Mastodon

Osztályozókönyv, meccsvideó, ütemterv, csak pattogósan elvtársak!

Sűrű napunk lesz ma, ezért tervet dolgoztunk ki. Először itt a szokásos osztályozókönyv, ahol ti mondhatjátok el a véleményeteket a tegnapi teljesítményekről. Aztán itt a meccs videója:

Közben én gőzerővel formálom weben is fogyaszthatóvá RW Csábival készített interjúját, ami még délelőtt ki fog jönni. Délután pedig következik a beszámoló, szintén RW tollából. Bevallom, én is kíváncsi vagyok, hogy mi jót tud majd mondani.

Ha pedig addig is olvasnátok valamit, akkor az index/sportgéza is kint járt a tegnapi meccsünkön. Itt pedig babar fotói, ha elfáradnátok a sok betűtől.

Most már azt mondom, tudjuk le ezt az évet, csak jobb jöhet

Ciki, nem ciki, én utoljára valamikor a kétezres évek elején voltam Dunaújvárosban. Mármint a stadionban, mert magába a városba azért néhányszor elvetődtem valamilyen ügyben, mert létezhet az embernek vidéken akkor is dolga, ha éppen nem a Honvédot követi valahová.

Sőt, az utolsó újvárosi fellépésem is egy szakadó esős Dunaferr-MTK volt E-vel. Akkor még nem volt kész a stadion, de a klubház egy része már igen. Emlékszem, olyan mosdó csak ott volt, amit kishölgy is jó szívvel használhat, és bár az eredményről vagy úgy az évről fogalmam sincs már, arra tisztán emlékszem, Szabó elnök úrral beszélgettem a wéce előtti folyosón a csapok aranyszínéről, merthogy bizony azok voltak.

A meccs után hazabuszoztunk, és egy meglepő fordulattal a KispálraMix című fura képződmény lemezbemutatójára futottunk be az Almássyra. (Mivel az album 2000-es, így most már tudom, 14 éve jártam az Eszperantó úti katlanban utoljára. Vagyis az újban még nem.)

„Most már azt mondom, tudjuk le ezt az évet, csak jobb jöhet” bővebben

Az MLSZ fegyelmi bizottságának ősze

Spórolós szezonunk van eddig. 15 fordulót követően a Honvédot az MLSZ fb mindössze ötvenezer (50.000!!!) forintra büntette meg, ami ugyebár nagyjából semmi. Tavaly egész évben hoztunk össze 850.000-et, szóval volna még mit behozni, ha lenne szurkolónk. Időarányosan tehát nagyjából 400.000 forinttal van beljebb a klub, ami állóhelyi jegyre lefordítva mindössze 400 (négyszáz!!!) darab. Vagyis a távol maradó kanyar max két meccsnyi beugrója.

Nagy vesztes az Újpest, a Győr, a Videoton, a Pécs és a Debrecen, ahol fél év alatt többet perkáltak, mint az egész tavalyi idényben. Viszont bejönni látszik büntiforintban a Fradi táborának távoltartása az új stadiontól, hiszen egyelőre ötmilliós fórban vannak.

„Az MLSZ fegyelmi bizottságának ősze” bővebben

Idén először: Baráth Boti!

barath_golorom_paksA pápai meccsről két dologgal maradtunk adósok. Egyrészt egy túrabeszámolóval (ami valószínűleg elmarad, pedig volt benne nagy zabálás, termálfürdő, meg minden jóság), másrészt az osztályozókönyvvel. Utóbbit most pótoljuk: Baráth Boti. És nem feltétlen érdemtelenül.

Ja, és viszlát a szakállnak, amiről ha jól hallottuk, az első (következő) bajnoki gól után tervezett megszabadulni a mester.

„Idén először: Baráth Boti!” bővebben

A biztonság kedvéért én csak berakom a fürdőgatyát a táskába, hátha. Kibeszélő Pápára

micimacko_01Hatpontos meccs? Kiesési rangadó? Vagy ennyire ne szaladjunk előre? Inkább nézzük Micimackót, aki pont mi vagyunk. Minden tudásával, magabiztosságával nyúl bele a csuporba, venné ki a mézet, enné megfele (tájnyelv alert!), még boldog is hozzá, hiszen tudja mi fog következni. De nem! Az álnok valóság nem más, mint egy csupasz kéz, mindenféle méz hiányában. Simán ez a Micimackó a mai Kispest.

„A biztonság kedvéért én csak berakom a fürdőgatyát a táskába, hátha. Kibeszélő Pápára” bővebben

Az első kép az új Bozsikról

uj_bozsik
8000 férőhely, UEFA IV-es, BL-re alkalmassá tehető

A tegnap esti Híradóban (33:valamennyitől) debütált az új Bozsik első látványterve. Köszi a fotót A69W, nekem egyszer indult el a videó, többet nem. Amint lesznek jobb képek, kitesszük.

update: Közben frissült a honvedfc.hu tavalyi cikke, és belekerült egy jobb minőségű kép.

update2: Azt a pletyit hallottuk, hogy a hivatalos, tervbemutatós sajtótájékoztató valamikor december elején lett volna, vagyis érdekes, hogy máris kikerültek a látványtervek.

„Az első kép az új Bozsikról” bővebben