Mastodon

300

Sorozat – szódával.

2016. augusztus 21. Honvéd – Gyirmót 0-0. A szezon hetedik fordulója, álmos vasárnapi meccs. Lanzafame még nincs, a Honvéd 3-2-2-es mutatóval középcsapat.

És ezt a meccset kihagytam, ráadásul önszántamból. Helyette a Kolozsvári Magyar Napokon töltöttem a hetet, és meccsnek egy CFR Cluj – Astra Giorgiu jutott, miközben a Fő téren az Omega koncertezett. Viszont a második félidőben ismerkedtem meg István barátommal, és így, évek távlatából visszatekintve, a mérleget a kihagyott Gyirmót ellenére is erősen pozitívnak tarthatom.

Viszont vezekelni kell. Akkor és ott, Kolozsvárott megfogadtam, hogy minden, de tényleg minden tétmeccsünkön ott akarok lenni ettől a pillanattól kezdve. És ha lehet, akkor az edzőmeccseken, és a fakón is.

„300” bővebben

Bozó Zoltán, a Honvéd egyik tulajdonosa polgármester szeretne lenni Szentesen

Tiltva.

Tegnap, késő este jelentette be a privát és a politikusi Facebook-oldalán egyszerre, azonban linkelni már nem tudom őket, mert mindkét helyről pár perc alatt kitiltottak. Ahogy a többi kispestit is, akik a Nagyobb Demokratizmus jegyében, és szívükön viselve szentesi polgártársaik sorsát, kommentben próbálták figyelmeztetni a város lakosságát.

Nem is értem miért. Én mindössze ennyit írtam:

képernyőkép
„Bozó Zoltán, a Honvéd egyik tulajdonosa polgármester szeretne lenni Szentesen” bővebben

Mielőtt a lakosság azt gondolná, hogy az eredményességgel van a baj

Tüntetésügyi szájbarágó.

„Sokat jelent számunkra, hogy Magyarország egyik legnagyobb szurkolói közössége áll a Honvéd mögött, megértjük, hogy a drukkereket foglalkoztatja a klub helyzete, főleg ebben a helyzetben, amikor az NB II.-es idény sajnos nem úgy alakult, ahogyan terveztük. Tudjuk, hogy ők is a legjobbat akarják a klubnak, mindannyiunk célja egy stabil Honvéd, egy olyan csapat, amely a saját értékeire építve sportszakmai és gazdasági téren is jól működik.”

a klub válasza a Telex megkeresésére.

Esküszöm, én sem választoltam volna nagyon mást, ha a klubnál vagyok és megkeres a sajtó. Ilyenkor a széles közönségnek kell mondani valamit, és ha lehetséges, elkenni a valódi problémát, ahogy az esetünkben is történt.

A szurkolói tüntetés ugyanis egyáltalán

nem a csapat NB II-ben elfoglalt helyezése miatt szerveződik,

hanem ahogy az esemény meghívójában is szerepel, egy figyelemfelkeltő demonstráció a klub vállalhatatlan tulajdonosi szerkezete ellen. Klubalkalmazottként viszont ezt nem írhatom le.

„Mielőtt a lakosság azt gondolná, hogy az eredményességgel van a baj” bővebben

Beszartok, tudjátok ki kezdett el puskásos cuccokat árulni?

Az állami sportlap, a Nemzeti Sport! Itt.

Nyilván, tudjuk ki a főszerkesztője, izé, nyilván azt is tudjuk, hogy a jogok, bár pontosan nem, hogy mégis milyen jogok, csak úgy általában a jogok, mert azok valahol vannak. Most éppen a Nemzeti Sportnál, mert bárhova kattintunk, nem látjuk sehol a korábbról ismert ún. jogkezelő logóját, vagy bármi arra utaló nyomot, hogy a Nemzeti Sport webshopjába hogyan kerültek a puskásos cuccok.

Bezzeg amikor Puskás egyetlen magyarországi klubja, a Kispest rá akarta írni egy pólóra, hogy: Puskás, akkor meg kellett jeleníteni a jogkezelő logóját.

Hányok az egésztől.

Természetesen tisztességes kispesti ebből a shopból nem vásárol, és nem vesz magára semmit. Pláne nem a Honvéd meccseire.

„Beszartok, tudjátok ki kezdett el puskásos cuccokat árulni?” bővebben

A világ egy nagyon, de nagyon kicsit egyensúlyba került

ETO – Honvéd 0-1

Pedig azt pletykálták, tripla prémiumért játszott ellenünk az ETO. Tavasszal hat (a Honvéddal együtt hét) meccsen szereztek összesen három gólt – és nyertek kétszer. Közben edzőt váltottak, és pár hete Kuznyecovval folytatják a feljutni akaró, és azért mindent megtevő csapatokhoz méltó menetelést. Szerencséjükre a Vasas azzal, hogy Gerát ültette a padjára, szinte kijelentette: lemondunk a feljutásról. Viszont közben egy pontra feljött a Szeged, ahol ha megcsípnék, simán cél az NB I.

Szóval tripla prémium, mert valahogy motiválni kell a sok légióst, különben könnyen elúszhat az év elején biztosra vett feljutás.

A mérkőzés roncsderbi jellegét tovább erősítette, hogy a Honvéd az öt tavaszi meccsén négy gólt lőtt, és mindössze egyszer tudott nyerni. Még az a Tiszakécske is döntetlenezett ellenünk, amelyik az elmúlt hat meccsén egyetlen pontot szerzett. Jah, azt. Cserébe plusz prémiumot sem dobtak fel a meccsre, és ha hinni lehet zuhanyhíradónak, akkor nem is volna miből, mert még a havi fizetések is csúszkálnak.

Minden jel arra mutatott, hogy Győrött csak nyerhetünk.

„A világ egy nagyon, de nagyon kicsit egyensúlyba került” bővebben