Tegnap tehát megannyi, hol patetikus, hol pátosszal telített felvezetés után (az elmúlt hetek kb. összes posztjában erről elmélkedtünk vagy sírtunk) végleg véget ért a hosszúra nyúlt »bajnoki év«, most már hivatalosan is. (A szemfülesebb olvasók mindezt a blogfejlécben is észrevehették, hisz KW tavalyi, ünepi kreációja helyett most újat rendelt arculatfelelősünktől a jó Hanta úr). Ilyenkor jó magyar (és RW, de kb veghhantá-t is írhatnék, a blogtárs elmúlt egy évbeni korzóskorlátos öntemetése miatt) szokás szerint most valami brutális síróposztnak kéne jönnie – aki ilyet vár, térjen vissza holnap, én most inkább méltó búcsút veszek a legszebb kispesti évemtől, alapvetően vidáman. „A nap, amikor nem vagyok hajlandó siránkozni” bővebben
Kategória: Beszámoló
Látványosan kerülni Európát
Van egy elméletem. A lényege, hogy sem a Paks, sem a Debrecen nem akar kijutni az Európa-ligába. Nem klubként, egyénenként. Az Újpest talán, de ugye nekik van még egy kupadöntő is. És akkor vagyunk mi, ahol a tulajdonos állandóan azt hajtogatja, hogy a cél az európai kupaszereplés.
A játékosok nyilván rühellik, kezdhetik korábban a felkészülést, hogy valami isten háta mögötti ország, még a régi Fáynál is ócskább stadionjában, negyven fokos hőségben játszanak, majd egy-két ilyen megpróbáltatás után kiessenek. Eleve rövidke a nyári szünet, alig két-három hét, tényleg a francnak kell Európa.
Mondom, ez csak egy elmélet. Kicsit olyan, mintha a harmadik helyre még esélyes csapatok összezárnának, és tolnának minket, az egyedüli akarókat feljebb. Szeretnek veszélyesen élni, hiszen ha a Fradi, Videoton, Vasas hármasából nulla ponttal jövünk ki, az ugyanúgy nem meglepetés a magyar bajnokságban, mint a kilenc.
A tegnapi napunkba mellékesen belefért egy mérkőzés is
mielőtt bármibe is belekezdenénk, szeretném megköszönni az iváncsai Surda Sörözőnek, hogy ott lehettünk a meccsen. nem szponzorált tartalom: történet.
– Ti jártatok már Beloianniszban? – kérdi sofőrünk a hatos úton. Elsuhanunk egy zöld tábla mellett, jobbra. Korán indultunk, időnk van bőven, akár meg is nézhetnénk. Talán lesz egy kellemes hely, ahol jók vagyunk egy pohár sörre.
– Mennyire van a főúttól? – Ránézésre 7-8 kilométer, de előtte még itt van Iváncsa. – ránézünk az óránkra, igazából mégsincs olyan sok időnk, ha itt találunk egy kedves helyet, akkor legyen az.
– Kicsit még menj, és jobbra, az egyik keresztutcában lesz a Surda Söröző.
Zene lehalkít, tényleg, Surda? Tökéletes. Kanyar.
„A tegnapi napunkba mellékesen belefért egy mérkőzés is” bővebben
Egy hétig állt a Mezőkövesden épített reményszobor
Az egyébként is relatíve halovány bronzérmes terveink egy hete némileg erősödni látszottak, legalábbis a lelki tényezőket tekintve: végre ismét idegenbeli siker, klasszikus Eppel-Lanza gólduó, Bognár finom részrehajlásának kivédekezése a záró 20 percben, végre kisimult arcú Supka nyilatkozat, satöbbi, satöbbi. Vidáman jöttünk haza, na. Sőt, tegnap mind jómagam, mind Tesóm, mind az örök pesszimista Fater, de még a szimpatikus salgótarjáni drukkerkollega, akivel a meccsen szoktunk összefutni, egyetértettünk abban, hogy itt ma, nem tudjuk hogyan, de nyerni fogunk. Szívesen írnám, hogy Hanta is osztotta ezt az érzést, ki is olvasom valamennyire a tegnapi beharangjából, de mégsem merek nyilatkozni a nevében. No, hát ilyen előzmények után, jó kispesti forgatókönyv szerint nem is jöhetett más, mint amit tegnap átéltünk.
„Egy hétig állt a Mezőkövesden épített reményszobor” bővebben
Azt hiszem, tavasszal eddig ez volt a legjobb
…és persze mondhatjuk, hogy nem volt magasan a bázisszint ehhez a megállapításomhoz, amivel nem is nagyon tudnék vitatkozni. Ettől persze a magam értékítéletében az állítás igaz, és emiatt nem is nagyon bánkódnék. Végre győztünk, végre voltak gólhelyzetek, végre voltak momentumok. Meg izgalom a végén. Ez kell a jó (jobb) meccsekhez, nem?