mert célunk csak egy van
Aki felkérdez: Nyíregyháza-Spartacus.
Aki válaszol: Pietro Vierchowod és szabadcsapata (=azok a játékosok akik benn voltak az öltözőben mikor őt bemutatták másfél hónapja, mint azt a győri sajtótájról tudjuk).
És hogy mit hoz a meccs? Tényleg fogalmunk sincs. Fél ötkor jön a válasz. „Ki nyer ma? Játék és muzsika 90 percben” bővebben
Amikor Gyuri barátom a kis szurkercsoportunkból elolvassa ezt a posztcímet, jó eséllyel rögvest a fejéhez kap majd, hogy ez nem igaz, ez a pesszimizmus már fáj. Pedig nem egészen ez a helyzet, mondom ezt az ő megnyugtatására is, de mindenkinek. Én tényleg nem várok semmit a holnaptól – nincsenek elvárásaim. Azazhogy vannak – egy jó túra, egy nézhető meccs, és ennyi. Az elmúlt hetek sok kétsége után, az ad-hoc jellegű keretösszeállításunkkal, edző- és gálameccseken 60 perceket kapó és végigalibiző Máncsóval, kezdőkörnyékre várt fiatalok elengedésével olyan nihilista hangulat csapott meg minket, hogy félünk ettől a szezontól – és bár a Dunaúj elleni nyitány vége egész szép lett, hogy kerek-e az a labda, az csak a következő hetekben dől el. És most nem vagyok pesszimista, sem pedig optimista, inkább kivárok. Szóval Győrtől igazából nem várok sokat – de azt a keveset annál jobban! „Nem várok a vasárnaptól semmit, de azt nagyon” bővebben
Tudjuk le végre.
De még előtte annyit, hogy ma 36 éve annak, hogy egyik legnagyobbunk, a Honvédot csak a válogatottért egyetlen meccsre elhagyó Bozsik József itthagyott minket.
Kár ezért, hogy ezt kell írni a szezon végén, amit a cím is ordít. Különösen a tavalyi májusra gondolva.…-kezdeném írni gépiesen, de olyanná válok lassan , mint Ivánbá a Népszabi sportrovatból, már én is mindig, de mindig ugyanazt írom, hiába, amikor a csapat szürkül, én is szürkülök, amikor jó szezont futunk, akkor sokkal könnyebb sziporkázni, szállni a szavak szárnyán, és írni a sok hülyeséget, amit vagy kedvel az olvasó vagy nem, de akkor az írót ez se zavarja. Hát most meg szürkülgetünk. „Végre (?) vége” bővebben
Sírok.
egy. Nem leszek ott az MTK elleni hazai szezonzárónkon, hosszú-hosszú évek óta először kihagyva egy meccset a Bozsikban, mert
kettő. Az egyik legkedvesebb barátomnak bekötik a fejét, és őt valamivel régebb óta ismerem, mint a legutóbbi hiányzásom (egy Siófok elleni hétközit nemes egyszerűséggel elfelejtettem), tehát ő nyert. Meg amúgy is illem, elvárások, satöbbi.
Szóval ez van.
