Mastodon

Maradjunk annyiban, hogy erősen meggyőzhető vagyok

Gege minden bizonnyal ma kezdeni fog, mivel Vécsei benyalta legutóbb az ötödik sárgáját, ami egy meccsnyi automatikus eltiltást jelent.

Gegét a legutóbbi összefoglalóban ostoroztam, pedig nem is játszott, így akár méltatlan is lehetnék, de valahogy mégsem érzem magam egy utolsó tahónak, abban a posztban legalább másfél évről beszéltem.

Itt a lehetőség, lehet csak egy meccs, lehet több, de villantani kéne valamit. Mondom, én meggyőzhető vagyok.

Lehet például sokadhegedűsnek lenni, alávetni magunkat a csapatnak, de közben azért ha úgy adódik, felvarrni a pipába.

Lehet például azt is, hogy tudod (és el is mondod), a kapuhoz közeli szabadrúgásokat el kell rúgni a sorfal felett, hulljon be az alsóba, erőlködjön csak a kapus, úgysem érthet oda.

Lehet aztán úgy is, mondom, nekem édesmindegy, hogy csak ellövöd a visszatett labdát, az alsó maradjon, úgy valahogy fixebb a gól.

És lehet felőlem gyönyörűen kivitelezett akció lezárásaként; biztos lábbal, akár többször is; vagy csak egy passz az érkezőnek, aki majd bevágja, és mi majd tudjuk, odatenni volt az igazi kulcs, ott lenni munkaköri kötelesség.

Gege, bzmg, az nem lehet hogy kiírod magad ebből a csapatból! Csináld dacból, utáld az egész ellened forduló világot, rúgd szét az öltöző ajtaját, csak csináld, csináld, csináld azt, amit elméletileg tudsz. Nem kell annyit, amennyit képesek elhinni rólad sokak egyre kevesebbek, nem vagy te egy elfeledett, felfedezetlen Zidane, ezzel te is tisztában kell legyél, de amit tudsz, azt hozd ki magadból.

Nem vagy gyors (már), a hajtás sokszor alibiszagú, rossz pályán mintha 60 perc kikezdené a fizikumot, ha nem megy az elején, végig nem fog, ha viszont elkap a hangulat, akkor basszus te nem vagy rossz játékos. Sőt! Gyűlölöm azt a pillanatot, amikor téged bevittek középre. Piroska Piri óta végre volt egy szerethetőnek induló balszélsőnk, fiatal, bármi lehet még belőle alapon. Az lett. Szó szerint bármi.

Vagyis ma már bármi lehet, bármi megtörténhet. Vernest követeli a tábor a Hungárián. A tábor ugyan nem edző, nem ő meccsel, talán nem is neki meccselnek (vö. eredményesség), de azért követelni tud. És amikor hosszas unszolásra érkezik Vernes, pont a helyedre, a cseréből a te távoztod kapja a nagyobb tapsot. Gúnyosan.

Kell ez nekünk? Kellünk mi így egymásnak? Egy jó Gege kell a Honvédnak, ahol egy jó Gege lehetne a mi Kantánk, aki majd átsegíti a fiatalokat az ifi, a fakó és a nagycsapat közötti váltásban. Ehhez azonban a pályán is vezérnek kellene lenni. Legalább a pályán.

Egy jó Gege bőven ellébecolhatna még éveket a Honvédban, hasonló kalibert nem lehet csak úgy kinevelni. Mást, esetleg jobbat igen, de te még valami klasszikusabb vagy, egy letűnt kor, amit ma egyre kevesebben játszanak, mert beléjük verik az évek alatt, ez rossz, esetleges, nem tanítható, nem számítható. Egy jó Gege még ismeri a váratlan fogalmát, tud húzni egy meglepőt.

És a legnagyobb gáz, hogy az egész, az évek alatt kialakult szituáció nekem, nekünk a legszarabb. Van egy alapvetően jóképességű játékosunk, akire a volt egy alapvetően jó játékosunk időhatározós alakot használjuk. Van valaki, akiről tudjuk, hogy nagyjából mit tud, és tudjuk, ha azt hozná stabilan, valahol teljesen máshol állnánk, de nem, az istennek semmilyen könyörgésre sem jön ki belőle. Rossz így várni a meccseket, hogy majd mi lesz. Kérünk egy kis nyugalmat végre.

Azt mondom barátaim, mentsük meg Gegét, ha ő is meg akarja menteni magát! Mondom, csináld, csináld, csináld, tedd, lődd, add, passzold, vágd fel, rúgd be, csak csináld, csináld, csináld, lássuk, hogy akarod csinálni. Bizonyítsd be, f*szok vagyunk mind, tévedésben élünk hónapok, évek óta. A jó most kevés lesz, az alibi selyemzsinór, az átlagos bánföldizés, ma valami iszonyat erőset kell villantani.

A cél, hogy a keresők ne így nézzenek ki szombattól:

Ja, amúgy öttől Kaposvár-Honvéd, de bevallom őszintén, az érdekel most a legkevésbé, hogy kivel, mikor, jobban mozgatnak az imént leírtak.

Most akkor igazam van, vagy igazam van?

A beharangozóban még arról írtam, hogy mennyire, de mennyire szerencsétlenek vagyunk, erre jött egy meccs, amikor minden történt ahogy, miközben okosabbak egyáltalán nem lettünk. Illetve mégis, de arra majd valahol a végén térünk ki.

Pölöskey ugyebár betalált – fejesből. Négyen lesen voltak, ő pont nem, Zsivány és Alcibiade beragadt, ha lehet ilyet mondani, közöttük robbant be, és oldotta meg vállalható mozdulattal azt, amit egy csatártól elvár a csapatutasítás. Megmondtam előre, hogy még ő is képes lehet gólt szerezni ellenünk? Ugye?

Coulibaly, Sidibe nem, kisegítette őket Ignja egy zavaróan szerencsétlen mozdulattal az ötösön belül. Ilyet mondjuk nem csinál tisztességes belsővédő, hanem helyette kinéz magának egy üres szektort a lelátón, és odabikázza valahogy. Nem jött össze, de azért duricázásról sem beszélhetünk.

Nekünk kipattant Lanza lövése, pont Nagy Geri elé, aki köszönte szépen és belőtte első gólját az NB I-ben. Hatalmas az öröm, nagy érteke ő a csapatnak, kellett már egy ideje ez a gól. Hosszú hónapokig sérült volt, és mire visszatért, a játékrendszerünkből szinte eltűnt a posztja, újra magára kellett találnia. Egy három középpályásos rendszerben képesek vagyunk félteni a törékeny termetét. Nincs miért, alakulás van részéről.

Aztán Lanza kiharcolta a büntetőt is. A sportlap szöveges tudósításával ellentétben (Farkas Ádám – Apróbb hibáktól eltekintve sokáig magabiztosan vezette a mérkőzést. A kiállítás és a tizenegyes jogos volt, […]) nekünk vannak kétségeink. Kontakt nyilván volt, de nem több, mint két kapaszkodó között a tömött hetes buszon. Ettől még nem kell rámenni az Aranykoszorús Dombi Tibor-emlékplakett horpasztó Inzaghikkal szegélyezett középkeresztjére. Megadták, a spori lelke rajta, Martínez pedig bevágta.

Mondjuk a rúgás előtti közjáték legalább érdekes volt.Lanza vállalta volna, mi pedig rettegtünk a lelátón egészen addig, amíg Martínez oda nem állt, hogy a rettegés egy más szintre lépjen – ismerve az elmúlt években tapasztalt hatékonyságunkat e téren. Lanza láthatóan rossz néven vette a dolgokat, oda sem nézett amikor Leandro – bakker, milyen mozdulattal, milyen erősséggel és hova? – elvégezte. 2-2, ez minimum benne volt a meccsben.

Ahogy akár a 3-2 is, és ismét Lanza. Kapufa a 90. percben, oltári pech, de ha úgy nézzük, akkor az öngóllal együtt nagyjából kiteszik a megadott tizenegyest. Legyen döntetlen, Fortuna kisasszony, ebben kiegyezhetünk? Legközelebb majd törleszthetsz.

Vagy inkább mégsem? Lehetett volna több, mondjuk két ponttal? A második félidőben volt olyan negyedóra, amikor a Nagy Geri, Holender, Vécsei középpálya volt fent nálunk, középcsatárban Bobállal. A kispesti jövő a kispesti jelenben. És hiába egy ezerszer bizonyított Cica, Mészáros, Coulibaly, Máté Péter, Korhut, Ramos a túloldalon, minimum egyenrangúak voltunk a tavaly még veretlenül bajnok Lokival. Alig néhány NB I-es meccsel a hátuk mögött, többen bőven húsz alatt, mindannyiuk legnagyobb épülésére. Szeretem őket, és lehet szeretni ezt a csapatot.

… és akkor ki kellett mennem a mosdóba, és megláttam a Szuribával beszélgető Supka Attilát. Ajjaj! Ha Szuribá a régi Szuribá, akkor Supka lehet az új Szuribá, aki ha valami van, vagy éppen nincs, akkor bármikor beugorhat. Hogy aztán újra felejtősek legyenek a mostanság megismert akadémisták? Még mit nem! Attila szeretünk, neked köszönhetjük az elmúlt évek legnagyobb sikereit, de ez már nem a te csapatod, ezzel félő, te nem tudnál mit kezdeni. Bármikor szívesen látunk, a Honvéd történelmének része vagy, örülünk, hogy te is ugyanott érzed otthon magad, ahol mi, és reméljük, sűrűn látunk majd barátilag (ahogy most is bárkivel leálltál néhány kedélyes szót váltani), de ezúttal nem a csapat élén.

Mert az van, hogy én bizony férfiasan bevallom, szeretem Rossit, mert azt teszi, amit elvárok ennek a Honvédnak az edzőjétől. Sokszor nem értek vele egyet, de ahogy pörgeti, rotálja a játékosokat, ahogy nyomatja az akadémistákat, ahogy senkivel sem kivételezik, ahogy megél egy mérkőzést, és az egész így együtt, ez kell nekem, ez kell most – ennyi év után – a kis lelkemnek. Őszintén lesz*rom az eredményességet, a tabellát, majd jövőre visszatérünk rá, most más feladataink vannak.

Ne szépítsük, mert mindenki látja, inkább mondjuk ki nyíltan: vannak dolgok, ahol megérett, vagy érésközelien zöld a váltás.

  1. Ezerszer leírtuk, és tartjuk, Gege volt néhány éve az, akiről elhittem, tudnék érte lelkesedni akár éveken át, és akiben az egyik legnagyobbat kellett csalódnom. Az MTK ellen, ahogy hatvan métert sprintelt, majd utolsó emberként szerelt, az valamit megcsillantott a régi szép időkből, de ez 2013-ban kevés. Ha nincs a pályán, a csapat is más, gyorsabb, talán pontosabb is, igaz, kevesebb a remek utolsó passz, de azok is megjönnek majd, ha nem kell mindig egy embert keresnünk minden labdával. Lanza, Vécsei ugyanúgy alkalmas lehet erre, néha (vagy annál valamivel többször) nekik is ugyanúgy lehetnek rossz meccseik, és bár az olasz lép a nyáron, Báló velünk marad, felépíthető, benne ugyanúgy megvan minden, amit keresünk 2007 óta. Ha pedig nem, jön majd Lőriznczy, vagy valaki, akinek még a nevét sem tudjuk, de az akadémia futószalagja majd úgyis felküldi a nagycsapat közelébe.
  2. Lovric bármennyire is szerelem, el kell felejteni lassan, hogy szent tehénként kezeljük a védelemben. Ivan már rég nem az, ami volt az érkezése utáni első félévben (sorra fejelte a gólokat), vagy az azt követő évben (tanári védőmunka). Lomha, a labdái hosszúak, és többségében feleslegesek előre. Egyszerűen vannak nála jobbak, vagy ha még nem is egyértelműen jobbak, de mindenképp nagyobb potenciált képviselők. Ennek a félévnek rá kell mennie, hogy megtaláljuk az utódját, aki mögött/mellett Ivan lesz a mindig bevethető tapasztalat.
  3. Hidi kiharcolta, hogy tőlem megkapja az újabb néhány hónapot a bizonyításra. Soha senkinek nem tudtam ennyiszer odaadni, de az utóbbi hetek alapján Patriknak mindenképp kijár. Remélem ez most már tényleg az utolsó lesz, és vagy beáll erre a pályára, vagy hagyjuk, váljunk el békében, érdemei elismerése mellett. Szurkolok. (Vajon ahhoz, hogy Hidit újra felfedezzük magunknak mennyit tett hozzá az utóbbi időben erősen harmatos Marshal Mufi?)
  4. Délczeg. A magyar Giroud. Egyszerűen érthetetlen, hogy hogyan lőhet tíz gól körül egy bajnokságban, ha mindig csak a szögletzászló körül látjuk cselezgetni. Vadkutya, a remek Útwenger-blogger az ilyen játékosokra használja a mezőnycsatár szót, ami valljuk be, iszonyatosan találó. Dél szerel a saját ötösünkön, harcol a középpályán, kibrusztol bármit, csak épp a kapu felé indul el ritkán. Tavaly Szuribá is elbeszélgetett vele, mert látszik benne valami, amit akár ki is lehetne hozni, csak épp mennyi időt szeretnénk még erre rászánni, különösen úgy, hogy a seggében ott egy Bobál, egy Vernes, de akár egy Erdélyi, Daru Bence, vagy a Kazincbarcikán lébecoló- és lehet, örök ígéret maradó – Vólent? És akkor még Holenderről, Nagy Mihály Krisztiánról nem is beszéltünk, de ők inkább a széleken érzik jól magukat.
  5. Tchami, Csáminnyó, az albángyilkos futógép. Kameruni válogatott lett a Honvéd padjáról, vagyis ha akarjuk, nézhetjük úgy is, ennyire erősek vagyunk, de az igazság sajnos valahol máshol lesz, ha egyáltalán megtaláljuk valaha. Egyszerűen az van, más időket élünk, ma már kevés az Abassal duóban fémjelezte futószárnyuk, hogy mennek meszes módjára, majd esnek (tizenegyes), vagy lőnek, beadnak, de elképesztően rossz hatásfokkal, viszont kellően sokszor ahhoz, hogy helyzet legyen némelyikből. Mostanában inkább játékunk van, vagy valami ahhoz hasonló, a széleken inkább látunk szívesen egy alkotni tudó Lanzafamét, Holendert, Vernest, (vagy NMK-t, ha visszahozzuk nyáron) akik ugyan sebességben egy teljesen más szintet jelentenek, ellenben játéktudásukkal bőven ellensúlyozzák a fennálló deficitet. Tchamikám, valamit nagyon gyorsan villantani kellene, különben jöhet – az addigra már annyira fájdalmasnak sem nevezhető – nyári búcsú.
  6. Utolsónak hagytam direkt Zivanovicot, akit a legnehezebb megítélni az egész eresztésből. Ősszel a Videoton, a Paks ellen parádézott, gólokat lőtt, a szokásos hajtása eredményességgel, jó játékkal párosult, azóta viszont keresi a helyét. Igaz, a helyzete sem könnyű. Nyáron, Siófokon még a támadósor szélén kezdett, majd hátraszorult a középpályára, hogy idény végére bal-, most pedig jobbhátvédben alkosson valami piramidálisan felejthetőt. Ha van a játékrendszerünknek igazán vesztese, akkor az mindenképp Zsivány kell legyen. Egyszerűen ugyanaz van vele, csak negatív irányból, mint Nagy Gerivel: nincs igazán a pályán olyan poszt, amit ő játszani tudna, ahol a leghasznosabb lenne,miközben bárhova máshova állítva szenved, rossz.

Ki kellene mondani, elköteleztük magunkat hosszútávon egy játékrendszer mellett, ami pedig a 4-3-3 egy helyi adaptációja, és innentől ehhez igazolni játékosokat, posztokra, szerepekre nevelni, tartós fazont adni a Honvédnak. Legyünk újra egy határozott stílus a bajnokságban, és aki ehhez patent, az jöjjön, maradjon, aki viszont nem, arra semmi szükségünk. Csak azért, hogy többen legyünk, felesleges a keretben tartani alkalmatlan, de máshol jó teljesítményre képes játékosokat.

Rossi elindult egy úton, amihez egyelőre ragaszkodik, nem tántorítja el egy-egy sikertelen mérkőzés, mert hisz magában, és hisz az általa elképzeltekben. Új csapatot kezdett építeni, keresi az adott posztokra legmegfelelőbb játékosokat, miközben szem előtt tartja, hogy hamarosan ezeket a posztokat saját nevelésűekkel is fel lehet tölteni, az eredményesség fenntartása, sőt, talán fokozása mellett.

Ez jó.

A Loki ellen ebből láthattunk egy gyönyörű keresztmetszetet. Láttuk magunkat újra Gege nélkül, hazai eresztés középpályával, láttuk Délczeget a kezdeti kapura veszélyes játék után besülni, láttuk Zsiványt szenvedni, láttuk Lovricot csúnyán átlagosnak, Tchamit kevésnek, miközben Nagy Geri – ha el is tűnt negyedórákra – hozta az elvártat, Holender, Bobál jól szált be, Vécsei közepes játékkal se rosszabb bárkinél a magyar mezőnyben a saját posztján, Hidi pedig a fene tudja, de szeretnénk szeretni.

A rossz, vagy átlagos tempóban pörgő Debrecen szintjén már ott vagyunk, és bőven vannak további tartalékaink. Unom már, de ezredszer is idekaparom, a jövő a miénk kell legyen, mert nem lehet másként. Már rég nem reménykedünk a fiataljainkban, már láttuk őket kiélezett szituációkban, és nem buktak el. A10, 20, 30 csereként kapott percek meghozták az eredményüket, szépen, csendben, de fokozatosan kezdik átvenni a hatalmat.

Nem voltam tehát bánatos a 2-2 után. Lehetett volna benne több, igen, de akár kevesebb is. Most legyen elég ennyi, inkább örülök a minden egyébnek, és remélem Rossi megkapja a lehetőséget, hogy nyáron újra átszabhassa a csapatot, szabad(abb) kezet kapva, lássuk, mit hoz ki belőle jövőre.

Egy-két éven belül ott lehetünk. És ahogy egy MTK képes volt a gazdag csapatok között bajnokságot, kupát nyerni, úgy talán nekünk is összejön valami (leesik némi maradék az előre felosztott asztalról). Önerőből, kispesti játékosokkal, saját stílust játszva, újra markáns Kispestként, újra ott, ahová tartoznunk kell: az élmezőnyben.

Kösz, Loki, újfent megerősítettél a hitemben.

fotó: babar @ 1909foto.hu

Megfizettük a Tandiját, hogy beharangozzunk a Loki ellen

Nekem ég a pofám kedves olvasóink a címadás miatt. Egyszerűen nem lehetett kihagyni, hogy Tandia neve az, ami, csak éppen számunka nincs fékezett habzású finanszírozás, sokkal inkább egy jobbféle uzsorakamatra hajazó Pascariu, és kísérletezés a jó Zsivánnyal balbunkóban, a még mindig erősen megosztó Alcibiadéval pedig az egyik belső poszton.

Tandiának vissza kell térnie! Tandia tavaly bizonyította, hogy ha Debinek nincs a hosszabbítós mókája, ami miatt eleve kikerült a csapatból, Rossinak akkor is feltűnt volna, hogy van egy nála éppen használhatóbb játékos a keretben. Sőt, ahogy legutóbb RW megtudta a Hidegkuti hidegkonyháján, Lovriccsal mindez most történik éppen, hiszen se nem sérült, se nem eltiltott, a kispadra mégsem fért oda legutóbb. A Mister nem szívbajos, egyáltalán nem foglalkozik a szurkolók lelkivilágával, ő bizony nyerni akar, és az nekünk jó.

És Tandia vissza fog térni legnagyobb épülésünkre. Azt nem tudom, hogy már vasárnap, a Loki ellen, de hogy végre újra meccselhet, az hótzicher. (Botinak még egy meccse van, azt letölti hamarosan, pénteken pedig akár kezdhet is Kaposvárott.)

Azt azért tisztázzuk, hogy Tandiával sem lesz minden tisztább és szárazabb érzés, Tandia jelenléte még nem okoz azonnali gazdasági növekedést, ahogy az időjárást is legfeljebb ősei esőtáncainak egyikével próbálhatja ugyanolyan hatékonyan befojásolni, ahogy Mirko Jovanovic próbált megszelidíteni egy-egy felé guruló labdát. De ahogy tél óta állunk a védősorban, úgy minden variácós lehetőségnek nagyon kell örülni.

Ignja, a néha-néha előforduló hajmeresztő hibái ellenére magában hordozza a Csábi, Smiljanic, Botis képviselte vonal folytatását, ha marad, újabb korszakos betonfal pergeti le magáról salétromos vakolatként a bepróbálkozó csatárokat. Baráth Boti egy isten, vele nem érdemes különösebben foglalkozni, majd az 50. válogatottságára kitesszünk egy méltató posztot, nagyjából ennyi szöveggel: Botikám, ez volt a minimum. MaxiKing zúzza a jobbszélt, teljesen más stílusban, mint a kissé lomha, de fejjel verhetetlen Lovric. Alcibiadéról látszik, hogy képzett, hogy hajt, hogy semmilyen kockázatot nem hajlandó vállalni, mert abból hiba lehet, és az neki olaszként felérne egy paradicsomos alap nélküli pizzával, összeomlana a teljes világképe. Ennek ellenére tud hibázni, és ha nem játszana előtte Vécsei sokszor parádésan, akkor a balszélünk úgy lenne halott, ahogy van. (Ugyebár az feltűnti mindenkinek, hogy tavasszal kissé eltolódtak az oldalaink. A jobbszélen hátulról építkezünk Kingtől indulva, és vele futtatva a folyosót; míg baloldalt középpályártól felfelé.)

Zivanovic ab ovo nem balhátvéd, ez nem újdonság senkinek. Az, hogy pontosan micsoda, azt most ne feszegessük, ellenben az valahol erősen gáz, hogy a tavalyi Videoton és Paks elleni meccsek óta semmi emlékezeteset nem nyújtott – pozitív irányban. Moga, Remes, Canzian a jövő ígéretei a jelenben, előbb bizonyítsanak a fakóban.

Mindenféle átkötés nélkül: vasárnap jön a Loki.

Személy szerint kicsit utálom őket. Egyrészt a szokásos és a véremben kavargó fővárosi futballbarát jogán, akinek sok, ha vidéken valaki sorozatban bajnok. Aztán ott van a kínos kupadöntő a Bozsikban, hogy máig ránduljon egyet rá a gyomrom, a Győr elleni 1-6-hoz hasonlóan. Megérdemeltem én ezt? Nem azért vagyunk honvédosok, hogy úgy alázzanak minket otthon, ahogy egy Pápát, vagy Egert illene legfeljebb.

Hosszú évek hányattatásai után, most végre újra tisztelni kell minket! Ez a Honvéd jelenleg középcsapat-szagot áraszt magából, de nyugodt senki sem lehet ellen. Az például dühítő, hogy oda-vissza lefocizzuk az MTK-t, két meccsen négyszer találják el a kaput, és mégis hat pontjuk van belőle. Vagy a Videoton elleni szezonnyitó? Lőttek négy (három) olyan kib*szott nagy gólt, hogy azokat minden tiszteséges évvégi összefoglalóban be kell szavazni a TOP10-be. Miközben addig csak nekünk voltak ziccereink. Soroljuk tovább? Pécs, Kaposvár, Haladás. Ugye?

A másik oldalon jóval kevesebb, hovatovább mázlis pontszerzést találunk. Fehérvárott legalább egyenrangúak voltunk, a büntetővédés orosz rulettjét is megúsztuk. Az Üllőin kettőt vágtunk, arról pedig nem tehetünk, hogy Böde három méterről képes kisodorni a kapuba tartó labdát.

Ennek Kispestnek, ha egy kis szerencséje van, most ott állna a dobogón. De nincs, mert valahogy nekünk soha sincs. Mondok egy jellemző példát: a büntetőpárbaj istenítélet. Ha valaki nyer mondjuk öt rúgás után, akkor annak szerencséje volt. Ha valaki a kilencedik kör után, annak talán még az sem. Menyire más mondjuk egy 5:4 és egy 9:8 közötti arányfaktor? Nos ezek vagyunk mi. Akiknek vagy nem jut, vagy ha igen, akkor alig, esetleg lényegtelen helyzetben. Köszi Fortuna, talán te is egy vagy a kétmillió fradistából? Vagy csak szimplán utálsz minket?

Legutóbb a Loki otthon kapott ki egy öngóllal az Újpesttől, vereségből jön hozzánk, ha második-harmadik akar lenni, nagyon kell majd győznie. És tessék, itt a mi mikroszkópikus méretű szerencsénk: eltiltás miatt nem játszhat Szakály. És? Szakály, amikor válogatott volt, akkor ugyanaz volt, mint hasonló korban Vanczák, vagyis bárhol bevetve tudta hozni azt a rosszat, amire ő legfelejbb alkalmas.

Figyelem, ennyi még nem elég, a mázlifaktorunk még ennél is mélyebben van: közben Selim Bouadla (aki kb. a három legjobb játokos egyike a ligában) felépült, és stabilan rossz, vagyis valamikor majd jó lesz, és ha ó jó, akkor azt nem Szakály szintjén műveli. Kettejük viszonya kábé olyan, mint egy böglyök és szúnyogok ellepte mocsár versus nagymellű lányok, koktélok és Bora Bora. Sejthető, hogy melyik, melyik.

Ragozzuk? Ellenünk még egy Pölöskey is betalálhat, de Coulibaly vagy Sidibe valószínű. Hogy ne legyek beszarva a Lokitól, miközben arról írok, ennek a Kispestnek senkitől sem kell megrettennie? Higgyétek el, ez így logikus. RW Kispest-faktor néven szokott a jelenségre hivatkozni, és egyelőre ennél nem is találtunk találóbbat.

[Alap: egy országban lázadnak fel a fennálló sztálinizmus ellen fegyverrel, nálunk, és épp akkor, amikor a Honvéd BEK-et nyert volna, vagy legalábbis nagyon valószínű. Itt indult volna, vagy még korábban, az amatőrkorszak hajnalán, amikor csak minket meszelnek el profivád miatt? Utálom a sorsunkat, de mégis hőn szeretem az egészet.]

Vasárnap mindettől függetlenül jön a Debrecen, meccset fogunk játszani, és lesz, ami lesz. Mondanám, hogy háromesélyes, de az is lehet, hogy nyerünk, netán kikapunk, és nem lehetetlen a döntetlen végikimenetel sem. Ez egy ilyen Honvéd, ez egy ilyen bajnokság, ez egy ilyen sors.

Nálunk nem lesz Vernes, és még Bobállal sem tudjuk pótolni a padon, mert szegény orrát törte az NB II-ben múlt héten, amikor egy polgári hatossal küldük haza az Újpest kettőt.

Halál rád, Kispest-faktor!

Az akadémisták már valóban a spájzban vannak

Hidi, Ignja és Vernes játszotta ebben a szezonban a legtöbb meccset, ha minden sorozatot (NB I, NB II, Magyar Kupa, Ligakupa) egyben nézünk. És érdemes egyben néznünk, hiszen egyre több akadémista áramlik felfelé a nagycsapat irányába. A két keret között biztosított az átjárás, 20 játékos (az összes, 59 pályára lépőből) mindkét csapatban szerepelt legalább egy alkalommal.

Érdemes megfigyelni, az első tízben mindössze két légióst találunk (Ignja és Lovric), Gege, Szabi és Délczeg személyében három magyar igazolást, a többiek mind saját nevelésűek: Hidi és Debi még az akadémia előtti időkből, Baráth, Vernes és Nagy Geri viszont már az MFA-ról.

A további lista a hajtás után látható a már jól ismert infografikás megoldással. Grafikonunk, mint mindig, ezúttal is interaktív, tessék nyugodtan végigklikolni a cím alatt elhelyezett gombokat, és meglátni, az akadémisták már valóban a spájzban vannak.