- edzőkeringő // a csakfoci információi szerint az U17-es csapatunk edzője, Miskei Attila veszi át Schindler Szabi helyét az NB II-es Dorog padján.
- ugye idén több játékosunk is kölcsönben szerepelt Dorogon, talán lehet egy olyan koncepció a háttérben, hogy az NB III-as csapatunk az U19 felé tolódik el, miközben az öregebbeket inkább az NB II-ben játszatjuk, talán épp Dorogon. (l. az MTK például – úgy tudjuk – nem indít második csapatot, viszont lecsapott a frissen NB II-es Monorra, és Ciki bá mellett játékosokat is küld oda.)
- kispesti városünnep // lesz vasárnap a Templom téren. Az egész napos rendezvényen jelen lesz a KLTE egy sátorral, valamint a Futball Ház is nyitva tart.
Címke: edzőkeringő
Hemingway egy figurás nyakkendőben jelentette be, hogy Supka harmadszor
Nem vártunk hétfőig. Vasárnap délutánra kiderült, hogy Supka lemondott Szegeden, este pedig Hemingway kimondta a nevét az M4 Sport Góóól! 2 című műsorában, és ami a legmenőbb, hogy
Mark de Vries marad!
Supka 2019. június 30-ig írt alá. A felkészülést január 9-én kezdjük, kíváncsian várjuk.
„Hemingway egy figurás nyakkendőben jelentette be, hogy Supka harmadszor” bővebben
Gólgazdag (ííííí de fájó szóvicc) mérkőzéssel lett vége annak, aminek vége kellett lennie
Bp. Honvéd – Paks 1-0 g: Gazdag
Pezsgőt!
Toppan be a kolléga a kocsmába, Pezsgőt! – mondja újra és hangosabban, Ünneplünk! – teszi hozzá mintegy magyarázkodásképp. Felesleges, ekkor már mindenki tudja, Eriknek felmondtak, a világ kicsit elindult a rendes meder felé. Ünneplünk.
Furcsa a szurkolói lélek. Alig pár hónapja visszafelé számoltuk a meccseket, hétről-hétre fohászkodtunk, rimánkodtunk, szorítottunk, ki-ki a maga módján, hogy legyen vége, legyünk bajnokok. Eltelt fél év, és újra visszafelé számoltuk a meccseket, és vártuk, mikor lesz vége a szenvedéseinknek. Azt nem tudjuk, mert nem tudhatjuk, hogy csak egy adott szenvedésnek lesz most vége, vagy találunk magunkon egy másik nyavaját, egyelőre csak a felszabadultságot érezzük, és ez jó.
Pezsgőt!
„Gólgazdag (ííííí de fájó szóvicc) mérkőzéssel lett vége annak, aminek vége kellett lennie” bővebben
Most akkor van edzőkérdés Kispesten, vagy nincs, mert nem ismerjük el, hogy benéztünk egy döntést?
Diósgyőr – Honvéd 2-1
- 7 meccsen 5 pont a 21-ből – címvédőként.
- 13 meccsen 22 kapott gól – tavaly 33/30.
- Ami a kapunkra megy gól.
- Hiába tartunk 21 lőtt gólnál, gyakorlatilag helyzetek, kidolgozott akciók nélküli meccseket játszunk, amit kapura lövünk, az a gól.
- Három sárga-piros, két tucat sárga.
- Értelmetlen cserék sorozata.
- Ez így nem mehet tovább.
Napikispest 2016.03.24.
- edzőkeringő // Március vége van, már illett beindulniuk a pletykáknak. A rangado.hu például egy ilyesmiről hallott a nyárra: Vignjevic Újpest -> Videoton; Horváth Feri Videoton -> Felcsút; Jarni Felcsút -> Eszék (Mészárostól Mészárosig).
- Horváth András // 2019 nyaráig hosszabbított. (via honvedfc.hu)
- kínzó kérdés // ez vajon Szabi távozását jelenti?
- játékoskeringő // mivel ez az első szerződéses hír (a Jelenás pletyit nem számítva), így idén Horváthtal rajtolt a szokásos játékoskeringőt naplózó posztunk, ami máris elérhető a menüsávból.