
Mivel bevégeztetett a Hemingway-éra, megrohant néhány gondolat, amelyeket most közzé tennék. Aztán húzok vissza melózni.
“Ahogy a Kapitány mondja: el, el and away” bővebbenmert célunk csak egy van
Mivel bevégeztetett a Hemingway-éra, megrohant néhány gondolat, amelyeket most közzé tennék. Aztán húzok vissza melózni.
“Ahogy a Kapitány mondja: el, el and away” bővebbenBp. Honvéd – Paks @ Hungária, 17h
Nagyon fura visszagondolni, hogy mennyire más világ volt a kétezres évek elején, közepén, a tízes évek elején, hogy akkoriban a Paksot éreztük messze az egyik legértelmetlenebb valaminek az NB I-ben. Azóta lett Felcsút, Gyirmót, Mezőkövesd, Kisvárda, átalakult az egész, a futball élvonala a húszezres, vagy kisebb városok szórakozása lett. Mármint azoké a városoké, amelyek elég kicsik és elég világvégiek, valamint legalább egy helyettes államtitkárt fel tudnak mutatni, viszonylag közel a tűzhöz.
Emlékszem, (tűzbenézés, Rejtő Csontbrigádja jut eszembe), a kecsói ismerősök habzó szájjal szidták a régi paksi stadiont (régi – paksi – stadion; mert nekünk ilyen is van, illetve volt!), mert véletlenül megzavartak egy békés darázsfészket az állványzat alján, hogy jöjjön a darázstámadás, a csípés, a minden. Ma már Kecskemét sincs, mert volt egy olyan év, amikor az életképtelen, tehát finanszírozhatatlan klubokat kiszórták, és maradtak a tiszta lelkűek, és lett létszámcsökkentés.
Egyszer majd szembe kell nézni a múltunkkal.
“Mibe, hogy a tavasz legjobb fociját hozzuk ma?” bővebbenSzomorú jubileumot ültünk a tavaszi szezon kezdetekor, mi pedig szépen, csendben elhallgattuk. A 2006 nyara óta íródó legújabbkori történelmünk 100. vereségét szedtük össze néhány fordulóval ezelőtt. Ehhez a kerek számhoz nyolc teljes, és egy majdnem teljes idény kellett.
Szomorú jubileumot ültünk a tavaszi szezon kezdetekor, mi pedig szépen, csendben elhallgattuk. A 2006 nyara óta íródó legújabbkori történelmünk 100. vereségét szedtük össze néhány fordulóval ezelőtt. Ehhez a kerek számhoz nyolc teljes, és egy majdnem teljes idény kellett. A blog szerkesztői és olvasói nevében: gratulálunk a jubileumhoz!
“Elfelejtettünk szólni, hogy Papa H. Nyíregyházán begyűjtötte a 100. bajnoki vereségét” bővebben
Az elmúlt hetek Csábimenesztős, Codella-kirúgós, Rossi comeback-es és igazolásainkon értetlenkedős poszttorlódásai miatt hallgató szériánk ismét felpörög a bajnoki rajt előtti csöndet kihasználva, azaz folytatódik retrospektív sorozatunk. Továbbra is sok-sok szubjektumra számítsatok, és mivel eddig is pusztán emlékezetből írtam a szériát, amely metóduson nem is változtatok, előfordulhatnak tárgyi tévedések, amelyek javítására, de még inkább a saját élmények megosztására továbbra is szeretettel várjuk a kommenteket, hisz főleg azoktól lesz élő, izgalmas a sorozat.
Érdekes amúgy, amikor elkezdtem ezt a szériát 2010-ben, a Hemingway-korszakról már nem akartam írni, mondván: abban “élünk”, túl közeli az élmény… – de közben úgy elment az idő, hogy Papa H. regnálásának kezdőévei is majd’ 10 éves időtávot jelentenek már a retrospektívkodásban, így viszem tovább a sorozatot, ahogy ígértem, a Csakblog indulásáig, így lesz kerek a sztori.
A mai epizód a klub legújabb, máig is tartó érájának kezdő félévére tekint vissza, mondhatni, arra a periódusra, amikor minden szépnek tűnt még, de ez sem egészen igaz, mert akkor még nem tűnt szépnek itt semmi sem a sok csalódás edzette lelkeinknek, bár az ősz második felére valami halovány pozitív jövőkép-féleség mégis fel-felsejlett. Hittük is, meg nem is. Nos: csapjunk bele. “Az én Kispest-Honvéd sztorim. XX. rész. 2006 ősz.” bővebben
Lehet fanyalogni, csak nem érdemes. A 2006-ban rajtolt Hemingway-korszak második legjobb őszét (őszi szezonját) zártuk idén Rossi mesterrel. Nyilván nem tartunk még ott, ahol 2007-ben, egy nyomasztó Tatabánya elleni vereség után, amikor elhittük, összejöhet a régenvágyott tizennegyedik. Naptári éves bajnoki cím, de a végén egy kegyetlenül kiábrándító tavasz és nyolcadik hely.
Aztán ott volt a tavalyi ősz, Supka összerakott Torghellével, Daniloval, Abassal vagy akár Zelenkával, Botissal egy remek kis kezdőt, a negyedik hely teljesen jogos volt, minimum. Az pedig csak egyéb jellegű furcsaság, hogy a mostanit megelőző mindkét eredményt Supkával sikerült összehozni.
2010/11 is jól indult, Moralesszel vertünk mindenkit aki számított, de kikaptunk bárkitől aki nem, hogy végül a mester egy újpesti zakó után lemondjon, átadva helyét a kietlen középmezőnyben való lubickolásnak.
A többi évet inkább hagyjuk, volt, hogy kiesőhelyen álltunk, volt, hogy oda tartottunk, tapintható volt a koncepciótlanság, a keret milyensége, és teljes kilátástalanság, amíg nem jön valami tabula rasa. Jött.
Idényzárók a Hemingway-érában:
2006-07. Bp. Honvéd – Vasas 0-1
Tóth I. – Schindler, Debreceni (Baranyai), Pomper, Vincze Zoli – Dobos, Genito, Mészáros (Zana), Diego – Disztl (Koós), Hercegfalci edző: Supka Attila
Dolcettivel indultunk Csepelen, majd 15., kiesést érő hely az őszi szezon végén, aztán Supka és egy remek tavasz után 8.
2007-08. Tatabánya – Bp. Honvéd 4-3
Tóth I. (Borel) – Schindler, Benjamin, Smiljanic, Vincze Zoli – Abass (Magasföldi), Genito, Bárányos, Ivancsics (Palásthy) – Abraham, Hercegfalvi edző: Supka Attila
gól: Bárányos, Abraham, Hercegfalvi
Második helyen fordultunk, de tavasszal jöttek a sorozatos egygólos vereségek, így végül visszacsúsztunk a 8. helyre.
2008/09. Bp. Honvéd – Kaposvár 2-1
Rabóczki – Takács Ákos, Smiljanic, Benjamin, Vincze Zoli – Dobos (Abass), Genito, Maróti, Diego – Hercegfalvi (Stojakovic), Moreira (Arsenijevic) edző: Pölöskei Gábor
gól: Hercegfalvi, Diego
Pölővel hiába indítunk jól az Intertoto-kupában, a bajnkságban szenvedés, az őszi 11. hely után tavasszal már Sisával maradunk bent egy megalázó 13. hellyel.
2009/10. FTC – Bp. Honvéd 0-0
Tóth I. – Takács Ákos, Vukmir, Botis, Hajdú Norbi – Nagy Zoli (Abass), Horváth Adrián (Moreira), Hidi, Diego – Hrepka (Zsolnai), Palásthy edző: Massimo Morales
Bármekkora szerelem is legyen Sisa Tibi, egy 14-16. helyen töltött ősz alatt mennie kellett. Morales köszönte szépen a nyári selejtezést, majd befejezte a művet, és egy lecserélt kerettel végül kilencedik.
2010/11. Bp. Honvéd – Siófok 0-1
Kemenes – Takács Ákos, Debreceni, Botis, Hajdú Norbi – Abass, Akassou, Horváth Adrián (Hidi), Moreira – Bojtor (Sadjo), Danilo (Bajner) edző: Szalai László
Morales lemondott, Szalai Laci beugrott a tavaszi Supkáig. Amíg volt pénz és edző, addig élmezőny, illetve annak közelében, de így folyamatos zuhanás, végül az őszi nyolcadikat egy évvégi tizedikre cseréljük.
2011/12. Bp. Honvéd – Pécs 1-1
Kemenes – Horváth Adrián, Debreceni, Botis, Novák – Abass (Tchami), Johnson (Hidi), Ivancsics, Hajdú Norbi (Németh Norbi) – Danilo, Torghelle edző: Supka Attila
gól: Torghelle
Egyértelmű szezon. Amíg a többiek alakultak, addig mi harmadik-negyedik, utána negyedik.