Bármennyire is bíztatónak ígérkezett a szombati pápai túra (vonzó kisváros, szép tájképi keret -szolgáltatja: a Bakony-, jó formában lévő csapat nálunk, pechszériás Pápa amott), a vége az lett, mint Kecskeméten. A második félidőben széjjelfociztak minket. Hiába jobb a csapatunk most, mint tavasszal, hiába játszottunk élvezetesen az első félidőben, hiába jöttünk most sokkal jobb előjelekkel Pápára, igazolódott a Honvéd-axióma: ha nekünk áll a zászló valamennyire, akkor valószínűleg Francis Ford Szoppola rendezi az esti filmet.
Kissé túloztam, valljuk meg. Azért azok az előjelek nem is voltak olyan húdekedvezőek. Akassou eltiltva, Novák sérült – azaz a védekezőjátékunk két fontos eleme kellett cserélésre kerüljön, ez pedig a jól támadó Pápa ellen, amely nem csak harap de Mar i(c)s, bizony nem egy életbiztosítás. Hasonlóképp nem örülhettünk annak sem, hogy Supka tábornok és szárnysegédje, Don Emilio a pad helyett a messzi lelátóról kellett irányítsa a gárdát. ÉS MÉGIS: vereségünknek nem ezek a gyanús jelek lettek az okai. Magunkat vertük meg…
Az első félidőben ha nem is ‘egerszegi második félidő, vagy Vidi elleni második játékrész jelleggel, de azért vállalhatóan jól toltuk, a Pápa meg olyan halvány volt, hogy decens Véberi posszanás nézett ki a végére. Helyzete nem volt a sárga feketéknek! Nem úgy nekünk. Danilo de helyzeteltékozlos Cirillo de tizenegyesbőltudokcsakbetaláninho Oliveira 2 igen nagy és egy abszolút ziccert fejelt/pöckölt/emelt mellé, aztán ugye volt egy csodás Botis kapás-rádőlés egy szögletünk után, amit a derék Kukás tolt ki a pipából, benyújtva ezzel pályázatát a Marcali-medence Pagliucá-ja címre. Egy gólunkat Hajdú Norbi szerezte aki viszont csodás pontossággal tekert a megszokott HáNorbi távtól messzebbről a pápai cerberus hálójába. Ihletett pillanat volt.
Aztán jött a második játékrész. Fotós kollégáim egyike gondterhelten jelezte: „annyi helyzetet hagytunk ki, figyeljétek meg, kikapunk„. Igaza lett. (Csak az vigasztal, hogy a jövő hétre meg 1:0-s sikert tippel az UTE ellen. Tartsa meg jó tippelő szokását.) Szóval kijöttünk az öltözőből, a csapatunk sehol, a Pápa annál inkább, el is kezdték az óvatos nyomakodást, majd szépen 10-15 percenként verve 1-1 gólt megfordították a meccset. A találkozót, melynek első félidején nemhogy a pályán, de kábé a megyében nem voltak. Nem is fecsérlek további szót a mi második negyvenöt percünkre, katasztrófa volt. A cserék se jöttek be, a gyors de oktalan Tchami helyén a belassult és formán kívüli Gege nem hozott megváltást, majd amikor Zeli után Németh Norbi is lement az utolsó 10 percre hogy jöjjön Szekulics, végleg összeállt az impotenciamaximum a pályán – passzok nincsenek, szerencsétlenkedés az van. Fieszta lett a vége, a pápai közönség által sokszor megtalált Véber „bárpultbólintó” Gyurit ezúttal egy emberként éljenezték, élőképként lelátó-szélességű molinót utaztattak végig a főtribün mentén fejük felett a bepörgött pápai futballszurker-polgárok…
A sajtótájon Supka értetlenül állt a második játékrész előtt („nem ezt kértem…”), sőt a nem volt szerencsénk-kérdésemre is annyit mondott, hogy ez nem szerencse kérdése. Fejlődünk :) [bővebben majd a honlapos riportban meghalljátok]. Véber maestrót mintha kicserélték volna a tavaszi vereségükhöz képest, szárnyalt, sziporkázott, tolta a klasszik Véber sutkákat, amiket így leírva nehéz visszaadni, de kábé kapcsiból gyalázgatta le a szakmai kérdésekkel próbálkozó pápai helyi médiumokat meg a Sportlap reprezentánsát, általános derültséget keltve az amúgy általános iskolai büfé-méretű sajtószobában. Az ilyenek miatt imádja a semleges bohócliga-fan (és Hanta) Vébert. Mindez szép, és bájos, csak nekem van kicsit Mezey Gyuri bá vagy Szentes Lassard feelingem: ha győz a csapatom imádok, szeretek mindenkit és reálisan értékelek, de ha kikapunk akkor ne merjen kérdést feltenni senki mert vagy sértődök vagy ordenárkodok. Hát mindegy, ez van, gondolom ha győzünk most teszek magasan Véberre, így azonban csak a szöttyögés marad meg a bizakodás az UTE ellen.
És abban hogy a derék fotóskollega tippje tényleg bejön jövő hétvégére.
Fotó: 1909foto.hu.
A hétvégén végérvényesen bohócligerré váltam a szurkolói vonalon: nem volt elég a fekete triónk bemutatkozását végignéznem a tribün sarkából szombaton ebédidőben az otthoni csirkepaprikás előtt, de az NB2-eseinket is csekkoltam vasárnap a REAC pályán… öregszem, hülyülök, vagy nem tudom mi történik. Persze a legviccesebb az az, hogy az örökké morgómedve Fatert is kivittem, aki egészen addig csóválta a fejét hogy „ilyen hülyeségre rávenni őt, neki bőven elég az NB1„, míg le nem tolta az első korsó félmeleg Mister sört. Utána már a bajsza is lehullott a helyéről.
Sokszorosan bizonyított futballistafabrikáló-mesterünk, Supka Attila ezúttal bátran nyúlt bele a keretbe, hiszen ezúttal a Kemenes – Baráth, Botis, Gengeliczki, Hajdú – Horváth, Marshal, Ikande, Tchami – Hercegfalvi, Diaby kezdőt dobta a pályára olyan határozottsággal, mint Véber Gyuri a vizesbödönt. Ifjoncaink közül a képen látható Baráth Boti mellett abszolút újonc Gengeliczki Gergő feszíthetett a zöld gyepen a kezdőrúgás alkalmával, később pedig Kapacina, Ablonczy és Szala is megkapta a bizalmat.
A gyorsan akklimatizálódó Diaby hamarost vezetéshez juttatta vadonatúj klubját egy hibátlan hálószaggatóval. A címercsókot a magunk részéről túlzásnak tartottuk tízpercnyi Kispest-lét után, a populista ’csontparti viszont a hátralevő időben is jó benyomást tett (a sérült Hajdú helyére még vissza is állt), így jár neki a légszív részünkről.
Tchami ellenben nem lehet maradéktalanul elégedett teljesítményével. Bár az első félidőben többször átjátszotta a gyenguszka Sütőt, beadásai nem mindig találtak célt. A pauzát követően Supi úr átgardírozta a jobb oldalra (Abasst mégiscsak pótolnia kell valakinek), ott azonban nem volt annyit játékban, hogy objektíven meg tudjuk ítélni pörformanszát, ezért nem is izmozunk.
Botis bratyónk összekötötte a kellemest a hasznossal: a labdát kifogástalanul eltakarította Kemenes kapujának közvetlen közeléből, a levegőben kivitelezett szumó-alapállásnak köszönhetően pedig a combja belső része is hibátlanul lebarnult a perzselő nap segedelmével.
Lelátón a bajnoki csapat krémje. Németh, Ivancsics, Délczeg és Novák (valamint Babócsy kapusedző és a REAC-kém Kunsági Roland) aggódva figyelhette az újonnan igazolt spílerek magabiztos, erőtől duzzadó játékát. Kemény harc lesz a csapatba kerülésért.
A második gólunkat a remek csel után kilépő Összhang Ikande (egy gyengébb Rejtő-mű főhőse lehetne) zúdította a vendégkapuba. A védekező feladatokkal ellátott középső középpályás posztján bevetett skac párjával, Marshal Johnsonnal együtt megállta a helyét. Az újhúsok szűrőként való szerepeltetésével párhuzamosan a Magyar szókincstár társszerzője, Horváth Adrián a jobb oldalon száguldhatott fel-alá. Ezen a szélen vezetett kevesebb veszélyes akciót a Vasas.
Hajdú Norbit faragták, de Hajdú Norbi is faragott. A képen épp a vasasos Kulcsárt vitte földre a mindig lendületesen játszó baloldali mindenes, később viszont sérülés miatt le kellett hozni. A kispadot méretes jobb lábfeji kötéssel hagyta el, reméljük, Pápa már bevethető lesz. Ha nem, akkor baj van.
Jó másfél éves kényszerpihi után Hercegfalvi Zoli második meccsét játszotta a héten, a Vasas ellen már hatvan percet bírt a térde. Ezúton szeretnénk gratulálni mindenki HZ-je felépüléséhez, valamit a kis jövevény, Hercegfalvi Liza világrajöveteléhez!
„Már a tizedik csapatom” – mutatja a lecserélt, a tüzes nap elöl a játékoskijáró árnyékába menekedett Bárányos Zsolt. A Kispesten (és Angyalföldön) már három etapot lehúzó rutincsászár egyszer került helyzetbe a meccsen, közeli emelését bravúrral védte a jó formáját továbbra is őrző Kemenes Szabi.
A meccset követően közös kép készült a Székelyföldért Társaság & Menasági Fenyők vegyes csapatával. Ezután a béke jegyében Sorin Botisnak nyújtottak át egy székely zászlót vendégeink, amit a román cséká különös meghatottsággal konstatált.
Úgy alakult, hogy tegnap, az átigazolási szezon utolsó napján igaznak bizonyult egy múlt heti 
Hiába lesz a pénteki (jelen helyzetben a hátunk közepére sem kívánt) válogatott csörte miatt egyhetes kényszerszünet szeretett Bohócligánkban, szurkolóink számára szombaton ugyanúgy garantált a futballdús szórakozás, mint egy Akassou-csulázással, Véber-hisztivel, Sisa-infarktussal gazdagított hagyományos forduló közepette.
Az idei Bohócliga-csörtéink közül talán a mai volt az, amelyiket a legnagyobb óvatossággal, már-már kétkedően, de minimum ambivalens érzésekkel vártam. Tudjuk, hogy az idénnyitóink az utóbbi időben az országos szipka kategóriába tartoznak, így a Győr ellen tulajdonképpen nem volt kérdéses, hogy szopórólleren suhanva hagyjuk el a szentélyt. A következő négymeccses sorozat igen könnyeddre sikerült, a Kecskeméti betli viszont rózsaszínről egy szempillantás alatt vérpirosra színezte a világot az egyszeri Honvéd-szurkoló szemében. A mai kérdés tehát – ahogy azt Hanta kolléga már a 
A Bozsikba megérkezvén nem is egy, első blikkre meglepőnek nevezhető körülményt tapasztaltunk Rob kollégával. Ami egyből feltűnt, az a Fradi-meccshez képest gyengusznak nevezhető nézőszám volt, amelyet a tikkasztó hőség és a tévéközvetítés magyarázhat. Ha jobban belegondolunk, teljesen érthető, hogy sokan a hűs szobát, a puha fotelt, a habos sört, a csinos asszonyt, esetleg a magyar tenger ízléses betonstrandjait választották az izzadtságszagú tribün helyett.
A szünet, amely után végre megvalósult az idény előtt általam 
A kilencvenedik perc környékén, a ráadást jelző tábla negyedik játékvezető általi felmutatása után aztán mindenkinek elgurult a gyógyszere. Először az időhúzásért reklamáló Nikoliccsal összekülönbözött Supka Attilát küldte el a kispadtól Kassai, majd ugyanezt megtette a helyi czukkal (copyright RobWarzycha), Lőrincz Emillel. A pályán eközben a lekönyökölt, ápolásra szorult Akassout egy vendégjátékos irányába történt nyálürítés miatt szintén idő előtt elnyelte a játékoskijáró, Hajdú Norbira pedig ráesett a partjelző zászlaja. A Saskőy-féle MTK-meccsre hajazó végjáték ezúttal szerencsére nem hozott gólt (bár egy ordító Tchami-Délczeg-ziccerből mi is betalálhattunk volna), így megszületett az újabb három pont. A sajtótájon érdekes módon már nyoma sem volt az indulatoknak, Sousa mester a saját csapata játékát méltatta (!), és Attilának sem kellett Sas-kabarét vetíteni jókedvhiány okán.