Mastodon

El is felejtettük kirakni Baráth Boti góljának coubjait, pedig remek zenéket találtunk hozzá

Egy kis züddajcse pornófilmes utóérzés az aláfestés, mert hát Boti nyilvánvalóan beb*szta, ahogy azt Jürgen tette volt az ő Ilséjével és a hozzá tartozó arcszőrzetével. „El is felejtettük kirakni Baráth Boti góljának coubjait, pedig remek zenéket találtunk hozzá” bővebben

Néhány gyorsadat a fradiveréshez

  • ötödik sárga // Baráth és Lovric is benyalta. Mindketten kihagyják a szombati, Vasas elleni meccset.
  • negyedik sárga // Kambernek jött össze, innentől neki is ugyanúgy figyelnie kell, mint Bobálnak és Ignjának.
  • egy lövés – egy gól // a Fradi oda-vissza összesen háromszor találta el a kapunkat, ebből lőtt három gólt, miközben 1 óra 6 percig volt nála a labda.
  • ezzel szemben // mi csak 33 percet birtokoltunk, és mégis nyolcszor találtunk kaput. Úgy látszik Rossi egyértelműen megtalálta a Fradi ellenszerét. A két meccs négy félidejéből kettő és fél egyértelműen a miénk volt, egy fél az övék, és egy a dögunalomé. Ha kicsit szerencsésebbek vagyunk, akkor az Üllőiről elhozunk legalább egy pontot, itthon pedig kiütjük őket. Pedig mi a honvédség csapata voltunk, és nem a vasúté.

„Néhány gyorsadat a fradiveréshez” bővebben

Kaptunk újabb 1,7 milliárdot az új akadémiára, és elismerték, csúszik rendesen

Ma jelent meg a Magyar Közlöny 2016/24-es száma, és mivel a legtöbbetekhez szerintem nem viszi ki a postás, ezért átvesszük itt a minket érdeklő részleteket. Tömbösítve: 2,5 milliárd helyett 4,192 milliárd jut az új akadémiánkra, és az építés nem 2014 és 2015 között történik majd meg, hanem 2014 és 2017 között. „Kaptunk újabb 1,7 milliárdot az új akadémiára, és elismerték, csúszik rendesen” bővebben

Napikispest 2016.02.26.

  • bíróküldés // Solymosi Péter viszi a szombati meccsünket. (via profispori.hu)
    • segítői // Albert István, Berettyán Péter, Szilasi Szabolcs, Oláh Gábor, Horváth Róbert
  • Nemzeti Sport címlap // hogyan lett a Zöldsportból Bödesport? (via biziclop)

„Napikispest 2016.02.26.” bővebben