Napikispest 2022/06/15

Tam Courts // (a skót edző) közelít Kispesthez. (via TheScottishSun.co.uk)

tíz fiatal is velünk kezdi a felkészülést // aztán majd meglátjuk mi lesz velük. (via honvedfc.hu)

  • Eördögh Andris, belső középpályás // tavaly az NB II-ben ötödik Siófok alapembere volt a középpályán. A Honvéd cikkével ellentétben neki még nincs NB I-es meccse a Honvédban, mindössze kétszer ült a padon, amikor a vírus átsöpört a kereten.
  • Szabó Alex, belsővédő // kiesett (18.) az NB II-ből a Szolnokkal, azonban az idényt végigjátszotta.
  • Bocskay Bertalan, belső középpályás // bemutatkozott nálunk az NB I-ben, majd tavaly a szerb középcsapat Topolyában játszott.
  • Horváth Milán, belsővédő // szintén a Siófokban szerepelt tavaly, plusz tavalyelőtt is.
  • László Dávid, szélső, csatár // az NB II-ben 14. Budafokon játszott tavaly.
  • Kocsis Dominik, szélső // az NB II-ben 3. Diósgyőrben játszott tavaly.
  • Benczenleitner Barna, szélsővédő, szélső // tavaly az NB III-as csapatunkban játszott eleinte szélsővédőt, majd az idény végén egy sorral előrébb. Az NB I-ben egyelőre a kispadig jutott.
  • Dúzs Gellért, kapus // papíron a harmadik számú kapus volt az idényben, és részmunkaidőben az NB III-as csapatban védett.
  • Keresztes Noel, belső középpályás // az NB III-as csapatban játszott tavaly és tavalyelőtt, pedig a kora alapján előbb az U17-be majd az U19-be is bőven befért volna. Van már pár perce az NB I-ben, ahol egyelőre ő a legfiatalabb akadémistánk, aki bemutatkozhatott.
  • Kerezsi Zalán, szélső // Zalánka, na. Immmmádom.
“Napikispest 2022/06/15” bővebben

Két edzőmeccs

Ma //

Honvéd – Ajka 1-0 (1-0)

1. félidő: Szappanos – Sani, Batik, Bardea, Lovric – Nagy G. – Nagy D., Nono, Banó-Szabó, Balogh N. – Eppel 
2. félidő: Tujvel – Kovács N., Baráth, Klemenz, Tamás K. – Hidi – Bőle, Szendrei, Zsótér, Májer – Tóth-Gábor

gól: Nagy Geri

“Két edzőmeccs” bővebben

Nyári játékoskeringő, 5-6. hét

06.06. – 06.18.

Összerántva az elmúlt két hét történései és pletykái. A teljes nyár elérhető a szokott helyen, a keret alapadatait (szerződések, etc) pedig itt találod.

  • új igazolás // Nono két év plusz opcióra.
  • hosszabbított //
    • Baráth Boti valószínűleg egy évet;
    • Mezghrani kettőt;
    • Nagy Geri egy év plusz opciót;
    • Lovric egy évet;
    • Eppel is fél évet, egészen jövő nyárig.
  • kölcsönből visszatért // Kovács Nikolasz, Májer Milán, Tóth-Gábor Kristóf
  • távozott //
    • Kamber kábé visszavonult;
    • Lukács és Buna az NB II-es Kecskeméthez;
    • Horváth Andris az NB II-es Budafokhoz;
    • Kesztyűst megvette a Paks;
    • Soltész Dominik pedig nem hozzánk tért vissza az ajkai kölcsönből, hanem Debrecenben igazolt. (kár érte)
    • update // közben a Honvéd is kitette Soltészt: 2023-ig hosszabbított nálunk, majd úgy került egy évre kölcsönbe Debrecenbe – három éves opcióval.
    • László Dávid az NB II-es Budafokhoz került kölcsönbe.
  • pletyka, ami nem jött be //
    • Dzsudzsák valószínűleg hosszabbít Debrecenben;
    • Heister a Videotonba igazolt.
“Nyári játékoskeringő, 5-6. hét” bővebben

Volt egy jó félidőnk, de ennyi még a Paks ellen is kevés

Paks – Bp. Honvéd 0-0 // plusz osztályozókönyv

Sokkal okosabbak nem lettünk ettől a null-nulltól sem. Az első félidőt egyértelműen uraltuk (még megvárom az InStat részletes számait, de nem hinném, hogy ennyire benéztem volna), széthúztuk a mezőnyt, sokat passzoltunk, többnyire jól, helyzetekbe is kerültünk, vagy legalább helyzetek közelébe, szóval az elmúlt hetekhez képest nem volt rossz. A második már igen, igaz, akkor nem történt semmi érdemleges a pályán sem.

Valami feszültség még (azonban?) látszik a csapaton, hogy egyszerre bátortalanok (félnek?), és egyszerre vállalkoznának, hogy a vége általában egy ordas nagy besülés legyen, földrehuppanással és némi reklamálással. A labdaszerzéseikből indított támadások, vagyis ellenfél térfele felé történő elmozdulások jelentős része így végződött. Kár, mert addig passzoltunk, akár a pálya teljes szélességében is, majd amikor elfogyott a tudomány, nem volt már hova és kinek, akkor szembesültünk a szomorú valósággal.

De erről majd részletesebben Pisont beszél.

“Volt egy jó félidőnk, de ennyi még a Paks ellen is kevés” bővebben

Napikispest 2020.01.05.

Vadócz, Penarol, történelem, N’Gog, fiatalok

  • N’Gog // megbukott Vietnámban az orvosin, ezért nem szerződtetik le. Az indok: “nem megfelelően épült fel egy korábbi súlyos keresztszalag sérüléséből, így kiemelt sérülésveszélynek van kitéve”. (via csakfoci)
  • Vadócz megérkezett Penarolba // Montevideóba (Uruguay), és állítólag mindössze egy orvosi vizsgálat van hátra a szerződése aláírásáig.
“Napikispest 2020.01.05.” bővebben