gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Mindez teljesen lényegtelen, a lakosságnak amúgy is bonyolult lenne elmagyarázni (ráadásul l. első premissza: borulna a tévedhetetlenség), maradjon tehát Bényi.

Harmadik premissza: a túlkapások hallgatólagos támogatása

„El a kezekkel a Fraditól!! Bényi takarodj!”

Ez a szöveg jelent meg egy molinón az egyik Duna-parti jegypénztáron.

Az most mindegy, hogy a Mahart Passnave Kft. épp elvette kezeit a Fraditól, hiszen pont az a lényeg, hogy nem kívánja a továbbiakban támogatni, azonban ilyen apróságokon felesleges fennakadni, amikor mindannyian tudjuk jól, itt a jár esete forog fent. Mivel a Fradi = nemzet, a cég is állami cég, az állam a nemzeté, tehát az állami cég támogatása jár a Fradinak.

Egy politikus megszólalt, mondott egy nyilvánvaló ferdítést, hülyeséget, és ennek az lett a következménye, hogy egy vagy pár ember vak hittel és buzgósággal azonnal akcióba lépett. A politikus azóta sem javította magát, nem kért elnézést, inkább hallgatólagosan támogatja ezeket az akciókat. Ráadásul ha jól értelmezzük a legutóbbi bejegyzését, akkor egy televíziós műsorban még inkább beleállni szándékozik a történetbe.

Negyedik premissza: következmények nélküliség

Bényi és a Mahart Passnave Kft. teljesen lényegtelen, eldobható szereplők. Most kicsit rossz az embernek és a cégnek, azonban úgyis hamarosan akad egy következő ellenségkép, akit majd lehet gyűlölni, és rögtön elfelejtődik az előző. Elnézést senki sem fog kérni, vagy ha mégis, talán évek múlva, közel sem akkora nyilvánosság előtt, mint ahol a betámadás történt.

Gyakorlatilag minden mindegy, így akár a tények elferdítése, akár a részigazságok, de akár a nyilvánvaló hazudozás is belefér, a lényeg, hogy legyen egy ellenség, akitől éppen megvédjük a mit. A nemzetet, a magyarságot, és az ezekkel egyenértékű dolgokat, például a Ferencváros.

Az a fontos, hogy az emberekben kialakuljon egy egészséges mi-kép, ami ugyan teljesen üres, hiszen nem létezhet benne semmi, amihez képest hetente lehet más az ők, a nem mi, akiket éppen gyűlölni ajánlott. Ebből következik, hogy mindig csak és kizárólag ők vannak, a minket elveszejteni akarók. A pozitív mi-képből így lesz valójában egy negatív, mindig másokhoz képest értelmezett katyvasz, amiben idővel feloldódva a lakosság annyira bizonytalanná válik, hogy ezek után bárkitől meg lehet védeni (a szavak szintjén), akár még úgy is, hogy az a bárki egyáltalán nem támadott rá, és szándékában sem állt ilyesmit tenni.

Nincs két NER. Egyetlen, mindent átható logika van.

Egy rendszer, ami mindenhol ott akar lenni, mindent szabályozni akar, mindehol és mindenkor mi/ők kategóriákat akar meghatározni, az a rendszer mindenért felelőssé válik.

És mi ebben a rendszerben vagyunk ott, ahol. Hiába van tulajdonos, ha nem akar pénzt beletenni a sajátjából, miközben az állam sem hajlandó úgy finanszírozni, mint korábban, hiszen azt látta, hogy ész nélkül nagy lángon égetik a pénzét (fontos: itt már rég nem közpénzként értelmezik, hanem az államéként, tehát végső soron a sajátjukként, amivel nem kell elszámolniuk, hiszen a folyamatos kétharmaddal mindenre, és tényleg mindenre megkapták a felhatalmazást, legfeljebb majd utána húzzák a szabályozást, ha nagyon ciki lenne a helyzet), hogy az ideküldött tulajdonosokban csalódtak, jöhet tehát a büntetés. Szőnyeg széle, csuklóztatás, az sem érdekes, hogy meddig, hogy mekkora lesz a büntetés végül, hiszen az egész nyílt végű. Majd ha lesz velünk szándék, akkor kijöhetünk belőle.

Figyeljük meg, a logika ugyanaz: tévedhetetlenség, tudatlanság fenntartása, túlkapások hallgatólagos támogatása, következmények nélküliség.

Bárki lehetne itt tulajdonos, elég csak rámutatni, és mivel feltételezhető, hogy nem szeretné elveszíteni a vagyona nagy részét, önként és dalolva vállalja, és még az is kiderül róla pillanatokon belül, hogy már gyerekkorában is nagy szurkolója volt az új klubjának. Viszont ha lecserélnéd a bukó tulajdonosokat, akkor el kellene ismerned, hogy tévedtél, és a tévedés nem fér bele. A többi már jön magától, és a végén ott állunk, hogy alig egy hónappal az egyik, a licensz szempontjából fontos határidő előtt fogalmunk sincs a megoldásról. Van egy tartozás, ami nagyon égető (és ki tudja hány lehet még, ami nem került a nyilvánosság elé), és valahogy ki kellene fizetni. A tulajdonosi kör megtehetné, azonban látványosan nem teszi, ami azt jelenti, hogy klubházon belül kellene megoldani: egy új szponzor bevonásával, vagy mondjuk egy-két játékos értékesítésével. Ha egyik sem működik, akkor kell legyen egy határidő, amikor a tulajdonosi kör kénytelen lesz beletenni a pénzt, mert ha nincs licensz, akkor itt nincs semmi, csak a kínos kérdések az államtól: mégis mit csináltatok? Mégis miért bízzunk meg benneteket más feladatokkal más őrhelyeken?

Milliárdok tűntek el Kispesten bármiféle sportszakmai eredmény nélkül, a jelentős része jellegét vesztő közpénz, és felelős természetesen nincs. Illetve van: a bírók, az ukrán-orosz háború, a rezsinövekedés, a gonosz egykori játékosok, a lényeg, hogy külső szereplő legyen, egy megfoghatatlan ellenség, akire és amire aztán rá lehet ereszteni az irracionális dühöt.

Fontos, hogy semmiképp ne a klubházban, ne a tulajdonosoknál, és legfőképp ne a rendszerben magában keressék az emberek a felelős(öke)t.

Amíg egy klubvezető olyasmit megengedhet magának, mint Kubatov, és sem ő, sem a közönsége nem érti mi ezzel a probléma, addig Magyarország egy igencsak fingszagú hely marad.


Azt az aktát most ne nyissuk ki, hogy Kubatov érvelése szerint aki nem Fradi, az nem is nemzet. Vagy pontosabban nem lehet a nemzet része az, aki nem akarja és fogadja el a Fradi primátusát, függetlenül attól, hogy kinek szurkol. Mivel nemzetebb egy Fradi, mint egy Honvéd, egy ETO, egy Újpest, egy Békéscsaba, egy Cegléd, egy bármi?

A Kubatovéhoz hasonló megszólalások, miközben erősítik a sajátok irracionális kötődését, mindenki másnál visszatetszést, hovatovább erős undort váltanak ki.

Mert a Fradinak jár.


frissítés //

Kubatov tényleg beleállt a sztoriba, és a HírTV-n fűzte tovább:

Külön vicces, amikor a be nem tartott, felmondott szerződésekről beszél, majd elhagyja a száját – szigorúan a moralitás alapján! – a következő kijelentés:

(…) a magyar államnak jó példát kellene mutatnia a szerződések tekintetében, hogy ha az állam olyan példát mutat, hogy fölbont bármilyen szerződést gyakorlatilag indok nélkül, vagy jogellenesen, hogy várja el az állampolgáraitól, hogy jogkövetők legyenek. Ilyenkor nem csak a Fradiért, hanem a magyar hazáért és az állam működéséért is aggódom. Még én sem tudom hová tenni a helyzetet, mert ez egy teljesen új szituáció.

Én erre annyit mondok a vinnyogva röhögés közepette, hogy: magánnyugdíj. A Fradi női kézicsapatának egy jelentéktelen, talán még a mezen sem látható szponzorához képest jóval komolyabb szerződéseket nem szokott betartani, vagy szokott felmondani a magyar állam, és nem ritkán jogszerűtlenül. Vagyis esetünkben Kubatov és pártja.

Ha idén nem Kubatov kapja a Karinthy-gyűrűt, akkor bundát kiálltok.

Mindeközben a Mahart Facebook-oldalán:

Ugyan a grafikonon ügyesen ki van takarva a függőleges tengely beosztása, azonban könnyen kiolvasható, hogy 30 plusz millió forintról beszélünk a tavalyi évben, ami ugyan nem kevés, de egy ilyen klubnál nem is sok. Egy másik minisztériumhoz tartozó másik állami vállalattal könnyedén pótolható.

Viszont a Mahartnak – igazi troll módjára – sikerült azért odaszúrnia a Fradinak ezzel a mondattal:

Örülünk, hogy a MAHART-PassNave hozzájárulhatott a csapat eddigi működéséhez – most átadjuk a stafétát a sikeres magáncégeknek.

Magáncégeknek – tehát nem államinak, mint vagyunk mi is (illetve a szponzorfalon található cégek egy számottevő hányada).


🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||

“Kubatov mondataiban nem is a Fradi a lényeg, hanem az egész rendszer hozzáállása a sportegyesületekhez” bejegyzéshez 35 hozzászólás

  1. Rágugliztam a szponzorációra, hátha én ismertem rosszul a szó jelentését. Ezt adta :
    „A szponzoráció jelentése egy olyan folyamat, amely során a szponzorcég eseményeket, kezdeményezéseket, szervezeteket vagy személyeket támogat, cserébe pedig pozitív márkaimázsra és nagyobb ismeretségre tesz szert…..fontos megjegyezni, hogy a szponzorkeresés folyamata sosem ér véget, hiszen fontos a szponzorcégekkel való kapcsolattartás és a kommunikáció biztosítása a projekt teljes ideje alatt.”

    Vajon a kapcsolattartás és kommunikáció milyen szinten lehet, ha egy szerződés felbontását nem egyeztetik előtte, illetőleg az erre történő reakció sem első körben a szponzor irányába történő megkeresés a „miért”-ek tisztázására, hanem egyből nyílt levél, facebook, perrel történő fenyegetés ? (Olyan kinézete van így a dolognak, mintha a szponzort „kijelölték” volna, és igazából a szponzoráció a havi/éves utaláson nem terjedne túl…. vagy mint egy maffia-filmben, amikor valaki nem akarná fizetni a védelmi pénzt, és így küldték volna el neki rögvest a lófejet , csak közben kiderült, hogy a keresztapától kapott zsebpénzből fizetett eddig, és most az mondta neki hogy ne fizessen … mármint a maffia-filmben van így, nem itt és most.. nyilván)

    A női kézilabdacsapat költségvetése 2018-ban évi 1152,1 milló forint volt, ebből a mahart 22 kb. millió (átlagot vettem) , ami nincs 2%..és ez 2018-as adat, azóta lehet nagyobb a költségvetés. Tehát éves szinten 2% kiesése teljesen felborítja a csapat versenyképességét ? Ejnye no, ez van youtube DIY videókból tanulják a költségvetés készítését.

    Igazából ez az egész a hazai csapat-sportágak sérülékenységére világít rá… Egy Patyomkin -falu az egész.
    Lehet van 30 szponzorod, de ezek nem külön független források, a háttérben egy pontba fut össze az egész. Ha oda olyan ember kerül, aki nem szimpatizál veled vagy a csapatoddal , vagy a sportágaddal, és megnyomja a nagy piros gombot, akkor dűl-borul minden. Mindegy milyen eredményes vagy, mindegy hány gyerek van az utánpódlásodban, mindegy mennyi szurkolód van. Itt vagy Kubatov képzelte magát nagyobb halnak, és hitte azt, hogy vele ez nem fordulhat elő, vagy amikor a nagy piros gombot megnyomták, nem néztek szét eléggé, hogy hova futnak onnan a vezetékek. 3 napig se lesz hír ebből, meg lesz oldva központilag a kérdés, és mindkét oldal hirdetheti a saját győzelmét

    és a költői ( vagy troll) kérdés a végére :
    Ha a Mahart az egyoldalú felmondásban nem az „eredményesség hiányát” jelöli meg, hanem a másik levél template-et használja, és a „háborús infláció okozta anyagi nehézségek, és az elhibázott brüsszeli szankciók”-ra hivatkozik, akkor felbonthatta volna egyoldalúan a szerződést és minden rendben lenne ?

  2. Kocsis Dominik megy a DVSC-be(?)
    Q istenit, így sose fogunk visszajutni.
    Rohadjon meg ez a g3ci Csirkevics, költse a pénzt az anyja ravatalozására.
    :-(
    Meg az is rohadjon meg, aki ekkora pancser, hogy nem tud szerződést fogalmazni.
    Kieséskor minden játékosnak kuss a neve, senkinek sem lehet elszámolnivalója és kész.
    De még ehhez is tehetségtelenek.

    1. Már a kiesés előtt el lett hajtva…, ha jól értelmeztem.
      De igen, kiesés esetén kuss és sicc… csak mi pénzt is akartunk érte… Kaptunk! + 3 évet

  3. Még 4.5 hónap van a kövi választásokig.
    Sztem még korai ezt tolni

    1. ezek a mindennapok, csak valakit zavar, valakit nem.

  4. A ” keress egy ellenséget” sajnos létezik. Klerikális reakció, horthyfasiszta csendőrpribékek, első világháborús magyar katonahősök kihantolt és konkrétan negsemmisített földi maradványai,
    kulákok, arccal lefelé, összedrótozitt kézzel névtelen sírokba elkapart emberek, antiszemiták, fantomnácik, jobboldaliak, koncepciós perekben megálmodott „terroristáj”, fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak („rémisztő képződmények”, kösz, Niedermüller, baszd szájba a kurva anyádat), marhafingató állattartók, klímagyilkos boomerek, autóval közlekedők, húst fogyasztók, és így tovább. A sátán által a világba fújt torz baloldali jakobinus lelkiség minden álarcában ugyanaz.
    Szerencse, hogy 2010 óta gyógyul a nemzet.

    1. gyógyul egy fenét. ennyi darabban még sosem volt. ez a drágalátos kormány már minden létező, eddig is a társadalom perifériáján élő csoportba belerúgott/kezel ellenségként. hol nyíltan, hol kevésbé nyíltan. egyetlen embercsoport számít nekik, a Magukfajták. emellett meg még a szavazóbázisuk nem kis részét alkotó csoportokat (pl mélyszegénységben elők) is magasról leszarják.

      1. Teljes tévedés. A baloldal által megosztott, szétszakított, egymásnak uszított (lásd: osztályharc, 23 millió románnak hazudott elszakított országrészbeli magyarok, ugyanakkor lelkesen felszopott illegális migránsok, stb.) magyar társadalom ma már nagy többségben sorakozik fel fontos nemzeti ügyek mellett. A baloldal által kisemmizett, tönkretett, máig gyalázott vidék soha nem látott infrastrukturális és társadalmi fejlődést élt át 2010 óta. A magyar sportsikerek milliók lelkét szabadították fel a mesterségesen beléjük vert bűntudat és a beteges „merjünk kicsik lenni” érzés alól. A magyarság világszerte elkezdett összekapcsolódni, elindult a magabízó, öntudatos nemzetté válás útján. Ez történelmi siker.
        És ez akkor is tény, ha kismillió szarságot, bűnt, gyalázatot is elő lehet bányászni a hordalékból. Szerintem úgy fair, ha teljes képet nézünk, de persze mindenkinek joga a negatívumokat kutatni.

        1. fu a nemzeti chatgpt jol dolgozik :D
          mondjuk a videki embereket es szolgaltatokat nem a rezsicsokkentessel szopatjak, hanem csak elinditanak egy orszagos hazszigetelesi projectet mar tobbet tettek volna a videkert mint amennyit eddig meg a kovetkezo 12 evben tettek, de hat persze, ki mit lat sikernek ugye.

        2. Nem meglepő, hogy 2010 után fejlődni tudott a vidék, vagy bármi más, de ez faktorok nélkül nem összehasonlítható. Pl. 2 dolgot érdemes megnézni: miből volt ez lehetséges, tehát EU pénzek 2010 előtt és után, illetve gazdasági környezet, ami úgy 2020ig globálisan tökéletes volt. Ebben a környezetben én is megcsinálom ezt, ehhez nem kell tehetség. Egyébként ezek általános politikai hőbörgések, a cikk nem erről szól, attól függetlenül, hogy van politikai kötődése, és természetesen kritikája is, ahogy az el is várható egy szerzőtől. Világszerte magyar összekötődés? Ezt én nem érzékelem sajnos. A cikk korrekt, ebből a szituációból pozitívumokat nehéz lenne említeni.

        3. Igen, én is ezt hallom, a vidéki ismerősöktől, hogy mekkora fejlődés. Igen, valóban az EU-s pénzeknek köszönhetően hatalmas támogatások jöttek Magyarországra….és hatalmas támogatások mentek zsebekbe, hatalmas támogatásokból épületek felesleges kilátók, stadinonok, vendégházaknak álcázott nyaralók és még sorolhatnánk. Abban igazad van, hogy a jót és a rosszat együtt kell vizsgálni, de az a baj, hogy amit Te sikernek értékelsz (EB, VB rendezések, nemzetközi kiállítások, stb.) az mögött hatalmas túlárazott építkezések, támogatások megnyírbálása van, külföldre kifolyatott hatalmas lóvék vannak….vagyis ezek a sikerek akkor lettek volna igazán nagy sikerek, ha nem egy szűk politikai réteg vagyonosodását szolgálták volna, mert ha összeadod az elmúlt 10 évben miliárdossá növekedett oligarchák vagyonát, akkor lényegében számszerűsíthetően rádöbbensz, hogy mennyi pénz mehetett volna további utak, intézmények, szociális és egészségügyi fejlesztésekre…legalábbis is én így látom.

        4. Klasszikus baloldali történet a nemzetből kirekesztés törvényerőre emelése, klasszikus baloldali történet a XIX. századi antiszemitizmus, klasszikus baloldali történet a numerus clausus, és általában minden, még akkor is, amikor még esetleg baloldal sem volt.
          A baloldal tiltotta ki a zsidókat a városokból a középkorban, a baloldal kötötte gazdához a parasztot, a baloldal égette meg máglyán a másként gondolkodókat, az a kurva baloldal elképesztő mennyit ártott.
          A baloldal etette meg az almát Ádámmal, csalogatta le a majmot a fáról, a baloldal miatt volt mojitós Arany Ászok, és a baloldal felelős minden, de tényleg minden rosszért.
          Kizárólag a baloldal osztotta meg az embereket. Pfujj, szemét baloldal!
          Mondjuk jogos, ha nem lenne baloldal, akkor nem lenne megosztottság sem. Ki velük az országból, a világból, az írmagjukat is el kéne tiporni. Pfejjj, gecc, még belegondolni is szörnyű, hogy ezek mennyit ártottak, és fognak még ártani.

    2. „A sátán”

      Ajjaj! Nem kicsit vagy eltévelyedve a világban, ám a te dolgod.

    3. Én nagyon becsülöm az állandóságot, vénségemre lehet, hogy konzervatív lettem. :) Sokan eltűntek a hozzád hasonlók közül, mint egyszeri keresztyéndemokrata az ereszen az interracial gay gangbangparty után (szigorúan népnemzeti, mélykeresztyén alapokon!!!). Ők harsogták, hogy Grande Honvéd, na mi van köcsög lipsyk, eljött a nagy feltámadás ideje, van pénz szarásig, ez már nem szegényház – aztán hopp, most, hogy a gumicsizmás szájnyalogató királyod, meg a kis nevesincs seggnyalói a másodosztályig lopták a Kispestet, már sehol sincsenek. Még a Disqus profiljukat is törölték. De te, te állsz a vártán, megingathatatlanul. És amikor a Kispest majd a Budapest-bajnokságban vitézkedik, te akkor is itt leszel, hogy elmagyarázd mindenkinek, miért kell hálásnak lennünk Őfőméltóságos Dzsudzsákné Péternek a segítségért, amit nyújtott.

      Neked kéne egy jó megafonos pozíció, nem a Navracsics félkegyelmű feleségének. Te megérdemled.

  5. Azt mindig el kell mondani, tudatosítandó a valóságit, hogy a ” Ferencváros = nemzet csapata” faszságot boldogult jó humorú Torgyán doktor találta ki tán 2000-ben, amikor a klubját (amúgy tényleg gusztustalanul) átjátszották a fotexes Várszeginek. Korábban soha senki nem mondogatta ezt, a legelvetenültebb zöldek sem.

    1. Persze, hogy senki sem mondta, mert nem volt sosem így….legalább annyira gyűlölik a Fradit, mint amennyi rajongója van.
      Hozzáteszem, nyilván egy 5-6 évnyi folyamatos bajnoki címszerzés után nyilván felduzzad a szurkolói létszáma. Érdekes, hogy nb2-be, vagy az utána lévő években nem volt ekkora fradi őrület :)

  6. Szerintem a Kubatov-Lázár-cicaharcból rendszerelméleti következtetéseket levonni a kabátnak a gombhoz varrásával analóg.

  7. Nem kicsit lett csaknem 100%-osan politikai a cikk, ám senkinek nem lehet egy szava sem, hisz a NER olyan mélyen beáagyazódott már a sportba is, hogy teljesen helyénvaló volt itt.
    A következménynélküliségről néhány gondolat:
    Az egyik a licenckérdés. Durván négy hét van az adósságok teljeskörű(!) rendezéséig. Amiről tudunk az Cirkovic kb. 170 ezer EUR-os ügye, de ki tudja, hogy még hány rendezetlen ügy van, és külön-külön, illetőleg mindösszesen mekkora a klub tartozása a játékosokfelé. Lehet, hogy az ismert összeg akár 5-10-szerese is (utólag majd megtudjuk)! Vagyis a február végéig kifizetendő kötelezettségek 170-1700 ezer EUR között mozoghatnak. Ez forintban kb. 65-650 millió Ft közötti skálán mozog.
    Bár a tulajdonosnak volt régebben egy nyilatkozata, hogy vállalja a klub működtetésének a költségeit, ám igencsak meglepő lenne, ha több száz milliós összeget csak úgy berakna a kasszába. Még 60-70 milliót esetleg valahogy megpróbál összeszedni erre a célra. Egy kicsit túlárazott számlára még ott fent, az istenek szintjén is talán rábólintanának, no de egy félmilliárd körüli összegre -amikor az istenek kincstára is kong az ürességtől- szinte biztos nem. Saját cégből (zsebből) meg még a 60-70 milliós plusz költség bevállalása is kétséges. Tehát senki ne lepődjön meg, ha véletlenül nem lesz pénz, és nem lesz licenc. Hogy annak mi a következménye, NB3 vagy megye szint, vagy más azt nem tudom.
    A másik következménynélküliség az a bizonyos legalább öt percig vizsgált, meg nem adott 11-es Felcsút ellen. Volt valami következmény? Semmi. Egy kicsit nyilvánosan szégyenkezett egy illetékes, és minden mehet tovább.
    Mostanság szívesen mondogatják gyanús dolgok esetén a feltételezésekre, hogy összeesküvés elmélet. Csak hát a NER-ben nincs olyan összeesküvéselmélet aminek ne lenne/lehetne kemény valóságalapja. Kicsiny országunkban nem nagyon lehet olyan focit néző ember, aki komolyan elhiszi, hogy kb. öt percig kellett videón vizsgálni egy olyan kezezést, amiről a pályán egy játékvezetőnek két-három tizedmásodperc alatt kell döntést hozni. Itt azonban elsősorban nem a tizenegyesről, hanem arról kellett döntést hozni, hogy 99%-os valószínűséggel a Honvéd vagy a Videoton essen ki, és nagyon meglepne ha Iványi felvállalta volna ezt a döntést. Erről bizonyosan magasabban döntöttek. Ehhez kellett az a kb. öt perc. Ez azért jusson mindenkinek az eszébe, ha véletlenül mégsem lesz meg az a licenc.

    1. Valójában szerintem nem politika, hanem a futballt teljesen átható politikum világának egyfajta jellemzése és kritikája. (vö. ha valaki nem értené: pl. a FIDESZ vagy a NER Wikipedia-oldala nem feltétlen politikai termék, csak mert mint téma arról ír.) Azt ugyanis nem lehet tagadni, hogy ez a politikum a maga meghatározottságaival de működteti, és közvetlenül működteti a magyar labdarúgást, azt azonban lehet és kell is vitatni, hogy ez a közvetlen beavatkozás mennyire felel meg a sportversenyzés világának, mennyire lehet teljes tudattat beállni mögé, tapsikolni a „sikereinek” és a többi.
      Nekem speciel nem tetszik, hogy a közvetlen politikum ilyen ményen áthatja a magyar futballt és a magyar sportot. És igen, ebből simán előállhatnak olyan konteók, hogy Vad II. azért várt egy kicsit Felcsúton, mert Iványiékat nem kapcsolta azonnal a pártház központosa a megfelelő helyre, hogy lekérhessék a direktívát.

      1. Időnként nagyon úgy érzem, hogy minden vonatkozásban ott ülünk a Titanicon, és már régen elkiáltották az árbóckosárból, hogy jéghegy előttünk.

  8. erkölcs ERŐ egyetértés
    és ahogy boci szemekkel néz az interjúban…mint aki nem tudja holnap miből fizeti a cehhet, hát adjuk már össze neki…ja az már megvolt az elmúltnyolcévben ja nem inkább 14

  9. Nagyon jó cikk, a legjobb volt számomra az utóbbi időben. Köszi!

  10. A történetben az is kemény, hogy a Mahart inkább képes volt a nem létező eredménytelenségre hivatkozni, mintsem, hogy simán leírja: állami cég vagyunk, a tulajdonosi joggyakorló elrendelte a szponzorációs szerződések felbontását.
    Ezek szerint jobban féltek „bemártani” Lázárt, mint a népharagtól és hogy hülyének nézik öket.

    1. És ez megy kicsiben is: a Honvéd se mondhat őszintét, mert aki beszélhetne, az függ a tulajdonosoktól, és végső soron az egész rendszer finanszírozási logikájától.
      Inkább azt választja, hogy mások helyett tűrjön.

      1. Az is érdekes, hogy Kubatov jogtalan lépést emleget, nem tudom, milyen szerződés az, amit nem lehet felmondani?
        Illetve a működés ellehetlenítéséről beszél. Eközben (milliárdos költségvetés mellett) 18 millió forintról van szó (nekem nem világos, évente vagy a hat év alatt összesen volt ennyi, mindenesetre a mezen egy négyzetcentiméteren sem voltak láthatók), miközben a Lidl évi 240 milliót ad. Senkit és semmit nem hagyunk az út szélén. Az aprót sem.

        1. Én már azon sem lepődnék meg, ha a jó káder Bényi csak egy gyalog lenne egy jóval nagyobb hatalmi játszmában. Legfeljebb majd átállítják egy másik őrhelyre.

        2. Simán benne van, hogy Lázár és Kubatov jövő héten közös sajtótájékoztatón jelenti be, hogy a Könyves Kálmán körút helyén hajózócsatorna épül, a Mahart pedig sétahajókat indít Soroksár-Fradiváros útvonalon a ráckevei Duna ágon.

        3. …aztán amikor Mészáros kiásta a gödröt négyezercsilliárdért, Tiborcz meg megvett két ladikot hatezerbillióért a Rogántónitól, akkor lefújják az egészet, és a Metropol címlapon harsogja: „Karácsony AL-KAL-MAT-LAN!!!

        4. Mendelényiék meg körbekerítik csilliárd millió forintért és így jut nekünk is egy kis píz.😀

        5. Pont azért van a szerződés, mert egyoldalúan nem lehet felmondani, azt egyoldalúan csak be nem tartani lehet, arra meg vannak jogszabályok, törvények, hogy az esetben milyen szankciók érvényesíthetők a szerződés szegővel.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.