Mastodon

Ilyen az, amikor valóban nincs szerencsénk

Mezőkövesd – Honvéd 3-1 // osztályozókönyv

Nem voltunk jók, különösen a középpályánk. Ben-Hatira és Gazdi is úgy volt, hogy megcsinálta a szép cselt, megvolt a neheze, majd jött a homálypassz, vagy egy lövés a semmibe.

Hiába mentünk előre, hiába fociztunk, semmi sem jött össze. Még rosszan is jobbnak, támadóbbnak tűntünk, nem hiszem, hogy bárki azt érezte volna a meccs alatt, hogy a Kövesd nyerhet.

Erre kiderült, hogy bennünk ennyi van, miközben a Kövesd képes sebességet váltani. Moutari és Vajda bejött, majd az utolsó húsz percben lerendezte a meccset. Értitek, Moutari, padon, Kövesden. Nem egyszerű.

„Ilyen az, amikor valóban nincs szerencsénk” bővebben

Egy igazi klasszikust kell idézzek: „…és, akkor kiderült, hogy megint igazam volt. Egyszerűen nem tudok tévedni, ebben a rohadt futballban!”

Bp. Honvéd – Paks 3-0 // osztályozókönyv

Nem más, mint a nagy Verebes „Mágus” József fényezte ezekkel a mondatokkal saját magát valamikor a kétezres évek közepén, egy komolyabb állami kitüntetés átvétele környékén. És most engedjétek meg, hogy ezúttal szerény személyem kontextusában használjam ugyanezeket az örökérvényű gondolatokat, és itt idéznék egy részletet a tegnapi posztunkból:

A mai elvárásom is ehhez igazodik. Egy kissé ellenséges, de amúgy általánosságban szarokbele ezaszezonmárelment hangulatú, meglepően gyér számú közönség előtt (hosszúhétvége, Fradi is akkor játszik), kissé felforgatott csapattal, számunkra remek ellenfél ellen, nekünk kedvező bíró mellett hozzuk a meccset. Szenvedünk egy kicsit, majd bizonyítjuk sportemberi nagyságunkat (helyesen: kijön a lépés), és ha nem is szórjuk meg a Paksot, de a tavasz legjobb fociját produkáljuk valamivel több, mint egy félidőn át.
Ahogy a nagy edzőfejedelmek szokták volt mondani: egyszer valakinek bele kell szaladnia a késbe.

Mibe, hogy a tavasz legjobb fociját hozzuk ma? (via csakblog)

Így történt, vagy nem így történt? Jár nekem a Mágus megszólítás, vagy nem jár? Ugyanitt kitöltött Tippmix-szelvények olcsón eladók, érdeklődni a szerkesztőség címén lehet. A jelige: kenőpénz.

„Egy igazi klasszikust kell idézzek: „…és, akkor kiderült, hogy megint igazam volt. Egyszerűen nem tudok tévedni, ebben a rohadt futballban!”” bővebben

Túl sok minden nem történt

Kisvárda – Bp. Honvéd 1-1

Ha van meccs és túra, amire évek múlva is szívesen emlékszem majd, akkor arra jó példa a 2015 őszi békéscsabai leutazásunk Öcsémmel, Gyurival, kisBabarral, és Ábelbébi úrral. Remek hangulat, remek meccselőtti séta, remek városkép-részletek, remek meccs. (helyesen: nyári, illetve nagyon augusztus végi. tudom, mert egy esküvőn voltam meccs helyett, és az ilyet az ember megjegyzi. – szerk. vh)

Ha van meccs és túra, amiről körülbelül már egy hét múlva sem fogok tudni semmi érdemit felidézni, az pedig a tegnapi Várda tour.

„Túl sok minden nem történt” bővebben

Ne szépítsük: Supkának mennie kell

Bp. Honvéd – Haladás 1-3 // + osztályozókönyv

  • Két hete elvert minket, azóta 12 gólt kapott két meccsen a Diósgyőr, és már kieső helyen áll.
  • A Haladás augusztus és november közepén nyert csak meccset a bajnokságban – mindkettőt otthon.
  • Utoljára 2018 áprilisában nyert idegenben a Haladás.
  • Három gólt legutóbb 2018 májusában rúgott – hazai pályán. Idegenben 2017 decemberében. Mindkettőt a Felcsútnak, ahogy az utolsó győzelmei is szinte kivétel nélkül a Felcsút elleniek.
  • Továbbra is 11 ponttal van lemaradva a bentmaradást jelentő tizedik helytől.

Tegnap este hazai pályán kaptunk ki a Haladástól 3-1-re, értékelhetetlen futballal.

„Ne szépítsük: Supkának mennie kell” bővebben

Megint a Budaörsöt kaptuk a kupában

Bp. Honvéd – Tiszakécske 1-1 (összesítésben: 2-1)

Tegnap feltettem pár kérdést a Kécske elleni kupameccs előtt. Vegyük át a válaszokat:

  • Hányan lépnek pályára a bajnokin megszokott kezdőből? Ben-Hatira? Nagy Geri? Tischler-Májer csatársor?
    • Nem. Nem. Részben. A hétvégén megszokott kezdőből csak Heffler, Danilo és csereként Gazdag játszott.
  • Ismét lesz egy nagy Horváth-védés a meccs végén, ami bebeiztosítja a továbbjutást?
    • Igen. Sorozatban nem először menti meg a végén a továbbjutást, vagy kerüli el a hosszabbítást. Jogos a taps, Andris!
  • Tényleg az állásával játszott Supi az elmúlt héten? Mintha egy ukázt kapott volna az Öregtől a múlt heti vlogjában.
    • Nem tudom, de bevállalós volt a kezdője.
  • Leszünk legalább ezren?
    • 1700 körüli számot mondtak be.
  • Mennyire lesz tavasz? A kabátbélést hagyjam az irodában?
    • Jó, hogy nem tettem, fújt a szél.
  • Kupaduntu?
    • NB II-es csapatot kaptunk, illene az elődöntőbe bejutni.
„Megint a Budaörsöt kaptuk a kupában” bővebben