robwarzycha

…csak a szokásos Paks elleni nyögvenyelés

Ennyi. Egy tré nap tré zárása. Utolsó pillanatban beeső feladat a munkahelyen, alig kiérés a Bozsikba, ráadásul bejön az, amitől tartunk – valami ehhez hasonló jellegű eseménysor zúzhatta meg Bob Geldofot is, amikor megírta egyetlen slágerét valamikor a ’70-esek végén. Nagy gond persze nincs, jobb az iksz a semminél, és majd a Kapos ellen folytatjuk. Most csupán egy gyorsposzt következik, mert még melóznom is kell ma este, hogy még jobban megkoronázzuk e csodás hétfőt. “…csak a szokásos Paks elleni nyögvenyelés” bővebben

Rövid beharang a “sosem könnyű” jegyében

Érdekes egy személyiség a szurkolóé. Sokszor jutottunk már e konklúzióra, tudom, de az a nagy igazság, hogy még sokszor fogunk erre jutni. Idény előtt szurkolótáborunk egy része bízott a tavalyi tavasz remake-jében, míg mások, így én is, egy nyögvenyelősebb félszezont sem tartottak elképzelhetetlennek. Erre nehezen, de verjük az Újpestet, majd gálázunk a személyiségzavaros Valami Akadémia ideiglenes otthonában, és már min fantáziál a jó RW? Hogy a kövesdi meccs végéig abba se kéne hagyni a pontgyűjtést. Pedig ez nem olyan egyszerű feladat. “Rövid beharang a “sosem könnyű” jegyében” bővebben

Szombati értékelés, bár sok minden extra nem történt

A tegnapi nap az örömé és az elégtételé volt a posztunkban is, most pedig kicsit mélyebbre is nézünk – ami magát a meccset illeti. Olyan rengeteg elemezni való azért nem maradt: a tegnapelőtti találkozónak és az ott kivitelezett kiütésnek inkább eszmei jelentősége volt számunkra és a Felcsút a csapatot sem késztette különösebb erőkifejtésre. Azonban írni mindig van miről, így egy pár kérdés ezúttal is felvetődött amolyan osztályozókönyv-közeli tematikákban, így ezekből szemezgetünk most. “Szombati értékelés, bár sok minden extra nem történt” bővebben

Legendát lehet lopni, csak nem érdemes

Két meccs, 7 rúgott, 0 kapott gól, ennyi lett a mérlegünk 2013-2014-ben a Felcsút ellen, és ha valaki évekkel korábban azt mondja nekem, hogy ez a párosítás fontosságában sokunknál már-már el fogja érni a Fradi vagy UTE elleni meccsekét, megmosolygom. Nos, tegnap délután is széles mosoly ült az arcunkon, de ezúttal egész más okból. A csapat Marco Rossi jóslatának megfelelően tényleg fél-háromnegyed gőzzel is simán verte le a legenda-elsíbolók klubját, olyan magától értetődő természetességgel, ahogy mondjuk a kora kilencvenesekben tettük helyre évente a Bp Volánt vagy a kiesőjelölt Zalaegerszeget. Prosser Dani gólja pedig arra is méltó választ adott, hogy Puskás öröksége hol is él igazán tovább – nem mintha ez igazi kérdés lett volna valaha is. “Legendát lehet lopni, csak nem érdemes” bővebben

Ankéttal hangoltunk a falusi vendégjátékra

A 42-esről leszállva az a hiú ábrándom, ami még a Corvin körúti megállóban élt bennem, miszerint az alábbhagyóban lévő eső a végállomásig teljesen el is fog állni, szertefoszlott: az égi áldás csak jobban rákezdett. Esernyő tehát felcsapva a fej fölé, és indulás a Bozsik szürke csöndben hallgató tömbje felé, igazi balladai magányban: rajtam kívül csak egy, a fejére nejlonszatyrot oktrojáló kollega sietett a messziről is üresnek tetsző tribün felé. Hát igen, az időjárás sem segített az ankétra látogató tömeg megnövelésében, ahogy a péntek 5 órai kezdés sem, én is épphogy beestem a melóból. Ennek ellenére hangulatos kis miniszeánsz kerekedett az eseményből, amely után én jó szájízzel indultam haza, és azért ez is valami. “Ankéttal hangoltunk a falusi vendégjátékra” bővebben

Van még min javítani, de ez egy csodás szombat volt akkor is

…azért ezt az érzést nem lehet eléggé megszokni, na! Vasárnap reggel van, arra ébredek, hogy szó szerint szemebe süt a Nap, ébredezik egész Wekerle, de ez már nem a téli kászálódás, most már a cinkék csivitelése kelti az embert, és ahogy felülsz az ágyban, már mosolyra húzódik a szád, mert az első emlékképek, amik a tegnapról eszedbe villannak, a a pofás új mez, a 10 vörös-fekete csíkos dresszben rohamozó játékos, Daud csele, amivel hintába ültet Kabátpetit, Holender rafkós szabadrúgása, a Job után nyúló újpesti kéz, és mindenek előtt Bálint penetráns lökete, ami akkora kiáltást szakított fel mindenkiből a környékünkön a korzón, hogy most is beleborzong az ember! Az ilyen vasárnapok megfiztethetetlenek! bővebben

Klasszikus nyitány, rendelésre

Rég volt már ilyen tavaszi nyitányunk, az biztos. Álmainkban klasszikus kora tavaszi napsütést, remek fociidőt és ezek révén szurkolóbarát körülményeket kértünk, a pályán pedig győzedelmeskedő Kispestet, a lelátókon hangulatot, relatíve sok nézővel. Habként a tortán szép jeleneteket. Utóbbi kívánalmat leszámítva minden, de minden teljesült a meccs hajrájáig. Akkor és ott pedig Vécsei rakétájával az utóbbi is. Tökéletes nap volt, még sok ilyet magunknak! “Klasszikus nyitány, rendelésre” bővebben

…még hat és fél óra

…még pár óra és indulunk! Elrajtol a tavasz, ami talán megismétli a tavalyi csodás menetelést, még valószínűbb, hogy lehozunk egy tisztes helytállást, és a csapat azért bejön oda, ahova mindenképp tartozik: az első nyolcba. Álmodozni persze jó, csak vigyázzunk arra is, hogy ne legyen koppanás a vége – nem szeretem azt a helyzetet sem, amikor felspannoljuk magunkat hogy itt tuti lesz a siker, aztán 1-2 vereség után máris máglyára küldenénk a csapatot, az edzőt. Aurea mediocritas, ez lenne a lényeg, meg hogy legyen egy hangulatos tavaszunk. Utóbbira pedig megvan az esély. A sikeresség már csak hab a tortán. “…még hat és fél óra” bővebben

…ez a napsütés már posztért kiált

A nap süt, az ég tényleg szikrázóan kék, pont olyan mint Mészöly Géza és Claude Mbemba rövidgatyája életem első Honvédmeccsén, még ’88-ban a Vasas ellen. Jön a tavasz és jön a Bohóc nyitánya, és ilyenkor szoktam ömlengeni egy jót a tavaszról, az újjáéledő természetről meg a földszagú pályákról és a megint ránk váró korlátról, de most valahogy nehéz a szülés. A blog is (legnagyobb bánatomra) lassan kezd egyszemélyes hadsereggé válni, mióta nálam nemhogy javulnának, de rohamosan romlanak a dolgok, szóval szörnyű hónapok után van a szerző és meg szörnyebbek jönnek, és az már nagy baj amikor nagy szerelme, a No1 hobbija, a Kispest meg a blogolás is korlátosan hozza lázba. Vagy hát lázba hozza, de ideje még mindig nincs és egyre kevésbé van, és most ugyan ellop 10 percet a munkaidőből de ennek meg böjtje lesz.

Tele van a fax…gép új feladatokkal. “…ez a napsütés már posztért kiált” bővebben

Napi Máncsó

…pedig már kezdtem megbarátkozni a srác jelenlétével. Ugyan mint konkrét futballista, használhatatlan a csapat számára, ám a szünetekben , ha már a majorettlányok két évvel ezelőtti, Újpest elleni hazai derbi (Zelenka utolsó itteni jelenése – könnyhullatás) óta csak elvétve fordulnak elő a Bozsikban, szóval a szünetekben legalább volt egy kis show, amin kis társaságunk kuncogni tudott. Nevezetesen az edzés helyetti zoknibűvölés, a lipcseis harisnyaméret pontos belövése, a tessék-lássék nyújtások, majd a sportszárigazításhoz való gyors visszatérés, két körömpassz a benga honfitárssal, akit azóta hazaüldözött a kegyetlen lelátó és Rossi józan esze, aztán újfent a sípcsontvédő csekkolása, rendben áll-e a készség. “Napi Máncsó” bővebben