Mastodon

A sorok közé rejtve ismerte el a Honvéd, hogy megint csúszik a stadion

HUMBUG!

A hétre ígért tájékoztatást Hemibá arról, hogy mit sikerült leegyeztetni az új stadion ügyében, mert ugye egyelőre se kormányhatározat a pénzről, se közbeszerzés, se semmi, miközben állítólag a Hungária körutat már hetekkel ezelőtt lemondtuk.

Nos, ez a tájékoztató eddig elmaradt, ellenben kikerült egy anyag a honlapra a következő címmel: Ajándékozz bérletet karácsonyra! Ha megkattintod, akkor a tavaszi bérletárakról és a pénztárak nyitvatartásáról olvashatsz benne – a bérletek pedig, tádádádádám: a Bozsikba szólnak. Vagyis tavasszal még biztos otthon játszunk.

„A sorok közé rejtve ismerte el a Honvéd, hogy megint csúszik a stadion” bővebben

Napikispest 2017.12.01.

  • sérültlista // el sem hiszem, hogy néhány hét bizonytalanság után megkegyelmezett nekünk a kispesti klubkommunikáció és elárulták:
    • Lovricnak (november 4.) a vádlijával volt baj, Debrecenben már játszhat;
    • Nagy Geri (október 14.) az első sérüléséből felépült, majd a Felcsút elleni meccs előtti utolsó edzésen újra megsérült;
    • Bobál (október 21.) Achilles-ín;
    • King (július 15.) már edz;
    • utóbbi három játékos idén már nem játszik, bár Nagy Gerinél külön nem említették.
    • (zárójelben, hogy az adott játékos mikor lépett utoljára pályára bajnokin. megjegyzés: ma december elseje van. || ha beírjátok a honvedfc.hu keresőjébe, hogy sérülés, áprilisig fog visszamenőlegesen listázni, egész pontosan nulla releváns találattal.)

„Napikispest 2017.12.01.” bővebben

Napikispest 2017.11.30.

  • Lanzafame // egészen elképesztőt megy idén. A csapatból egyedüliként van gólja minden sorozatban (BL, bajnoki, kupa), és ha ez nem lenne elég, minden sorozatban van gólpassza is, ha a kiharcolt tizenegyeseket is annak vesszük. 15 gól, 7 gólpassz, 2 kiharcolt tizi július óta. #parádé (Részletes tábla a gólokat felsoroló oldalunk alján.)
  • bíróküldés // Kassai fúj szombaton Debrecenben. Asszisztensek Márkus és Kepe, alapvonalon Szilasi és Takács János, tartalékban dr. Varga Zsolt. (Ez a Takács János amúgy az a Takács János, aki Gyöngyösön vezetett nekünk?)

Sűrű havazás, majd szimpla hideg, és négy gól idegenben

Gyöngyösi AK – Bp. Honvéd 0-4

Mondhatnám nem történt semmi különös. November vége, szerda dél, kupameccs vidéken, az ellenfél a harmadosztályú Gyöngyös, az autón még nyári a gumi, a fűtés altató, lejjebb kell venni, a pulóver alatt aláöltöző. Nagyjából százötvenen-kétszázan indultunk útnak, hogy megtöltsük a parányi vendégszektort, és ha a parányiság abban merül ki, hogy pár méternyi apró lelátó és korlát, akkor nekünk kell még bőven pár méter, mert különben jön a magyar futball Hillsboroughja.

Kispesten mostanában teljesen normális, hogy a szurkolók átmennek légnemű halmazállapotba, és előbb teljesen betöltik a rendelkezésükre álló teret, majd ahogy nő a rendelkezésre álló teret betöltő elemek száma, úgy nő a tér belső nyomása, és válik egyre hangosabbá a massza, a végén pedig mindenki jól érzi magát. A nyomás növekedésének másik hasznos hatása a tér belső hőmérsékletének emelkedése (Gay-Lussac második törvénye!), ami esetünkben azt a népi megfigyelést írja le, hogy ha sokan egymás mellé állunk szorosan, akkor kevésbé fázunk.

„Sűrű havazás, majd szimpla hideg, és négy gól idegenben” bővebben

Valamikor meg kell állítani a zuhanást

Ha marad a tendencia, akkor év végén a hatodik-nyolcadik helynek is örülni kell majd.

Egyszerű grafikon, pár megjegyzés. (A grafkonon a függőleges tengely a megszerezhető pontok százalékát, a vízszinten tengely pedig a fordulók számát jelöli.)

  • Nagyjából a kilenc-tizedik forduló környékén (FTC 1-3, Videoton 1-1) beálltunk a pontszámokra vetített 50%-os teljesítményre (piros), amit az erős bázisból kiindulva egyelőre tudunk tartani. A tizenkét csapatos bajnokságban ez a teljesítmény az ötödik hely környékére szokott elegendő lenni.
  • Az öt fordulós formát* mutató grafikonon (sárga) jól látható, hogy az első kör végére zuhantunk be, vagyis a bajnokság pont azon szakaszában, amelyiknek most következik a visszavágója (Debrecen, Paks idén; FTC, Videoton, Vasas jövőre). A második körben mindössze kilenc pontot szereztünk az első hat meccsen, míg a nyáron tizennégyet.
  • A tíz fordulós formát mutató grafikon (zöld) valósabb képet ad a csapat teljesítményéről, mivel ebben nincs benne az idények elejére jellemző alacsony elemszám torzító hatása. A mutató sajnos monoton csökkenő tendenciát mutat, ami egyben azt is jelenti, hogy várhatóan és hamarosan az éves teljesítményünk is csökkenni fog, ami elég nagy gond, mert a bajnokság mezőnye sűrű, a kilencedik Felcsút mindössze öt ponttal van mögöttünk.

*_ öt fordulós forma: a legutóbbi öt meccsen megszerezhető tizenöt pontból mennyit sikerült begyűjteni – százalékban.