mert célunk csak egy van
Bajnoki labdarúgó mérkőzés következik tizenöt óra harminc perckor a kispesti Bozsik stadionban. A mérkőző felek: piros sarokban a tizenháromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes, a világfutball egyik megújítója, a történelmi, a környező telepekről származó, a létezés több szintjét egyszerre magán hordozó Budapeeeeeeeeeeest Honvéd, és a lila, a viharos sarokban, az egyszeres kupagyőztes, a bajuszok leborotválása óta önmagát kereső Békéscsaba.
Ez amúgy micsoda? A leírás szerint megihletett szurkolók, csak én nem értem. Illetve sajnos igen: rohadt öreg, megkeseredett régemindenjobbvoltazó lettél, Hanta. Nekem a Népstadion soha sem lesz Puskás, ahogy a dal egész szóhasználatáról süt az újdonság felfedezésének varázsa, még ha a történet nem is úgy szól.
Mindegy, azért megmutattam, mert valahol tisztelem a műfajt. Ugye, Béla?
Valóban akadt erre példa a közelmúltban, de azt még nem mondhatjuk, hogy nagy számban történtek volna meg a honosítások. Hozzáteszem, általában olyan játékosokról van szó, akik évek óta, akár 5-8 éve itt élnek. Ők nem azért kapják kapják meg az állampolgárságot, mert az MLSZ ezt támogatná, hanem az érvényes jogszabályok azt lehetővé teszik, például magyar a feleségük. Erkölcsileg ez rendben van, de ha azt nézzük, hogy minél több fiatal magyar gyerek legyen a pályán, akkor ennek nem ez az útja. Az elnökség decemberben értékeli ennek is a tapasztalatait, és ha ezt káros folyamatnak tartja, akkor reagál erre is.
