Majd csak lesz valahogy, nyugi, mert azt tuti nem hagyom, hogy ilyen könnyen eldobjam magamtól, hogy ilyen könnyen elvegyék az egyik kedvenc hobbimat.
Az egész blogolásnak addig van értelme, amíg az ember legalább magával őszinte, legalább arról ír, ami belőle jön. Sokan ismertek, sokan nagyon rég óta, sokan nagyon jól, azonban emlékeim szerint viszonylag ritkán keresett meg egy-egy ismerő azzal a felcsapással, hogy hiteltelen vagy, mást írsz, mást mondasz, és máshogy cselekszel.
Most például hisztis vagyok. A bezártság, az elmúlt év új kihívásai megtették a hatásukat. Hisztis vagyok, elment a kedvem, annyi minden mást csinálnék szívesebben, annyi új ötletem van, hogy milyen utakon, merre lehetne elindulni. Azt hiszem, egyedül a megszokás tart vissza, és valami furcsa kötelességtudat a magamban rögeszmésen tagadni próbált közösség felé. Ne haragudjatok, de egyedül most nem bírom, most fáradt vagyok, tényleg hisztis vagyok, most elegem van egy kicsit.
Nekem is lehet rossz napom, lehetnek rossz heteim. Nem egy robot vagyok, nem egy szolgáltatás, mindössze egy hobbi, hogy szeretek írogatni, és szeretem a témákat összehozni az általam megélt Kispesttel. A Pál utcai fiúk első albumain szinte minden témát a háború és a szerelem szó- és fogalomkészletébe csomagoltak be, ahogy én, mi a témáinkat a Kispest és a tágan értelmezet foci szó- és fogalomkészletébe. Ez is egyfajta tartalom, és nem feltétlen könnyen befogadható a széles nagyközönségnek, nem feltétlen váltja ki tömegek érdeklődését. Mégis ezt választottuk, ez jön belőlünk, mert így maradhatunk legalább magunk és az ismerőseink felé hitelesek.
„Sajnálom, de most az az időszak van, amikor nekem kicsit elment a kedvem az egésztől” bővebben
