Mastodon

Napikispest 2024/07/02

Ene, Steaua

Ene is aláírt // (via honvedfc)

  • 31 éves, belső védő.
  • nem közölték, hogy menny időre írt alá.
  • azt írja a Honvéd honlapja, hogy a 13-as mezben fog játszani, ami azért is érdekes, mert múlt héten ugyanezt a számot írták Csilus Tamáshoz is. És még mondják, hogy a 13-as nem szerencsétlen szám. || frissítés // Javították az elírást a honlapon: Ene 14-es lesz.
  • tavalyelőtt játszott pár meccset Csertőinél Gyirmóton (623 perc, 21%), majd a román első osztályba igazolt a Miovenihez, majd télen a Hermannstadhoz (összesen 973 perc, 27,7%). Megragadni egyik helyen sem tudott, ezért tavaly nyáron a Haladáshoz igazolt (1426 perc, 46,6%).
  • szép dolog a pedigréjében a kolozsvári CFR, azonban mindössze hat (öt) bajnokit játszott, és kolozsvári informátorunk szerint azt is alapvetően az arrafelé kötelező U21-es korosztályú játékos szerepeltetetése miatt.
  • adatai // MLSZ adatbankHLSZ adatbanktransfermarkt
„Napikispest 2024/07/02” bővebben

Ilyen ország márpedig nincs vol. k*rvasok

Soha nem volt ilyen drága az ingyenebéd.

Azt írja az összes, izé, nevezzük jobb híján felületnek, hogy a szemét RTL-nek hála, a magyar emberek fogják fizetni a Bajnokok Ligája-meccsek jogdíját! Az izék közül is az egyik legizébb még ennél is tovább megy, idézem a címsorát:

Így fizetteti meg a magyar emberekkel az RTL Klub a Bajnokok Ligájára elszórt milliárdokat

az, bzmg, Origo, mi más lenne?
„Ilyen ország márpedig nincs vol. k*rvasok” bővebben

Az MLSZ versenybizottságát aztán tényleg senki sem gyanúsíthatja versenysemlegességgel!

  • 2017.07.12. Hapoel Beér-Seva – Bp. Honvéd @ BL
  • 2017.07.15. Bp. Honvéd – Haladás (vagyis három nappal és háromezer kilométerrel arrébb – még a 72 óra pihenődidő sem volt meg)
  • 2017.07.19. Bp. Honvéd – Hapoel Beér-Seva @ BL

A Honvédnak játszania kellett a két BL-meccs között. A 2017/18-as volt az utolsó kiírás, amikor ebből a selejtezőkörből még nem az Európa-ligába estek át a vesztesek. (Az MLSZ 2017-ben elutasította a Honvéd halasztási kérelmét 07.15-ről 07.16-ra, vagyis, hogy egy nappal később kelljen bajnokit játszania.)

„Az MLSZ versenybizottságát aztán tényleg senki sem gyanúsíthatja versenysemlegességgel!” bővebben

Napikispest 2018.06.19.

A tartalomból // Georges Leekens, Marco Rossi, Davide Lanzafame, Hemivlog, versenynaptár

  • Marco Rossi // a csakfoci volt az a bátor, és bedobta a köztudatba a hetek óta keringő pletykát, hogy Leekens még a nyáron távozik, és a helyére Rossi kerül(het). A pletyi másik része egyébként az, hogy az elmúlt időben vadul keresték az MLSZ-ben annak a módját, hogy komolyabb arcvesztés nélkül táncoljanak ki a választottjuk mögül. Úgy látszik, mivel lehetetlen, ezt a vonalat végül elengedték.
    • update [11:00] // egyelőre még csak gianlucadimarzio.com, amit azért elég jól ismerünk, mint forrást, de állítólag Rossi ma délelőtt tárgyalt az MLSZ-ben.
  • Lanzafame // pár napja a Fradit, most a Videotont dobták be, amivel előrehaladott tárgyalásokat folytatunk Lanzafaméról. (via NSO)
    • „A Honvéd kedden utazik Olaszországba, ahol szerdán játszik felkészülési mérkőzést, és minden jel arra utal, hogy a csatárpáros egyik tagja sem utazik el a kispestiekkel a kínai bajnokságban 4. helyen álló Csiangszu Szuning elleni meccsre.” – írják.
    • mindeközben Eppel még az Etnáról instázott, tehát elég valószínű, hogy nem utazik, ráadásul neki ugye a szabi is hosszabb a válogatott miatt.
  • edzőmeccs @ Milánó // elutazott a csapat, bár keretet egyelőre nem tudunk. A mindenféle közösségi oldalak alapján Tömösvári, Baráth, Holender, Gróf, Kukoc, Májer, Banó és Danilo tuti, de azért jó lenne, ha a klub is mondana egy keretet, vagy legalább egy reptéri dolgozó olvasónk küldene egy fotót.
    • update [10:00] // valami minimális kapaszkodót csak közölt a klubhonlap: Lanzafame „kisebb sérüléssel bajlódik” és ezért nem utazott, Eppel még szabin, viszont a 19 fős keretbe egy magyar, egy horvát és egy boszniai próbajátékos is befért, valamint Uzoma és Holdampf is. Ha jól számolom, akkor eddig 9 név és 3 próbázó ismert a 19-ből.
  • kötelező olvasmány // ma 80 éve játszott először a magyar válogatott világbajnoki döntőt. A téma szekértőjének, Szegedi Péternek a cikkét a válogatott blogon olvashatjátok el.
    • ha pedig további részletekre is kíváncsiak vagytok, akkor irány a könyvesbolt, mert az 1938-as világbajnokságról épp nemrégiben jelent meg egy önálló kötet.
  • MLSZ, versenynaptár // kijött a 2018/19-es bajnokság versenynaptára, és erre mondhatjuk, hogy jobb később, mint soha. A fontosabb változtatások:
    • a rajt maradt július 21.;
    • az utolsó téli forduló: december 15.;
    • a tavaszi szezon február 2-án kezdődik;
    • a bajnokság május 19-én ér véget;
    • a Magya Kupa hatodik fordulója hétvégén lesz, vagyis amikor az NB I-es csapatok bemutatkoznak, akkor végre nem szerda délben, hanem szombaton utazhatunk. Végre.
  • Hemivlog // zanzásítva:
    • Lovric „megbetegedett”, tehát nem távozóként számol vele. Két belsővédőt azért igazolnánk (ami előrevetíti Kosút távozását). Eppel esetleg eligazol, ebben az esetben a helyére igazolni kell. 4-5 új akadémista jön föl a kerethez, és rajtuk kívül még kell egy középpályás, aki támadóbb stílusú. Kimondta, hogy Dark is távozott. Gazdagot, Grófot és Lanzafamét a maradók között sorolta fel, ahogy Kukocot is, tehát akkor tényleg hosszabbított. Még 3-4 játékost igazolnánk, de csak minőségit, és itt talán lesz némi szemléletváltás, hogy ne a padra igazoljunk.
  • BL-sorsolás // F91 Dudelange (luxemburgi) – Videoton

„Napikispest 2018.06.19.” bővebben

Napikispest 2017.11.23.

  • U19 BL // remek kis meccsen, mintegy 1000-1200 néző előtt 1-1-et játszottunk a Krasznodárral. Különösen a két kapus (részünkről Berla) fogott ki hatalmas napot. Összetettben 1-9 oda, de sebaj, szép volt így is.
  • bíróküldés // Iványi fúj szombaton a Mezőkövesd ellen. Taccsbírók: Kepe Arnold és Csatári Tibor, az alapvonalon Farkas Ádám és Kulcsár Katalin, tarcsiban pedig: Szalai Dániel.
    • Iványival az elmúlt húsz meccsen 29 pontot szereztünk, ami 1,45 pontos átlag, vagyis nagyjából pont annyit fúj, mint a Honvéd ugyanezen időszakra mért átlagteljesítménye. Érdekesség, hogy csaknem napra egy éve nem vezetett nekünk. Legutóbb tavaly november 26-án a Vasast vertük vele 2-1-re.

„Napikispest 2017.11.23.” bővebben