Mastodon

Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Az utóbbi napokban, hetekben számtalan ügy kapcsán horgadtak fel az indulatok a nagy kollektív kispesti közösségi térben, melynek integráns része a mi csöppnyi blogunk is. Bátorkodom a T/1-et használni még, mert bár good old Fanta úr majd’ egy éve szólóban nyomja szélmalomharcát posztjaival, amibe már egyre ritkábban tudok besegíteni, mint talján zsoldos a kispesti öltözői egységbe, mégiscsak közös gyerek volt ez valamikor, és kicsit még most is az, így néha én is szólhatok a közhöz. Például most. Posztom kettős célt szolgál: 1) igyekszik összefoglalni az elmúlt hetek nem egyszer egymásnak ellentmondó információhalmazából a lényegi tudnivalókat, 2) a végén, szakítva a Hanta a rossz rendőr, én a jó felállással, előveszem magam is a körmösök kiosztására szolgáló, vörös-fekete Terence Hill freskókkal díszített pálczámat!

“Öntsünk tiszta vizet a pohárba!” bővebben

Gépház a kommentrendszerről

Kicsit sajnálom, hogy a WordPress/Jetpack saját megoldása nem nyerte el a tetszéseteket, ellenben meg is értem, mert néha követhetetlen, hogy melyik szál hova tartozik. Hiába szenvedtünk bele pöttyözött vonalakat, nem lett sokkal egyértelműbb.

Ennek ellenére elmondom, hogy miért szeretem:

  • nincs szerkesztései lehetőség (nektek, mert nekünk van az adminon, hahaa), tehát a leírt szó az, ami le van írva.
  • teljesen anonim, azt írsz be becenévnek és mailcímnek, amit akarsz, vagyis szabad az út a tiszta véleménynek.
  • nincs lájkolás, nincs plusz/mínusz, ha valamivel egyetértesz, akkor vagy leírod, vagy hagyod a fenébe. Ha nem értesz vele egyet, akkor úgyis leírod.
  • gyors, kicsi, saját hosztolású, igaz, mobilon néhány válaszszint után nagyon apró a hasáb, rosszul olvasható.
“Gépház a kommentrendszerről” bővebben

Kérdezz-felelek posztban mondom el, hogy miért és mikor Reddit

A tegnapelőtti poszt megjelenését követően több platformon is kaptam kérdéseket, hogy miért ez a hirtelen és furcsa irányú változás a kommentelésben? Telegramon elkezdtem tegnap válaszolni, hogy legalább magamnak összeszedjem a mondandómat. Szóval tisztázzunk pár apróságot, amolyan FAQ-szerű módon.

Most akkor csak Redditen lehet ezentúl kommentelni?

Nem. A szerzők egyedi döntése lesz minden egyes posztjánál, hogy az adott poszt alatt szabadon lehet kommentelni (Disqus), előmoderációt* alkalmaz (Disqus), vagy áttereli a kommentelési lehetőséget egy külső felületre (Reddit).

Mi az, hogy ha *előmoderált egy poszt?

Ugyanúgy kommentelhetsz, mint eddig, azonban a komment csak akkor jelenik meg az oldalon, ha egy moderátor (itt: szerző) azt jóváhagyta. Tehát ha elemzésed, hosszabb mondandód, vagy releváns megjegyzésed, javításod van az előmoderált poszthoz, akkor az mindenképp meg fog jelenni, mert hozzá tartozik a poszthoz.

“Kérdezz-felelek posztban mondom el, hogy miért és mikor Reddit” bővebben

Részlegesen változnak a kommentelés lehetőségei a blogon


A poszthoz itt lehet hozzászólni.


Ma vagyunk kilenc évesek

Innen kívánnánk mind magunknak, mind minden kedves olvasónknak boldog születésnapot.

  • 3033 poszt
  • 4 szerző
  • 2 tárhelyszolgáltató
  • 955 mérkőzés, 130 játékos, 13 stábtag az adatbázisban
  • 1 bajnoki cím
  • 1 bronzérem
  • 1 kupaezüst
  • 2 tulajdonos
  • Morales, Szalai, Supka, Rossi, Simon, Vierchowod, De Muijnck, Csábi, Rossi, van der Meer, Supka, Sannino
  • Észak-Macedónia, Izrael, Litvánia, Luxembourg, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia
  • alsó hangon 40000 kilométer autóban, vonaton, buszon, repülőn és hajón, vagyis egyszer megkerültük a Földet a Kispesttel
  • az elmúlt öt évben 1,44 millió felhasználó, 11,6 millió munkamenet, 25 millió(!) oldalmegtekintés, 36,5%-os visszafordulási arány

Történtek tehát bőven dolgok velünk, és mindeközben általában jól éreztük magunkat. Folytatása minden bizonnyal következik.

Napikispest 2018.07.25.

  • Banó-Szabó // úgy repül az idő, hogy már 19 éves! Pont ma. Boldogat!
    • remélem Supi már keresgéli az utódját, és remélem lesz elég idő beépíteni a csapatba. Gazdi márciusban múlt 22, nem tudom meddig bírják ketten, hogy a matuzsálem, 25 (és fél!) éves Nagy Geri helyett robotoljanak a pályán. #utolsófigyelmeztetés!
  • ajvé van!!! // bejött a legnagyobb félelmünk: megsérült Danilo, és nem biztos, hogy játszhat a Progrés ellen holnap.
    • bazz, még mindig nem hiszem el, hogy egyetlen csatárral nekivágtunk az év legsűrűbb szakaszának, amikor egyszerre vannak bajnoki és Európa-liga-meccsek.
    • (a tavalyi nyitófordulóban a Haladás Kinget rendezte le egy jó félévre.)

“Napikispest 2018.07.25.” bővebben

Apró szolgálati: tegnap éjszaka utolsóként mi is hazatértünk Macedóniából

Posztot most nem ígérek, mert iszonyat fáradt vagyok. Olyan sok és változatos élmény ért minket, olyan sűrűre sikeredett ez a pár nap, mintha heteket nyaraltunk volna. Annyira balemerültem a nyaralófokozatba, hogy felhozni magam a múlt szerda óta történtekkel is melósnak ígérkezik.

Mondjuk azt lehet, hogy elmesélitek, mi volt a legfontosabb, vagy legfontosabbak a kinti meccs óta, és akkor azzal időt nyerünk.

fotó: bika az úton, valahol Lagadin és Sv. Neum között