Posztértékelő sorozatunk – mint az már látszik – átnyúlik a felkészülésbe, ami nem is baj, hiszen úgyis szeretünk ezen retrospektíviáinkban előre is tekingetni. Ma a védelem boncolgatása kerül sorra, és addig jó, amíg ezt mi tesszük itt, papíron (online felületen) és nem a Loki/Győr/Vidi/Fradi kvartett támadószekciói élesben az ősszel. Mert az elmúlt idény teljesítményei és a már-már csúcsformás Napoleon Bulevard-os busongásokat idézően kopár kilátások nem sok jóval kecsegtetnek. „Poszt a posztokról 2.: a védelem” bővebben
És ahhoz mit szóltok, hogy az MTK nálunk játszik a következő évben?
Sőt, lehet, még az azt követőben is, mivel két évig tervezik építeni az új Hungária körúti katlant.
Sőt, lehet, még az azt követőben is, mivel két évig tervezik építeni az új Hungária körúti katlant.
„És ahhoz mit szóltok, hogy az MTK nálunk játszik a következő évben?” bővebben
Elkezdtük a felkészülést, de valószínűleg még nem a végleges kerettel
Megkezdtük a felkészülés a 2014/15-ös bajnokságra. Az első napon 28 játékosnak tartott edzést Vierchowod mester, és a névsorban több meglepetésarcot és egyben több hiányzót is találni.
Megkezdtük a felkészülés a 2014/15-ös bajnokságra. Az első napon 28 játékosnak tartott edzést Vierchowod mester, és a névsorban több meglepetésarcot és egyben több hiányzót is találni.
Például Godoy van, tehát nagy az öröm. Pantovicot megnézzük, okés. A Parmának ifistaként értékesített Ihrig-Farkas szintén velünk, kölcsönbe érkezhet, parádé. Ignja velünk kezdte a felkészülést, szinte elolvadok. Viszont egyelőre hiányzik Keita, Lőrinczy, Csábi és Bobál Dávid, valamint Job, Daud, Zivanovic és Kovács János (utóbbi négy valószínűleg már távozott, bár bejelentés továbbra sincs.)
Az első napon megjelentek névsora: Kemenes, Czuczi, Szemerédi, Botka, Ignjatovic, Ikenne-King, Baráth, Alcibiade, Navarro, Mancini, Hidi, Godoy, Vernes, Mensah, Vécsei, Nagy Geri, Kapacina, Holender, Bobál Gergely, Prosser, Sundas
- új: Youla, Traore
- kölcsönből vissza: Pantovic (Békéscsaba), Fejes János (Gyirmót), Délczeg (Paks), Vólent (Balmazújváros)
- egyéb: Ihrig-Farkas (Parma, tavaly szlovéniai kölcsönben a Goricánál)
Íme a sorsolásunk 2014/15-re
Augusztus vége: Felcsút, Újpest; november eleje: Videoton, Fradi. Párban a rangadók.
- 07.26. Honvéd – Dunaújváros
- 08.02. Győr – Honvéd
- 08.09. Honvéd – Nyíregyháza
- 08.16. MTK – Honvéd
- 08.23. Honvéd – Felcsút
- 08.30. Újpest – Honvéd
- 09.13. Honvéd – Haladás
- 09.20. Diósgyőr – Honvéd
- 09.27. Honvéd – Pécs
- 10.04. Debrecen – Honvéd
- 10.18. Honvéd – Paks
- 10.25. Kecskemét – Honvéd
- 11.01. Videoton – Honvéd
- 11.08. Honvéd – FTC
- 11.22. Pápa – Honvéd
- 11.29. Dunaújváros – Honvéd
- 12.06. Honvéd – Győr
A múltunk most már tényleg a jövőnk lehet – nyit a Kispesti Futball Ház
A világ megint egy kicsit jobb hely lett, és abban végre van egy kis sarok, ami nagyjából mi vagyunk, és amiben benne van a lehetőség, hogy megfogalmazza, mit jelent manapság kispestinek, honvédosnak lenni.
Végre ez a nap is eljött. Mától egy kicsit jobb hely lesz a világ, büszkébben húzhatjuk ki a mellünket kispestiként, honvédosként, talán még a nap is máshogy süt, meg ilyesmik. A lényeg, hogy megnyitott a Kispesti Futball Ház, illetve csütörtök délután megnyit a nagyközönség számára is. Egy csoda.
„A múltunk most már tényleg a jövőnk lehet – nyit a Kispesti Futball Ház” bővebben