Csak a Kispest!

Bizony, kedvező összképet írok, azonban, hogy véletlenül se vádolhasson senki azzal, hogy „ha győzünk minden szép, ha kikapunk csak gyalázkodik ez az RW„, azért hozzáteszem azt, amit a beszámolóban már pedzegettem: nem sok hiányzott, hogy másként alakuljanak a dolgok. Érthetetlen torpanásunk-bealvásunk a második 45 perc középső perc-dekádjaiban majdnem fájdalmas véget ért, de szerencsére a fordulópontokból mi jöttünk ki jól – btw mi csináltuk meg a fordulópontokat. Posztonkénti, szokásos értékelésünk a hajtás után.

Kapu

Szabiról már szépeket mesélt Hanta a múlt hétről, amikor Győrt ki kellett hagynom, de kommentelőink és több facebook-poszt is arról árulkodott: sokan vélték riszpektesnek Kemi folyamvárosi produkcióját. Nos, az ezek szerint ott megindult trend nem tört meg, tegnap ismét a régi (mondjuk ki: az igazi) Szabit láttuk, aki fölényes magabiztossággal húzogatta le (egy ízben egy kézzel) a kósza és ritka egri beadásokat, akár nyugodt grimasszal oda is vethette volna rendre a borvidéki támadóknak, hogy Sad, but True. Úgy látszik a lassú visszarázódás tehát véget ért, és a Tóth Iván, illetve Sánta ellenében megnyert párharcok utáni 3-4 meccses akklimatizálódási periódusokhoz hasonlóan ezúttal is végre eljött az üzemhőmérséklet! Grat!

Védelem

Az első félidei, Németh gólt eredményező hajmeresztést leszámítva a védelem biztosan állt a lábán, igaz, a szegény egri attacker-sor sem állította hihetetlenül nehéz feladat elé a hátsó alakzatot. Ami (azaz: aki) viszont örvendetes, az megint Boti és újra csak Boti! Az eltiltás után visszatérő skac ott folytatta, ahol Okoronkwo legyalázása előtt abbahagyta: érett játék hátul, rengeteg felfutás-előretörés, illetve egy remek átvétel-lövés kombó, melynek eredménye élete első gólja és az utóbbi évek egyik legőszintébb gólöröme lett. Sok, sok ilyet kérünk még!! Középen Ignja és Tandia az utóbbi hetek bíztató játékát hozták, sallangmentesen, a kopter szerb még majdnem Németh Norbit is szerelte a gól előtt, valahonnan a Forgách utcától visszaérve-becsúszva. Moga sajna nem tudta megismételni ígéretes, MTK elleni 2010-es debütjét, szürke volt egy kicsit, de van még ideje bőven.

Középpálya

Sokszor leírtam már, de nem bírom ismét nem megtenni: ha valami egyszer működött, azt miért kell megvariálni, és a variánshoz akkor is ragaszkodni, ha látszik, hogy tévút? Vécseinek tavaly tavasz végére lett egy remek pozíció kitalálva, szemmel láthatóan lubickolt benne, a jó irányítójátékra mindig éhes kispesti publikum lelkesen tapsolt a remek labdák láttán. Erre jön Rossi, és Bálint azóta hol balszélső, hol szűrő, hol légüres térben égetett elveszett lélek. Pedig minden mozdulatán látszik a potenciál, jönnek is a passzok, csak hát a szerkezetben mindez elvész. Kár. Tegnap is lecserélte őt az olasz, nem csoda, annyira nem ment neki, de hát a leírtak után ne csodálkozzunk. Gege volt ugye ismét a csapat agya, és szokásához híven -kiscsapat lévén az ellenfél- megrázta magát. Ugyan a meccs nagyobb részét átaludta, amikor hajtani volt kedve és nagy labdákat tenni, akkor annak gólpassz (Vernes) és kvázigólpassz (Abass) lett a vége. Gegében még mindig jóval több van, látszik, a jegeltetés sem ártott neki, úgy látszik szigorúan kell fogni és akkor kihozza ami benne van – legalábbis egy részét. Jó lenne, ha ez rangadókon is menne. Hidi tegnap nem volt rossz, szerzett labdát, sokat, és keveset hibázott – igaz azon a kevésen majdnem elment a meccs.  A Király az első félidőben katasztrófa volt, aztán kényszerjobbhátvédben bepörgött, mint Garami Józsi bá a lódenkabát outletben: az emberhátrányban széteső Eger ellen eredményesen és jól tört előre többször is, hogy aztán az utolsó passzoknál a legrosszabb emlékű korai Abraham-Abass időket idézze meg. Persze lehet hogy én vagyok túl szigorú, meccsnéző társaim, illetve a TV-közvetítést visszanézve Zombori szakértő is dicsérte a sapkafrizurájú süvölvényt. Meglátjuk… Abass sokat mozgott, és nem is rosszul, érdekes módon megint a második félidőre ébredt fel, mint 2 hete a lilák ellen, lehet ez valami vietnámi balzsam utóhatása nála? Jó lenne ha a Hali ellen már az első perctől pörögne, mert tényleg nincs rossz formában, és manapság már beadni is megtanult. Ki hitte volna évekkel ezelőtt, hogy egyszer tényleg az erősségünk lesz? Érdekes. A cserék közül e csapatrészbe érkezett Fagyi, aki (szintén szokásához híven) helyre kis második félidőt futott, lövése gólt ért volna, ezúttal kevesebb hibát csinált, azt meg, hogy pörög, mint az a bizonyos mérgezett egér, nem újdonság. A Vécseit váltó Nagy Geri futkározott becsülettel, de nála inkább a másfél év utáni visszatérés tényének, semmint a tényleges teljesítménynek örülhettünk. Gergő is a lassabban belendülő fiatal harcosaink közé tartozik, ezért innen kérjük Rossi mestert, hogy legyen türelmes. No Odia, but Nagy. Understand, mister? Gracie.

Támadók

A háromcsatáros játékunk az összecsúszó középpálya és csatársor miatt most inkább egyékesnek tűnt sokszor, vagy 4-esnek, mi most itt csak Délről emlékezünk meg. Az ellentétes Danilo-utat már a beszámolóban pedzegettük, ezt itt most csak megerősíthetjük, egész szépen termel Geri és a tiziket is biztosan vagdossa be, bár legközelebb ne középre rúgja, tanácsoljuk, mert ha a kapusnak lesz lélekjelenléte, akkor kifoghatja. Cseréje idején már tényleg fáradt volt, de érthető: megdolgozott a pihenőért! Váltótársa Vernes lett, akit először nem értettem, mit akar vele Rossi egyedül elöl, aztán a Gege által a fejére rajzolt zsugát olyan magától értetődően rakta be a sarokba, mint Szuri bá a saját üveg rozét a siófoki büfé hűtőpultjába még a nyáron. Ha a manírokból (bírószidás, hőzöngés) visszavesz, és tovább domborítja kellemetlen stílusának sportszerű oldalát, ez a gólérzékenysége még sok örömet okoz majd nekünk a következő években.

Kispad

A mister kezdője tetszett, Ikenne barátunkat leszámítva, aki viszont rajtam kívül jött be majd’ mindenkinek, bár a kommentelőink véleményére kíváncsi leszek. A cserékkel variált szerkezeti döntések nagy reszkírt egy, a tizi-piroslap duóval gyakorlatilag kivégzett Eger ellenében nem jelentettek, de alapvetően bejöttek, Fagyi behozatalától kezdve King hátravitelén át Vernes aktiválásáig. A szép összképen a szégyenfoltot a már Újpest ellen, illetve egy-két idegenbeli meccsünkön megismert sajátos hozzáállása jelenti a mesternek, ugyanis némelykor bizony vagy 20 percig váratja a sajtótájokat az elmaradhatatlan fürdései miatt (nyáron még értem ennek az okát, de a tegnapi, téli hidegben hogy mitől izzadhatott le a jó Marco, az már erőteljesen wtf kategória), és ez még a jobb eset. A rosszabb az, ha el is felejti az eseményt. Tegnap ez is sikerült. Szóval érdekes forma a tar kispadvezér, de az eredmények eddig kábé őt igazolják. Kíváncsian várjuk a folytatást.

Fotók: Babar, Lovi – 1909foto.hu.

Nem sok jóslatom jött be tegnap -egyet leszámítva-, tegyük hozzá: szerencsére! Ugyan nehéz meccstől és Eger-sikertől tartottam, a veszélyfaktorokból csak az „exünk megint bizonyít ellenünk” tétel vált valóra, de Norbi gólját még én is megtapsoltam. Viszont eredményileg szó sem volt itt vereségről, sőt! Ami a körítést illeti, hát a nagy betervezett Pivózás is hamvába holt, hisz a meccs előtt még nem volt nyitva, utána viszont túlzsúfolt volt a jeles műintézmény, így kora délután a Bohemiában, este pedig a Wesselényis testvércsapszéken folyt korsóinkba a míves főzetek sora. Végülis egy jó pénteket zártunk, szürreál-elemekkel. Még sok ilyet kérünk.

Szóval az én „X, 1” vízióm nem vált be, annál inkább Bastille barátunké a ‘biztos blogról, aki ezen a csodásan deprimáló péntek szombat délután úgy döntött: ha már Pesten ragadt a hétvégére, hát mivel mással múlathatná az időt mint egy jó Eger-Honvéddal. Derék döntés volt, még derekabb a tipp, amelyet a zateci „Strong” fedőnevű félbarna kortyolgatása közben tárt elém a Rákóczi téri krimó sarkában üldögélve: „3-1-es Kispest siker, igaz, Németh Norbi lövi a gólt egri oldalról„-hangzott a bastille-i verdikt, utóbbi felét a mondatnak nekem címezve, hogy az exes elméletem is abszolválódhasson.  Közben hanta is befut, a Bohócligáról pedig a hazai alternatív zenei legendák felé fordul a beszélgetés, olyan koncertsztorikkal és obligát hantaizmusokkal fűszerezve, hogy kétszer is félrenyelem a söröm, de hajrá, indulni kell.

A 105-ös busz kétszeri lekésését (a sör sajnos átfut a szervezeten és nincs mit tenni) és az elmaradhatatlan bejutási szerencsétlenkedést  követően az első percekről is sikerül lemaradni, de a lelátóra érve úgy fest, sokat nem vesztettünk. Eseménytelen kevésnézős szenvedés a pályán, hiába jöttek tőlünk középsokan, szegény egriek alig vannak, úgyhogy most megint elővehetnénk a mi értelme ennek az albérletes történetnek sztorit, de már annyian körbejárták ezt a témát, hogy én most nagyvonalúan tovább is lépek e szomorkás széljegyzet megtétele után. Szóval szenvelgés, aminek örülök, az csupán a Mogás tippem megvalósulása, tényleg ő a kezdő jobber hátul, viszont Gege és Vécsei persze hogy fordítva játszanak mint tavaszvégen Supkánál, pedig ott milyen remekül működött a Bálint a Bárányos/Zelenka-pozícióban, Gege pedig a szűrő mellett hátulról keni. Nem, Rossi sehogy sem akar erre az útra lépni, így egyik legnagyobb értékünket pazarolgatjuk hülyébbnél hülyébb posztokon, ez továbbra is kár. A másik sirámom az első 45 percben Ikenne King barátunk. A Király szemmel láthatóan légüres térben pörög a középpályán. Hidi viszont meglepően labdabiztos, örvendezek, egészen a félidő közepéig, mikor valami fura flash-e lehet Patriknak, ugyanis gólpasszt ad Németh Norbinak, aki köszöni szépen, és higgadt, okos találattal vezet az Eger. Egyik korzós szurkerünk ezt „NémethNorbi szívjál gáááááázt” klasszikussal honorálja, kilendítve a szánalommérő mutatóját. Én azon gondolkozom, hogy ez idén hanyadik találata volt NN-nak ebben a vérszegény Egerben, és sokadszorra mantrázom magamban: hát igen, miért is kellett volna nekünk egy (közepesen) gólerős és fiatalokat összerántó személyiségű Norbi. Tényleg, minek is. Apropó, Norbi: lecserélésekor a Tábort is megtapsolta, szép jelenet volt.

A félidő végéig támolygunk az önmagunknak kiosztott gyomrostól, amikor is érkezik az elsősegély, Dr. Peter Knakal személyében, aki 10 perc alatt összehoz magának 2 sárgát, utóbbit egy 11-essel kombóban, a büntetőt Délczeg Geri hegeszti be, az idei év Danilója címet aggattatva ezzel magára, csak reverz irányban: ő akciógólokkal kezdett és utána állt rá a tizikre, szemben a büntetőkirályból félgőzös gólvágóvá fejlődő Dániel Paripával. 1:1, szünet, biztató körülményekkel (emberelőny, friss egyenlítés) várt második félidővel.

Második félidővel, ami úgy kezdődik ahogy az a nagykönyvben, bizony… támadunk, helyzetecskék futószalagon, aztán Baráth Boti tör előre, nincs kinek passzolni, elposszan hát a derék Boti és olyan Philipp Lahm-osan csavar a hosszúba, hogy a szegény egri gatyásgalamb cerberus hiába repül. Hatalmas a hangulat a táborban, Czár, Vernes és Vécsei után ismét akadémiker gól az NB1-ben. Gratula! Rossi reagál a fáradó Egerre, a halovány Moga helyett Fagyit küldi fel, és a Király megy hátra jobbhátvédbe. Ez nem is tesz rosszat a csöppnyi Uralkodónak, ugyanis kezd elfogadhatóan labdát megjátszani, hanta a meccs végén már szinte Mufloni pályát jósol a skacnak  és „lát benne valamit„, én egyelőre csak egy irritáló tarajt, de OK legyünk türelmesek. Passzolni tényleg jól passzolt. Hátul. Fagyi viszont jól pörög elöl, majdnem gólt is talál, ám a kapufa ment, közben jön Nagy Geri, éljen, rég  láttuk a 2010 tavaszi kis reménységet, sőt Vernes Ricsi is beáll, ő nem sokat csinál de fejel egy gólt, érzi a kaput a srác, és bár tegnap is sokat reklamált a bírónál, ha ezt mindig egy fejessel egészíti ki, annyi baj legyen. A végére Abass is nyom két elfutást, köztük egy csodás labdaátvételt, a meccs közepén alibiző Gege felébred és ad egy tanári labdát Diengnek, szóval minden jó, ha jó a vége.

Borzalmas első játékrész után produkáltunk tehát egy meglepően hatékonyan behúzott másodikat, ahol úgy éltünk az előnnyel ahogy kellett – bár azt se felejtsük el, hogy a végig szimpatikusan küzdő Egernek ha 1-1 lehetősége bemegy a hátsó nagyvonalúskodásaink alkalmával, akkor bizony nem csak karcos, de egyenesen megecetesedett lehetett volna egykönnyen a címben emlegetett bikavérből. Sőt, a második félidő közepén volt egy szakasz, amikor a lendületből visszavett mennyiséget az arcunk nagyságába toltuk bele, ebből majdnem baj lett. Nem lett az, szerencsénk is volt, nyomtunk is, így csak lecsúszott a nedű, de jó lenne, a jövő héten nem kéne 45 percet és egy emberfórt várni ahhoz, hogy beinduljon a szekér. Most viszont örüljünk.

A nap végén a szürreálsztorik elérték maximumukat, előbb egy hihetetlen érdeklődés mellett megtartott sajtótájjal, szegény Simon Antal 7 ember (ebből 4-en mi, egy NS-újságíró és 2 büféslány) előtt beszél, a klubház trónust idéző székén.  Nincs más hátra, mi is hazaindulunk. A blogkollegák a bevezetőben emlegetett alterszcéna valamelyik egykori legendájának esti koncertjére, én meg a rám váró barátokhoz a Pivo II-be, ahol a hosszú idő után először csapon lévő mézes Kvasar vár. Kellemesen, mézesen, édesen, ahogy szokta.

De most szerencsére nélküle is jó lett volna a szájíz.

Fotó: babar – 1909foto.hu.