Mastodon Mastodon

Kategória: Archiv.népsport

Ezt gyorsan felejtsük el – Kispest-Siófok 0:1

Nem szeretünk a Siófok ellen játszani, sírtunk már a beharangozónkban és az ahhoz érkező (1 kőkemény) kommentben is. Hát a mai este megmutatta hogy miért volt ez az óvatos duhaj attitűd. Egyenlő erők küzdelme, nyüglődés, ott az esély hogy ne így alakuljon…- de basszus, mindig így alakul. Rosszkedvű összegzés a hajtás után.

 

Késve érkezvén ki a meccsre épphogy beestem a kezdésre, így a csapatokkal együtt kellett várakoznom a játékoskijáróban. Itt valaki eleresztett egy szolid galambot is a szűk folyosón- ez a jelenet sajnos meg is adta az este alaphangulatát. A kezdőt és a padot elnézve mindenképp szemet szúrt a stabil Morales bébik közül Cuerda és Coira hiánya (a Kecsó elleni hazai utolsó negyedórás produkciójával már most kispesti antilegendává nemesülő Alfi, illetve Karim “Svarowsky” Rouani sérülés miatt mondhatni igazoltan voltak távol). A padon helyüket akadémista gárdistákkal töltötte be Szalai mb. tréner, ami mindenképp üdvözlendő lépés a jövőre nézve. A belső hírek lelkes és fegyelmezett heti felkészülésről szóltak, bizonyítani akaró játékosokkal. Remekül hangzik, persze az elmúlt 15 éven edződött Kispest drukker már szkeptikus ilyenkor. De bízni kell.

A találkozót szolid nyomással kezdtük, a Siófok kényelmesen magára húzva minket (már amennyire volt mit húzni) múlatta az időt mi meg az idény során nem először előadtuk a meddő mezőnyfölény címke alatt futó produkciónkat. Mentek előre a játékosok, küszködtek, de egy (két) kreatív ember annyira hiányzik a jelen középpályásgarnitúrából mint a Rowenta szakállvágó készlet Tököli borotválkozószekrényéből. A játékrész végére aztán egy Hajdú szabadrúgást követő lepattanót Moreira egészségesen tett kapura, a balatoniak portása szép robinzonáddal (napi modor #1) hárított, a kipattanót Bojtor Laci kapufára tessékelte majd a továbbcsorgó labdát Danilo nem tudta a kapuba pókfocizni. Kár.

De még milyen kár szisszenhettünk fel hamarosan – ugyanis egy Botis labdaeladást követő Sió löketet még hárított Kemenes, ám a szögletet követő fejessel szemben már tehetetlen volt (0:1). Félidő vége, gól, fasza. Jó kis második félidő elé nézünk…
Ez sajna be is jött. A csapat javára legyen mondva, mentünk előre, ha nem is mint a mérgezett egér, de azért becsülettel. A beérkező Hidi igen aktív volt, nagy kár hogy pontatlan és némely párharcokban még bátortalan…mondjuk ezen nem kell csodálkozni, ha évente 2 lehetőséget kap. Bojtor Laci menetrendszerű mellébombázott ziccerére ezúttal is ön-arcletépéssel reagálhattunk, és megvolt a szokásos háromhülye szitu is, hiszen Danilót gyanús körülmények között vitték földre a 16-oson belül (erre azért nem merek csak 100%-os tizit írni mert ismerjük derék brazilunk földön fetrengés iránti vonzalmát, de ez akkor is gyanús volt) majd Sadjo szabályos levadászását szörnyülködhettük végig mely  a’60-as évek afrikai polgárháborús viszonyai között is megállta volna helyét a független Kongóért vívott  csörték során. Ezért bizony egy délceg piros lap járt volna, de sajnos a Délczeg nevet csak a villanyújságon olvashattuk, nem a bíró teljesítményét boncolgató leírásban… ezt benézte a spori.

A végére kétségbeeső játékosaink tényleg mindent megpróbáltak de a mai is azon meccsek sorát gyarapította amikor be vagyunk oltva gól ellen. Lefújáskor látszott a csapaton hogy legszívesebben megszodomizálnák a bírót bántja őket a vereség, nehéz bármit is mondani, szar szakaszban vagyunk.

Osztályozókönyv

KEMENES: 1 hatalmas bravúr, más egyéb védenivaló alig. Nem rajta múlott. 6.
TAKÁCS: Ugyanazt tudom írni, mint az elmúlt hetekben. 5.
DEBRECENI: Semmi extra, se negatív se pozitív irányban. 5.
BOTIS: Próbálta összefogni a védelmet, a második félidőben kb. több sikerrel. 5.5
HAJDÚ: Haloványabb volt a szokásosnál, a második félidő végére viszont már sokat vállalt, csékához méltóan. A bíróval is sokat foglalkozott, de ez érthető valahol…-bár sokra nem vezet. 5.5
HORVÁTH A. Ez ma nem Adri meccse volt. Brusztolt az első félidőben, volt egy közepes lövése is. 5. Cseréje, Hidi sokat dolgozott de sokszor pontatlan, és nagyon hiányzik a bátorságot majd elhozó rutin. 5.
AKASSOU: Szűrt, extrák nélkül. 5.
MOREIRA: Tényleg kezd nézhető lenni a produkciója, helye van most a kezdőben – de ez erőteljesen minősíti a jelen keretet. 5.5
BOJTOR: A hajtás és a szimpi hozzállás ezúttal is csak egy 4-esre elég. Cseréje, Sadjo kivégzése előtt nem sok időt kapott a ‘foktól (–). A csere cseréje, Bajner be se melegedhetett (–).
ABASS: Dieng barátunk, amíg bírta, értelmesnek tűnő elfutásokkal, cselekkel próbálkozott. A meccs utolsó harmadára fejben elfáradt és régi énjét hozta eszetlen beadásokkal, passzokkal. 5.
DANILO: Végre centerbe tolták, amiért hetek óta sírtunk sokan, sose értettem Morales miért erőltette őt a szélen. Ez lenne neki való, de némi láb-önkoordinációs kurzusra befizethetné őt a klub. Addig ne várjunk trinyós brazil fikcsit. 5. 

SZALAI LÁSZLÓ: A kereten variált, némileg szimpatikusabb irányba eltolva az összképet, sajna a játék viszont a Sisa-iőszak kilátástalanabb szakaszait idézte. Még ne ítéljünk, a körülményeket ismerve. 5.

Összegzésként annyit mondhatunk: ezt a meccset gyorsan felejtsük el. A bíró enyhén szólva indiszponált formát futott de kár ezzel foglalkozni, ezzel csak még jobban behergeljük magunkat a hullámvölgybe (?). S ha kezünket a szívünkre tesszük, bizony el kell ismerni nem rajta múlott. Be kell verni azt a pár nyomorult helyzetet. Jövő héten Vasas, ők sincsenek a topon, valahogy le kell nyomni Komjátiékat, aztán lendületből rámenni a kétesélyes MTK meccsre és jöhet a szünet. Az Egert meg valahogy verjük kedden. Ennyi a kispesti minimáligényű forgatókönyv jelenleg, és aztán várjuk a tavaszt, remélhetőleg nem a Nevergreen zenekar ‘hinni kell a semmiben’ örökbecsű sorát kitéve a pólónkra.

A mérkőzés képei

 

Tradicionális mumus érkezik – a Siófokot fogadjuk

Érdekes mérkőzésnek nézünk elébe holnap este a Bozsikban. Új edző nálunk, aki tudja, a más szájíze szerint összeállított kerettel kell tisztesen helytállnia. Felnőtt csapattal még nem nagyon dolgozott, bár Loddart segítette anno a László Csaba  feledhetetlen önalázó MK döntős performansza eredményezte pályaedzőcserét követően.

Frissen eltávozott trénerünk saját bevallása szerint nem kért a középszerűségből, neki professzionalitás kell (a zuhanyhíradó azt suttogja erre lehet hogy rövidesen lesz is esélye más magyar csapatnál).

Tulajdonosunk szokásától eltérően nem éppen hízelgő búcsúblogot intézett a talján vendégművészhez, s ha figyelembe vesszük hogy még a bundásbozgor véleményes okokból eltávolított 2009 nyári kontingensről sem volt hajlandó a nyilvánosság előtt egy rossz szót szólni, ez mindenképpen elgondolkodtató. Az igazság (…), mint mindig, most is valahol félúton lehet a két vélemény között, ezt mi, halandó szurkolók sosem fogjuk megtudni.

Ami biztos, az annyi, hogy holnap a Balaton-partiak ellen mérkőzünk. Ők a ’90-es évek elején igazi mumusaink voltak, bajnokesélyes csapatainkat is nem egyszer megtréfálva (1991 és 1993 tavaszai), és az utóbbi években is igazán Siófokon ment ellenük, akár a bajnokságot, akár a kupát nézzük. Most sem lesz könnyű menet a pénteki show, már csak azért sem, mert ebben a szezonban a hazai pálya szinte hátrány a csapatnak, a Moralesi taktika idegenben, főként erősebb ellenfelek ellen érvényesült elsősorban. Massimo már nincs, a keret viszont adott, Szalai sem tud vele sokat variálni, elmondása szerint az akadémikerek még nem értek meg az azonnali bevetésre, a jelen anyag pedig nem a lehengerlő pressingre termett, valljuk meg!
Ennek ellenére bizakodjunk, ahogy azt Abass is teszi, legyünk minél többen holnap, ne csak a derék Maros Józsi ordítsa hogy Hajrá Honvéd, csakaaaaaaaaa….. [csönd]…Kispest!

Az utóbbi évek eredményei:
2007-08:
Siófok – Kispest 1:2 G.: Kanta Sz., Palásthy, Abass.
Kispest – Siófok 1:1 G.: Miklósvári, Abass.

2008-09:
Siófok-Kispest 0:1 G.:Abraham
Kispest-Siófok 0:2 G.: Ivancsics, Magasföldi.

Ugyanebben az évben MK:
Siófok-Kispest 1:2 G.:Hercegfalvi (ÖG), Moreira, Abraham
Kispest -Siófok 2:2  G.: Szmiljanics, Hercegfalvi, ill. Hegedűs, Ivancsics.

 

Ui.: Én már megtettem a magamét, nem tippeltem győzelmet a honlapos tippjátékon – ugyanis ha azt teszem mindig vereség a vége…

 

Az én Kispest-Honvéd sztorim III. – 1992-93.

Speciális retrospektív sorozatunk harmadik darabjában a cél változatlan: kedvenc csapatunk elmúlt 20 évét fókuszba helyezve vándorolnék végig az említett idények történésein – szigorúan szubjektív szemmel, kevesebb statisztikai adattal de annál több saját benyomással, bízva a kommentelők felől esetlegesen érkező hozzáadott-értékben. A 3. részhez érkezvén újfent egy, a Kispest szurkolóknak különösen kedves szezont, az 1992-93-mas bajnokságot idézzük fel, ahol csapatunk hazai szinten szupersztárok gyűjtőhelyévé válva hol sziporkázva, hol botladozva tolta végig az idényt, kezdéskor még a Mágus értő kezei alatt, majd az eleinte sífutóedzőnek csúfolt, később már mindenki által megsüvegelt finn Martti Kuuselával érve célba. A mai epizódot egyúttal a ’92-’93-mas csapatot (főleg annak helyzetkihagyási hatékonyságát) még ma is könnyes szemmel felidéző Canarino barátomnak is ajánlom, akivel noha már spanyol stadionokat/meccseket is megjártunk, a szívünk igazán CSAK 1 helyen dobban meg, az pedig a kispesti sorompó mögött álló kis stadion lelátója… Hajtás után az eleddig utolsó kispesti NB1-es bajnokcsapat, Illés, Hamar, Pisont Pesta, miazmás.

Közhely, de igaz: a jót könnyű megszokni. Emlékszem, míg nem volt autónk, a város bármely részéről (kis túlzással) bármit hazacipeltem – mert ez volt az evidens. Mióta már van kocsi, hát még Wekerléről az Europarkba való kisomfordálás is nehezére esik az embernek. Szóval közhelyes, de a közhely épp attól közhely mert igaz. Ugyanez áll a kedvenc csapatra is: hiába érkeztem be úgy a Honvéd-szurkolásba, hogy épp kiesőjelöltként kapjuk a pofonokat és csak osztályozó ment meg minket a szégyentől, az 1990-92 közti Mezey éra alatt bizony már az volt a meglepetés, sőt skandallum, hogyha belefutottunk egy-egy vereségbe… Így a ’92-es tavaszt igazi csalódásként éltem meg, hiába voltak a végén a kozmetikázó 4:0-ák, 4:1-ek, a bronz az előző évi arany után kevés volt. Ráadásul a kora kilencvenes években ez volt a kevés olyan szezon egyike amikor csak 1 csapatot delegálhattunk az UEFA kupába, az pedig ezúttal az ezüstérmes (Vác?) lett, mi a bronzzal maradhattunk itthon…

Az amúgy a svédországi foci EB-vel (az utolsó világverseny, ahol Hollandiának szorítottam, hisz itt még nyomta a milánói tulipáncsokor) és Barcelona’92-vel (életem legizgalmasabb, legtermékenyebb olimpiája) terhelt nyáron nem sok figyelem fordult a (sport)közvélemény részéről a hazai foci-uborkaszezonra. Én azért lelkesen böngésztem a Sport, a Népszava vagy a Népszabadság (melyik nagyszülőnél mit találtam) híreit és leeső állal tapasztaltam hogy mekkora nagybevásárlásba kezdtünk. A vezetés ebbéli költekezését jellegében tényleg csupán a kilencvenes évek eleji Milan, az ezredfordulós Inter, vagy a mindenkori Bayern pénzszórásához tudnám hasonlítani – egy megzizzent Berlusconi vagy Moratti szokott így igazolni ha nagy idényt tervez. Először is a kispadra Mezey megüresedett helyére Verebes József került. Katedra helyett mágia. A Mágus magyaráz, de nagyon...- forrás: index.huJómagam a Mágus ’80-as évekbeli Rába-parti sikereiről akkor még nem voltam képben, előttem csak az MTK ordas nagy arany-elbukása rémlett 1990 nyaráról, illetve az erősen középszerű MTK, amelyen én sehogy sem bírtam felfedezni a sajtó által megénekelt verebesi mágia jeleit. Mindenesetre a korszerű európai támadófocit saját bevallása szerint önmaga kifejlesztő edzőajatolla mellett idehoztuk a Haladás fiatal, tehetséges irányítóját, Illés Bélát, valamint, ha már az előző szezonban társgólkirályokat avattak, kapcsiból beszerváltuk mindkettőt (Orosz a Vácból tért vissza, Fischer Siófokról érkezett…a fradista Fischer. 2 éve ezt nem hittem volna). Csepelből a feljutó gárda ifjú balszeles csatárát, Hamar Istvánt oroztuk el és Stefanovot csak azért nem, mert a városi legenda szerint a Csepel SC vezetősége könyörgött: a bennmaradáshoz még 1 évig kell nekik az irányító. Brockhauser kapus a Dózsától (bocs, akkor már UTE) érkezett a sokat bizonytalankodó Gulyást pótolni, Árki Gábor pedig legutóbb a Szeged színeiben játszott az első osztályban, mielőtt idejött. Ivanics Verebes bébiként érkezett az MTK-ból, Kispestre csábítását mással nem is tudom indokolni. Nem is váltotta meg itt a világot. A távozók között látjuk a BVSC-be átigazoló Cseh-Csepregi-Urbányi hármast (az első kettőért fájt a szívem, de nagyon), Vancea, ha jól tudom, Békéscsabára igazolt, Ovidiu Lazar hazatért, Kovács Kálmán Valenciennes felé vette az irányt, Bánfi Vácra ment kölcsönbe, Csehi Tibi Nyíregyházára egy 1 éves kitérőre. Távozott a kiegészítő emberek közül Komódi Laci, Cservenkai Donát és Molnár Ferenc is. Összességében a keret ”névértékben” jelentősen masszívodott, de valahogy mégis tartottam a szezontól, már gyerekként is ráérezve arra: egy összevásárolt sztárgárda lehet hogy nem tarol elsőre…

A szezont a Viharsarokban kezdtük, s a kertből beszaladva a haveri egyérintőt hátrahagyva az esti összefoglalóban tudtam meg hogy egy 2:2-vel. Bár mint mondtam, tartottam tőle hogy lassan áll össze a csapat, de azért a feljutó Békéscsaba elintézésében erősen bíztam- nem jött be. A folytatásban a BVSC-t fogadtuk, 3:1-es győzelem, egy ismeretlen fiatal, Faragó is betalál csereként beállva (ő ugye a 2000-res évek eleji Honvédnak lesz kezdő ékje Horváth Gyulával majd Sasuval – na de vissza 1992-re.) A 3. fordulóban a Fradi jött hozzánk, de a Népstadionba vittük a rangadót. 40 fok a betonkaréjban igazi augusztusi agyzsibbasztó meleg. A csapatokat „amerikai stílusban” vonultatják be, egyenként szólítva a kezdő tizenegyek tagjait. Az új évadhoz új mez is dukált, a vékonycsíkos Matchwinner itt debütált a TVnézők előtt. Durci meg a Honvédban. Ugyanis ha az eddigi igazolás-őrület nem lett volna elég, Siófokról jó áron egy alig használt Durót is a vörös-fekete játékosparkba csábított a De Vries dominálta klubvezetés. Magát a meccset épp mostanság néztem vissza, hát, nem volt az a gatyaszaggató tempó, ennél keményebb ütközetre emlékeztem. Taktikai tili-toli ment nagy részben, és a legemlékezetesebb jelenetet a kispad-menti interjúk során Verebes produkálta, aki miután menetrendszerűen számon kérte a bírón az n+1.-ik meg nem kapott büntetőnket, egy mai Velvet címoldalt erő professzionális csecsvillantást produkált kigombolt kockás inge alól. Az ing alatt atlétatrikóban ne is reménykedjünk, ez sose volt a nyári Mágus –outfit alapkelléke, a fehér rövidgatya viszont kötelező elem, ezt most is hozta az öreg, hozzá klasszik barna szandi. A második félidőben még egy bírókárhoztató villámnyilatkozat, majd Nagy Zsolt beveri a Fradi győztes gólját- ezt utáltam mindig is, hogy Nyilasi állandóan előkapott valakit a cilinderből, egy X. cserejátékost aki aztán elintéz minket. Pedig a két játékosállomány között ekkor fényévnyi volt a difi –  csak míg nálunk összeszokatlan zsoldossereg csapat, addig a Fradinál saját nevelésekkel fűszerezett, évek óta stabil alapkeret. Ez sajnos még a következő évekbeni mecseinket is jellemzi a zöldekkel.

A következő fordulóban kezd kellemetlenné válni a szezon: most az MTK dorgál meg minket a Hungária körúton. A Mágus nem tudott mit kezdeni volt csapatával, akiket ekkor Gellei gardírozott (év végére a 4. helyre vezetve őket, egy év múlva meg a B-ligába), az 5 (!) kiállítással tarkított meccsen végül Hámori és Balogh Róka góljaira csak Béla válaszolt tőlünk. Jöhet az Újpest. A Bozsik-beli meccsen a később Fradi BL-hős Kecskés sajna kiegyenlíti Ploki szabadrúgásnak álcázott ballisztikus rakéta-produkcióját, 1-1 a vége. Mikor nyerünk már? Hát a következő fordulóban, a Vasas ellen, akik (már nem emlékszem miért, de) pályacserét kértek így a Fáy helyett itthon nyomtuk. E meccsre a végre beköszönő győzelem mellett azért emlékszem, mert itt debütált csereként Flórián Tibor nevű saját nevelésünk- akiről aztán többet nem is hallottam. A Pécset lendületből ütjük a következő körben, majd Vácra látogatunk. Csankék ekkor már igazi mumusok, ne feledjük, az előző szezonban oda-vissza oktatott minket a pontrúgás-taktika pápájaként a hazai edzőlegendává válás útján már meginduló fővadász. Hát sok babér idén sem termett…. Füle mellett ezúttal egy szintén régi névcsászár, Szedlacsek köszön be, a vezetők meg a Mágustól el. A rossz nyelvek szerint a Magician nem volt szívbajos, és egy Mercedessel távozott kiharcolt jogos jussként. Én fellélegeztem, mert nagyon nem éreztem a deal-t Verebessel, a csapat elképzeléstelenül játszott, csak az egyéni villanásokban bízhattunk, s ha összerakott csapat jött ellenünk (FTC, MTK, Vác) akkor omlás… ekkor egy lyukas garast nem adtam volna azért, hogy a bajnokság végén a felsorolt csapatok mind mögöttünk lesznek mert valaki minket is összerak…!

Előbb azonban egy hétközi meccs, ideiglenes kapitánnyal a bárkán, aki Szurgent pályaedző lett. Szuri bá (később az innen datálódó ’örökös beugró’ jelző büszke birtokosa) első rövid, egymeccses Kispest-edzői pályaszakaszán 100%-os mutatót hozott, a két előző évi gólkirály 1-1 találatával behúzzuk a Siófok elleni fontos meccset. (Másnapi újság, tán Népszava: „Szurgent: A csúcson kell abbahagyni”). Kuusela a Bozsikban - forrás: origo.huMajd jön a hír – óriási meglepetésre egy finn edzőt hoz a De Vries-Bálint-Kozma tengely. A zsurnalisztáink által kezdetben sífutóedzőnek csúfolt Martti Kuusela rövid székfoglalójában már első megtanult magyar szavával kezd, azt 3-szor is elismételve, mikor ars poeticájáról kérdezik: „Munka, munka, munka”. És a munka megindult…

Martti egy 13.000 néző előtt 0:0-ás remivel indít Fehérvárott, majd zsinórban 5 győzelem a szezonzárásig (kapitulál a Győr, a Nyíregy, a Veszprém, a Csepel illetve a DVTK), ezek közül csak a Veszprém elleni siker mondható sziporkázónak (4:2) a többi inkább brusztolós- de legalább eredményes. A Magyar Kupából még kiakolbólítottuk a Sopront, a hazai odavágón Fischer mesterhármasával, többek közt, ahogy kell (4:2, 2:1). Ellenfelünk neve azért ide kívánkozik: EMDSZ Soproni LC. Micsoda idők… MK is kipipálva tehát, jöhetett a téli szünet, felemás érzésekkel, de kicsit optimistábban, mint a Mágia jellemezte hetek során – a Diósgyőr elleni hazai, Kovács Ervin-es 1:0 után haloványan elkezdtem ismét reménykedni, hogy 1991 júniusa után újból átélhetem a ’bajnokcsapat szurkolója vagyok’ összehasonlíthatatlan érzését…

A tavaszra változatlan játékoskerettel futottunk neki, mondjuk minek is kellett volna erősítés, mikor a bajnokság játékosanyagának krémje nálunk tolta? Martti kőkemény felkészülést vezényelt (miért érzem úgy, hogy ez is előrelépést jelenthetett az előző nyárhoz képest?), majd ott folytattuk ahol abbahagytuk- Békéscsaba és BVSC kipipálva, küzdelmes meccseken, bár a budapesti vasutasok ellen azért nem izzadtunk meg nagyon. Közben egy kellemetlen közjáték- a hazai 2:1-es siker után idegenben lök ki minket az MK-ból a Hali, másodosztályú csapatként. 1:4… az akkor élete formáját futó, (tán pont Öcsi bá által) NBII-esként a válogatottba is meghívott Farkas Simon kettőt hintett. Ismét megerősíttettem abban, hogy az MK nem nekünk való. Ez egy veretes rommáégés volt valljuk meg. E füstszagú felvezetést követően jöhetett a tavasz 1. nagy rangadója, a Fradi ellen, az Üllőin. Évek óta ez volt az a meccs amit szívesen skippeltem volna, a Fradi mindig kemény ellenfél volt, saját pályáján a hazai szurkerek hangorkánjától megtámogatva meg szinte verhetetlen. A meccs napján állatkerti örökbefogadónap volt, így családilag csekkoltuk az „orrszarvúinkat” majd Apu a Bozsik felé irányított minket, ahol az akkor még a Hotelben működő étteremben ebédeltünk és láttuk  Stadionból kigördülő buszt is aranylábúinkkal akik akkor indultak az Üllőire. Még integettem is Durónak. Mi is siettünk haza, hogy elcsípjük a  közvetítést- amiben nem volt sok köszönet. A Fradi végig nyomott, mi bátortalanok voltunk…hogy miért azt nem tudom, a keretünk alázta a Fradiét- akik viszont minket aláztak egy Fodor Foci (ki más…) góllal. A bajt csak tetézte, hogy Brockhauser egy vetődésnél ráesett a kezére, beinjekciózva védte végig a hátralevő időt, végül kidőlt majd’ 2 hónapra. Mi lesz itt…

Következett az MTK (ez is rangadó a javából) és nekünk kapust kellett  találni mert az állandó kettes számú portás, Tarlósi is épp edzések helyett Mecseki doki rendeléseit látogatta, még előreláthatólag 4 hétig. Ekkor szereztük meg „villámmal” Vezér Ádámot, a BVSC fiatal kapusát, amolyan Premier League-et idézően, 1 hónapos kölcsönvételre. Ádám a kékek ellen mutatkozott be, egy újfent Kovács Ervin 1 góljával eldöntött meccsen, a másnapi NS címlapja máig előttem van: „a három testőr”, ez volt a fotó címe, s a fekvő, labdát fogó Vezért valóban Athos-Porthos-Aramisként fogja közre Durci, Ervin (és talán) Márton, védve őt az MTK-s lábaktól. E kép sokáig kiragasztva fügött az íróasztalom fölött, de sajna már nem tudom hová lett. Az UTE ellen hasonló a képlet, 1:0 a Megyerin, most Halmai hozza a győzelmi mámort. Győzünk a következő fővárosi derbin is: Nahóczky góljára Orosz és Plókai válaszol a Fáy utcában. Mire kezdenék örülni a győzelmeknek, s a Fradi mecset csak kisiklásnak tekinteni, becsúszik a Pécs ellen egy 3:3. Bár a többek között Dienes, Tomka, Palaczky nevekkel fémjelezte védelemnek berámolunk 3-mat, Ulveczki vezetésével a mecsekaljaiak ugyanennyit termelnek be Vezérnek. A meccs után Ádám búcsúzik és visszatér a Szőnyi útra, de látjuk még őt hamarosan: 1994 nyarán végleg hozzánk igazol. Addig azonban vár még ránk egy s más.

Tarlósi tehát visszatér, s jön a Vác. Tavasz rangadója, No3. A NS „Sikerül-e feltörni a váci reteszt?” című elemzéssel készül a meccsre ahol a tét az: ha nyerünk, befoghatjuk a Samsungot, ha döntetlen vagy kikapunk, akkor gyakorlatilag kiszállunk az aranymeccsből. Szerda, hétközi meccs. Tarlósi-Plókai, Csábi, Kovács Ervin -Pisont, Halmai, Illés, Duró, Vincze (Negrau)-Orosz, Hamar (Fischer) csapattal kezdünk, tavasszal Hamar ekkor kerül vissza a kezdőbe, hogy alig kerüljön ki onnan a bajnokság végéig. Az ő jó formája döntő lesz május-június folyamán- de ne rohanjunk előre. Szedlacsek góljával vezetett a Vác ha jól emlékszem (már megint Szedlacsek…), a második félidő elején. Csapatunk nyom, iszonyatosan szurkolok a srácoknak. Orosz Feri egyenlít. Végre tőle is látok valamit ebben az idényben-zsörtölődöm két örömujjongás között. Aztán 11-es – már nem ugrik be, kit vágnak föl, de nem merem nézni a büntetőt. Nehéztüzérünk áll a labda mögé. A korzóról valaki beordít: „Attila, onnan már lőni lehet” és Ploki lő…fölé – a labdát Föld körüli elliptkus pályára állítva. 1:1 a vége. Éjszaka nem bírtam aludni. Állandóan lepergett előttem a szezon addigi összes eseménye. Verebes, a váltás, Martti, a föltámadás, a Fradi elleni torpanás, a fővárosi csapatok elleni sikerek, Brocki sérülése, Vezér… most kínlódjuk végig ezt a 2 hónapot megint a bronz- vagy ezüstéremért aztán kezdhetünk mindent előröl? Újabb egy évet végig küszködni míg aranyközelbe jutunk…áhh… másnap borzalmasan szar napom volt életemben először voltam szerintem másnapos úgy hogy még évekre voltam az első szignifikáns alkoholfogyasztástól. Ennyit tesz a foci. És a KISPEST. (Nyilván nem vagyok normális, merül fel az olvasóban. Régen én is elgondolkoztam ezen de ma már gálánsan túlléptem e problematikán). És még nem volt vége a vesszőfutásnak. Siófokon is lezakóztunk a hétvégén, egy szerencsénk volt, hogy a Fradi és a Vác szinte minket is kenterbe verő jótékonysággal szórta a pontokat, nemhogy két kézzel, de kábé dézsával. Ezért is voltam mérges, hogy ha kicsit összeszedettebbek lettünk volna az egész bajnokságban, már rég pontokkal vezethetnénk előttük és nem a hátukat néznénk…

A Vidi ellen ezúttal évközi derbi következett Kispesten, Apu és Öcsém alkotta triónk a Bozsik felé vette az irányt. Apu nehéz meccset várt örök pesszimistaként és engem sem vetett fel a jókedv az utolsó 3 forduló töketlenkedése után. A Vidi erősen is kezd ellenünk, aztán egy öngóllal megyünk, majd a 2. félidőben 5 perc alatt elintézzük a meccset. Márton nagyot játszik, söprögetőnek rendelt taktikai szerepköre ellenére gólt lő, Tarlósi pedig szenzációsan röpköd a gólvonalon. Egy jó Vidi ellen biztos győzelem. Még az sem tudja elrontani a kedvünk, hogy a nemzetközi téren már elismerést elismerésre halmozó Puhl feltűnően indiszponáltan vezeti a meccset, a végén pl. a szabálytalankodó Orosz helyett az esettől 20 m-re lévő Hamarnak adva sárgát. De miért nem tudunk mindig így játszani… Visszatér a remény? Nem, mert az ETO Győrből 3:2-vel küld minket haza. Hát ez nem igaz. Itt már úgy éreztem, a sors direkt kegyetlenkedik velünk, Kispest szurkolókkal. Egy forduló mézesmadzag, egy forduló szopóálarc. 1 sima, 1 fordított. Ebből már semmi se lesz…. Ma már tudom hogy az ETO elleni szoros vereség az utolsó fordulópont volt. 4 forduló volt hátra és a csapat erre a 4 fordulóra végre megrázta magát, CSAPAT lett így csupa nagybetűvel, a bajnokságban végig hiányolt összecsiszolódás itt végre bekövetkezett, Honvéd-törénelmem egyik legszebb pár hetes sorozatát hozva el.

Kezdődött a kiesés felé biztosan masírozó Nyíregyháza látogatásával. Szegény tirpákokat olyan füstölő ötössel küldtük haza hogy Bíró Szabolcs nyírségi cerberus minden valószínűség szerint akkor döntött a hosszú haj helyett a katonás séróra váltás mellett, hiszen az 5 kispesti dugó mindegyike a spontán öngyulladás veszélyével fenyegette a bírói hajkoronát. E dicső tavaszon a válogatott is vörös-fekete, minden téren. (b-j) Illés, Márton, Csábi, Pisont és Öcsi bá. Micsoda cuccok! - forrás: mindenamifoci.blog.huA mészárlás után Veszprémbe látogattunk a másik kiesőjelölthöz, s itt sajna az idényre jellemző brusztolás jött, de ezúttal a „Jó csapatnak szerencséje van” szlogennel karöltve, ugyanis az azóta Vidi- és Újpest bohócliger-legendává nemesülő, akkor még ifjonc Pető Tamás 1:1-es állásnál egy voluntarista „A Kispest bajnoki címéért” mozgalom keretében végzett társadalmi munka részeként saját kapujába heggesztett egy számunkra győzelmet érő találatot. A meccs krónikájához tartozik, hogy a hazaiak 1 gólját a „Bakonyi Maradona” bájos becenevet viselő Rugovics Vendel verte. Great times. Közben a Fradi és a Vác sorozatos szerencsétlenkedése azt eredményezte hogy 2 utolsó győzelmünkkel megelőztük őket és 1 pt-tal átvettük a vezetést (vagy gólaránnyal, de én 1 pt-ra emlékszem). Jöhetett a korzó-szurkolók többsége által mumusként aposztrofált Csepel. Ez is hétközi volt és ettől is tartottam. Hiába. A Nyíregyhez hasonlóan a Csepel sem kapott kegyelmet a vörös-fekete mészárszéken. A találatokon 5 lelkes böllér osztozott, Halmai, Hamar, Illés, Orosz, Pisont. Micsoda klasszikus sor. Esküszöm több párhuzamot nem vonok, de ha e nevek mellé odateszem a mai Rufino-Rouani-Danilo-Alfi-Abass sort, vagy egy jó Zováth-Bánföldi-Schultz-Kane-Török tengelyt ’99-ből, beláthatjuk: nem csoda ha egy vörös-fekete szimpatizáns erősen elérzékenyül a ’90es évek első felének említésekor. De vissza a történésekhez: Csepel is a guillotine alatt, jöhet a záróforduló.

Szombat reggel már az újságárusnál kezdtem, az NS címlapja az esélyeket latolgatta: egy nagy képen a címerünk és 1-2 játékos meccshelyzetben, a képen nagy 75% kiírás. A Vác kisebb fotóval és 20%-kal, a Fradi 5%-kal szerepelt a Sport kalkulusai szerint. Első helyről megyünk tehát a kieséstől fenyegetett Diósgyőr katlanjába. 1 éve a Fradi itt avattatott bajnokká- ismétlődik a történelem és ismét a vasgyári stadion ad otthont a koronázóünnepségnek, vagy az oktalanabb arcunkat mutatjuk és hagyjuk kiénekelni a sajtot a szánkból? Aznap családi összejövetelen voltunk egész délelőtt-koradélután, és bár és végig nyafogtam hogy 3-tól adja a TV a döntő meccset, Fater valamit elkalkulált és hazafelé még ebédelni is elmentünk valami étterembe. Mivel már többször rámszóltak a szülők hogy ne sírjak már holmi meccs miatt, (később kiderült Apu azt hitte 5-től lesz a közvetítés), le lettem fegyelmezve, így fél 5 fele értünk csak haza, s mire berobbantam a nagyszobába a TV elé, azt bekapcsolva a meccsből annyi jutott, hogy Pisontot láttam kifutni az ultratábor elé 10 perccel a vége előtt… ez volt az 5. gólunk. Itt is 5-öt rúgtunk, kiélezett helyzetben. Micsoda zárás. Brockhauser-Csábi (Árki), Márton, Plókai- Pisont, Kovács E., Illés, Duró, Vincze- Orosz (Fischer), Hamar. Nos azóta DVD-n beszereztem a legendás meccset és hát itt is meglepve tapasztaltam, hogy az iram bizony elég lagymatag volt. De ne legyünk ünneprontóak. Meglett, amire vártam és vártunk sok ezren, a bajnoki arany ismét oda került ahol Magyarországon a legjobb helyen van: a XIX. kerületbe. Már lemondtunk róla, már elveszettnek hittük, de a szinte hihetetlen mélységekből mégis felszínre hoztuk az egyszer már elejtett igazgyöngyöt. Ismét jöhetett egy eufórikus nyár, a BEK-sorsolás böngészése, Európa, jövünk!

A szezont értékelve bár döcögött a szekér rendesen, egyvalamit nehéz elvitatni. Gyengülő NB1 ide, lagymatag iram oda, egy bajnokság hajrájában az utolsó 4 meccset simán behúzni, ebből három alkalommal szénné szodomizálva az ellenfeleket, úgy hogy a támadószekciónk (középpálya – csatársor dettó) minden tagja felváltva lövöldözi a gólokat… nagy-nagy riszpekt jár ezért. Hamar nagy formába került a szezon végére, akárcsak az akkorra magát kezdőbe újfent beverekedő Pisont Pista- ittlétének legnagyobb hónapjai voltak ezek… Illés is felnőtt a feladathoz a végére, bár már akkor is előszeretettel nyomta a nagy, 10 perces alibiidőszakait- de ez akkor még kevéssé tűnt fel. Márton vészsöprögetőként egész tavasszal nagy idényt futott és Kovács Ervin a bajnokság egyszerűen legjobb kreatív szűrőközéppályása lett akkorra, noha már az azt megelőző 2 szezonban sem éppen harmatos teljesítmény jellemezte őt. Micsoda csapat volt... Halmai, Pisont és Csábi itt már a Brazilmasters ellen készül 2008-ban (forrás: nso.hu)A bevezetőben megidézett barátom gyakorta mantrázza ma is hogy kedvenc kispestje volt ez annak ellenére, hogy beleőszült a támadásvezetéseinkbe: a 16-ost körbegurigázó Hamar-Illés-Pisont-Orosz-Vincze osztag képe ma is gyakran kísérti őt a kialakított nagyobbnál nagyobb 100 %-os ziccerekkel, 1 támadáson belül jellemzően minimum 3-mal –  hogy aztán ezeket nagyvonalúan kihagyjuk. E kép remekül jellemzi akkor csapatuk.

Az idény alapcsapata, kb.:
Brockhauser (Tarlósi/Vezér) – Csábi (Szabados), Márton, Plókai-Kovács E., Halmai(Duró), Illés, Pisont – Hamar, Vincze (Negrau), Fischer (Orosz).
Játszott még a védelemben Árki Gábor, a középpályán Ivanics, a csatársorban fiatal Flórián és Faragó 1-2 meccsen de ők azért nem sok sót ettek meg a Fischer-Vincze Pilu-Hamar-Negrau-Orosz sor mellett- nem is csoda. Érdekes csapat volt ez. Kvázi zsoldossereg, mindenhonnan összevásárolt hazai sztárok, akik lassan értek össze, de akkor végre nagyot szólt a kispesti ágyú, tarolva mindent-mindenkit. Gyanítom ha végén jön a Fradi vagy Vác, őket is elkaptuk volna, az utolsó hónapra nagyon együtt volt a csapat. Ezzel együtt kissé szűknek érzem mai fejjel a keretet. Látható hogy az összeállítás bár sokszor változott, ugyanazon emberek forogtak a kispad és a kezdő között, egy komolyabb sérüléshullám ki is végezhetett volna minket- igaz a kapuskrízist látva azért volt pénz gyorsan betoldozni az időleges lukakat. A posztok variálása még Mezeyhez képest is felpörgött: Kovács Ervin volt védő és szűrő, Hamar balszélső és ék, Vincze dettó, Duró védő és védekezőközép, Halmai hol védekező, hol támadóközép… Személy szerint nekem az előző két szezon kereteiben figyelnek a nagyobb héroszaim, ott még több volt az echte Kispest-legenda (Csehiék, Gregor, Fodor, aki MTK-s múltja ellenére nálam igazi kispesti), és bár ma már Hamar vagy Illés is sokak szemében ennek minősül, én sokkal inkább Kovács Ervint vagy Pisont Pistát kedveltem e keretből. Bár ez lehet, hogy csak utólagos belemagyarázás- Illés pl. kirobbanthatatlan volt a már sokszor emlegetett gombcsapatomból.

Ahogy írtam, nyár, eufória. A csapat várhatóan tovább erősödik, ami el is kél, hisz a hírek szerint Márton és Ervin mennek Belgiumba, ránk meg vár a BEK és címet kell védenünk! Hogy ez sikerül- e arról a következő epizód számol be, amit érdemes várnunk, hisz az utolsó olyan idény lesz, amikor végig nagycsapatként vagyunk elkönyvelve remek kerettel és biztos anyagi háttérrel, ahol a dobogó a minimum elvárás. Ki gondolta akkor, hogy lassan következik a nemhogy 7, de inkább 12 szűk esztendő? Na de ne sírjunk előre, addig még vár ránk másfél szép év krónikája.

Média

“Szombat, 12 óra 28 perc. Újpest csendes. Még csendes… Semmi jele annak, hogy négy óra múlva összecsapás lesz a kerületben. Az UTE az egyik ős ellenséggel, a Honvéddal játszik hamarosan foci rangadót, a balhé pedig szinte garantált!” Ezzel a bevezetővel kezdődik a “Kék fény” című rendőrségi magazin hétfői adásának egyik témája. A vélhetően felsőbb megrendelésre készült propaganda anyag hemzseg negatív előítéletektől, ám sok érdekes dolgot is megtudhatunk belőle. A műsor készítői szerint például rendszeresek a verekedések a két csapat összecsapásain, ám erről valamiért nem tudtak még rendőrségi felvételeket se nagyon mutatni. Hiába jöttek a “tuti infók” helyszínekről, létszámokról, a kamerák csak békésen álldogáló, söröző, uram bocsá’ zászlókat lengető szurkolókat tudtak felvenni mindkét oldalon. Ugyanakkor egyéb érdekességeket is megtudhattunk arról, mire is költik az adófizetők pénzét: ezt a teljesen békésen lezajló meccset például több, mint 600 készenlétis biztosította (+felszerelés ugye), ez több, mint ahány vendégszurkoló a meccsre egyáltalán érkezett (sajnos). Megtudhattuk továbbá (amit azért sokan sejtettek), hogy miközben Pintér “két hét” Sándor szerint is majd 3000 rendőr hiányzik a testületből, addig a szurkolótáborokban beépített emberek tengetik mindennapjaikat, és nagyjából a semmiről tájékoztatják folyamatosan feletteseiket, nyilván nem minimálbérért.

Na de helyzet van! Hiszen megérkeztek a kispestiek Városkapuhoz! A stáb egy rendőrautóval azonnal a helyszínre siet, ahol aztán persze nem történik az ég világon semmi. Tudták ők ezt jól, de valamivel le kell kötni a nyugdíjas nézőket. Se baj, máris jön az infó, hogy az egyik újpesti kocsmánál készülnek összetűzésre a felek, még jó, hogy a rendőrautó és a kamera gyorsan odaér, így itt is lefilmezhetik – a nagy büdös semmit. Ahogy az lenni szokott. Mivel a meccsen néhány szidalmazó rigmuson kívül semmi – számukra extra- nem történt, így volt idő bemutatni azt az arcfelismerő rendszert, aminek a működését ember meg nem értheti, talán valamelyik egyiptomi piramis mélyén találtak rá, esetleg Mózes kő táblái mellé helyezte azt a Teremtő – nyilván pár milliárd forintért szoftverrel együtt, úgy az adófizetők pénzéből. És hogy a kamerateremben ülők élménye még jobb legyen, a rohamosok sisakjára is jutott pár webkamera, hogy “testközelből” tapasztalhassák meg a tömegoszlatás fortélyait. Kár, hogy a kaposvári rendőrök fején nem volt ilyen szerkezet, akkor élő egyenes adásban nézhették volna a kisgyermek szemeit, rémült arcát, amikor a rend derék őrei telefújták paprika spray-el.

A meccsen végül semmi (számukra) érdemleges nem történt, így jöhetett a rég bevált módszer, vagyis évekkel ezelőtti felvételek mutogatása (jórészt ezek is Fradi elleni meccsekről). A meccs végén még azért kimentek lefilmezni a vendégszurkolókat, hátha sikerül elkapni pár rakétás, gépfegyveres szurkolót, ám ehelyett csak egy újabb tuti infó következett: meccs után mindig van verekedés valahol. szerencsére ezúttal ez az infó (is) falsnak bizonyult, nem volt hát mit lefilmezni. Sebaj, majd legközelebb… Magyar média

Massimo búcsúja

Massimo bids farewell

Massimo Moralessel való utolsó interjúnk – legalábbis ebben az idényben. Hajtás után a talján mester kipakol és búcsúzik.

Előzetesen a meccsről szerettünk volna beszélgetni veled ma, de a nyilatkozatod megváltoztatta a helyzetet. Lemondtál, mit tudsz nekünk mondani a helyzetről?

Nem szeretnék még beszélni a döntésről, mert holnap még hivatalosan is be kell jelentenem a klubnál a lemondásomat. Holnap találkozom Gács Pállal, akivel elintézzük az ügy hivatalos részét, ez után tudok részletesebben nyilatkozni. Ahogy a sajtótájékoztatón is mondtam, a döntés már régóta érlelődött bennem, hiszen láttam, hogy nem tudok többet segíteni a csapatnak, a kialakult helyzet minden tekintetben meghaladta a képességeimet. Úgy érzem, hogy jó döntést hoztam.

Hemingway úrral voltak kemény beszélgetéseid az elmúlt időszakban?

Kemény beszélgetésünk nem volt, de természetesen kommunikáltunk egymással. Azonban a tárgyalások és az egyéb körülmények alapján úgy láttam, hogy jobb lesz, ha elválnak útjaink. Természetesen minden jót kívánok a Honvédnak, hiszen az egyik legjobb játékosállománnyal rendelkező csapatom volt.

Említetted, hogy a Honvédnál eltöltött időszak a karriered legjobb periódusai közé tartozott. Tényleg így gondolod?

Nem hazudok, nem csak azért mondom ezt, mert távozom. Amikor idejöttem, az utolsó helyen álltunk a tabellán, és úgy építkeztünk, mintha egy álomban lettünk volna. Ebben a szezonban álltunk a második helyen, nagyon közel a bajnokság éllovasához. Az első nyolc hónapot csodaként éltem meg, utána azonban történtek dolgok, amelyek miatt nem folytathattuk a jó szereplést, álomból rémálomba csöppentünk. Ennek ellenére boldog vagyok, hogy együtt dolgozhattam ezzel a csapattal és a szakmai stábbal. Természetesen a Honvéd név varázsa is befolyásolt akkor, amikor aláírtam a szerződésem, hiszen tudtam, hogy egy legendás csapatról, Puskás, Bozsik és sok más játékos egykori klubjáról van szó. Örülök, hogy én is részese lehettem a legendának, de ennek most vége, várom, hogy mi következik.

Röviden hogy tudnád értékelni a mai meccset?

Ma megérdemeltük a vereséget, mert a csapat nem koncentrált eléggé és nem is volt kellően agresszív és elszánt. El kell fogadni az eredményt, hiszen néha veszítünk, néha nyerünk. Ma az Újpest jobb volt nálunk.

Egy utolsó kérdés a jövőről. Ma elhagyod a gárdát, mégis meg kell kérdeznem: hogy látod a csapat esélyeit az idényben?

Tényleg nem sokat akarok erről beszélni, hiszen holnap még hivatalosan is el kell intéznem a lemondást. Ez egy eléggé masszív, jó játékosokból álló csapat. Néhány játékost én választottam nyáron, voltak, akiket előzőleg a klub szemelt ki. Szerintem sikerült stabil csapatot kialakítanunk, jó eredményeket is értünk el a bajnokságban, de tovább nem tudom segíteni a csapatot, teljesen kifogytam az energiából.

Köszönjük szépen, reméljük, látunk még Magyarországon!
Én is remélem, viszlát!

Mindez hanganyagban, a riporter esetlenkedését nézzétek el :)

Borult a talján bili

Enyhe idő, már majdhogynem tavaszias délután bíztatta a mindig, mindenhol kitartó Kispest drukkereket a mai nap az újpesti kaland bevállalására. Csapatunk idén meglehetősen szeszélyes, ez azonban a hazai kínszenvedések mellett azt is jelenti, hogy -főként idegenben- bármely hazai “nagycsapat” ellen van esélyünk. A lilák ráadásul masszív szopóágon tolták az elmúlt 3 hétben, így bíztató előjelekkel utazott a csapat a Megyerire. Pontosabban csak így utazott volna, azaz. Ugyanis Morales mester a Győr elleni hazai meccsen és az egri kupatalálkozón is elhintette a sajtónak, hogy nem mind Hemy ami fénylik. A talján maestro nyilatkozatai legalábbis a színfalak mögötti kemény csörték vélelmezésének irányába mutattak, így mi szurkolók érdeklődve vártuk hogy a financiális para vagy az újpesti hullámvölgy lesz erősebb szombat este…. Beszámoló és osztályozókönyv a hajtás után.

A találkozó már a kezdéskor mutatta, hogy  a két egységből álló Moralesi taktikai repertoárból ezúttal a “B” variáns (=idegenben bekkelünk, majd mikor az ellenfél bealszik, beverjük az 1 v. 3 pt-ot érő gólocskát) került betöltésre a vörös-fekete computerbe. A mérkőzés úgy indult ahogy az mostanság egy idegenbeli derbinken elvárható. Szigorú védekezés sallang nélkül, Debreceni művész úr és Botis elkötelezett és biztos takartógépezetként funkcionálnak leghátul, a Hajdú-Takács szélsőpáros korrektül zár, a középpályán a (hála az égnek) visszatett Akassou remekül szűr, stb. A gondok nyilván elöl voltak mert a Danilo-Rouani támadószekció továbbra is erős homlokráncolásra készteti az akár csak a Vincze/Negrau/Kovács Kálmán/Tóth Misi/Sasu/Bogdanovics spílerekhez szokott Honvéd drukkereket (kár volt elkezdenem a visszaemlékező sorozatunkat e blogon, így még jobban fáj a jelen). Na és a jó Bojtor Laci. Az első negyedóra végén tiszta helyzetben készült lőni 5-ről, én meg már ugrottam volna a lelátón, de a labda… az  föld körüli pályára állt. Meddő újpesti mezőnyfölény, szigorú kispesti catenaccio, egy gólos mecs igézete a levegőben. Csak az első félidő uccsó 5 percét felejthetnénk…
Előbb egy klasszikus pöcs gól védelmi hiba, melynek végén Tisza köszöni szépen (1:0) majd 5 perc múlva Böőrt hagyjuk üresen az 5-ösön , s sajna rajta is ott figyel a heggesztőszemüveg (2:0). 2 gólt kapni szünet előtt, a Puhl Sándor féle álmoskönyvek szerint ez nem sok jót ígér.

A második félidőre aztán Massimo vált (mi történt a rendre csak a 80. perctől cserélő olasszal?), az öregecskedő Coira helyett az Abraham szélvészcipőjének kinai változatát öröklő Abass a pályán, majd 5 perc elteltével Bojti ideje is lejár, őt az újabban az “irritátor” kategóriából a “kábé tűrhető”-be átlépő Moreira váltja. A szokatlanul korai cserék a NS által idejekorán kispesti gólzsáként aposztrofált Danilót is meglepik, legalábbis másmivel nehéz magyarázni a 16-oson belüli kezezős akcióját, melyet követően Rajczi “indolensségem vállalom” Péter helyez büntetőből a kapu bal oldalába. Az alánktolt lila szopóroller tehát maximális forduatszámon pörög, egy 5 perces rövidzárlat és Danilo elposszanása miatt-összegezhetünk. A csapat azonban nem áll le, megy előre, bár ebben sokáig kevés köszönet van. Danilo 7 méterről bizonyíta hogy a Fehérvár meccs csak kisiklás volt, Sadjo hiába teper, ha cselezni nem tud szegény. Végül 10 perccel zárás előtt Bajner talál egyet, így a zárásra szétszakad a pálya, mi támadunk   eszetlenül de szimpatikusan, s közben kaphatnánk még 2-3 gólt de helyzetünk is van. Vállalható vereség a vége, de az a bosszantó,hogy bőven lehetett volna ez máshogy is.

A meccset követően sajtótájra várunk mikor a klubház plazmatévéjén épp nyilatkoznak az edzők a TV közvetítés részeként. Ekkor robban a bomba: Morales 19-re lapot húzva bedobja a törülközőt. A sajtótájon megismétli az elmondottakat (ő Morales és nem Jézus, ide Tom Cruise kellene mert Mission Impossible 4-et idéző a helyzet, profiként ő nem adja nevét a nem profi körülményekhez, többet ne is kérdezze őt senki, inkább Papa Hemyt, nagy élmény volt Kispesten edzősködni, magyar nagycsapatokat leoktatni, és reméli, még találkozik itthon az újságírókkal (értsd: más magyar kispad sem érdektelen számára, ha már.). A meglepődött zsurnaliszták végül vastapssal búcsúztatják a taljánt, búcsúinterjúnk kissé kapkodós, de itt is elmondja ugyanezekt illetve hogy pályafutása legszebb élménye ez a kispesti év volt eddig. A jövőről meg nem beszélt. Hát, Morales mester úgy ment ahogy jött, viharosan, határozottan, kertelés nélkül. Személy szerint nem kedveltem unalmas, defenzív játékát, taktikáját de eredményeit elismertem és a jelen kerettel magyar edzővel megkockáztatom még kellemetlen meglepetések is jöhetnek tavasszal. Ez jelenleg Morales csapata, edző legyen a talpán aki megtalálja majd a kerettel a taktikai hangot. Hát szurkolunk!

Osztályozókönyv
KEMENES Az első félidőben és a másodikban is volt 1-1 nagy bravúrja,a gólokról kevésbé tehetett 6.
TAKÁCS Hajtás, hajtás, becsúszó hibákkal, igaz most kevesebbet vállalkozott bónusz élőretörésekre. 5.
DEBRECENI Átlagos teljesítmény, az első két gólnál biztosabb helyezkedést vártam volna tőle. 5.
BOTIS Szokásos, biztos takarítás. 6.
HAJDÚ N. A második félidőre javult föl igazán ,akkor előrefele is többet vállalt, de nem ez volt élete meccse.5.5.
AKASSOU Az első félidőben le a kalappal előtte, aztán beszürkült. Mindenesetre kell ebbe a csapatba 6.
SADJO Hajtott, mint állat, de könyörgöm ő nem támadó középpályás,ez ma is bebizonyosodott! Cselezni,kreatívkodni nem nagyon tud, elöl pedig nem elég a bulldogmentalitás. De ez nem az ő hibája elsősorban. 5 .
COIRA Halovány első félidő után cserélte őt Morales (4). Cseréje, Abass futott, de ma a kergébbik lábai voltak rajta. 5.
BOJTOR Laci megint hős lehetett volna egy helyzetből, így viszont csak a hajtás maradt neki 5.  Cseréje, Moreira brusztolt, de U16-os fizikuma erre elég. 5.
DANILO Ő is sokat dolgozott és voltak végre értelmes passzai is, de “a” helyzetét csúful elbaltázta, utána meg a kedve is elment. Sokat fetreng továbbra is. 4.5 Cseréje, Bajner csak 10 percet kapott de próbálgathatnánk őt többször is. (–).
ROUANI Hajtott. Ma már ez is pozitívum. Amúgy lassúságán és technikai analfabétizmusán 2-3 kontránk halt el. Gyenge a magyar NB1, de azért nem portugál negyedosztály (asszem onnan importáltuk őt). 4.5

MORALES Idegenbeli zsánertaktika, ami ma rövidzárlatok miatt nem működhetett, így 5. Záró performanszával azért “a karakán olasz” képét hagyja hátra, végülis valahol ez is maksziriszpektes manapság.

A zuhanyhíradó szerint héfőre már akár edzőnk is lehet, azonban ha a szabadon lébecoló pro licences arculatokra gondolok, összeszorul a gyomrom. Morales internacionális színitársulatához markáns porondmester kell, ebből a típusból meg nem szaladgál tucatnyi itthon. Annyi biztos hogy a Győr ellen otthon a tribünön láttam Gálhidi mestert és ma is a VIP szektorban sasolta a találkozót, (Mrs. Lipton mondaná erre: ne szólj szám…) ez jelenthet akármit is…-vagy semmit és jó bohócliga logika alapján a jövő héten kinevezik Őze Tibort, bézbólsapkástul, mondjuk Szapor Gábor pályaedzővel, az elkínzott kispesterek meg csöndben elvonulnak sírni a sarokba. Azért reménykedjünk…

~o~

Az én Kispest-Honvéd sztorim II. 1991-92

Speciális retrospektív sorozatunk második darabjában a cél változatlan: kedvenc csapatunk elmúlt 20 évét fókuszba helyezve vándorolnék végig az említett idények történésein – szigorúan szubjektív szemmel, kevesebb statisztikai adattal de annál több saját benyomással, bízva a kommentelők felől esetlegesen érkező hozzáadott-értékben. A szerzőt 1990-ben elvívő gyermekágyi fociláz következő állomásaként ezúttal az 1991-92-es szezonra emlékezhetünk vissza, Mezey második és egyben búcsúidényére, a Dundalk elleni cinkes és a Samp elleni legendás nemzetközi performanszokra, új légiósokra a Partiumon túlról, illetve olyan legendás arcszőrzetekre mint amilyennel Gulyás vagy Plókai ajándékozták meg a kollektív kispesti emlékezetet. 1991-92, a hajtás után.

Ahogy arra már a nyitó epizód végén is utaltunk, izgalmas nyár várt 1991-ben a kispesti fociszurkolókra. A csapat bajnok, mindent besöpört az előző idényben, (emlékim szerint) 6 pontot verve a második helyen lihegő IX. kerületiekre, ellenfeleinknek -valljuk meg- lövése nem volt hogy mit kezdjenek a Bp. Honvéddal. Nos, azzal már nagyon semmit nem is kezdhettek, ugyanis a futballszakosztály 1991 nyarán önállósult a BHSE-ből leválva és felvéve a Kispest-Honvéd nevet, új címerrel és klubszínekkel (visszatérve a KAC eredeti vörös-fekete kombinációjához) vágott neki az új évadnak. A drukkerek és a sajtó ízlelgették az új nevet, az első hónapokban azonban nyilván becsúszott 1-2 baki. Így a wekerlei kispiacon egy bátor ámde tájékozatlanabb helyiérdekű kollega az egyik éjszaka leple alatt a „KHSC a király” feliratot helyezte el az egyik melléképület falán, míg a Dundalk elleni hazai BEK meccset követően a Népszava „Szegény Honvéd-Kispest” címmel siránkozott a váratlan ikszen…

A TeleSport átigazolásokat bemutató sorozata természetesen velünk indult, a Bozsik decensen rommá égett gyepszőnyegén trenírozó csapatot pásztázó vágóképekkel. A kamera különösen sokat időzött az egyik új szerzeményen, akit ha jól emlékszem a Steauából (?) szerváltunk. Őt Adrian Negrauként harangozta be a szpíker, akiről tudni kell, hogy „villámléptű csatár és beceneve Adi”. Nos, az első tulajdonságát kevésbé igazolta a tekintélyes lábszőrzettel bíró gólvadász itt eltöltött 2 éve során, bár fontos gólokat szerzett de inkább közelről és a legtöbbet fejjel. Az új fiúk között volt a Debreceni VSC egyik legjobbja, a jobbhátvéd Plókai Attila, aki pedáns bajsza mellett szabadrúgásaival is riogatta az NB1 kapuskeretét, illetve azon szerencsétlen sorfaltagokat akiket néha megkínált 1-1 alulkalibrált löketével. Halmai Gábor a Videotont hagyta ott Mezey doki hívó szavára (érzitek…a DVSC-ből és a Vidiből igazolgattunk…más világ volt az, a Kispesten feltűnő belga Louis DeVries és a BENELUX szerződések igézete sok hazai éljátékos számára tette vonzóvá a külvárosi Estadio Bozsikot), míg a pécsi Bérczy Balázs némi belga és Bp.Volános kitérő után kötött ki nálunk. Az említett TS műsor Sallai Sanyi öccsét, Tibort is beharangozta, mint új érkezőt, a felvételen is szerepelt, de az idény során nyomát nem tapasztaltam Kispesten… A távozó Petryt (nagyon megsirattam) némi meglepetésre a Békéscsaba stabil, ámde nem különösebben bravúrkapusával (Petry az volt), Gulyás Istvánnal terveztük pótolni. A bajnokcsapatból Sikesdi visszavonult, Kámán és Fodor pedig már az elmúlt idény vége előtt az Aranypartra lett utalva, s most Gregor Józsi is csatlakozott hozzájuk.

Plókai-itt még a Nagyerdőben feszítve

A szezon kezdete előtt a címvédésre jók voltak az esélyek, ráadásul az idény előtti spanyol túránk is több mint vállalható eredményekkel zárult. A bajnokságban a legveszélyesebb ellenfelek közt tarthattuk számon a tavalyi nagy vetélytársat, a Fradit, akik veretes igazolások helyett a stabil Vaszil-Páling-Nagy Zsolt-Balogh G-Telek-Keller stb. mag mellett továbbra is bátran nyúltak saját fiataljaikhoz, Zavadszky és Hrutka pl már ekkor kerettag volt, ha jól emlékszem… Csank Váca egyre jobban összeállt, bár azért bajnoki címre még kevésnek tűntek (ehhez képest Orosz Feri vezetésével oda-vissza oktatnak minket a szezonban). A Mágus továbbra is bajnokesélyesként aposztrofálta MTK-ját, de ezt már akkoriban is tudtuk mit jelent. Sokan a német befektető feltűnésével felpörgetett Siófokot vélték sötét lónak, s való igaz a Balaton partiak úgy belehúztak az igazolásokba, mint mi az olasz bajnokba a BEK II. fordulójában. Megszerezték a már tavasszal leboltolt Fodor Fociék mellé  Fischert, Máriássyt, Dúrót és ugye Gregort. Ez azért akkoriban nem semmi névsor volt…. Én is csak lestem hogy mi készül itt. A sztori vége persze magyaros lett, kvázi csőd, az említett 4-esből 2 spíler 1 év múlva már Kispesten pörgette….

A szezont laza 8000 ember előtt egy sima győzelemmel kezdtük a Győr ellen, a következő hónapok-évek jellegadó csatárduójának nevével a legendás vörös fényújságunkon (Negrau, Vincze). Újpesten egy döntetlen következett majd egy váratlan hazai szopórollerre ültetés az MTK-tól. Bár féltettem a fiúkat a tatabányai úttól (a bányászcsapat is a vidéki veszélyes ellenfelek táborát gyarapította), azt simán behúztuk, hogy jöjjön az első BEK forduló. Jómagam akkoriban nem értettem miért mondja mindenki hogy a Dundalk könnyű menet lesz, hisz az ír válogatottra masszív csapatként emlékeztem az Italia ’90-ről, a mi nemzeti 11-ünk meg ugye épp leszállóágban volt. Akkor még nem vágtam, hogy bizony a válogatottjuk alig válogat az amatőrliga jellegű ír championshipből… Nos maga meccs egy jó nagy nyüglődés lett, a Dundalk már az első félidő első felében vezetést szerzett, mi meg brusztolhattunk a meccs végéig. Ekkor egy „az új igazolások bemutatják mit érnek” show keretében Plokesz eresztett meg egy föld-levegő jellegű löketet az írek kapujára, a szigetországi cerberus csak kiütni tudta a labdát, melyet a jó Ádi egy szép elvetődős-ollózós mozdulattal küldött a sarokba. Ennek ellenére az 1:1 gázos eredménynek számított, a hazai lapok temettek is minket a visszavágó előtt. Fölöslegesen szerencsére, a rádió előtt én is remegve vártam a híreket, mikor a Sportvilágban végre bemondták, hogy Pisont mester duplájával behúztuk az első kört. Uhh, leizzadtunk, de jöhet a következő rundó! Benne a Sampdoria Genova FC-vel, ami akkoriban Vierchowoddal, Lannával, Cerezóval, Jugoviccsal, a Vialli-Mancini csatárduóval, Szrecsko Kataneccel, illetve az élete formájában védő (száradna le a kesztyűje…) Pagliucával eléggé mission impossible-nek ígérkezett. Előtte azonban a hazai bajnokságban is történt egy s más.

A Veszprém legyőzését követően az Üllőire látogattunk. Sajna azon a héten beszedtem 30-ról egy hatalmas potyát a töriből (értsd: egy masszív 1-est: a jégkorszak prezentálása okozott áthidalhatatlan problematikát) így a családi tanács úgy döntött nevelési szándékkal eltilt néhány napra a TV-nézéstől. OK, csakhogy azon a hétvégén volt a meccs. Végül látva mély depressziómat csak megkönyörültek rajtam, így sikerült abszolválni az egyébként rém gyenge meccsünket. Nem nagyon kockáztattunk, még kevesebbet mint a dicső tavaszi remi alkalmával, látszott hogy megelégszünk az 1 pt-tal. Tegyük hozzá, a zöldek seggében is ott volt a zabszem, mégiscsak a bajnokkal tolták, jogos volt tehát az 1-1 pont. Összeállításunk (Gulyás – Csábi, Csepregi, Plókai A. – Urbányi, Kovács E., Pisont (Halmai), Bérczy, Csehi T. – Negrau (Molnár F.), Vincze) jól jelzi az újak beépülését.

Két magabiztos győzelmet követően a Samp meccsre a Vác elleni hazaival hangoltunk, ahol annak rendje és módja szerint belegyalogoltunk a csanki vadászkésbe. Az Izzó 4-et rúgott nekünk itthon, és a védelem harmatos teljesítménye Csepregi kezdő pozíciójába került, a Samp ellen már Csábi Jocót vezényelte középre a Dottore. A meccsről sokan és sokat írtak már, sok szurkolónknak meghatározó élménye ez a találkozó. Én most csak annyit tennék hozzá: felháborítónak tartom és tartottam már akkor is hogy 2:1-es sikerünket a napi- és sportlapok azzal intézték el: elveszett az esély a továbbjutásra. A Népszabiban Hegyi maestro is azon polemizált: ez a 2:1 semmire sem elég. Ugyanaznap játszott a Fradi Brémában, 3:2-es vereségét 1 hétig méltatták a sajtóorgánumok. Arról nem is beszélve, hogy a TV a Fradit oda-vissza adta, viszont esetünkben csak a kinti visszavágót, a hazait nem, hisz egy időben volt a zöldek brémai próbálkozásával. Noha íratlan szabály volt ekkoriban, hogyha egy időben van 2 nemzetközi kupameccs, akkor az itthon játszó magyar csapatot adja a TV. Vissza a hozsannázásra: ha ma egy magyar klub leveri 1:0-ás összesítéssel a kazah területi bajnokot, az edző lovagkeresztet kap. Mi akkor a regnáló Serie A-s bajnok bajszát húzogattuk meg… Valahogy fura ez nekem.

A meccsre visszatérve: féltettem a srácokat, de nagyon. Az Itália’90 analógiára visszatérve, ha egy ír csapattól tartottam és be is jött, akkor egy olasz bajnoktól, tele világsztárokkal, mit várjak? Jó, ha megússzuk egy szoftos agyonveréssel? Azonban a Honvéd, mint mindig, ha leírom őket, azonnal bizonyítja, hogy miért is Kispest-Honvédosnak lenni a legfelemelőbb cucc az univerzumban (bár itt most beugrik Rouani vágtája a kapu felé és átgondolom az előbbi mondatot). A Vác ellen még betliző csapat nagyon összekapta magát, az első félidő kiegyenlített játéka után a másodikban is hősiesen menve előre, hogy aztán két kretén, de annál csodálatosabb góllal (by Pisont és Cservenkai Donát, az MTK-tól gyorsan átigazolt cserecsatárunk), közte egy Cerezo dugóval 2:1-re megüssük az olaszokat. Még az is belefért, hogy a 75. percben a sérült Gulyást helyettesítő, utolsó emberként kézzel a 16-oson kívül mentő Tarlósi Pistát kiállítsa a bíró és csere már nem lévén Adi Negrau vegye fel a koszos kapusmezt és parádézzon a gólvonalon. Az ilyen arculatokra mondják ma hogy „hatalmas forma”. Álljon itt a dicső had névsora: Tarlósi – Szabados, Csábi, Bérczy – Marozsán (Cservenkai), Pisont, Kovács E., Urbányi (Halmai), Csehi T. – Negrau, Vincze. Másnap otthon maradtam suli helyett valami kisebb megfázás miatt de a tea mellett a gyógyulást rendesen katalizálta a meccset taglaló újságcikkek olvasása, a TS összefoglalói valamint az előző esti események újra és újra történő lepörgetése magamban. Csodás siker volt ez.

A visszavágó már nem volt diadalmenet. Tarlósi kiállítva, Gulyás félig sérülten visszakerül a kapuba, hogy aztán fél óra alatt kétszer kapituláljon (igaz bizonytalanságát nem csökkentette hogy Lombardo aljasul belerúgott már az első találkozásukkor – Juve fanként később bírtam a kopaszt de ez utolsó egy szemét húzás volt tőle), majd a 2. félidő elején egy belassult vetődés után benyeljen egy harmadikat is. Indiszponáltsága ellenére cseréről szó nem lehetett, a padon egy Kisnémeth nevű ifi volt ha jól rémlik mert a 3. kapus, Elbert András is maródi volt akkor). A Samp ekkor már azt hitte, hogy megvan a továbbjutás. Meg is volt, de nem ilyen egyértelműen. Előbb Csábos nagy bedobását heggesztette be a meglepődött Pari saját kapujába, majd a 82. minutum is elérkezett, ahol -mint tudjuk- csak Pagliuca földöntúli mozdulata (bravúrja) intézte el hogy a Fradi legyen 3 év múlva az első BL csoportkörös csapata hazánknak. (Itt egy még részletesebb összefoglaló a visszavágóról, érdemes elolvasni)

A BEK-nek búcsút intve felemás őszi zárás következett. Vereség a Vasastól és blama iksz itthon az újonc és szökőévente nyerni tudó Zete ellen, igaz Szombathelyen viszont bemegy az aktuális Negrau fejes (2:0) és a Pécs ellen is dupláz a jó Ádi (2:1). A szezonzárás Fehérvárott megint vereség, és hát az aznap reggeli iskolai „Mikulás futás” fantázianevű, szpartakiád jellegű csokoládé-összdíjazású gyermekfutóverseny során elért peckes utolsó előtti helyezésem felett érzett bánatomat ez sem oszlatta el. Ekkor jegyzem meg a kis Takács Lajos nevét aki igazi mumusunk lesz a továbbiakban, a 2:1-es fehérvári sikerből ezúttal is kiveszi a részét. Az ősz végére egy friss igazolással, a Belgiumból hazavásárolt Márton Gáborral kísérletezik liberóban Mezey, úgy fest, kedvencemnek, Csepreginek végleg befellegzik a Bozsikban?

A téli szünetben nem volt nagy mozgás a keretben, akkoriban a nyár volt a fő piaci szezon. A támadószekciót azért sikerült felturbózni: Vincze, Negrau, és Cservenkai illetve a kezdő 11-ből lassan de biztosan kikopó Vancea mellé beérkezett a transszilván export 3. eleme, Ovidiu Lazar (az arcbajnokságon komoly oddsokkal indulhatott volna akkoriban ő is), illetve a Détári melletti akkori másik személyes hazai idolom, Kovács Kálmán. Őt eddig csak a válogatottban láthattam, féléves hazatérése olyan volt nekem mintha ma egy Forlánt igazolnánk le. Nem viccelek.

Kovács Kálmán itt még a '80as aranykorban

Az edzőmeccseket követően egy kupatalálkozóval indult az idény, Csepelen büntetőkkel vertük a szigetieket. Töredelmesen be kell vallanom, ezt az eredményt a hivatalos klubhonlap múltáttekintő rovatából csentem, mert ez bíz nem rémlett. Az igazi tavaszi kezdés annál inkább. Sima győzelem a mindig necces ETO pályáján, majd itthon kettő gól a lilák hálójában, Kálmán mindkét meccsen betalál. Durván kezdek reménykedni abban, hogy az őszi töketlenkedés után meglehet a címvédés, bár a Fradi sajna nagyon hasít. Egyszerűen alig akarnak veszteni tavasszal, ráadásul lenyúlták Fodort Siófokról, aki még ennél is nagyobb bánatomra lelkesen, önmagát széthajtva, a vállán cipelte a zöldeket. Mi lesz ebből… Közben a Magyar Kupában osonkodunk előre, ezúttal a Pécset ütve oda-vissza (1:0; 1:0). A bajnokságban az MTK ellen megtorpanás, mint ősszel de ezúttal legalább nem kapunk ki, Kálmi megint kettőt vág, sőt a Tatabányát is sikerül leverni, ezt a rádióban hallgattam, akkor még ugye volt körkapcsolás, sajna gólt sose csípett el a közvetítés, de megnyugtató volt hallani, hogy „és közben máris 3:1 a hazaiaknak mert büntetőhöz jutott a Honvéd és a 11-est a sértett Kovács Kálmán értékesítette”. A Veszprém idegenbeli regulázását követően a bombaformában érkező Fradit fogadtuk (talán 1 döntetlenjük volt tavasszal addig de az is lehet hogy 100%-osan érkeztek?). A találkozó elején a kispadokat pásztázzák a kamerák. Mezey ideges, Nyilasi sem nyugodt, zöld alapon narancs CENTRUM hirdetés feszül a mezén… CENTRUM a Fradin? Ezt valódi árulásként éltem meg akkor (minket ebben az évben a FIAT támogatott, mondjuk fasza mez volt az is, mind a fehér, mind a piros fölsőnk az Adidas tipikus, ’90-es évek eleji csicsás díszítésével). Még ennél az élménynél is büntetőbb volt a Bodnár „Szakáll” Fradi gyúrólegendáról beérkező extraközeli. Aj-jajj. Parázs meccs volt, a szembeoldal dugig zöldekkel, akik egy bedobásnál „lerakétázták” Csábi lábát, hát eddig se volt a kedvenc csapatom az FTC, de az ilyen jelenetekkel csak nőtt bennem a szimpátia. Aztán a korzóról valaki füstbombát dobott a Fradi kispad elé (oké, nem szép dolog) amit Szepessy pályaedző Fazekas Róbert diszkoszvirtuózt megszégyenítő módón hajított vissza a tömegbe. Óriási… A TV-közvetítést prezentáló Vitray közben voluntarista nyelvújító tevékenysége részeként közölte egy szép lövésünk után: „ejj ezt jól megsuvasztotta Pisont Pista”. A 0:0-ás , tapogatozó de magabiztosabb Fradit mutató első félidőt egy olyan második követett ahol sajna Fodor góljával (de fájt…) vezetést szerzett a Fradi majd a legvégén még Balogh Torony is betalált. A legfájóbb az volt hogy jobbak voltak, sajna itt is, mint egész tavasszal.

Rossz volt érezni, hogy csúszik ki a kezünkből a címvédés. Ugyan a Siófokot és a DVTK-t vertük de utána a Vác az őszi fiaskó után a Dunaparton is kifiléz minket, ráadásul a tőlünk kölcsönzött Orosz vezetésével. Nem baj, jön ő még a mi utcánkba… (bár abban sajna olyan sok köszönet azért nem lesz). Ezt követően egy másik ’90-es évek eleji névlegenda, Zvara góljával az akkoriban erősen közepes Vasas is győz Kispesten, így jelenthetjük, hogy kiszálltunk az aranymeccsből. Közben ugyanezt a Kupával is megjátsszuk, a Győr még kapitulál, de az UTE Novabau-t már nem bírjuk kiütni (viszont a visszavágóról tudósító Népsportból be tudtam szerezni egy iszonyat rossz minőségű Gulyás portrét a gombcsapatomba, halleluja). Ekkoriban úgy éreztem a Kupa nem nekünk való, 1 éve az akkor még 2. ligás Diósgyőr, most az erősen közepes UTE üt el minket. Kupa és mi? Két külön történet. (Akkor még nem tudtam, hogy 2004-től alaptétel lesz, hogy a Kispest ott van a legjobb négyben az MK-ban minden évben). Rövidesen bejelentették, hogy az idény végén Mezey Dokkot eltanácsolják a klubtól, új tréner jön. Én ennek akkor már nagyon nem örültem. Mint írtam megkedveltem a Dottorét annak ellenére hogy a hullámvölgyes szituval tényleg ugyanúgy nem bírt mit kezdeni mint Morales ma a „pressing” kifejezéssel. Összerakott egy csapatot és vajon ki veheti át a helyét?

Ekkor azonban mintha lekerült volna a teher a csapatról, elkezdtük gyártani az ipari méretű alázásokat. Áldozataink közt szerepel a pofozógépként az NB I-től postafordultával búcsúzó Zete (vigyázat ez még nem a Preisinger-Lendvai- SzabóI –Szabó II fémjelezte team, az majd csak 2 év múlva jön), a Hali, vagy az akkor épp Novép utónév alatt feszítő BVSC (ha már névlegendák: az Iscsak-Króner-Nyikiforov védelem, vagy elöl Viktor Gracsov bizony nem sámli alakjai voltak a hazai futballnévsornak), illetve a szezon végén a Vidi. Szezonvég, majálishangulat, Apu, Öcsém, szóval a szokásos évvégi program. Valamiért késve értünk a stadionba, már ment a meccs. Én annyit hallottam a hangosbeszélőből, hogy „gólszerző…. …ács”. Na örömködtünk is Öcsémmel hogy Kálmán megint büntetett, de mire felértünk a korzóra hogy elénk táruljon a pálya s a meccs, a fényújság zordan közölte: ez bíz nem Kovács Kálmi volt inkább a…na kiről beszéltem az őszi Régi ikonok reloaded - Pisont és Ádi Negrau mazáráskor? Hát a „kis” Takács Lajos, persze. Az első félidő nyüglődés, Fater nyomta is az akkor még tényleg jogtalan pesszimista szövegét hogy „gyufáért jöttünk” ám Mezey (akit akkor már az őt nem szívlelő Apu is sajnált) a búcsúmeccsének második félidejére még egyszer összerázza a csapatot. Előbb Pilu közelről, majd Kovács Ervin 12-13 méterről laposan ér el gólt. Aztán Cseh Bagya, a búcsúzó cséká egy szabadot helyez el a kapu bal oldalába, végül Pisont egy elképesztő szólót nyom, félpályáról, lecselezve-lehagyva 3-4 embert a Vidi térfelének bal oldalán, majd Mitring mellett is elhúzza, „nem lesz jó, kisodródik” mormolja Fater, de a Legn. Kir. Őfelsége ezzel nem törődik, majdnem nullszögből elegánsan gurít a kapuba (legközelebb ilyen éles szögből Ravanellitől látok gólt 4 év múlva egy BL-döntőben). Maksziriszpekt. Ehhez a gólhoz kötődik életem első artikulálatlan üvöltése a Bozsikban, lévén csöndes gyermek voltam. De ezt már nem lehetett nyugton nézni. A vége tehát szép lett, a bronz azonban nem csillogott olyan szépen akkor. Ma mit nem adnék érte…

Az idénybeli alapcsapatunk kb a következő volt:
Gulyás (Tarlósi)- Csábi, Csepregi (Márton v. Bérczy), Plókai- Bérczy (Halmai), Kovács E., Pisont, Márton, Urbányi (Marozsán)- Vincze, Negrau (Kovács K.). Pályára lépett még a védelemben Cseh, az eredeti csapatkapitány és a fiatal Bánfi – tavasszal egyre többször de még szélsővédőként, az idény végén őt kölcsönbe Vácra utaljuk; a jolly joker Szabados, illetve kerettag volt Mikler Lajos- ő később Csepelen (sem) váltja meg a világot, nálunk alig játszott, bajnokin tán nem is. Csak azért emlékszem rá, mert az év végén Fater által beszerzett poszteren (nyomdászként dolgoztak valamit a klubnak és így érkezett a csapatfotó) ő is ott ült amolyan másodosztályú Csehi Tibi imitátorként. Amúgy még milyen arculatok szerepeltek a képen: Balogh Béla szertáros, Béres Tamás intéző…fura mikre nem emlékszik az ember. A posztert persze kerestem scannelni de sehol nem lelem. Kár. Vissza a védelemre, az elég gyakran változott, mint látjuk, Csepregi már nem volt olyan stabil kezdőtag, a Vác elleni őszi és a Fradi elleni tavaszi hazai vereségekbe valahogy rendre belebukott, onnantól a szezon végéig ősszel Csábival és Mártonnal, tavasszal Bérczyvel és Mártonnal kísérletezett a Doki (Márton a következő idényre végső megoldás is lesz noha életében nem volt söprögető másutt csak nálunk…). A középpályán Marozsán a kezdeti stabilitás után kimaradozott (hogy sérülés miatt-e azt ma már nem vágom), Csehi T. is inkább csak csere volt főleg tavasszal. A Samp ellen ő is nagyot játszott itthon. Itt Komódi még a szokásos csere. Elöl Negrau-Vincze stabilak voltak, tavasszal Kovács Kálmi érkeztével nőtt a variációs lehetőségek száma, ami kellett is. Cservenkai Dodó 1 igazán emlékezeteset alkotott de azzal beírta magát a vörös-fekete nagykönyvbe (Samp), Ovidiu Lazar meg csak úgy itt volt.

Nyilván az egy évvel ezelőtti csapat közelebb állt hozzám, sajnáltam hogy a legendás Cs-4 védelem felmorzsolódott, viszont Bérczy magabiztos játékát kedveltem, Kálmit nagy élmény volt itthon, élőben látni és jó formában is volt. Az újak közül Plókai és Negrau is becsületes idényt futottak. Gulyásnak én nagyon drukkoltam hogy beváljon, valamiért szimpi volt, de a kezdeti bizonytalanságai után mire elkezdte érezni a praktikát (hogy a Bëlgától kölcsönzött fordulattal éljek), a következő idény legelején ő is megkapja a belga jutalomutat De Vriestől.
Mezey távoztával a klubvezetés egyúttal kinyilvánította hogy a bajnoki cím (melyet persze a Fradi szerzett meg tavaszi flúgos futamával és Fodor kapitánnyal a fedélzeten) visszaszerzése a deklarált cél, és ezért edző – és játékosfronton egyaránt nagybevásárlásba kezdünk majd. Hogy mekkorába azt én még gondolni se mertem volna, mint ahogy azt se hittem, hogy idényközi edzőváltás is tarkítja majd a következő szezont és a végén egy finn mesterrel érünk a célba. No de ez már a jövő hét sztorija lesz…

Eger – Honvéd 0-3 (Magyar Kupa)

Eger – Bp. Honvéd FC 0:3 (0:0) (Magyar Kupa, 5. forduló)
Eger, 800 néző (100 néző)

Játékvezető: Radványi (Márkus, Pápai)

Eger: Illyés – Debreceni D, Káposzta, Kiskapusi, Szűcs – Romhányi, Zováth, Vén, Busai – Bardi, Hamar Á. Vezetőedző: László István

Bp. Honvéd: Tóth I. – Horváth, Debreceni, Cuerda, Sadjo – Akassou, Coira – Sós, Rufino (Rouani, 56.), Bojtor – Bajner (Botis, 72.) Vezetőedző: Massimo Morales

Gölszerző: Bajner 62., Akassou 70. (11-esből), Rouani 75.,

Kiállítva: Cuerda 68.

1. perc: A kispesti csapat kezdte a mérkőzés. Rekord nézőszám előtt tiszta kékben játszik a hazai csapat, a Honvéd pedig tiszta pirosban.
5. perc: Egyelőre mezőnyjáték zajlik a pályán.
10. perc: Bal oldali szögletet követően Sadjo lőtt a kapu mellé.
19. perc: Bajnert lökték fel a jobb oldalon, a megítélt szabarúgást Sós végezte el 30 méterről, lövése kevéssel a jobb felső sarok mellé szállt.
21. perc: Rufino egy lapattanó labdát lőtt nagy erővel 18 méterről fölé.
29. perc: Novák lökte fel Bajnert a kaputól kb. 20 méterre középen, a szabadrúgást Debreceni laposan a sorfalba lőtte.
33. perc: Sós lőtt kb. 28-30 méterről, Illyés védett.
34. perc: Az első hazai kapuralövést Szűcs jegyezte, aki egy felívelést lőtt rá 25 méterről, amit Tóth Iván védett.
37. perc: Sadjo balról becselezte magát, középre gurított, ahol Sós érkezett és 12 méterről azonnal lőtt, Illyés bravúrral védett.
40. perc: Bojtor ívelt be egy labdát balról, mélységből. Ezt Bajner okosan lefejelte Rufino elé, de a hazai védők éberek voltak és felszabadítottak.
45. perc: Vége az első játékrésznek.

Csapatunk meddőnek nevezhető mezőnyfölényben játszik a remek hangulatú mérkőzésen, komoly helyzetet nem sikerült kialakítania. Reméljük a második félidőben eredményesebb lesz a támadójátékunk

46. perc: Megkezdődött a második játékrész.
48. perc: Sadjo bal oldali szögletét követően Rufino fejelt a kapu mellé.
53. perc: Sós labdájával Bojti egy védővel a nyakán ugrott ki.
54. perc: Romhányi sárga lap.
56. perc: Óriási helyzet maradt ki, Cuerda passzolt Bajnerhoz, aki Rufinohoz továbbított, aki nem tudta az üres kapuba terelni a labdát. Morales rögtön utána le is cserélte, helyére Rouani állt be.
60. perc: Sós, Horváth és Bojtor volt a labda útja, de a fejes célt tévesztett.
62. perc: VEZETÜNK!! Bojtor iramodott meg és adott be jól balról és az érkező Bajner 7 méterről a jobb felsőbe fejelt! 0-1!
68. perc: Cuardát feltehetően szövegelésért kiállították, emberhátrányban folytatjuk.
70. perc: 11-ES!! Bojtort rántotta vissza egy megkerülős csel során, így 11-eshez jutottunk, Akassou lőtt a kapu közepébe! 0-2
72. perc: Bajner lejött és Botis érkezett a pályára.
75. perc: TOVÁBB NÖVELTÜK AZ ELŐNYT! Sós a kezdőkörben szerzett labdát, amivel kiugratta Rounanit, aki lefutotta védőjét és középről, kb. 15 méterről a kapuba lőtt! 0-3!
86. perc: Bojtor egy köténnyel tört be a 16-oson belülre, de a hazai védők szerelni tudták.
87. perc: Zováth ívelt be remekül egy labdát a jobb oldalról, de védőink felszabadítottak.
90. perc: Vége a mérkőzésnek.

Az első gól felszabadította a gátlásokat és Bojtor Laci remek teljesítménye révén három gólos előnnyel várhatjuk a visszavágót.

(forrás: honvedfc.hu)

Címszavakban az egri labdarúgás elmúlt néhány évéről

Nem római kori amfiteátrum, stadion Egerben. (fotó: magyarfutball.hu)

Az egri csapat összesen öt idényt töltött el története során az élvonalban. 1961-ben, amikor mesterségesen gyúrnak össze egy Dózsa néven futó egyesületet, még a harmadosztályban élik mindennapjaikat, ám egy idénnyel később már az Nb2-ben találjuk őket. Olyan, és egyébként korrekt névválogatottakba illő arcokkal, mint Várallyai, vagy Üsztöke.

Egy csoporttal feljebb hamar megszilárdítják a helyüket, az első idényes 9. helyezést két ezüst és a feljutás szándékának kimondása követi. Egy év Nb1/b (mert átszervezős MLSZ-elnök mindig volt és mindig lesz), majd jöhetett a nagy ugrás: Szentmarjai Tibor csapata Heves megyébe csábítja a Ferencvárost, ráadásul tétmeccsre, nem a már akkor is divatos hírverőre. Az idény talán legnagyobb sikerét épp ellenünk érik el, ahogy Supka csapata is képes volt Tatabányán három gólos előnyről kikapni, úgy Komoráéknak sem esett nehezükre. Igaz, akkor még Bochum sem volt.

Idény végén kiesés, de a klubvezetés nem fárad, cél az azonnali visszajutás. Mivel nem esnek abba a hibába, mint Kutas Róbert és a REAC, Mátyus Jani helyett egy tapasztalt szakvezetést visznek le a megyébe. Turai Andrással megvan a feljutás, az idénynyitón azonban mégsem ő, hanem Szusza Ferenc dirigál a kispadról. Hiába a veretes játékosmúlt, az első osztály ismét csak egy évig tart.

A hatvanas-hetvenes évek fordulóján kicsit eljátszanak a Haladás-féle irányvonallal, és minden Nb1-es évre ráhúznak egy másodosztályost. Hogy milyen a megszokás hatalma, ékesen bizonyítja egy újabb kiesés, ezúttal viszont hosszabb erőgyűjtésre.

1977-ben újabb egyesülés, ezúttal a Dózsa és a Vasas szerelméből (valamint a helyi pártbizottság akaratából) jön létre az Eger Sportegyesület. Az újabb élvonalbeli idény (és kiesés) azonban még mindig várat magára.

Új célokhoz új arc dukál: Csank Jánost szerzik meg mesterüknek, és indítják el a váci bajnoki cím és a jugók elleni egy-hét felé ívelő pályáján. 1984-85-re össze is jön a negyedik bepróbálkozás, a fedélzeten Aranyos, Megyesi és Smuczer matrózokkal. A siker elementális, a stadiont bővíteni kell (lám, hol tartott alig negyedszázada a magyar futball, azóta olyan híreket hallani, hogy a Juventus kisebb stadionba költözne). A bennmaradás ezúttal sem sikerül, de annyi vigasz azért éri az egrieket, hogy ezúttal nem csontutolsóként búcsúznak, hanem az igen előkelő 15. helyen.

Csank mester idény végén Békéscsabára távozik megágyazni Pásztornak és a Szarvas-Kulcsár támadósornak, érkezik helyére Kiss Tibor, és vele egy újabb évnyi Nb1. Mindmáig utojára.

1987. március 7-én találkoztunk utoljára bajnoki tétmeccs keretében az Egerrel, és Döme kései góljával idegenből hoztuk el a két pontot. A két csapat a következő felállásban szerepelt a mérkőzésen:

EGER: Bodolai- Lengyel, Méhesi, Varga, Jávorszky- Barabás, László, Csepregi- Szilágyi, Fodor A., Kiss Gy. Edző: Kiss Tibor

BP. HONVÉD: Andrusch – Sallai, Csuhay, Garaba, Sass – Sikesdi, Fitos, Détári – Fodor I., Dajka, Kovács K.. Edző: Komora Imre.

A rendszerváltás után, valamint a Dohánygyár kivonulásának következtében az egri labdarúgás megbicsaklik, 1995-ben Csuhayval a padon még az Nb2-ből is kihullanak. A következő évben sikerül visszajutni (ismét felejthetetlen nevekkel: Bezzegh, Hompoth, Kiskapusi, Klátyik), majd némi jóindulattal ráfogni a szereplésükre, hogy középcsapat. Közben olyan játékosok fordulnak meg az Egerben, mint az egykor nálunk is éveket ellébecoló – és méltán elfeledett – Cipf Zoltán. Év végén azonban ezúttal nem a megszokott kiesős móka, hanem az akkoriban divatos megszűnős scenárió játszódik le, a szintén akkoriban divatos megoldással: Agria FC néven vásárolnak Nb3-as indulási jogot. Az ötlet nem jön be, egy 14. helyezéssel kombinált ismételt megszűnés, és két év futballmentes elvonó következik.

Az Eger FC legújabb kori története 2005-ben, a megye II-ből indult, és a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének Honvéd elleni meccse jelenti mindmáig a legnagyobb sikert, valamint egy újabb üveg bikavér ünnepi felpattintásának apropóját.