Mastodon

Hanacsek egyedül azt nem magyarázta el, Iványi nálunk hogyan sűrűsödhetett be ennyire a végére?

Az rendben, hogy elismerték, Iványi és Vad II rendesen benne volt a kiesésünkben azzal, hogy a bajnokság utolsó meccsének 85. percében képtelenek voltak tisztességesen meghozni egy ítéletet, azonban odáig már nem jutott el Hanacsek, hogy elmondja, melyik további ítéleteket tartják hasonlóan súlyosnak az idényből. Még a végén valaki összevetné a jegyzőkönyvekben szereplő bírók neveivel.

A másik, amit Hanacsek nem magyarázott el, hogy ha már ők felelnek a bíróküldésért, akkor hogy a rákba fordulhat elő olyan abszurd sűrűsödés, mint Iványi és a Honvéd? Különösen a bajnokság utolsó körében.

Az rendben, hogy Iványit végre eltakarították a nyáron, elég meccs száradt már a lelkén, nekünk például legalább egy kupadöntő és egy kiesés, viszont magáról az eltávolításról semmiféle közleményt nem adtak ki, így továbbra is áll a szurkolók körében általános vélekedés: egy összezáró csaló banda az egész bírói kar.

Ugyanitt: a küldésekért felelős ember ki volt? Hogy jöhetett ki ennyi Iványi egymás után?

„Hanacsek egyedül azt nem magyarázta el, Iványi nálunk hogyan sűrűsödhetett be ennyire a végére?” bővebben

Hanacsek elismerte, hogy a VAR, Iványi és Vad II aktív részese volt a Honvéd kiesésének

És tudjátok mi a következmény, hogy ilyen csúnyán belenyúltak a bajnokság sorrendjébe, hogy szinte csődbe vittek egy klubot (miközben az egy egészen másik síkon eleve megérdemelte a büntetését)?

Sok álmatlan éjszakát okozott a játékvezetőknek!

Hanacsek Attila

Elképzelem, ahogy Vad II állatlanul, izzadtságban úszva forgolódik az ágyában. Ahogy a hóhérok szoktak általában: „b*sszameg, ma is megöltem egy embert”. Ha Vad II 2012-ben, az Európa-bajnokságon simán kiejtette Ukrajnát, akkor vajon mennyire fájhat a kis lelkének utólag, hogy a Honvédot is kicsinálta az NB I-ből? Nyugalom most is ott ült a drága a ZTE-Kisvárdán a konténerben, ahelyett, hogy magába nézett volna, és szögre akasztja a sípot.

A másik férget, a tavaly 33 meccsen is foglalkoztatott Iványit az első fordulóban nem küldték sehova. Mondjuk ez teljesen normális, mert sem a Fradi nem játszott, és nekik 14-szer vezetett tavaly, sem mi, akiknek 12-szer, hiszen idő közben kiejtett minket. És hova máshová küldenék, ahol ekkora szükség van a szakértelmére?

javítás // úgy néz ki Iványi az idényt követően kikerült a VAR-keretből. Nahát! (Természetesen erről hivatalosan nincs semmi hír, hiszen akkor úgy tűnhetne, hogy valaki sokszor hibázott, és ezért felelősségre vonják. Az pedig legyen a sors fintora, hogy Iványi utolsó pályán töltött meccsén is a VAR b*szott ki velünk.)

„Hanacsek elismerte, hogy a VAR, Iványi és Vad II aktív részese volt a Honvéd kiesésének” bővebben

Elindultunk valamerre, remélem célba is érünk

Két hete, a BVSC elleni edzőmeccs után vélekedtem úgy: ha hozunk két, NB2-es szinten vállalható csatárt erre a keretre, sima feljutás, nélkülük viszont bármilehet necceskedés várható idén. A tegnapi, csákvári nyitány több fronton is igazolta ezt az elméletem, bár, tegyük hozzá, ez csak az első meccs volt a 34-ből, szóval még hatalmas tanulságokat azért nem kéne levonni, bármennyire is szeretek élni az ilyen eszközökkel. Egy biztos: tegnap volt rengeteg jó és több aggodalomra okot adó élményelem is.

„Elindultunk valamerre, remélem célba is érünk” bővebben

Olyan rövid a padunk, hogy nyugodtan nevezhetjük sámlinak is

Egyedül darabra vagyunk meg. Kicsit olyan, mint egy telinek tűnő hűtőszekrény, azonban ha főzni kell belőle valamit, akkor valahogy mindig paprikás krumpli jön ki a végén.

Éveken át egyszerre jellemezte a Honvédot játékoshiány – és játékosfelesleg. Adott posztokra iszonyatosan sokan voltunk, miközben máshol kényszerfocisták játszottak. Volt, hogy a padon három-négy középhátvéd, és ugyanennyi szélső ücsörgött, miközben középre nem tudtál behozni senkit.

Ez most megszűnt, és helyette a darabszám jellemez minket, valamint a relatív hiány fogalma. Relatív, mert amúgy megvagyunk, és ha működik, ha nem esnek ki játékosok, akkor tényleg, azonban ha változtatni, netán váltani kellene, akkor könnyen bajok lehetnek.

Fiatal és rövid csapattal megyünk neki egy bajnokságnak, ahol nem csupán cél, hanem elvárás is a visszajutás.

„Olyan rövid a padunk, hogy nyugodtan nevezhetjük sámlinak is” bővebben