mert célunk csak egy van
Nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy többen többeknél esetleg az egész éves teljesítményt osztályoztátok, és nem az adott meccsen mutatottat. Jó, nyilván nem parádéztunk, sőt, kimondottan szarok voltunk, tehát akár itt is lehet valami magyarázat.
Szabi a szokásos módon hülyére verte a mezőnyt (3,19), csaknem egy teljes pontot verve a második helyen befutó Godoyra (2,27), ami ötös skálán minimum durva. Az alvég Bobál Geri Job fénykorát idéző mutatóval (1,3).
Kb. ezért az egy mondatért megérte megcsinálni az interjút.
Komolyan, ha valaki a hozzáállása, a szellemisége miatt megérdemelné, hogy sikeres legyen Kispesten, az Csábi Jocó. Csupán attól félek, hogy utoljára ennyire szimpatikus és Kispest-érzelmű ember Sisa személyében ült a padunkon, és annak a sztorinak is mi lett a vége. Kispest nem szereti a szép meséket.
Hátha most máshogy lesz.
További anyagaink a meccsről:
Eljött a pillanat, hogy néhányakat végleg, többeket pedig átmenetileg utoljára, de azért még egyszer osztályozni kellene. A szabályok unalomig ismertek, de azért néhányat most kivételesen kiemelnék:
Ja, és itt a meccsvideó, hátha segít:
Itt a vége. A „fuss el véle kitétel” pedig talán sose volt ennyire igaz egy szituációra, mint most. Ezzel az ősszel tényleg fussanak el a felelősök, de jó messzire, mert ilyen kiábrándító, nihilista fél szezonunk már régen volt. Illetve… nem is olyan régen… Konkrétan 2014 tavaszán, emlékszünk. Szóval, ha pillanatra elhagyjuk az idényekben gondolkozó szurkolói énünket, és egy pillanatra visszavedlünk naptári évben számoló átlagos homo sapienssé, rögvest borzasztó a kép: két, egyaránt 8-9 meccsre rúgó nyeretlenségi (és jobbára vereség-) széria egyazon évben, azaz volt egy rövid, pár győzelmes Rossi-s március, egy Simon Mikis kifutott debreceni csodaest, pár elszórt nézhetetlen Vérhód siker, és…
…és ennyi. Erősen felejtős év, igaz? „Szezonzáró, széles spektrummal a legrosszabb emlékek újratöltésétől a pozitív hitig” bővebben
