Mastodon

Szentföldi BL-kalanddal koronáztuk az idei tavaszt

Amikor a BL-selejtező 3 héttel ezelőtti sorsolása alatt chateltünk a srácokkal, már a műsor indulásakor megjósoltam (igaziból már a bajnoki cím-másnapi Gurigázáskor, hogy pontosítsak) az izraeli ellenfelet. Persze ebben több volt a poénkodás és a vágyálom, mint a saját váteszség, de mit szépítsük, én idén Honvédos nyaralást (is) akartam, akkor pedig ha lúd, legyen kövér, és történelembuzi keresztesháború-szakosként nyilván a Szentföld, a kopott tájaival, a keresztesek emlékeivel a levegőben, a nyüzsgő jeruzsálemi Óvárossal, a csodás kockaépületekkel és még csodásabb héber czukkinákkal teli tel-avivi tengerparttal, a mesebeli Holt-tengerrel, és egy becsülettel helytálló Honvéddal mindenek felett. Hát, megkaptam! “Szentföldi BL-kalanddal koronáztuk az idei tavaszt” bővebben

Napikispest 2017.05.24.

  • válogatott // Eppel és Gróf is Storck keretében, miközben azt ígérte, a nemzetközi kupákban induló csapatokból nem válogat. Erre:
    • Kispest: 2
    • Vasas: 2
    • Videoton: 1
    • FTC: 0
    • de: Felcsút: 2, más magyar csapat pedig a kanyarban sincs. Ki érti ezt? – kérdem a KFT dalának hangsúlyában.
  • az Öreggel interjúzott az nb1.hu // igazából semmi újdonság.
  • az Öreggel interjúzott a rangado.hu is // és konteózott benne kicsit a sorok között a Papa. Fura, de én úgy érzem, nem kéne most ez. Idézem:

– A szombat esti meccsen a Ferencváros nem tudta legyőzni a Vidit, így bajnoki döntő következik. Így még édesebb lenne az első hely, mint ha már szombaton ünnepeltek volna?

– A Ferencváros rendkívül tartalékosan állt ki a Videoton ellen. A centert játszó fiatalember csak a szezon elején igazolt a Magyar Futball Akadémiától a Ferencvárosba. Szóval nem voltak illúzióim az eredmény tekintetében.

Napikispest 2017.02.22.

Fegyelmi bizottság, Éppel, Gróf és a fák.

  • Gróf Dávid // videós interjú a Dinó Sporthiradóban. 25 perc, bele kell férjen. (thx Lassie19)
  • fák vs. akadémia // bejárta tegnap a magyar netet egy gifes blogposzt, ahol bemutatják, hogy Budapest egyes területeiről mennyire brutális ütemben tűnnek el a fák. Egyébként tényleg durva. (thx Laszka)
  • Eppel // medvepuszi írja, hogy Epi a Centersport menedzserirodához szerződött. Itt találjuk többek között Barthát, Korhutot, Holmant, Herist, Vass Ádámot.
  • Torghelle // az MLSZ fegyelmi bizottságától két meccset kapott – lökésért, tehát szó sem volt ütésről. Én már nem értem az egészet.
  • a fegyelmi bizottság // csodák csodájára egyetlen klubot sem büntetett meg, pedig ugye az MTK-nál nem működött a beléptetés (sporttörvény!, bár az MLSZ kérte, hogy kapcsolják ki), a Debrecen-Fradin ment a piró, a Videoton-Újpesten meg a füst. Egészen hihetetlen.

JAVÍTÁS // ezt benéztem. Megszoktam, hogy keddenként kijön a feb heti adagja, lehet hőbörögni. Az eddigi rendszer szerint kezdték a klubokkal, majd jöttek a játékosok, végül az alsóbb osztályok vegyesen. Annyira megszoktam ezt a felállást, hogy sikerült belefutnom egy komolyabb benézésbe, és leírtam örömömben: hétvégén a klubokat nem volt miért büntetni, pedig csak arról van szó, hogy az anyag legaljára beírtak egy teljesen váratlan mondatot:

A hétvégi fordulók során felmerült mérkőzés rendezési, szurkolói rendzavarásokkal kapcsolatos ügyeket a FEB 2017. február 23. napján megtartandó ülésén tárgyalja.

Köszi a figyelmeztetést, Andris, magamtól észre sem vettem volna.

Az eső sem mossa le rólunk, hogy esőmenői vagyunk Randomországnak

A csapat a Táborral pacsizik épp a háttérben, elől pedig a felajzott korzósok várakoznak egy-egy lekezelésre. öröm-bódottá'. Ezt szeretjük!
A csapat a Táborral pacsizik épp a háttérben, elől pedig a felajzott korzósok várakoznak egy-egy lekezelésre. öröm-bódottá’. Ezt szeretjük!

De most tényleg, nem? Idén minden teljesen, vagy félig zivataros meccsünket behúztuk, amikor viszont elállt a zuhé bőven meccskezdet előtt, baj lett. Ma nem. Szünetben jött a záporrobbanás, az MTK pedig atomjaira hullott (sőt, már előtte jóval). A Randomországot meg mindjárt elmagyarázom. “Az eső sem mossa le rólunk, hogy esőmenői vagyunk Randomországnak” bővebben