mert célunk csak egy van
Ez.
(Mertet már nem is írok.)
Három meccs van hátra. Hatra a dobogó, hatra a negyedik hely és kilencre a kiesés. A lényeg, hogy kedden is legyen még értelme számolgatni. Természetesen előrefelé.
Rágódni és egymás torkának menni azért bedobok egy témát:
„Egerszegre csak kibeszélő lesz” bővebbenEllenben nem lennénk meglepődve, ha Rossi, a válogatott érdekeit szem előtt tartva, helyet keresne az esetleg számításba vehető játékosoknak, és Otigba, illetve Vinícius bőven beleesik a kategóriába. Innen már csak egy lépés összekombinálni a kiöregedő védelmünket a hirtelen felszabaduló belsővédőkkel.
Az első perces véleményem a belsővédős pletykákról, hogy legyenek akármilyen jó játékosok (azok), én egyikükből se nézem ki, hogy akkora karakter lenne, mint Iván, vagy Kambi. Bár az is igaz, a franc se gondolta volna, hogy Batik ilyen gyorsan képes lesz belesimulni a közegbe.
Tele kispesti kötődésű játékosokkal előztük meg minden idők egyik legerősebb Ferencvárosát.
Igaz, az arany már 1950. június 11-én, az Üllői úton, egy ÉDOSz (Fradi) elleni gólnélküli eldöntetlennel biztossá vált. Négy pont előny az utolsó fordulóra ma, a hárompontos rendszerben is bőven elég, nemhogy akkoriban, amikor a labda még szögletes volt, és a győzelem is csak két pontot ért.
ÉDOSz (Fradi): Henni – Ombódi, Kispéter, Szabó – Lakat, Dékány – Budai, Guba, Kocsis, Mészáros, Czibor
Honvéd (Kispest): Ruzsa – Rákóczi, Patyi, Tóth III. – Bozsik, Városi – Horváth, Gyulai, Budai, Puskás, Babolcsay
Az utolsó fordulóban, a június 18-án játszott Honvéd (Kispest) – Postás (Szentlőrinc) 4-1 már a gáláról szólt.
„Hetven éves az első bajnoki címünk” bővebben(via NSO, de ember nem érti az ottani zanzát.)
