Mastodon

Csak a szokásos: ankétnak nevezett bohózat

A féléves Fórizs standup.

Mi van Szijjártóval?

Tette fel valaki a kérdést valaki (és ugye, implicite, mi van az állandó pincsijével, Budai Gyulával, hiszen Gyula, Gyulus, Gyuluska legalább annyira hiányzik nekünk). Fórizs válaszolt rá röviden (27:30 körül a videóban), mégpedig azt, hogy az elnökséget (muhahha) Leisztinger hozta létre, ezért illetékesség hiányában nem tud rá válaszolni.

Nagy dolog ez, hiszen saját bevallása szerint még az új, piros-fekete mezt is saját maga tervezte, tehát minden valószínűség szerint kispesti pályafutása során először mondta ki a szájával, hogy valamiben nem illetékes.

„Csak a szokásos: ankétnak nevezett bohózat” bővebben

Semmitmondó ankét következik, de ha pár szokásos kérdező formában lesz, akkor legalább van esélyünk egy jót röhögni

Kérdések, amiket valószínűleg nem teszünk fel a mai ankéton. Pedig kéne.

Ma délután megtartja szokásos félévindító ankétját a klub. Becsületükre váljék, ragaszkodnak ehhez a szokáshoz. A helyszín a tavaly nyári, vagyis hiába miénk (miénk?) a stadion, mégsem a fejépület hűthető nagytermében, hanem a shop előtti térköveken kerül rá sor. Furcsa döntés, hiszen napok óta lehetett tudni, hogy mától beüt az újabb hőhullám, ráadásul az országos tisztifőorvos tegnapelőtt – szintén mától – harmadfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére. Mindegy. Talán a 19 órára tervezett kezdési időpont elég kései ahhoz, hogy tartósan meg lehessen maradni a forró térköveken és a locsolatlan környezetben. Legfeljebb majd sörözünk és cukros üdítőket iszunk, amit szintén nem ajánl a tisztifőorvos közleménye.

„Semmitmondó ankét következik, de ha pár szokásos kérdező formában lesz, akkor legalább van esélyünk egy jót röhögni” bővebben

A győzelem napjai jönnek, most semmik vagyunk, de minden leszünk!

Elnökség, szponzor, futsal, csapatbusz, saját ingatlanok.

2019 tavaszán eljött értünk a Nagy Fekete Volga. Azóta nem vagyunk a saját uraink. Hajlunk amerre hajolni kell, és ebbe az is belefér, hogy az állampárt kampányüzeneteit szajkózzuk a klub hivatalos felületein. A NER-nek pontosan ez a lényege. A feltétlen lojalitás a személyekhez, és még véletlenül sem a tartalomhoz.

Ebben az olvasatban tegnap nem történt semmi különleges, hiszen az, hogy formalizálnak egy minisztert egy tartalom nélkül cím birtokosaként (elnök), az ebben a rezsimben semmi, hovatovább egyenesen elvárás. Olyan nincs, hogy te magadtól vagy sikeres, mert minden siker mögött ott kell állnia egy állampárti politikusnak. Tisztára, mint a kommunizmusban. Ha megnyertél egy szavalóversenyt, azt is illett megköszönni a tanácselnök elvtársnak, a pártalapszerv vezetőjének és végső soron az MSZMP vezetésének, népünk bölcs vezetőinek.

„A győzelem napjai jönnek, most semmik vagyunk, de minden leszünk!” bővebben