robwarzycha

Az utolsó könnyű meccs vagy a menetrend szerinti szenvedés?

Na, mi jön holnap Kövesden? Azt hiszem sokunk fejében villan át ez a kérdés, és a posztcímben taglalt két fő válaszlehetőség között ingadozik jó eséllyel a kispesti szurkolók jelentős hányada. Sokan érvelnek azzal, hogy a (most) iszonyat nehéznek tűnő Diós-Hali-Fradi-Pécs-Videoton-Győr sorozat (dobogósok és dobogóra pályázók sora, tényleg nem néz ki jól e széria első blikkre) előtt az utolsó olyan meccs jön, ahol az ellenfél alsóházi, tavasszal mélyponton lévő alakulat, ezeket verni kell. Kell! Nana! – kiált fel rögtön a pesszimistább vonal, rámutatva arra, hogy idén a legváratlanabb és legfájóbb pofonokat pont azoktól szedtük be, akik ellen (szinte) tuti 3 pontért jelentkeztünk be (Pápa oda-vissza, Kecsó, Paks itthon, és bizony Kövesd – itthon). Ezek után vátesz (vagy tipszmikszcsabi) legyen a talpán aki itt jósolni tud…

„Az utolsó könnyű meccs vagy a menetrend szerinti szenvedés?” bővebben

Szinte hihetetlen: hoztuk a kötelezőt!

…amikor kifele tartottunk már a sajtótáj és a szokásos ajándékbolti meccslezáró eszmecsere után a stadionból, a többiek hangosan gondolkodtak a kínzó kérdésen az eseményekben annyira nem bővelkedő meccsre visszagondolva: mit lehet majd erről írni?. „Tényleg Attis, mit írsz majd erről?„- erősített rá Hanta is, majd meg is adta a választ: „húzd rá a Hidire meg a 100. meccsére.” Végül is, nem rossz idea. Bár erre rögvest Viktort idézhetem, aki leszögezte: „ennél hidisebb 100. meccse nem is lehetett volna Patriknak meg a csapatnak„. Hát ja. De nyögvenyelősködés ide, kvázi nézhetetlenség oda, ez a meccs végül is beváltotta a rendeléskor leadott kérésünk, hogy legalább az alapcsomag meglegyen: három pont a zsákban. Már a Paks ellen is ezt kellett volna. Aki meg virtuozitásra vágyik, azt remélhetőleg kiszolgálja a csapat a Fradi/Vidi ellen eljövendő bravúrokkal. Oké, ebben ki is egyezhetünk. „Szinte hihetetlen: hoztuk a kötelezőt!” bővebben

Hazai hetek a vörös-fekete gyorsétteremben

Ugyan sokszor leírtuk már, hogy imádunk túrázni, a legendás kisbusszal vagy valamelyikünk kocsijával vagy busszal vagy vonattal útra kelni, új és új stadionokat bejárni és ismerős helyszínekre újra beköszönni (Rohonci út, imádlak), na, ezen nincs is mit magyarázni. És mégis, itt is annyira igaz az „otthon édes otthon” kitétel, hogy bizony én gyerekkorom óta minden szezonban epedve várom azt a két hetet, amikor a 15 csapatos bajnokság miatti sorsolási szeszély okán a valamikor esedékes kétszer egymás utáni idegenbeli fellépés ellentételezéseként végre két hazai meccs jön zsinórban. Ezeket a meccspárokat minden szezonkezdetkor kinézem jó előre, bevésem a naptárba, és várom, nagyon-nagyon, hogy aztán akkorákat koppanjak rajta, mint az éji bogár Arany versében, vagy Véber Gyuri homloka a pápai bárpulton. Hát nem tipikus? „Hazai hetek a vörös-fekete gyorsétteremben” bővebben

…csak a szokásos Paks elleni nyögvenyelés

Ennyi. Egy tré nap tré zárása. Utolsó pillanatban beeső feladat a munkahelyen, alig kiérés a Bozsikba, ráadásul bejön az, amitől tartunk – valami ehhez hasonló jellegű eseménysor zúzhatta meg Bob Geldofot is, amikor megírta egyetlen slágerét valamikor a ’70-esek végén. Nagy gond persze nincs, jobb az iksz a semminél, és majd a Kapos ellen folytatjuk. Most csupán egy gyorsposzt következik, mert még melóznom is kell ma este, hogy még jobban megkoronázzuk e csodás hétfőt. „…csak a szokásos Paks elleni nyögvenyelés” bővebben

Rövid beharang a „sosem könnyű” jegyében

Érdekes egy személyiség a szurkolóé. Sokszor jutottunk már e konklúzióra, tudom, de az a nagy igazság, hogy még sokszor fogunk erre jutni. Idény előtt szurkolótáborunk egy része bízott a tavalyi tavasz remake-jében, míg mások, így én is, egy nyögvenyelősebb félszezont sem tartottak elképzelhetetlennek. Erre nehezen, de verjük az Újpestet, majd gálázunk a személyiségzavaros Valami Akadémia ideiglenes otthonában, és már min fantáziál a jó RW? Hogy a kövesdi meccs végéig abba se kéne hagyni a pontgyűjtést. Pedig ez nem olyan egyszerű feladat. „Rövid beharang a „sosem könnyű” jegyében” bővebben

Szombati értékelés, bár sok minden extra nem történt

A tegnapi nap az örömé és az elégtételé volt a posztunkban is, most pedig kicsit mélyebbre is nézünk – ami magát a meccset illeti. Olyan rengeteg elemezni való azért nem maradt: a tegnapelőtti találkozónak és az ott kivitelezett kiütésnek inkább eszmei jelentősége volt számunkra és a Felcsút a csapatot sem késztette különösebb erőkifejtésre. Azonban írni mindig van miről, így egy pár kérdés ezúttal is felvetődött amolyan osztályozókönyv-közeli tematikákban, így ezekből szemezgetünk most. „Szombati értékelés, bár sok minden extra nem történt” bővebben

Legendát lehet lopni, csak nem érdemes

Két meccs, 7 rúgott, 0 kapott gól, ennyi lett a mérlegünk 2013-2014-ben a Felcsút ellen, és ha valaki évekkel korábban azt mondja nekem, hogy ez a párosítás fontosságában sokunknál már-már el fogja érni a Fradi vagy UTE elleni meccsekét, megmosolygom. Nos, tegnap délután is széles mosoly ült az arcunkon, de ezúttal egész más okból. A csapat Marco Rossi jóslatának megfelelően tényleg fél-háromnegyed gőzzel is simán verte le a legenda-elsíbolók klubját, olyan magától értetődő természetességgel, ahogy mondjuk a kora kilencvenesekben tettük helyre évente a Bp Volánt vagy a kiesőjelölt Zalaegerszeget. Prosser Dani gólja pedig arra is méltó választ adott, hogy Puskás öröksége hol is él igazán tovább – nem mintha ez igazi kérdés lett volna valaha is. „Legendát lehet lopni, csak nem érdemes” bővebben

Ankéttal hangoltunk a falusi vendégjátékra

A 42-esről leszállva az a hiú ábrándom, ami még a Corvin körúti megállóban élt bennem, miszerint az alábbhagyóban lévő eső a végállomásig teljesen el is fog állni, szertefoszlott: az égi áldás csak jobban rákezdett. Esernyő tehát felcsapva a fej fölé, és indulás a Bozsik szürke csöndben hallgató tömbje felé, igazi balladai magányban: rajtam kívül csak egy, a fejére nejlonszatyrot oktrojáló kollega sietett a messziről is üresnek tetsző tribün felé. Hát igen, az időjárás sem segített az ankétra látogató tömeg megnövelésében, ahogy a péntek 5 órai kezdés sem, én is épphogy beestem a melóból. Ennek ellenére hangulatos kis miniszeánsz kerekedett az eseményből, amely után én jó szájízzel indultam haza, és azért ez is valami. „Ankéttal hangoltunk a falusi vendégjátékra” bővebben

Van még min javítani, de ez egy csodás szombat volt akkor is

…azért ezt az érzést nem lehet eléggé megszokni, na! Vasárnap reggel van, arra ébredek, hogy szó szerint szemebe süt a Nap, ébredezik egész Wekerle, de ez már nem a téli kászálódás, most már a cinkék csivitelése kelti az embert, és ahogy felülsz az ágyban, már mosolyra húzódik a szád, mert az első emlékképek, amik a tegnapról eszedbe villannak, a a pofás új mez, a 10 vörös-fekete csíkos dresszben rohamozó játékos, Daud csele, amivel hintába ültet Kabátpetit, Holender rafkós szabadrúgása, a Job után nyúló újpesti kéz, és mindenek előtt Bálint penetráns lökete, ami akkora kiáltást szakított fel mindenkiből a környékünkön a korzón, hogy most is beleborzong az ember! Az ilyen vasárnapok megfiztethetetlenek! bővebben

Klasszikus nyitány, rendelésre

Rég volt már ilyen tavaszi nyitányunk, az biztos. Álmainkban klasszikus kora tavaszi napsütést, remek fociidőt és ezek révén szurkolóbarát körülményeket kértünk, a pályán pedig győzedelmeskedő Kispestet, a lelátókon hangulatot, relatíve sok nézővel. Habként a tortán szép jeleneteket. Utóbbi kívánalmat leszámítva minden, de minden teljesült a meccs hajrájáig. Akkor és ott pedig Vécsei rakétájával az utóbbi is. Tökéletes nap volt, még sok ilyet magunknak! „Klasszikus nyitány, rendelésre” bővebben