Sokkal okosabbak nem lettünk ettől a null-nulltól sem. Az első félidőt egyértelműen uraltuk (még megvárom az InStat részletes számait, de nem hinném, hogy ennyire benéztem volna), széthúztuk a mezőnyt, sokat passzoltunk, többnyire jól, helyzetekbe is kerültünk, vagy legalább helyzetek közelébe, szóval az elmúlt hetekhez képest nem volt rossz. A második már igen, igaz, akkor nem történt semmi érdemleges a pályán sem.
Valami feszültség még (azonban?) látszik a csapaton, hogy egyszerre bátortalanok (félnek?), és egyszerre vállalkoznának, hogy a vége általában egy ordas nagy besülés legyen, földrehuppanással és némi reklamálással. A labdaszerzéseikből indított támadások, vagyis ellenfél térfele felé történő elmozdulások jelentős része így végződött. Kár, mert addig passzoltunk, akár a pálya teljes szélességében is, majd amikor elfogyott a tudomány, nem volt már hova és kinek, akkor szembesültünk a szomorú valósággal.
De erről majd részletesebben Pisont beszél.
„Volt egy jó félidőnk, de ennyi még a Paks ellen is kevés” bővebben
