Hétfőn egy online dumcsizás a tulajjal, és legalább megtudtunk néhány igazán égető dolgot.
1. Tandia OFF
2. Érkezik majd egy minőségi csatár, aki idő közben be is futott, a neve pedig Edixon Perea. Kolumbiai, válogatott, minőségi csapatokban szerepelt korábban, és 29 éves.
Me, Mr Hemingway and Edixon Perea pic.twitter.com/RHjCYwHYg4
— Fabio Cordella (@fabiohonved) October 18, 2013
Jó lesz a srác, bár néhány kérdést felvet.
- Most igazoltuk Daudot, Jobot (28) és Pereát (29).
- Az nyilvánvaló, hogy Testardi nem volt megoldás, mert jöttek még hárman.
- Utóbbi kettő idősebb, velük nem lehet úgy számolni, hogy eladásra mennek.
- Ezt bizonyítandó, Perea 2015 nyaráig írt alá hozzánk.
- Mindhárman a kezdőbe érkeztek, ergo Vernes, Holender, Prosser, Kozma, Bobál még távolabb került a dologtól.
- Nem turkálva a zsebekben, de Perea az életpályája alapján nem a nálunk megszokott havi ~3000 euró körüli játékos.
- Lanzafame óta tudjuk, kell előre egy tapasztalt valaki, aki rántja magával a többieket.
- Csak remélni tudjuk, hogy azok a többiek a saját nevelések lesznek.
- Godoy, Perea, Job és Daud jó vételnek tűnik végre.
- Mancinit és Testardit lehet védeni, meccshiányra hivatkozni, de például Godoynál ilyen miért nem volt?
Alakulgat valami keretféle Kispesten.
Aztán ott volt még a holland-magyar, ami után mindenki elmondott már mindent, még az is elküldött a picsába valakit, aki korábban vagy meg sem szólalt, vagy csak nem tudott, mert a nyelve beleragadt egy seggbe.
Számunkra viszont teljesen mást jelent az ott szerzett tapasztalat: ki kell jelenteni, Rossi jó úton keresi a focinkat. Sok-sok légiós, és sok-sok saját nevelés a keret, amiről elsőre is látszik, hogy nevek alapján nem hozza mondjuk a Videoton, Debrecen vagy Fradi minőségét, de, és itt jön Rossi elképzelése: ebből is kihozható valami, csak helyesen kellhozzányúlni.
Vállaljuk be a nem szép focit! Tényleg, ne szerénykedjünk, legyünk inkább büszkék rá. Négy védő és három védekezőbb felfogású középpályás, egy előre tolt Vécsei, visszazáró szélsők. A labda alig nálunk, vagy ha igen, a legritkább esetben tartjuk meg, de mindez mindegy, mert
a védelmünk nagyjából rendben, egy-két megingás még benne van, de a kapunkra alig veszélyesek az ellenfelek. Sajnos ennek van egy olyan következménye is, hogy
mi sem vagyunk azok az ellenfélére. Olaszos mentalitás, csak gólt nem kapni, egyet lehet találni. Ahogy a mi kapunkba is, ezért nekünk kell jobban icsinálnunk.
Rossi abban Bozsikban próbál defenzív focit betanítani, ahol feltalálták a szuperoffenzívet, a mindig rúgjunk eggyel többet, mint amennyit kapunk.
És számomra ez a holland-magyar igazán ledöbbentő tapasztalata: el kell fogadjam a jelenlegi helyzetet! Nincs olyan, hogy magyar stílus, magyar iskola, nincs olyan, hogy azt akarjuk, vagy ha igen, akkor egy iszonyat hoszzú út végén, és nagyon apró lépésekben. Jelenleg az van, hogy meg kell érteni a helyünket, ennyik vagyunk, ebből kell építkezni.
Kispesten nagyjából ez a módi. Egy viszonylag reális helyzetértékelésre adott taktikai válasz: bekkelünk, baszod, bekkelünk, kontrázunk, és bízunk a csatáraink egy-egy villanásában. Ez van. Nem megyünk nekik, valami homályos múltbéli dologra hivatkozva, nem mondjuk azt, most van esélyünk, nem kell hazudni. Ebből a szempontból Rossi kurvára őszinte, az Egervári-szindróma egyáltalán nem fenyeget minket.
Lépésenként haladunk, és ha az van, hogy valóban szarok vagyunk, gyenge minőségű a játékosanyag (ld. Vojvodina után), akkor azt kimondjuk és próbálunk változtatni rajta a lehetőségeken belül.
Őszinték vagyunk? Igen. (Bizonyos tekintetben: a pályán.)
Nézhetetlen a futballunk? Szinte igen.
Bronz, majd középcsapati státusz, töredék pénzekből, hátszél nélkül? Igen.
Gyűlölöm az olasz futballgondolatot? Igen.
De elfogadom, mert el kell fogadnom. Egy bajnokság úgy működik, hogy sorra jönnek a meccsek, azokon pontokat lehet gyűjteni, majd év végén ezeket összeadják, és akinek több van, az nyert.
Itt nincs pofázás, itt nincsenek Mezeyt követelő Bognár Gyurkák, itt csak egy dolog számít, a teljesítmény, amit szét kell húzni nyolc hónapra. Egy ilyen rendszerben ezt kell csinálni, ha egy Honvédhoz hasonló hátterű csapatod van. Vagy pedig blöffölni, mint a Haladás és az MTK, csak saját neveléssel, akik vagy kipukkadnak, vagy nem. Szentül hiszem, év végére az összes akadémiai csapat előtt fogunk végezni (mínusz a Győr, mert ott hasonlóan gondolkodnak, mint mi, csak jóval több zséből).
És a legszebb az egészben, hogy semmi, de tényleg az égadta világon semmi koncepciót nem látok a csapatépítés mögött, csak az ad-hoc kapkodást, és egy Rossit, aki nem akar többet, mint amit ez a keret tud(hat), és amivel pontot lehet szerezni a meccseken.
Jöhet a Pécs.
Más.
Sajnos a blogmotor az utolsókat rúgja alattunk. Mi még szerencsések vagyunk, jelenleg tudunk posztolni, de volt, hogy már nem sikerült. Keressük a lehetőségeket, mert az nem lehet, hogy három év munkája csak úgy elillanjon.
Dolgozunk rajta/a maradáson, hogy a költözés csak a legutolsó és legdrasztikusabb lépés legyen.
Ligakupa-meccsre ab ovo jó járni!
Tegnap az idény eddigi legfontosabb győzelmét arattuk, aminek jelentősége a Fradi elleni mivolton túl abban is áll, hogy egy nehéz sorozat első elemének tekinthető (már ha az erős középcsapat Hali ellenit nem vesszük amolyan pre-nyitánynak). Ez a Fradi idén bajnokesélyes, bár nem lesz az szerintem, de attól még a dobogó egyik elvitathatatlan várományosa. Őket verni mindig nagy dolog, dobogóesélyest pedig dettó – így szinte csak dicsérhetnénk. De nem mehetünk el szó nélkül egy-két dolog mellett.
