Mastodon

Valami nagyon súlyos haragszomrád lehet a Honvéd és a tao-rendszer között idén

Pedig nem is kértünk sokat.

Nemrégiben arról blogolt az Öreg, hogy a Honvédnak a 2017/18-as idényre megítélt tao-t csak nagyon nehezen tudja összegyűjteni a klub a cégektől. Megnéztük mennyire.

Mielőtt azonban belevágnánk a táblázatok böngészésébe, egy kis tao-gyorstalpaló // A tao úgy működik nagyon leegyszerűsítve, hogy a klubok a szakszövetségeknél pályáznak mindenféle olyan sportcélokra, amire a tao a törvény szerint fordítható. Ezeket a pályázatokat a szakszövetségek elbírálják, és ha megfelel mind formailag, mind tartalmában, akkor megítélik a forintokat, amiket aztán a pályázóknak kell begyűjteniük a cégektől.

Tehát kitalálod mire kell, az MLSZ megmondja ebből mennyit kérhetsz, majd indul a házalás, hogy valaki ki is fizesse. Aztán vagy sikerül, vagy nem.

„Valami nagyon súlyos haragszomrád lehet a Honvéd és a tao-rendszer között idén” bővebben

Hétfőtől lehet online jegyet venni a Fradi elleni meccsre

[13:55] Levélben kerestük meg a Fradi sajtóosztályát, és megkérdeztük, mikor indul az online jegyértékesítés?

[14:03] Mivel a sajtóosztálynak írtunk, így egy válaszlevélben tudatták velünk, hogy az eredeti kérdésünket továbbították az illetékesek felé.

[14:27] Meg is jött a válasz az illetékesektől:

Tisztelt Gazsó István!
Köszönjük érdeklődését! A sajtó osztályunkra írt kérdésére válaszolva, február 12-e hétfőtől lesz elérhetőek a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, az MLSZ központi jegyértékesítő rendszerében az Ftc-Honvéd mérkőzés vendég szektorába szóló belépőjegyek.
A jegyeket online kizárólag Honvéd szurkolói kártyával lehet megvásárolni, a jegyek ára egységesen 2500 Ft.
Üdvözlettel
FTC Jegypénztár

Így is lehet csinálni. Sőt: így érdemes csak csinálni. Köszönjük.

update // közben a Honvéd is kitette a Bozsik pénztári óráit, amikor személyesen is meg lehet venni a jegyet:

  • 02.22. (csütörtök) 17-től 19 óráig
  • 02.23. (péntek)     16-tól 19 óráig
  • 02.24. (szombat)  13-tól 16 óráig

Tehát // az Üllőin már most is kapható személyesen a zsuga, online hétfőtől, a Bozsikban pedig két hét múlva indul az árusítás, vagyis a meccs előtti két napon, és a meccs előtti órákban lehet próbálkozni.

A kispesti duplagondol szerint duplapluszjó volt a hangulat, minden mást gondolni pedig gondolatbűn

Ne légy gondolatbűnöző!

Igen, ezzel az arcpirító mondattal sikerült lezárni a honvedfc.hu-n annak az MTK-Honvéd meccsnek a szöveges közvetítését, amelyik az Illovszky stadionban kezdődött, de már a Hidegkutiban fújták le. Ismételjük magunkban:

érdemes kijárni felkészülési mérkőzésekre,
érdemes kijárni felkészülési mérkőzésekre,
érdemes kijárni felkészülési mérkőzésekre,
érdemes kijárni felkészülési mérkőzésekre,
érdemes kijárni felkészülési mérkőzésekre

Vagy inkább ne.

„A kispesti duplagondol szerint duplapluszjó volt a hangulat, minden mást gondolni pedig gondolatbűn” bővebben

Ha 2018-ban szerda délben meg szeretnél nézni egy edzőmeccset, akkor jobb ha hozol magaddal létrát

Futballvalóság, Magyarország.

A Honvéd – Balmazújváros mérkőzés nézőszáma: legfeljebb egy tucat.

  • 1 fő létrán,
  • 1 fő egy személygépjármű tetején,
  • 1 fő a virágárusbódék mögötti fákon,
  • pár fő az utca egyéb helyeiről, de aki késett, vagy kicsit alacsonyabb volt, az legfeljebb a falat bámulhatta.

„Ha 2018-ban szerda délben meg szeretnél nézni egy edzőmeccset, akkor jobb ha hozol magaddal létrát” bővebben

Napikispest 2018.01.31.

  • Eppel Marci // twitteren kaptunk egy linket a jó Gianlucadimarzióról, amely szerint Eppel állítólag az olasz kettőbe igazol, mégpedig a Virtus Entellához.
    • Úgy írom mindezt, mintha korábban már hallottunk volna erről a csapatról, és a Gianluca eddigi pletykáiból olyan sok bejött volna.
  • Villám Balázs // közös megegyezés, szerződésbontás, Gyirmótra igazolt. Szevasz, bajnok! (via honvedfc.hu)
  • Takács Ákos // korábbi jobbhátvédünk szívinfarktust kapott – írja a Ferencvárosi Futball Club, ahol a 36 éves Taki mostanság edzősködik. Jobbulást!
  • Csiki Norbert // pár napja még nálunk próbázott, most pedig aláírt a Vasashoz. (via HLSZ)

Ma öt éve ezzel a mozdulattal kezdődött Lanzafame kispesti története

Áldott legyen az a faldarab!

Történt mindez 2013. január 31-én, a Bp. Honvéd – FC Nitra 4-2 (2-0) meccsen, valamivel a 60. perc előtt.

Kemenes (Czuczi, 77.) – Ikenne-King (Nagy G.), Lovric, Pascariu (Faggyas, 70.), Baráth – Zivanovic (Weinzimmer, 56.), Hidi (Marshal, 62.), Diarra (Vécsei) – Ivancsics (Lanzafame, 60.) – Vernes (Tchami), Diaby (Délczeg)
A góljainkat Diaby (2), Tchami és Délczeg (11-esből) lőtte.

„Ma öt éve ezzel a mozdulattal kezdődött Lanzafame kispesti története” bővebben

Téli átigazolási piac @ NB I.

// Második hét

Szerződéssel rendelkező labdarúgót január 15. és február 14. között lehet igazolni Magyarországon. Az egy hónapos ablakból eltelt két hét, és mivel egy hét múlva nagyjából mindenki elhúz törökbe, a legnagyobb bejelentéseket vélhetően már megtették.

Átigazolási körkép (mennyire jó és modoros szó), második rész.

„Téli átigazolási piac @ NB I.” bővebben

Fél év alatt lemorzsolódott a bajnokcsapat keretének a fele

Sőt, az is benne van a levegőben, hogy az egyéves évfordulóra már csak tízen maradnak.

név saját mérk. gól gp jelenleg
Balázs 9 ZTE (NB II)
Baráth MFA 22 2
Bobál D. MFA 24 2
Bobál G. MFA 2 értelmezhetetlen
Botka MFA 17 1 FTC
Eppel 27 16 4
Gazdag MFA 32 3
Göblyös MFA 0 Dorog (NB II), kölcsönben
Gróf 25
Hajdú 13 Paks
Hidi saját 28 3 1 Real Oviedo
Holender MFA 27 2 1
Horváth A. 8
Ikenne-King 21 3
Kabangu 5 1
Kamber 32 3 2
Koszta MFA 31 6 5 Mezőkövesd
Kovács D. MFA 1 Dorog (NB II), kölcsönben
Laczkó 3 nincs klubja
Lanzafame 25 11 6
Lovric 28 1
Nagy G. MFA 19 1 1
Nagy S. 0 DVSC
Palmes MFA 1 Kazincbarcika (NB II), kölcsönben
Prosser MFA 11 4 2 Felcsút
Tömösvári MFA 3
Vasiljevic 15 1 1 Budafok (NB II)
Vernes MFA 6 ZTE (NB II)
Villám 5 szabadlistán
Zsótér 22 3 1 Újpest
Rossi edző Dunaszerdahely

„Fél év alatt lemorzsolódott a bajnokcsapat keretének a fele” bővebben

Személyesen is meg lehet tekinteni szombat délelőtt a Vasas-Honvédot!

Ha ez nem lenne hír, akkor valamivel közelebb kerülnénk egy normális világhoz.

„Személyesen is meg lehet tekinteni szombat délelőtt a Vasas-Honvédot!” bővebben

Válaszolt az MLSZ a Vasas-Honvéddal kapcsolatos kérdéseinkre

A válasz tömören: sporttörvény.

MLSZ, zártkapu, szabályozás // válaszoltak a szövetségtől a tegnapi levelünkre, és semmi meglepő: a sporttörvény egyik hülyesége a hatósági engedélyeztetés, minden olyan mérkőzésre, amelyet első vagy másodosztályú csapatok játszanak le nézők előtt. (Azt most hagyjuk, mert erre nem tért ki a válasz, hogy egy Vasas-Vecsés után miért kell újra engedélyeztetni a Fáy edzőpályáját a Vasas-Honvédra.)

Arról a szövetség valóban nem tehet, hogy a sporttörvény életszerűtlen elvárásokat támaszt az egyes szereplőkkel szemben, vagyis, hogy egy pálya körül néző párszáz ember esetleg engedélyezhetetlen, miközben alig pár méterrel arrébb, az utcáról ugyanúgy lehet nézni, mindenféle biztosítás és engedélyeztetés nélkül. A lényeg, hogy lehessen ujjal mutogatni: ha engedélyezték és bent van a balhé, akkor már nem a klub a felelős; ha pedig az utcán, akkor miért a klub lenne a felelős? A hatóságok ebből jól nem jöhetnek ki, döntsenek bárhogy.

„Válaszolt az MLSZ a Vasas-Honvéddal kapcsolatos kérdéseinkre” bővebben