Mastodon

Napikispest 2014.11.07.

  • Fábián viszi az esti Fradit. Idén eddig egyszer fújt nekünk, a Paks elleni hazai 0-0-t.
  • Figyelem, a meccs NEM kiemelt kockázatú, tehát a fradisták ugyanazon az úton közelíthetik meg a Bozsikot, mint mi! (Ezt is meg kellett élnem, pedig csak jövőre leszek 35.)
  • Az MLSZ egyelőre nem válaszolt a klubkártyával kapcsolatos kérdésünkre. Ha változik a helyzet, jelezzük.
  • Ha minden igaz, eltiltottunk nincs, és sérültünk is – a szokásos neveken túl – legfeljebb Nagy Geri lehet.
  • Tegnap elkezdték dózerolni a Hungária körúti MTK-stadiont, amiért kicsit fáj a szívem, mert a tribünje még a magyar futball hőskorának egy darabja volt, viszont cserébe a következő utáni bajnokságot már ott kezdik, tehát akár az is előfordulhat, hogy 2016 nyarán beindulhat az új Bozsik építése. (Igen, előbb akadémia kéne, ott pedig nincs semmi változás, vagy ha van, hír nincs róla.)
  • MLSZ | A magyar futball és az alkohol: A világ legnagyobb problémái sorozat keretében
  • Hemibá | és a sporttévé: Lehet rosszat mondani arról, ami képen mutatva is látszik, hogy rossz?
  • Vadócz | Kazahsztán, Kína, Ciprus vagy rosszmájú vagyok? (via nso)
  • Elmaradás | most veszem észre, hogy a Videoton elleni osztályozókönyvről még nem volt szó. Hamarosan pótolom.
  • yo/csakblog

A Nemzet Csapatát fogadja a Sok Nemzet Csapata, viszont senki sem lesz rá kíváncsi

hazugsag

Na, mibe, hogy nem leszünk kétezren? Sőt, ezerötöt bemondani is van akkora szemétség, mint a Born in the USA-t énekelni a NAV székháza előtt. Cserébe viszont nem lesz érvényes a meccsre az ún. Univerzálisan Mindenhova Jó Szuperazonosító, az MLSz által megálmodott semleges szurkolói kultúra címerpajzsa, a futballkártya. Merthogy családbarátság van minden vonalon.

Azért az valahol csodálatos, hogy a kamerarendszer, a sporttörvény szerinti névre szóló jegyek után jött a futball- és a klubkártya, ami – idézem a hivatalos közleményt – kizárólag azért lett, mert így majd gyorsabban lehet bejutni a stadionokba, tehát semmi gond nincs vele.

Azon kívül, hogy nem engednek be vele a menet közben hipebiztonságossá tett stadionokba. És akkor még csodálkozik az MLSz, vagy most és adott esetben a rendező klub, hogy fennkölt módon szidják mindenféle platformon?

„A Nemzet Csapatát fogadja a Sok Nemzet Csapata, viszont senki sem lesz rá kíváncsi” bővebben

Igazából jó is lehetett volna, azonban hatalmas kihagyott ziccer lett végül a szurkertüntetés

Egyfelől az elmúlt évek egyik legmenőbb szurkolói akciója volt a vasárnapi összeröffenés a Kossuth téren, másrészt azonban kevés, iszonyatosan kevés, ahhoz, hogy bármi hatása is legyen.

„Igazából jó is lehetett volna, azonban hatalmas kihagyott ziccer lett végül a szurkertüntetés” bővebben

Újra érzem a bizsergést!!! Csábi Jocó a padon!

csabi_inNéhány perce jelentették be, hogy Csábi visszatér, és átveszi az irányítást. Azóta szívecskéket írok minden csetablakba, és szívecskéket kapok, netán röhögést ellenérdekelt felektől, de mélységesen letojom őket, mert Csábi Jocó lett az edzőnk!

Basszus, kispesti a padon. Tudjátok ez mit jelent? Én még nem, de már nagyon akarom tudni, látni, tapasztalni.

„Újra érzem a bizsergést!!! Csábi Jocó a padon!” bővebben

Prosser Pici ismét megmutatta, lassan már észre kellene őt venni

Talán az egyetlen szép, vagy jó, vagy úgy általában örömteli pillanatunk volt a hűvöskés kecskeméti délutánon. És még néhány védés Szabinnyótól, hogy legalább ne kapjunk egy polgári ötöst. Csókolom, három pontra vagyunk a kieséstől!

„Prosser Pici ismét megmutatta, lassan már észre kellene őt venni” bővebben

Osztályozókönyv és néhány adalék Kecskemétről

kelly_hosei
Erre értem haza, szóval azért történt némi jóság is ma

adegy Bojkott ide-vagy oda, a vendégben újabb történelmi mélységet hoztunk. 25-26 kispesti lézengett mindössze a betonlépcsőkön (és nagyjából ugyanennyi a hazai szektorokban, de utóbbi normális jelenség máskor is).

adkettő Jasper a meccs utáni sajttájon elmondta, hogy Vécsei és Gazdag sérült, Bobálról pedig ezt: meg kell tanulnia, a nagycsapatban játszani nem alanyi jog, azért tenni is kell hétközben.

adhárom Osztályozni itt lehet a szokott módon.