Mastodon

Mint mindennek, úgy a vendégszektornak is vannak határai

Minden vendégjegy elfogyott a vasárnapi Honvéd-Fradira. Mostanság biztos jó fradistának lenni. Az őszi fizetéselmaradások miatti sztrájk óta nagyot fordult a világ, az új igazolások európai középszintet képviselnek, a csapat eredményes, a nézők özönlenek a stadionba.

Hozzánk – ha minden igaz – 1300-an fognak ellátogatni, ami az NB I-ben kötelező, nézőszámarányosan 10%-ot kitevő vendégszektorra nézve nagyjából 300 fővel több, mint azt a 9-10ezer férőhelyes Bozsikban legalább elvárható lenne. Kicsi stadion, kicsi vendégszektor.

Régen, még a Hemingway-éra előtt volt olyan, hogy a nézőszám maximalizálása miatt megnyitottuk az egész szembeszektort, a mieink pedig átköltöztek a kanyarból a korzó szélére. Lehet így is, csak épp most nem olyan időket élünk, hogy így is kelljen.

A Bozsikban a Kispest van otthon. Ez tény, megkérdőjelezni sincs értelme, a mi stadionunk, ki van írva a bejárat fölé, ide adtuk le a nevezésünket, ide köt a történelmünk.

A demagógia azonban hatalmas ellenfél, így mi is hajlandóak vagyunk egy posztot szentelni a saját érveinknek, bár nem lenne rá semmi szükségünk.

Írtuk, tudjuk, népszerű a Fradi, legyen úgy, nem baj, járjanak emberek meccsekre, mert az jó, de ne akarjanak többletjogokat maguknak, csak azért mert sokan vannak. Az egyik ferencvárosi szurkolói oldal próbált utánajárni, hogy az amúgy általában üres Bozsikba miért nem nyitnak meg számukra újabb, és újabb szektorokat, hiszen oda is el lehetne adni a jegyeket. Őket meg tudjuk érteni, ők szurkolók, szeretnének ott lenni egy-egy meccsen. Velük nincs is semmi baj.

Azonban a szövődményekkel igen. A rendőrséget, a katasztrófavédelmet felelősségre vonni badarság, nem is foglalkoznánk a témával. Az MLSZ által kívánatos nézőszám-növekedéses szöveggel dobálózni viszont maga a kőkemény demagógia. És ez már nem tetszik nekünk, pláne nem egy magát hitelesnek tartó futball-magazintól. Mondom miért.

  1. Mi vagyunk otthon.
  2. Megfelelünk a szabályoknak, átadunk egy – a kötelező méretnél valamivel nagyobb befogadóképességű – szektort a vendégeknek, ahogy mi is elvárjuk, hogy idegenben mi is megkapjuk.
  3. A jegyár annyi, amennyi, nem ügyeskedünk vele, ahogy volt már rá példa néhány stadionban, ahová nagyobb számosságú utazótábor érkezett.

Ezek csak a szikár tények, de nézzük tovább, mi lenne akkor, ha egyáltalán felmerülhetne, hogy megnyissunk újabb szektorokat:

  1. Bevételnövekedés? 1400 forintos vendégjeggyel számolva, 1000-2000 darabbal több eladott zsuga 1,5-3 millió forintos többletbevételt jelentene. Azt most hagyjuk, hogy egy valahányszáz milliós költsévetéssel dolgozó klubnak ez mennyit jelent, nem érdekes. Azt viszont sejtjük, hogy a megnövekedett biztosítási költségek (ami a rendezőt terhelik) ennél valamivel nagyobb összeget tennének ki.
  2. Az esetlegesen megnyitható szektorban nincs semmilyen biztonsági berendezés, a pályától elválasztó sövény semmiképp sem nevezhető annak (l. biztosítási költségek).
  3. A hazai drukkerek hagyományos helye az északi kanyar, a vendégszektort csak a mellettük lévő, kerítésektől mentes helyekre lehetne kiterjeszteni, ergo nekünk kéne költöznünk. Otthon. Ez elfogadhatatlan.

Figyelem, egy szó sem esett arról, hogy így van esélyünk arra, hogy többen legyünk, mint a fradisták, esetleg leszurkoljuk őket, mert mindez csak néhány elvakult ultrának lehet fontos (oks, jobb otthon magunkat hallani, de most nem erről van szó). Egy, a szabályokat betartó klub lehet kedves a vendégeivel, átadhat neki szektorokat, de elvárni tőle felesleges.

És ne feledjük, akik kérik, azok szintén szurkolók, akinek kutya kötelességük megérteni, ha egy csapat otthon van, akkor az hadd legyen otthon. Át tudom érezni a jegyről lemaradók sirámait, meg is értem, mégis azt mondom, ez most így jó.

A Hemingway-érában nem minden intézkedés nevezhető szurkolóbarátnak, de az a minimumprogram, vagy elv, hogy a saját stadionunkban mi lehessünk otthon, az megkérdőjelezhetetlen, és egybevág az érdekeinkkel, elvárásainkkal.

Pont.

Néhány szót az új kommentrendszerről

Mint azt talán néhányan már észrevettétek, a mai nappal lecseréltük az eddig használt kommentrendszert, és átváltottunk a disqus által üzemeltett megoldásra. A váltást csak részben szülte a kényszer, az igazság inkább ahhoz áll közel, hogy így egy jóval kényelmesebb, nagyobb tudású, bár elsőre talán szokatlannak tűnő felülettel gazdagodhatott az oldal.

Ugyebár eddig kétféle lehetőség állt a rendelkezésetekre, ha egy poszthoz hozzá akartatok szólni. A Facebook (fész, fácse, fb) sajnos nagyon lassította az oldal betöltését, ellenben az fasza volt, hogy aki ott kommentelt, az egyben meg is osztotta a tartalmat személyes falán, újabb látogatókat vonzva be az oldalra. Elfogadjuk, sokan viszolyognak a közösségi oldalaktól, így hiába a sok jósága, a kizárólagossága mellett vétek lett volna döntenünk.

Ahogy a Népsprot által adott belső rendszer mellett is. Csak a gond volt vele. Ha nyitva hagyjuk, naponta tucatszám jönnek a spamek, ha pedig lezárjuk, regisztrálnotok kell egy újabb oldalra, ami ismét sokak számára felejtős.

Ellenben a disqus. Neked csak annyi a dolgod, hogy az (1)-es meződbe beírod a mondandód, ha akarsz, képet csatolsz hozzá a (2)-essel jelzett ikonra bökve, majd eldöntöd, hogy mivel akarsz bejeletnkezni (3) (sorrendben: twitter, facebook, gmail, disqus), esetleg megadod a neved és a mailcímed (4). Utóbbi esetben fogsz kapni egy e-mailt, amiben lesz egy link és ha arra kattintasz, akkor megadhatsz egy jelszót, és hopp, máris regisztrálva vagy a disqusra, amivel a későbbiekben bármikor hozzászólhatsz itt, vagy egyéb olyan oldalakon, akik ugyanezt a rendszert használják (a népsporton jelenleg a Fradiblog és a Parasztbelső rádió).

Hinnéd ugyan, de még ezzel sem ért véget a jóságok sora! Ha valamilyen módon bejelentkeztél a rendszerbe, akkor az képes követni a kommenteidet, akár levélben értesíteni, ha valaki válaszolt a hozzászólásodra (mert lehet válaszolni a hozzászólásokra, sőt, értékelni is lehető őket a fel és lefelé mutató nyilakra kattintva). További szépség, hogy a menet közben másoktól befutó kommentek azonnal megjelennek egy értesítési soron, ugyanott, ahol te is értesülsz arról, ha válaszoltak neked. Ez elsőre bonyinak tűnhet, inkább megmutatom:

Garantáltan nem fogsz lemaradni semmiről! Az a disqusnak mindegy, hogy melyik poszthoz szóltál hozzá, hogy hol válaszoltak neked, mindenképp szólni fog. Egyetlen parázs vitáról, minőségi trollkodásról sem fogsz lemaradni, csak el kell fogadni, minden változhat, úgy a megszokott kommentrendszerek is.

A korábbi kommentek nem vesznek el, ottmarad minden a posztok alatt, egyedül a facebookos hozzászólásaitoktól kell fájó szívvel elbúcsúznunk, de hisszük, egy nagyobb jó érdekében ennek bele kell férnie.

Használjuk egészséggel.

Vajon hol foghattuk meg a Paksot?

Összesen 16 perc 18 másodpercet volt nálunk a labda Pakson. Vagyis alig öt birtokolt percenként rúgtunk egy gólt. Vállalható? Az.

Eközben a Paks 31 percen át dajkálgatta (helyesen persze az eközben épp mi voltunk, ha a viszonyokat tisztába szeretnénk tenni), szinte percenként lőttek, de a kaput csak négyszer találták el. Mi minden második percünkben. Hatékonyság? Igen, az.

Ezek voltak a szép dolgok. Azonban ha egy kicsit belesünk az adatok mögé, akkor komoly furcsaságokat fogunk találni, és előjön a kérdés: vajon tényleg hol fogtuk meg a Paksot?

Első szemléltető ábránkra az egyes játékosok pontos passzainak százalékos arányát gyűjtöttük ki. Érdemes megfigyelni, hogy a védősorunkban, ahol a semleges oldalpasszok, a labdatartás, az időhúzás, vagy bármi történhetne, ami egyátalán nem kockázatos, szóval nálunk ott vannak legrosszabb mutatók. A két belsővédő minden második passza egyben eladott labda is.

Ha nagy ritkán nálunk volt a labda, akkor a középpálya már tette a magáét, ott nagyjából uralkodtunk a pontosság terén, és érdemes megfigyelni az igazi szépséget: előre játszottunk, és elől is relatíve pontosak maradtunk. Vagyis Rossi támadásról alkotott elképzelései az adatok alapján működni látszanak. A védelmet kell rendbeszedni, de nagyon gyorsan. (Megnéztem az őszi adatokat, és ott a következő átlagokat találtam: Baráth 73,5%, Ignjatovic 75,3%, Lovric 73,2%, Tandia 75,6%, vagyis lesz ez még jóval jobb is.)

Nézzük inkább a nyertes párharcokat, mert az igazi nyalánkságokat itt találjuk. Diaby vs. Éger? Úgy tűnik Éger vitt mindent, és úgy tűnik, Sifter is bőven hozott egy átlagot a paksi védelemben. Ezzel szemben mi történt? Szivics félidőben lekapja Bálót és Siftert, mert az első helyéről volt három keresztlabdánk, a másodikat pedig Vécsei, Vernes és Lanza is szopatta a szélén. Éger eközben remekhatékony volt, csak épp minek? Se ki nem lépett, se oldalra segíteni, csak volt. Oké, Diabyt verte, és? Diaby lekötött egy (két) embert, miközben egy-egy pontos keresztből jöttek sorra a helyzeteink és a góljaink. Diarra megverte Bálót, mindenki más pedig Siftert. Ennyi.

Érdekesség, hogy a Bálót váltó Kovács és a Siftert váltó Heffler is rosszabb mutatókat produkált a második félidőben, mint kollegája, mi viszont valahogy mégsem rúgtunk további gólokat.

Számunkra a szélekről érkező Lázok és Könyves okozott komolyabb problémát. Legtöbbször ők kerültek lövőhelyzetbe, sőt, még lefaultolni sem akartuk őket, bíztunk Szabiban vagy abban, hogy majd úgyis mellélövik. Bejött, de ha tartósan így gondolkodunk a szélsőkről, akkor már a Fradi ellen gondban leszünk. Jenner bedarálja MaxiKinget.

Addig is köszönjük Égernek a statisztikailag remek játékát. Maradunk tisztelettel, és hárommal a bal alsóban.


A teljes adatbázist innen tölthetitek le PDF-ben, amennyiben böngészgetnétek még egy kicsit.

Adatok forrása: MLSZ Meccs Center / InStat

Talán soha nem volt ennyire igaz: a helyzeteket be kell rúgni!

Ez most iszonyatosan kellett.

A Videoton nem volt jobb nálunk néggyel, ellenben lőtt négy csodálatos gólt. Kiskokóét én is megtapsoltam. A Paksnál mi sem voltunk jobbak hárommal, mégis lőttünk három szép gólt – négy, legfeljebb öt valamirevaló helyzetből.

Ilyen a futball.

Rossinak igaza van. Rossi knows. Hetek óta hajtogatja, ha berúgjuk a helyzeteinket, nincs semmi gond. Kösz, mister, ezt eddig is tudtuk, ehhez nem kell a hűdenagy tudományod, talán még a magyar pro-képzésben is része a tananyagnak, ha a valaki addig nem jött volna rá magától.

Ellenben nem lehet vele vitatkozni, ha úgy nézzük, hogy idén a kupában és a bajnokságban lejátszottunk négy meccset, és mindig az nyert, aki a kevés helyzetéből sokat be tudott rúgni. Ez egy ilyen év. Amíg mi büntetőt hibázunk, addig a Győr büntet. Ha három ziccerből nem fogjuk meg egy meccs elejét, akkor a Videoton bedarál.

Felejtsük el a Supka-érát, új idők járnak Kispesten. Akkor elég volt két rohamnéger a szélre, egy-két támadó előre, szétfutottunk minden ellenfelet, ráadásul sokszor, így lett sok helyzetecskénk, amikből néhányat tudtunk értékesíteni. Az alacsonyan tartott hatásfok szerencsére kiegészült a szabálytalanság intézményével, mert ahol sebeség van, ott esés is szokott lenni, Danilo pedig nem hibázott.

A kontra ellenben megmaradt. Kissé kombinatívabbak lettünk, inkább játszunk előre, néhány húzásból ugyanott akarunk lenni, de az esetlegességet felváltotta valami más. Diarra milyen keresztlabdát adott a második gól előtt Vécseinek? Vagy Lanza Vernesnek? Ott voltunk, ahol kell, úgy érkezett, ahogy kell, oda került, ahol gól. Ennyire egyszerű.

Mindez persze kevés, ha nincs mögötte munka. Ezt a Honvédot jelenleg nem lehet lefocizni Magyarországon! Megverni meg lehet, de lefocizni nem. Bizonyítottunk emberhátrányban, bizonyítottunk sérülésektől, eltiltásoktól tizedelve, és bizonyítunk folyamatosan.

Szivicsnek is igaza van. A Paks ugyanaz a Paks, amelyik egy hete hatot gurított az Újpestnek. Mi azt a Paksot is elvertük ma, miközben a Paks kikapott egy olyan csapattól, amelyik 2013-ban öt tétmeccsen maradt nyeretlen.

A futball ilyen is.

Háromból háromszor betoltuk ugyanoda. Szegény Németh Gabi csak negyedikre értette meg a dolgot – Lanza pechjére. (Amúgy a másodikban megvolt, ahogy kifelé dőlve, a védő mögül ballal még felteszi a pipába? Lehet egy sarok jobb lett volna, Holender ott állt mögötte, de akkoris, a mozdulat parádés volt.) Siftert végül lekapták, kevés volt ő Vécsei és Vernes ellen.ha k

Tetszett a csapat. Vécseit, Ignját, MaxiKinget, Diarrát mindenképp ki kell emelni, Szabinak volt bravújra is, Alcibiade kezdi megmutatni, hogy miért tudunk hinni benne, Lovric régi önmagához hasonlót idézett, Vernesről kiderült, tud akár átlagos is lenni, de nála ez az átlagos szint valamivel a mezőny felett van. A másik véglet Lanza, aki sok labdát elszórt, de ha kellett, visszazárt jobbhátvédbe is az előlragadt King helyén, féltek tőle a paksiak, voltak szép megmozdulásai, de tud ő ennél jóval többet is. Vagy Zsivány. Hajtott becsülettel, de ha neki ennyi a vége, akkor nem jósolunk nagy jövőt a csapatban maradásra. Diaby, amíg a pályán volt, szanaszét szopatta Égert és Fiolát. Gyorsabb, agilisabb, parazitább a posztján, mint Délczeg. Vagyis más. Martínez, Nagy Geri, Holender jól szállt be, utóbbi megilletődés nélkül lehozta debütjére kapott csaknem fél órát.

És akkor Gege. Nem lehet ugyebár kikerülni, hogy a kényszerű hiányzók (Tandia, Baráth, Délczeg, Marshal, Hidi) mellett az ősz egy másik alapembere is kihagyta a meccset. Illetve nem, mert ötükkel ellentétben végig ott volt a padon, de egy pillanatra sem éreztük, hogy szükség lenne rá a pályán. Ezt a Paksot statikus játékkal nem lehetett volna elverni. Egy Éger még mindig egy Éger, Gegére neki van ellenszere. Viszont Gegének nincs játéka erre pörgős kontrafocira. (Akkor a kérdés: van két játékunk?)

Szóval ez a meccs most iszonyatosan kellett a kis lelkelmnek. Vasárnap Fradi, aztán MTK, majd Debrecen. Múlt héten még attól paráztunk, áprilisig pontunk sem lesz, hiába nem vagyunk annyira rosszak. Bizakodók tudtunk lenni, de az is tud kevés lenni, ha közben jönnek a sorozatos zakók.

Kellemes péntek délután volt, kellemes idő, kellemes társaság, jó beszélgetések a kocsiban, hangulatos szurkolás, idegbajos Rossi, három akadémista-gól. Mi kellene több?

talán egy halászlé, ami most elmaradt

fotó: NSO / Szabó Miklós

Tizenkilencre nyerőt húznánk

Hogy is mondja vérfarkas anyablogunk aktuális beharangozójában? Idézem:

Paks-Honvéd: Az előző forduló kétszámjegyű hazai győzelmet sejtet, de amilyen jó idegenben a Kispest, olyan harmatos otthon a Paks. Az egy kör alatt három csapat által beelőzött kispestieknek kell a pont. 1-1

Vérfarkas barátunk amúgy hatalmas tudora a Bohócligának, sosem rest, minden hétvégén megnézi az összes meccset. Van neki rá egy módszere, ami úgy hangzik, hogy rögzíti valami géppel, majd két-, három-, vagy többszörös sebességgel átpörgeti mindet. Vérfarkas számára a magyar futball egy pörgő dolog, az általa így elhasznált 90 perces időkeretre pedig csaknem annyi gól esik, mint egy közepesen vállalható kézimeccsre. Irigyei vagyunk valahol.

Amúgy most kivételesen nincs igaza (ja, persze, nyugalom, értjük mi a viccet), valószíntűlten, hogy a Paks egy polgári tízest gurítson a megtépázott honvédelmünknek. Olyan egyszerűen nem lehet, mert az maga lenne az armageddonba oltott, meleg sörrel felszolgált Kiszel Tünde naptárbemutató. Számunkra. (Itt kérünk elnézést a szemöldökszőrzet és Brezsnyev rajongóitól.)

Félnünk attól még kell egy kicsit ettől a meccstől, de legalább Ignja visszatérhet, és a csacsaki Vidic jelenlétében legalább nevekben feljavulhat a Videoton ellen még harmatosan is csak elvétve muzsikáló MaxiKing-Lovresz-Pascariu-Alcibiade összetételű védelmünk. Ha minden klappol, akkor vélhetően a heveny Kostolani-szindrómában szenvedő Pascariu helyén lesz váltás, mi pedig egy újabb Bjelkanovic-csal gazdagodtunk. Hurrá.

Délczeg is visszatérhet a Győrben összeszedett sérüléséből, ami szintén nem baj, mert hiába volt bíztató Diaby játéka a számára megadott egyetlen félidő alatt legutóbb, Rossi mégis Délt tekinti az elsőszámú támadójának. Lelke rajta, simán lehet, hogy igaza van, de mi azért hozzátennénk, hogy a kihagyott ziccer(ek) ellenére, valahogy összjátékban, passzokban mintha többet mutatna Diaby. Részünkről töretlen a bizalom irányába, lesz még ő Kispesten legalább egy Danilo, de minumum egy Négermájszter, hogy a Paks középhátvédjét, a népszerű gyomorkeserűt és a játékos egy jellemzőjét összevonva, mintegy becenevet aggassunk rá.

Mindenki más maradt, vagy maradhat. (Lanzával nem tudjuk mi van, állítólag hétfőn Olaszországban volt jelenése a személyét illető bundavád miatt.)

Ellenben ami jó, hogy a szerdai Ligakupa-meccsen pályára lépett Holender, hogy egy parádés gólpasszal (Martíneznek), valamint nem kevés remek megmozdulással vigyen valami fényt az amúgy szépen kivilágított Bozsikba. Nincs mit szépíteni, kurvára tetszett amit mutatott! Ha ő, és a hasonló kaliberű akadémisták jelentik a Honvéd jövőjét, akkor lehet és érdemes miben bizakodni. Nem tudjuk, a mister nevezi-e az utazókeretbe, de ha igen, annak tudunk örülni, ha pedig pályára lép, annak még jobban.

Vernes, Vécsei, Baráth már van, unalomig ismételtük, jók, szeretjük őket, Nagy Geri új poszton keresi a helyét, reméljük bejön neki, Moga, Remes alkalmilag epizódszereplő, és akkor itt az új generáció, Holender és Bobál. Ignja egy isten, Lovricot szeretjük, de tudjuk, hogy alapvetően inkább rossz az utóbbi időben, Marshal maga a kőkemény inteligencia a posztján, Alcibiadében még tudunk hinni, Diarra bármikor hoz egy átlagot, Lanzafame egyértelműen nem magyar szint, Délczeg és Diaby két vállalható középcsatár, Kemenes pedig csak egyszerűen Szabi. Ilyen kerettel senkitől sem kell(ene) félnünk. Amikor valaki kitalálta az erős középcsapat fogalmát, akkor valami ilyesmire gondolhatott.

Mégis azt írtam néhány bekezdéssel korábban, hogy „Félnünk attól még kell egy kicsit ettől a meccstől, de”, és most feloldva a látszólagos ellentmondást, elmondanám, rossz passzban vagyunk, vagyis nem kellene, de most mégis kell. Mármint félni kicsit. Hinni viszont kötelesség magunkban, mert jók a nevek, bőven elégséges a tudás, láttuk már játszani ezt a keretet csapatként, a Paks pedig idegenben verhető, csak nehezen.

És most nagyon kell a pont. Nehéz a sorsolás, nem szabad beragadni, mert – ismerve a Futball Összes Örök Törvényét – ha megtörténik, akkor akár úgy is maradhatunk, és tavasszal nagyon kevés meccs lesz. A tizenkilencedik forduló következik.

hiszek

Vérfarkas mondataival kezdtünk, most kicsit visszakanyarodnánk, és a mondataihoz mellékelt képet is beillesztjük ide, kedvet csinálva talán néhányatoknak, hogy átklikkelve elolvassátok a teljes anyagot.

Kivárásra játszva

…a fenti kitétel akár a recens taktikánk plasztikus lefestése is lehetne, most mégsem erről lesz szó. Vasárnap tényleg elindul a szezon, most már nem ligakupa-bohóckodás, és nem „csak” Magyar Kupa, bármennyire is megtanultuk az utóbbi években, hogy az MNK, ha valakiknek, hát nekünk, a specialistáknak nem „csak”. Más kérdés, persze, hogy specializmusunk lassan a ködbe vész, az utóbbi évek sorsolásai (Morales-DVSC, Supi-Vidi) vagy a saját önsorosrontásunk (Szigetszentmiklós elleni csepeli tragikomédia) eredményeként… No de vissza a lényegre, vasárnap rajt, most már igaziból, az idő is kicsit tavaszibb, mint egy hete, szóval ahogy Puhl mondta anno a millenium idején sajátosan hevesi tájszólásával, az emlékezetes Tippmix-reklámban: „kezdődhet a játék„.

…ahol viszont én játszok a kivárásra tippügyileg. A szezon egészét tekintve már olvashattátok az ókori vátesz-sablonba oktrojált elképzeléseim, sok újat nem fogok most mondani. Ahhoz valamennyire kapcsolódva annyit azért muszáj írni: nem vagyok nyugodt. (Persze rögvest jöhet a kérdés: RW mikor nyugodt? Míg Hanta a hurráoptimista, RW mindig az ő antagonistája a blogon: az örök visszafogott, a pesszi-miska, aki mindig sír-rí, meg Kispestfaktorozik, miért nem örül ő is velünk és bízik a csapatban?) De ez nem ilyen egyszerű.

Minden szezon és félszezon előtt én is izgatottan várom az igazolásokat, a keret alakulását, keresem a kapaszkodókat, és sokszor én is vidáman megyek bele a jövővárásba – az első pofonig. Azokat nem viselem jól. Sose viseltem… az Élet minden területén igaz ez rám, miért pont a kispesti szívszerelmnél lenne ez másképp? Szóval én is szeretnék bízni, de nem megy mindig. Aztán vannak olyan holtszezonok amikor minden sötét, akkor meg aztán nálam is teljes a homály. Most viszont?

Most viszont nem tudom mi van. Mi lesz? Valahol, de ezt már többször írtam, nem érzem 100%-osnak ezt a keretet, de rossznak sem. Középút. Az van. És ebből, mint az a középúttal szokás, bármi lehet. Némely meccsek ősszel és most a felkészülés alatt és a tonnaszám hozott mindenféle nációjú kerettag kicsit Morales-idény érzetet varázsol belém, de a mostani keretben azért (főleg a beépüő fiatalok miatt) jóval több a  pozitív elem, a potenciál. Az új legionáriusok közül Ignját nagyon lehet kedvelni, Tandia, ha úgy tér vissza mint a pre-DVTK-ámok esemény előtti időszakában játszott, ő is kedvenc lehet. Kemenes már a kvázi ikon-lét felé tart. Dél olyan lett idén, amiért hoztuk. A csapat egyik brandje. Baráth Boti hatalmas favorit, ha Vernes még tovább megy azon az úton amin elindult 3 hónapja, hogy hőzöngés helyett a trükkjeinek lehet tapsolni, szintén emblematikus figurája lehet a csapatnak még sokáig (és őt is játszatni, játszatni). Vécseivel szeretném feledtetni magamban Zelenkát – többször már ez majdnem sikerült is. És még jó lenne ilyeneket írni Lőrinczyről, Bobálról, Holenderről, de nem Csábi és Nagy Krisztián meg Czár kölcsönadásáról olvasgatni.

Furák még az arányok a keretben, el vagyunk sajnos látva még mindig ballaszttal (kövezzetek meg, de nálam Zsivány simán Fieber/Sztojakovics kategória, Pascariu dettó, és Martineztől is tartok). Diaby nagy-nagy kérdőjel, iszonyat potenciál van benne, úgy is festett az év elején, hogy ezt Rossi végül kihozza belőle, de mostanában megint több a hiszti. S ha  már hiszti, nagy kérdés, hogy Lanza új Sasu vagy új Miriuta/Zombori Zalán lesz nálunk. Ugye nem kérdés, melyik verziónak örülnénk jobban. Kérdőjel, kérdőjel hátán.

Kivárásra játszom tehát én is, mint sok meccsünkön a keret is az álmosító, olaszos első félidőinkkel. Most még csak reményként írom le, hogy jó lenne nem csak az utolsó 3-4 meccsre, hanem a lehető legharamarabb összeálló csapatot látni, ami alapja lehet egy hosszabb távú gondolkodás részeként a jövő évi és az azt követő kereteknek.

De sajna az is benne van a pakliban hogy a sötét jóslataim válnak be, és a pechesen, részben saját butaságunk, részben a bántóan ellenszeles bíráskodás miatt hamar végetérő MNK etűd rányomja bélyegét az egész márciusra-áprilisra.

Hogy ne így legyen, szükség lesz ránk, szurkolókra, hogy hajtsuk-támogassuk a csapatot az elején, a potenciális gyufák ellenére is. Akkor is, ha szarul megy nekik. És szükség van a srácokra, akik meg szakadjanak meg a pályán, még jobban mint az amúgy nagyon nem cinkelhető Győr elleni teljesítmény alkalmával. Itt 120%-ra lesz szükség, hogy egy apró tavaszi csoda-szerűség összejöjjön. Tisztázzuk: csodán most egy kiegyensúlyozott kis stabil szezont értek, 3.-5. helyre való befutással.

Mit mondjak? Nehéz lesz.

De ezt már megszoktuk.

1 ellenfél, 2 meccs, 3 gól, 4 piros, 5ölve-6olva* magyarázkodunk

Kikérjük magunknak, hogy Alcibiade, Vernes, Baráth Botond egyáltalán a pályán maradhatott, hogy Rossit senki sem volt hajlandó elküldeni a kispadtól, hogy nem ürítették ki a vendégszektort, hogy nem büntették meg parkolóőrök a Honvéd csapatbuszát!

Kikérjük magunknak, hogy megkaptuk az egyenlő feltételeket, hogy a két kapura nem lövő csapat közül továbbjuthatott a jobb, hogy elmaradt a kompenzálás, pedig azt külön kikérjük magunknak, hogy létezhet egyáltalán.

Kikérjük magunknak, hogy egy vesztes párharc után ünnepeljük a csapatot, hogy nulla rúgott gól, és négy piros lap adjon nekünk hitet a tavaszra. Kikérjük magunknak, hogy a futball kifordult önnön sarkaiból.

Ki lehet így is esni, csak éppen nem így szokás. Vécsei szombati kiállításánál is húztuk már a szánkat, hogy talán egy, a kapuba együtt beeső védő és támadó párosánál nem feltétlen az az ítélet, hogy büntetőt adunk és kiszórjuk a védőt, de legyen, elfogadtuk, szőrös volt a bíró sporttárs szíve. (Amúgy arra megoldás, ha vénásan bednak neki egy zsilettpengét?)

Az viszont már csak a véletlenek valóban szerencsétlen összjátéka lehet, hogy a bírói karban akár többen is küzdhetnek a szőrös szív betegségével, sőt, Bognár Tamás egyenesen beszopott egy olyan szövődményt, hogy a szívszőr ráment a szemére és az agyára is. Pedig csak egyet hibázott (eleinte), de akkor sikerült elindítania egy lavinát, ami végül a fegyelmi bizottságnál fog kikötni – fizetett túlóraként.

18:18-as szabálytalanság-arány mellett elég furcsa, ha a mi adagunk 6 sárgát és 3 pirosat tartalmaz, miközben a győrieké 3 sárgát. Mindezt egy olyan meccsen, ahol egyáltalán nem a szabálytalanságok domináltak. Igaz, a látvány sem. Mindkét csapat a saját játékát, elképzelését akarta csinálgatni, sok volt a hiba, de látszott, a Győr nyugodt lehet az előnye birtokában, mi pedig kivárásra játszottunk, hogy gólt nem kapni, egyet pedig majd lövünk valahogy. Még Diarra kiszórása után, a második félidő első 20-25 percében is tudtuk hozni magunkat. Unalmas volt a meccs, és látszott, ha a Győr betalál, mindennek vége, ha mi, akkor még bármi lehet. Ignja leküldése után azonban az egész bukott. Egy gól már nem lett elég, mert hiába a hosszabbítás, kilencen 25+30 percet letolni szinte lehetetlen.

És lélekben még ekkor sem adtuk fel. Az első és a második meccs addigi részének tapasztalatai alapján, ez a Győr nem mutatott annyival többet, amennyivel toronymagasan vezeti a bajnokságot. Volt keresenivalónk, elhittük, és ez benne maradt a srácokban, ugyanúgy hajtottak, mit sem törődve a kiállításokkal. Szabi leordította a fejeket, és akkor még hol volt a szétugró sorfal, a megtört, a labdának aláfutó Lovric?

Kár érte. A futballjáték lényeg, hogy nincsen mi lett volna ha?, így mi sem tudjuk meg, ha nincs Diarra kiállítása, mire lettünk volna képesek. A lefújás után, minden más esetben, még akkor is, ha sosem fogalkoztam a bírókkal, mert nem érdekelnek, a fütyülő kapufa ugyanúgy a játék része, szóval minden más esetben vörös fejjel jöttem volna ki a stadionból, de most nem, most abszolúte nyugodt voltam. Rossi ebbe a Honvédba beleverte az olaszos nyugalmat (képzavar, mindjárt érthető lesz), a taktikus, kivárásra játszó futballt. Ez pedig bíztató a tavaszra nézve. Nem rosszak voltunk, csak merőben mások, mint az itthon megszokott jó játék. Olaszosak lettünk. (Az más kérdés, hogy személyes preferenciáim szerint a sztereotíp olasz futball az minden, csak nem szép.)

Tegnap, Győrben megértettem ezt a Honvédot. Befogadni, elfogadni még egy kis idő lesz, ahogy volt az Morales idején is, de végre látni lehetett, hogy mit szeretnénk csinálni. Utoljára ugyanilyen érzésem pont Győrben volt, 2011 novemberében, amikor Supi csapata gyalázta földbe Danilóval, Torghellével, Gegével az ETO-t. Ott és akkor játszottunk valamit, ahogy most is.

Próbálom győztesenk kihozni magunkat ebből a párharcból, érzem ahogy csorog végig az izzadtság a homlokomon, de menni fog, mert elkezdtem hinni. Árulkodó nyom volt, ahogy Rossi lekapta MaxiKinget, aki néha fejét vesztve ment előre, mert hiába tűnt jónak a mi szemszögünkből, nem illett bele a csapat játékába.

Kiestünk, sajánálom, ez van. Vasárnap jön a Videoton, de ha tudjuk folytatni a most megkezdett játékunkat, nagy gond nem lehet. Ez a csapat rettenetesen stabil taktikailag, és csak idő kérdése, hogy mentálisan is beérje magát.

Győri ETO – Bp. Honvéd 2-0 (0-0)
Győr, ETO Park
Kemenes – Baráth, Lovric, Ignjatovic, Alcibiade – Ikenne-King (Martínez, 60.), Hidi, Diarra – Ivancsics (Zivanovic, 63.), Délczeg (Vernes, 12.), Lanzafame
gól: Völgyi (71.), Kamber (76.)
kiállítva: Diarra (44.), Ignjatovic (66.), Lanzafame (88.)

fotó: 1909foto.hu


* ötöl-hatol tn (és ts) ige Bizonytalanul, kertelve beszél.|ts. ritk Így mond vmit. (Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985)

Minden mindegy, ezért semmi sem mindegy

Az észérvnek nevezett valami nem lehet egy szurkoló ellenfele! Egyszerűen lesöpörjük az asztalról, mint Napoleon egy közepesebb méretű német fejedelemséget az orosz túrája során. Nehéz mit kezdeni az evolúció csúcsával, ha épp a fejébe vesz valamit. Illetve nem is a fejébe veszi, hanem valami sokkal mélyebb helyről egyszerűen csak érzi. Ha menni kell, akkor nem menni kell, hanem menni fog.

Győr mellett ma nagyon kevés érvet lehetne felhozni. Pontosítok: Győr, mint város (mérkőzéshelyszín) mellett ma nagyon kevés érvet lehetne felhozni, hogy odakocsikázás által tegyük magunkévá, miközben csak jogilag lépdelünk a területén, nem kulturálisan, turistaként. A Győr, mint ETO viszont egy más eszpresszó (mert kávéházba utoljára a Nyugat szerkesztősége járt), és az most számunkra egy komoly, ráadásul előnyben lévő ellenfél.

(Képünkön Davide Lanzafame a gólját készíti elő, ami egy rémesen gyenge szóvicc akart lennei Dávid és Góliárt harcára, mert akár így is lehet értelmezni a ma este következőket. Szerencsére sose készült el.)

(Ja, de, mégis.)

Mert. A korlátnál ácsorogva az odavágón azt hallottam, ezek simán behúzzák a bajnokságot. Mondta egy kispesti. Vitatkozni nem volt kedvem vele, és igazán nem is lenne miről, tudom én, hogy az idény eleji forma milyen, és simán lehet, a szombaton látott Győr attól volt olyan rémesen gyenge. Sebaj.

A lényeg, hogy gyenge volt. Ha mi szarok, akkor a Győr fos, hogy a közérthetőség kedvéért maradjunk a szurkolói eszköztár kategória-rendszerénél. Híg fos. Bátran lődözgették távolról (sőt, távolra, túl a síneken), de az őszihez mérhető tudatos focijuknak nyomát sem láttuk. (Pedig most, hosszú idő után valóban láthattam volna, ha csinálják, mert végre felújítottam a szemüvegem, valamivel erősebb lencse került bele, de úgy tűnik, az éles látás nem éleslátás, és vélhetően ezért is írjuk máshogy.)

Talán csak mi, kispestiek hiszünk még a továbbjutásban, mindenki más elkönyvelte, nehéz sorozat lesz a csak bajnokság is számunkra. Be kell valljam, a tudatos énem nekem is szkeptikus, de amikor szerveződni kezdett a túra, a tudatos én egyetlen pillanat alatt foszlott köddé, és maradt a polgári életben elfojtásra ítéltetett ösztönlény, aki menni akar, aki hisz, aki kitart, és akinek nincs feltett kéz, előre elvesztett meccs, mert reménykedik, és tudja, látott már csodákat. (Összefoglalva: nincs kedvem érvelni, megmagyarázni, mit miért teszünk – miért nincs rendes poszt beharangozónak.)

Hatkor Győrben leszünk.

Mást nagyon hozzátenni előre ehhez a meccshez nem tudnék.