2019 tavaszán eljött értünk a Nagy Fekete Volga. Azóta nem vagyunk a saját uraink. Hajlunk amerre hajolni kell, és ebbe az is belefér, hogy az állampárt kampányüzeneteit szajkózzuk a klub hivatalos felületein. A NER-nek pontosan ez a lényege. A feltétlen lojalitás a személyekhez, és még véletlenül sem a tartalomhoz.
Ebben az olvasatban tegnap nem történt semmi különleges, hiszen az, hogy formalizálnak egy minisztert egy tartalom nélkül cím birtokosaként (elnök), az ebben a rezsiben semmi, hovatovább egyenesen elvárás. Olyan nincs, hogy te magadtól vagy sikeres, mert minden siker mögött ott kell állnia egy állampárti politikusnak. Tisztára, mint a kommunizmusban. Ha megnyertél egy szavalóversenyt, azt is illett megköszönni a tanácselnök elvtársnak, a pártalapszerv vezetőjének és végső soron az MSZMP vezetésének, népünk bölcs vezetőinek.
„A győzelem napjai jönnek, most semmik vagyunk, de minden leszünk!” bővebben