mert célunk csak egy van
Elmegyek a pé’be, ezzel a pesszi felütéssel? Hát, lehet. De egyszerűen nehéz most tolnom a lelkes frázisokat. Lassan egy napja esik folyamatosan, lassan három meccse (dehogy lassan, hanem pontosan három meccse) nem lőttünk gólt, jönnek a Diók, nem tudom, nem vagyok határozottan derűlátó.
Mondjuk, annyira borús se, mint az idő. Egyszerűen ma nem érzem a fonalat. Akármi lehet. De egyelőre jobban izgat a srácokkal a tervezett tarokkparti a Gurigában, mint maga a meccs. Meghülyültem? Ki tudja.
Időm nem sok volt a héten, a következőkben se lesz sokkal több, így betársulok Hanta mellé a rövidposztos lét gyönyöreit kiélvezendő. Annyi miniszabit azért össze tudtam kaparni, hogy a délelőtti melózás után most viszont fölpattanjak, és zúzzak el a találkahelyre, ahol a többiek már várnak. Szóval, amíg az ablakon túl tombolnak a Wekerle-napok, 3 órán belül a harmadik mikrofonos lovasszekér zötykölődik el előttünk fennen hirdetve a telep és körútjai történetét, amíg Doki barátom és Öcsém már cigánykerekeznek a borút sátrai között, amíg Fater osztálytalálkozóra készül izgatottan, amíg a vénasszonyok nyara nyomja az utolsó frontális támadását, addig én szépen összepakoltam és csakblog on tour. Októberben úgyse lesz nagyon időm országot járni, úgyhogy jó ideig a mai lesz a finálé. Remélem a srácok átérzik, és valahogy nyerünk – olyat még úgyse éltem át a Vasi székhelyen.
RW baby, Go!!!
TÚRA, igen így, csupa nagybetűvel. Már tegnap írtam, hogy a szombati Békéscsaba-út bizony bekerült a szűkebb Honvédemlék-elitembe, olyan útjaink mellé, mint a két évvel ezelőtti őszi kaposvári őszköszöntő, a 2011-es menetelés Debrecenje, vagy épp a tavaly őszi BKV-s hangulatkirálykodás. És igen, nem kerülhető meg, hogy jó érzés megint túrahangulatról, életérzésekről írogatni ahelyett, hogy “minek csináljuk már ezt az egész Honvédozást“, “ismét jó volt megverten hazaautózni“, stb. Ehelyett most jöhet egy igazi régisulis, az ős csakblog-időket idéző hangulattolulásos útibeszámoló. “Meccstéma: TÚRA.” bővebben
Ahogy jeleztük a déli posztban, megpróbálunk idén egy(-két) új miniposzt-rovattal támadni bajnokik után, amennyire időnk engedi. Ezek közül a második az adott meccs -hangsúlyozottan szerintünk– legfontosabb momentumával, jellegadó karakterével, a mi kollektív szurkolói emlék-könyvünkbe leginkább beillő részletével, történésével foglalkozik egy rövid visszapillantás erejéig. A tegnapi meccs kapcsán pedig nem is kérdés, hogy ez a momentum mi lehet… “A meccs csakblog-témája” bővebben
A címbéli kérdés utoljára akkor hangzott el a számból, mikor 2012-ben még egy szebb és jobb világban tesómmal a morvaországi Cerna Hora sörgyára fölötti dombról ereszkedtünk le a főzde felé, és megcsapta az orrunkat a malátázóüzem felől érkező csodás fuvallat illata. Hát, az se ma volt.
Most viszont ugyanezt kérdezem magamtól, és végre a Kispest kapcsán, ahol az elmúlt napok, ha nem is hurráoptimizmusra, de legalább egy kellemesen elcsodálkozós “Na mi történt itt?” eleresztésére azért okot adnak – meg persze a címbeli kérdésre. Ezek egyike sincs még persze megválaszolva, de hogy már maga a kérdés föltehető, az az elmúlt 15 hónap után nekem már szinte elég is. “Valami van a levegőben…?” bővebben
…de azért azt sem mondhatjuk, hogy vészesen romlottak az esélyeink ma estére. A Hali tegnapi győzelmével a pontszerzés szinte minimumelvárás lett ma a nyugodt éjszakáinkért, Vidi az ellenfél ide, nem túl acélos tavasz oda – és ezt végül hoztuk is, a Pécs közben leverte az Újvárost, ezer köszönet érte, szóval két fordulóval a vége előtt hárommal megyünk a Hali és néggyel a Dunaújcity előtt, ami azért nem kegyetlenül borzalmas kép. Persze ha Filip a zseniálszólója végén beveri és nem magasan lövi el, akkor… de ugye a “HA” az sose játszik. “Egyelőre Filip lábában maradt a bennmaradás…” bővebben
Nos, tegnap a hantai beharangozás végül megvalósult, valóban a Guriga lett a megoldás, ahol családias hangulatban (értsd: szűk kis társaságunkban), bónusz szakkommentátorral, decens Kőbányaik (Jutalom a nap végén…) mellett néztük végig a némileg agyzsibbasztó színvonalú paksi találkozót. Sokkal okosabbak persze most sem lettünk a sorsunkat illetően, az üzembiztos Rossi-iksz leszállítása már nem lepett meg senkit, a Pakson hagyományosan unalmas meccskép sem, de legalább a szünetben meghallgathattuk az év szakmai mondatát Bozsik Pétertől, sőt, a “Ke-me-nes Sza-bi, Ke-me-nes Sza-bi” rigmus alternatívája is megszületett a Guriga homályában úgy este fél 9 körül, és ezek sem utolsó élmények! “Szabikalauz, tekerj egy füvet!” bővebben
…szar hétvége, mondogatjuk mostanában minden forduló után (úgy kb szeptember vége óta). Most azonban máshogy zárnám a mondatot: …jó délután. Igen, Még egy jó délután, vagy ahogy a Doki barátom mondaná, Még Egy Ekkora Délutánt: pedig nem történt semmi különös, csak egy régi kedvenc eljött a Futball Házba, és jó két órán keresztül (sőt valószínűleg ennél is többet, csak nekem le kellett lépni) mesélt a megjelenteknek fociról, Kispestről, Honvédról. Szóval tényleg semmi extra.
Óriási volt. “Még egy…” bővebben
…merül fel most sokunkban ha a Honvédra gondolunk.
Kiesünk? Bennmaradunk?
Nagy baj lenne ha kiesnénk? Vagy…?
Érdemes egyáltalán ezen gondolkozni? Érdemes kijárni? Vagy távolmaradással tüntessünk?
Mit akarunk egyáltalán? “Kérdések sora…” bővebben
Mielőtt nyárig pihenőre vonulna, folytatódik személyes retrospektív sorozatunk. A sorozat természetéből fakadóan továbbra is sok-sok szubjektumra számítsatok, és mivel eddig is pusztán emlékezetből írtam a szériát, amely metóduson nem is változtatok, előfordulhatnak tárgyi tévedések, amelyek javítására, de még inkább a saját élmények megosztására továbbra is szeretettel várjuk a kommenteket, hisz főleg azoktól lesz élő, izgalmas a sorozat.
Mai epizódunk tárgya végre egy örömteli félév, 2007 MK-meneteléstől bódult tavasza talán az utolsó abszolút “happy” félszezon, amit a közelmúltban átélhettünk. Egy pár hónapra megint profi klubnak, az egyik legnagyobb hazai csapatnak kezdett tűnni a Kispest, olyan alakulatnak, aminek mi mindig is látni akartuk Őt – és annak is láttuk a szívünkben. Csak a valóság, az mutatott mást. De végre ebben a félévben igazi tündérmese jött a pályán, ami bizony nagyon is kijárt megtépázott Honvédos önbecsülésünknek, bizony. Nézzük hát az örvendetes események krónikáját. “Az én Kispest-Honvéd-sztorim XXI. – 2007 tavasz.” bővebben
