Mastodon Mastodon

Minden pillanatában értékelhetetlen dolgok történtek a pályán

Honvéd – Vasas 0-3

Sikerült valami egészen szánalmas teljesítményt nyújtani hétfő este. Lehet, hogy Csertői értékelni tudja az első húsz percet, és ziccerekről beszél, azonban ilyenkor jusson eszünkbe, hogy az egyik alkalommal (19. perc) Bobál az ötösön akkora luftot lőtt, hogy bedobás(!) lett végül a beadásból.

Eleve a meccsnek úgy mentünk neki, hogy Benczenleitner eltiltott, Futács sérült (hahahaha), Holman nincs, Kálnoki-Kist pedig valószínűleg kitették a keretből egy öltözői ügy miatt. Valójában közülük egyedül Benczenleitner tekinthető hiányzónak, azonban jól mutatja, hogy mennyire rövid a padunk, illetve milyen mentális állapotban lehetnek egyes játékosok, pláne ha csapatként akarunk rájuk gondolni.

Aztán játszottak egy meccset, ahol az első félidő végén mentek egy csúnya negyedórát kiállítással, három kapott góllal, téve mindezt a kispad asszisztálása mellett. A második félidő még akkor is értékelhetetlen, ha beleszaró Vasas miatt nem kaptunk újabb gólt.

Összeomlás, teljes összeomlás, és tök mindegy, hogy esetleg volt húsz jó percünk az elején, vagy sem, mert még ha igazságtalanság is ér a pályán, pillanatok alatt ki fog derülni, hogy az a húsz perc valójában mennyit ér. Esetünkben pont semmit, és felesleges kiindulni is belőle, hiszen láthattuk, hogy mi következik belőle.

Mint egy középkori gépezet, ahol az egész működésért egyetlen bütykös tengely volt a felelős, és amikor a bütyök letört, akkor a gépnek is vége lett. Egy dolgot tudott, az se volt valami bonyolult, és addig tudta, amíg minden alkatrésze a helyén volt.

„Minden pillanatában értékelhetetlen dolgok történtek a pályán” bővebben

Kiesőmatek, első szett- és meccslabda

Honvéd – Vasas @ Bozsik, 20:00

  • az NB II-es bajnokság rajtja: 2023.07.30.
  • nem lehetünk bajnokok: 2024.03.31., 26. forduló, a bajnokság 245. napja
  • nem juthatunk fel: 2024.04.07., 27. forduló, a bajnokság 252. napja
  • nem eshetünk ki: ?

Az első esélyt 2024.05.06-án, a 31. fordulóban, a bajnokság 281. napján kaptuk meg. Kérdés, azonnal lecsapjuk, vagy várunk a Pécsre, hogy saját magát ejtse ki?

Vegyük észre, hogy a bajnoki cím, illetve a feljutás legalább egy hónappal korábban elúszott, mint a bentmaradás kiharcolása. Nincs ezzel semmi probléma a bajnoki rendszerű versenysorozatokban, azonban esetünkben a kib*szott Honvédról beszélünk a magyar másodosztályban. Na, ez a k*rvaciki, és nem a nyakba akasztható műanyag pénztárca, vagy a mojitós Arany Ászok. A pénztárca legalább praktikus.

„Kiesőmatek, első szett- és meccslabda” bővebben

Kiesőmatek, 30. forduló

Kazincbarcika – Honvéd @ Kazincbarcika, 17:00

Tartjuk magunkat ahhoz, hogy amíg nincs meg matematikailag a bentmaradás (április 28., NB II., 30. forduló), addig semmi mással nem vagyunk hajlandók foglalkozni egy meccs előzetese kapcsán.

hklubgygkpt
8Honvéd10539
9Ajka11-237
10Csákvár10-637
11Haladás9-437
12Kazincbarcika9-437
13Budafok9-1133
14Pécs7-1631
15BVSC8-1530
16Siófok7-2527
17Tiszakécske5-925
18Mosonmagyaróvár4-3317
gy: győzelem, gk: gólkülönbség, pt: pont

A fontos tudnivalók:

  • öt forduló van hátra, vagyis legfeljebb öt győzelem és tizenöt pont szerezhető.
  • pontegyenlőség esetén a több győzelem számít.
  • a 15. helyezett már kiesik.
„Kiesőmatek, 30. forduló” bővebben

Amíg nem dől el: kiesőmatek

Honvéd – Pécs @ Bozsik, 17:00

Először az alsóház tabellája:

hcsapatgygkpt
12.Honvéd9136
13.Budafok9-933
14.Pécs7-1231
15.BVSC8-1430
16.Siófok6-2224
17.Tiszakécske4-1122
18.Mosonymagyaróvár3-3414
gy: győzelem, gk: gólkülönbség, pt: pont

Másodszor a fontos tudnivalók:

  • hat forduló van hátra, vagyis legfeljebb hat győzelem és tizennyolc pont szerezhető.
  • pontegyenlőség esetén a több győzelem számít.
  • a 15. helyezett már kiesik.
„Amíg nem dől el: kiesőmatek” bővebben

Megalázó, de újra elővettük a kiesőmatekot

Mosonmagyaróvár – Honvéd @ Mosonmagyaróvár, 17:00

Szerintem sosem gondoltuk volna, hogy 2024 április közepén azt fogjuk számolgatni az NB II. 28. fordulója előtt, hogy hány pont kellene a bentmaradáshoz. Az elmúlt évek alapján a rutin szerencsére megvan, szóval essünk is neki.

A minket érdeklő meccsek:

  • Mosonmagyaróvár – Honvéd (ősszel: 1-3)
  • Gyirmót – BVSC (3-0)
  • Budafok – ETO (1-4)
  • Pécs – Tiszakécske (0-0)
  • Soroksár – Siófok (1-0)
„Megalázó, de újra elővettük a kiesőmatekot” bővebben

Meccsnap extrával

Honvéd – Szeged @ Bozsik, 16:00

A mai nap arról kell szóljon, hogy legyünk minél többen, akiknek fontos a Kispest, fontos a Honvéd. A féltő szurkoló ugyanis valahol ott kezdődik, hogy nem csak a sikereknél jelenik meg a stadionban, nem csak az interneten kommentelget orákulumként. A féltő szurkolónak akkor is, sőt, akkor van igazán ott a helye, amikor nagy a baj.

Könnyű préda az a klub, ami mögött nincs látható támogatottság. Ha nem teszed oda magad, ha nem vagy jelen, akkor te is felelős leszel, mert meg sem próbáltad, a kisujjadat sem mozdítottad. Bevállalnád?

Ennyire egyszerű a helyzet. Vagy-vagy.

Találkozunk kettőkor a stadion előtti téren, az oroszlánnál.

„Meccsnap extrával” bővebben

Bármiféle beharangozó helyett

Budafok – Honvéd @ Budafok, 16h

Valójában még mindig az van, hogy kilenc fordulóval a vége előtt szoros hat pontra a kiesés, vagyis nem ártana, ha legalább az alsóházat vernénk. Mivel a vonalat jelenleg pont a Budafok pontszámával húzzák meg, részünkről sokkal jobb választásnak tűnik a fennálló hat pont különbséget inkább kilencre növelni, mintsem háromra csökkenteni. Kilenc pont az három meccsnyi különbség lenne, viszont a lejátszott Budafok miatt a hátra lévő meccsek száma nyolcra csökkenne, és úgy kicsit megnyugodhatnánk. Ahhoz azért komoly együttállás és bénázás kéne, hogy ilyen helyzetből kipottyanjunk. Persze, azt láttuk az elmúlt években, hogy mi szinte bármire képesek vagyunk.

Ennyike lenne, mert úgy alakult, hogy bőven lett adminisztráció a budafoki jegyekkel, plusz valamit kajálni, ésatöbbi, miközben az óraátállítás elvett egyet a terveimből, vagyis írogatás helyett inkább sűríteni kéne a dolgaimat.

Irány Budafok, akkor is, ha nincs jegyed! Megoldás mindig lesz.

„Bármiféle beharangozó helyett” bővebben

Bajnoki labdarúgó mérkőzés következik

Honvéd – Soroksár @ Bozsik, 14:00

Nekünk nincs olyan, hogy könnyű ellenfél. Múlt héten szakadó esőben, egy szétesett Győrt vertünk meg, most pedig az a Soroksár jön, ami azon túl, hogy az NB II. legérdektelenebb klubja (az összes meccsük átlagos nézőszáma, idegenben és otthon együtt: 432 fő), az elmúlt öt meccséből négyet megnyert, és egyszer döntetlent játszott.

Vagyis ahogy Győrött, a Bohócliga kérlelhetetlen logikája mentén ismét

mi számítunk a meccs esélyesének,

még úgy is, hogy épp egy győzelemből jövünk, és nekünk nem szokásunk győzelmi sorozatot építeni.

„Bajnoki labdarúgó mérkőzés következik” bővebben

Hajnal előtt legnagyobb a sötétség, azonban kérdés, hány óra van még hajnalig?

ETO – Honvéd @ Győr, 20:00

Jól indult a vasárnap.

Később Siófok kikapott a Haladástól, a Pécs és a BVSC ikszelt, a többi meccs pedig irreleváns számunkra. Jelenleg ugyanúgy 27 pontunk van, mint a BVSC-nek és a Pécsnek, és eggyel előzzük a már kieső helyen álló Budafokot, néggyel a Siófokot.

Most pedig utazunk Győrbe.

„Hajnal előtt legnagyobb a sötétség, azonban kérdés, hány óra van még hajnalig?” bővebben

A győztes gól

Haladás – Honvéd @ Szombathely, 17:00

Amerikai Szamoa egy alig ötvenezer lakosú apró szigetország a Csendes-óceánon. Fővárosa a Neoton Família dalából ismert Pago Pago, ahol táncot jár a tenger. Vagyis pontosabban az óceán, azonban úgy nem jött volna ki a dallam.

Amerikai Szamoa futballja sokáig arról volt híres, hogy bebetonozták magukat a FIFA világranglistájának utolsó helyére. Aztán eljött 2001, és egy világbajnoki selejtezőn kikaptak 31-0-ra Ausztráliától úgy, hogy a mérkőzés egyik legjobbja az Amerikai Szamoa-iak amúgy civilben szakács kapusa volt, aki később egészen az osztrák ötödik vonalig vitte. Nem tartozik a történethez, csak megemlítjük hogy errefelé könnyedén közeli kapcsolatba kerülhetett a mindenféle unterligákban egy kis mellékesért levezető magyar labdarúgókkal.

38 vereséggel megvívott meccs után, 2011-ben a helyi szövetség szerződtetett egy Hollandiában született és nevelkedett amerikai edzőt, akivel alig néhány hét felkészülést követően 2-1-re megverték Tongát, majd ikszeltek a Cook szigetekkel.

Vannak kisebb csodák.

„A győztes gól” bővebben