A tegnapi oberdorfi Mattersburg-Honvéd derbivel hivatalosan is megkezdtük nyári bemelegítő-turnénkat, és sikerült is egy biztató 1-1-es eredményt hozni az alapozó lötyögtetésben jóval előttünk járó zöld-fehérek ellen. A nagymartoniak a 24. percben szereztek vezetést, részünkről Botis egyenlített bő hét perccel később. Az ikszes kezdésnek tehát örülhetünk, azonban nem hajthatjuk le maradéktalan elégedettséggel fejünket a következő éjszakákon sem, hiszen a héten hosszú, szövevényes transzfersztorik végére kerülhet pont. Nem várt esemény, hogy megjelentek a próbázók is, részletek a hajtás után.
Úgy tűnik, az első kontraktus-akadályokat vettük: hétfőn Botisból, kedden Gegéből tudtuk kicsikarni a már olyannyira várt igent, így abban már biztosak lehetünk, hogy tavaszi alapgárdánkat sikerül egyben tartani, vagyis nem gyengülünk.
A gondok itt kezdődnek. Honnan, kikkel, milyen feltételek mellett erősítsünk? Hiszen gyerekbetegségeink azért voltak tavasszal is, gondoljunk csak a lyukas jobb bekk pozíciójára (ezt a rést Lovric remekül betömte, de az ő igazi helye középen van), a lassú szélsőinkre (More, de jó, hogy nem vagy itt) és az ügyetlen befejező emberekre, akik közül Dani kivételével mindenki dobbantott.
Úgy tűnt, idén megváltoztattuk a transzferpolitikát, hiszen nagy lendülettel kezdtük feszegetni május végén az átigazolási ablakot, Supka mester már fordulókkal a szezon vége előtt arról beszélt, vizslatjuk az itthon melózó használható játékosokat. Aztán a siófoki idényzáró után egy nappal be is jelentették Délczeg Geri szerződtetését, azóta meg mintha megállt volna a tudomány. Pletykálnak Honmáról, Németh Norbiról, mégis Sánta András cserekapus szerződtetésén és Novák Alexisz, valamint a fenti két spíler hosszú távú magunkhoz láncolásán kívül nincs érdemleges (és hivatalos) hír.
Ilyen előjelekkel érkeztünk el a tegnapi naphoz, amikor is a következőképp festett csapatunk (vastaggal kiemelve próbázóink):
Sánta (Kemenes 46′) – Kostolani, Lovric (Debreceni, 46′), Botis, Novák (Hajdú, 46′) – Pötzl, Ndagno (Akassou, 46′), Ivancsics (Hidi, 61′), Tschami – Délczeg, Danilo (Brnovics, 46′).
Tchamit és Brnovicsot ismerjük, utóbbit a Debrecenben nyújtott teljesítménye miatt el is ismerjük.
Viszont ismét ugyanabba a kutyaszarba folyóba léptünk, mint korábban. Bekövetkezett az, ami az elmúlt néhány évben annyira jellemzett minket: ismét az outsider próbajátékosok titkos, földalatti, végeláthatatlan bunkerrendszeréből kecmergett ki hozzánk három fiatalember. Hogy kik ők, azt az Internet segítségével is igen nehéz megállapítani. A „Ndagno” szót bepötyögve csupán egy kameruni filmrendezőnőről szóló cikket köp ki a legnépszerűbb keresőprogram, az 1909.hu egyik hozzászólója (ayala) szerint viszont elírásról van szó, az illető Dieumerci Ndongala, a Standard Liege húszéves, háromszoros U18-as válogatott belga középpályása. Így már nem hangzik annyira fertelmesen.
A szlovák Marek Kostolani legutóbb a cseh másodosztályú MFK Karvina profija volt, 2010 nyarán ugyanakkor „unknown” helyre igazolt. A legérdekesebb Pötzl esete, belőle ugyanis kettő van. Fabian a német ötödosztályú SC Waldgirmes gárdáját erősíti, Stefan pedig az osztrák harmadosztályú SC Ostbahn XI mezét koptatja.
Vajon tudnak ők segíteni a magyar élvonal egy középcsapatán?
Edit: Az NSO friss cikkéből kiderül, hogy a belga fiút (egy bizonyos Didier Ndagno-t, aki tényleg nem található a neten) elküldtük, a Pötzl-fiúk közül pedig Stefannal van dolgunk.
Edit 2: Kostolani és Tchami aláírt. A szlovák játékost megkövetem: 2010 nyarán a Karvinától az FK Bodva Moldavához igazolt, vagyis nem volt klub nélküli (így néz ki karrierje: Nitra, Wacker Burghausen, Nove Zamky, Senec, Karvina, Bodva).
Két hét telt el azóta, hogy elhatároztuk, összegyűjtjük nektek a Hemingway-éra alatt megvívott öt legemlékezetesebb Honvéd-összecsapást. A válogatásos brainstorming megkezdése után azonban egyértelművé vált: annak ellenére, hogy nem klubtörténelem legacélosabb félévtizedén vagyunk túl, ötnél sokkal több mérföldköve volt az elmúlt időszaknak. Éppen ezért megkettőztük a keretet: 
Kellett már ez. 1 hónappal vagyunk az utolsó NB1es tétmeccsünk után és vagy egy hónappal a következő előtt, az edzőmeccsdömping jövő héten indul csupán. És szidhatjuk, kárhoztathatjuk a csapatot egész tavasszal, szívhatjuk a fogunkat Danilo balettelőadásain, Moreira agyzsibbasztásán, Bright oktalanságán, a fiatalok gyámoltalanságán, magunknak is sokszor nehezen vallva be – de bizony rohadtul tud hiányozni még ez a régi sikereire csak nyomokban emlékeztető Kispestünk is, ha hetek telnek el „üdítő” látványuk nélkül. Kell nekünk a Honvéd, na. Így tegnap valóban a sivatagban már csak hasizmának perisztaltikus mozgásával kúszó vándor számára felsejlő oázisbeli forrásként érkezett az Orosháza elleni NB2-es osztályozó első felvonása. Ugyan „csak” a fakó játszik, ugyan ők nem a szemkápráztató játékukról híresek, ugyan ez még nem az NB1-es nyitány, de legalább tétmeccs, Honvéddal! Citrompótló.
És a Bozsik szépen kiürült, a tea elfogyott, citrompótlóstól, az utolsó cseppig. Alig egy hónap és ihatjuk a következő bögrével. Akkor már ceyloni teafűből, igazi citrommal. Csak ne legyen túl savanyú.
Tegnap már szemembe ötlött a dolog, de valahogy nem állt össze a kép, hogy miért is csodálkozom. Biztos hosszú volt a nap. Aztán most visszakeresgéltem a hírarchívumban, és…
Ahogy azt az elmúlt hetekben megszokhattátok, posztonkénti évelemzésünket folytatjuk, áttekintve az adott csapatrészben megforduló harcosok sorát, értékelve az éves teljesítményeket, és kicsit előretekintve a következő idényre is: mit várhatunk vajon a keretben maradó arcoktól 2011-12-ben? Hajtás után mai penzumunk, a középpálya következik.
Régi-új edzőnk nyitányként végleg elbúcsúzott a már korábban leselejtezett Coira-Stokic kettőstől. Utóbbi nem zavart sok vizet; Coira viszont már némileg veszteségnek tekinthető. 2010-es tavaszi érkezése után bőven vállalható 3 hónapot produkált, 1-2 fontos gólpasszal, Fradi elleni plusz góllal. Noha látszott rajta, hogy csupán kényszerirányító (eredetileg jobboldali közép vagy védekezőközép volt még spanyol földön anno), az NB1-ben ez a fékezett habzású irányítgatás is többet ért a semminél. Sajna tavaly őszre aztán a jó Pablo beszürkült mint idősb Mészöly arca ’95 tavaszán az izlandi tranzitban a legendás kamionsofőr beszólásakor. Szalai, majd Supka is joggal mondott le róla – Coira gyanítom elhitte hogy itt az is elég, ha a cipőt küldi ki maga helyett. Mennie kellett… Ment Abbas is, aki után – ki hitte volna- még szoftosan sírtunk is, lévén őszi házigólkirály, s a csapat egyik legjobbja. Persze ehhez kellett az is, valljuk meg, hogy a gárda omoljon le a Dieng Ceikh-i szintre, de efelett hunyjunk jótékonyan szemet. Távozása azért veszteség volt. Ment Bojti is. Az érkezési oldalon regisztrálhattunk egy (Supka melletti másik) tékozló fiút – Gege talált vissza a Bozsikba. Jött még Fieber – már akkor éreztük, hogy minek. Érkezett Flavio Beck – majd ment postafordultával: Irán nem adta Koránnal szentelt áldását a kispesti folytatáshoz. És jött az utolsó pillanatban Zelenka.
A cseh CV-je bíztató volt, edzőmeccsen viszont nem láthattuk csak annyit tudtunk: fél éve szabadlistán volt előző klubjánál. Új Mackóba nyúlunk tehát vagy új Genito esik a kosárba? A tavasz válaszolt.
A végére hagytam a két pozitív meglepetést. 
mindkét fél hibájából a klub számára eltékozolt Sós Márkó kiesésével inkább csökkent a létszám. Gegét remélhetőleg sikerül itt tartani, és én még szívesen látnék egy Zelenka kaliber irányítót vagy árnyékéket (
Valóságos fodbalünnep volt ez a szerda. Tegnap olyan dologra ragadtatta magát a kispesti bloggerközösség egyharmad része, amely talán csak a legmegszállottabb, legderékebb, legtöbb elütendő szabadidővel rendelkező szurkolótársaink fejében fordul meg olykor-olykor: egyetlen nap alatt két MTK-MFA összecsapást is a helyszínen izgultunk végig, az eredmény pedig nem is maradt el: U19-es csapatunk irtózatos küzdelemben húzta be a bajnoki címet, míg a trónra már korábban felkapaszkodó U17-es különítmény nem mindennapi atmoszférájú meccsen betlizett.
Vége. Nemcsak a szezonnak (immáron két marathóni hete), hanem az érettségi-időszaknak és az ötéves középiskolai zűrzavarkeltésnek is, így végre ismét száz százalékos krafttal vetem bele magam blogunk szerkesztésébe. 2006-ban azonban nem csak én léptem a szamárlétra egy masszívabb, kevésbé elkorhadt fokára, hanem kedvenc klubunk háza táján is rendszerváltás zajlott le. A hivatalos klubhonlapon 2006. június 16-án jelent meg 
Az első mindig különleges – tartja a közhely. Az új Bozsik a 2006-2007-es szezon tavaszi felének második fordulójában debütált, mégpedig a Bohóc akkori outsidere, a félamatőr Dunakanyar-Vác ellen. Kispest-szurkerségem egyik legkülönlegesebb napja volt az a szombat. Már délelőtt kilátogattunk az addig a közvélemény által a magyar futball elsőszámú stadionroncsának bélyegzett, azonban ékszerdobozzá avanzsált szentélyünkbe. Ekkor éltük meg az első hemingwayi különlegességet: a hangszórókból felcsendültek új indulónk fülbemászó, sokakat padkaharapásra, vagy más feszültséglevezető tevékenységre sarkalló dallamai (Szögezzük le: nem én írtam, okay?). Este a meccsen általam Kispesten még sosem tapasztalt hangulat fogadott, vagy öt-hatezren lehettünk a lelátókon, a csapat pedig – bár az elején kissé beragadt – meggyőző teljesítménnyel köszönte meg a támogatást. A lefújás utáni egész stadionos pirózás szintén élményszámba ment. A legenda szerint az összes sör elfogyott a büfében…
döntetlennel és egy vereséggel álló, rosszabb gólkülönbsége miatt ezüstös pozícióba szoruló, amúgy háromszoros címvédő Loksit. A papírforma szerint ekkora rangadót azóta sem rendeztek a Bozsikban, arról nem is beszélve, hogy a nyári Szuperkupa-szopola, valamint a három nappal korábbi hamburgi zakó kötelezte a jó szereplésre aranylábúinkat. A 2007 folyamán tapasztalt jó hangulat erre a derbire is jellemző volt, az pedig, hogy hátrányból tudtuk megfordítani a meccset, még jobban fokozta a nézőtéri eufóriát. Lehet, hogy sokan nem osztják ezt a vélekedést, de szerintem a bajnokikat tekintve ez a nap volt a Hemingway-éra abszolút csúcspontja.
