Néhány napja feltettük azt a nem kevéssé provokatív kérdést, hogy a jelenlegi keretünkből (akkor jelenlegi) kiket szeretnénk látni jövőre is. A mai zárásig 630 válasz érkezett, ebből az adattisztítás után maradt 530, ami azért elég jó számnak mondható.
Címke: Ignjatovic Aleksandar
Happy (?) End
Tavaly azt sírtuk el az utolsó fordulós beharangozónkban Debrecen előtt, hogy “végre vége“, s aztán, bár örültünk a bajnokverés minicsodájának, tényleg nem bántuk a zárást, hisz vége lett a tavaszi borzalomnak, és “még egy ilyen szar félidényünk nem lehet“.
Lett, kettő is: a tavaly ősz és a mostani tavasz.
FIGYELEM! A most következő poszt kiábrándult lesz és szomorú, így aki inkább örvendezne a bennmaradáson, szíve joga, és azokat is megértem, de azok ne is kattintsanak a tovább gombra mert csak engem küldenek el a Kone sípjára, hogy mit szöttyögök, RW, te pesszimista ecetmanus, te szerencsétlen varjú. Csak mondom. A miheztartás végett. “Happy (?) End” bővebben
Egyelőre Filip lábában maradt a bennmaradás…
…de azért azt sem mondhatjuk, hogy vészesen romlottak az esélyeink ma estére. A Hali tegnapi győzelmével a pontszerzés szinte minimumelvárás lett ma a nyugodt éjszakáinkért, Vidi az ellenfél ide, nem túl acélos tavasz oda – és ezt végül hoztuk is, a Pécs közben leverte az Újvárost, ezer köszönet érte, szóval két fordulóval a vége előtt hárommal megyünk a Hali és néggyel a Dunaújcity előtt, ami azért nem kegyetlenül borzalmas kép. Persze ha Filip a zseniálszólója végén beveri és nem magasan lövi el, akkor… de ugye a “HA” az sose játszik. “Egyelőre Filip lábában maradt a bennmaradás…” bővebben
Nem lettünk sokkal okosabbak…
…a pénteki kérdőjeles posztunkból kiindulva, a tegnap este ugyanis elég szűkmarkúan bánt a tényleges válaszokkal. Gyakorlatilag egyet sem adott. Magamban azt mondogattam a stadion felé sántikálva, hogy “ha nyerünk, még nem tudom pontosan hogyan, de bennmaradunk; ha kikapunk, vége a dalnak. Legalább ezt majd megtudom ma este”.
Erre persze iksz lett. “Nem lettünk sokkal okosabbak…” bővebben
Tavasz-érzés helyett szögbeverés
Úgy indultam neki tegnap a Nyíregyháza-túrának, hogy hátha visszajön a kedv. Végül is a tavasz érkezése az mindig megdob “Kispestileg” is, végül is a csütörtöki ankétra nagyon erőlködve ráfoghattam (volna), hogy voltak biztató jelei, pl. Rossi a végén odajött hozzánk dumálni, és jelezte, az újak ömlesztett berakása helyett max 1-2 új igazolásra számít és Botka, Lőrinczy kezdeni fognak (persze Ábel már akkor is mondta hogy ez jó eséllyel bullshit meg politika, de hát az ember picit hinni akar). Hinni akar, ja, de már az se megy. Szóval elindultam, hogy talán tavasz-érzés, talán lesz Honvéd-faktor, szóval hátha valami jó kisül ebből a napból.
Végül, ami jó volt, az Nyíregyházi Állatkert lett, meg a Sóstó környéke, mert ott tényleg jó sétálgatni. Tiszta Monarchia-hangulat a Krúdy-kaszinó, a környék pedig kora-kilencvenesek magyarfoci-feeling, tényleg csak egy egy kövérüveges régi Dreher kéne a kézbe meg Csehi Tibiék a középpályára. Szóval állatkert és Sóstó. A többit hagyjuk.
Ennek, ilyen formában így tényleg nem lesz sok értelme. “Tavasz-érzés helyett szögbeverés” bővebben
Legalább elindultunk valamerre, és most ez sem egy utolsó szempont
Nagy pesszi-miska vagyok, ezt tudjátok. Tegnap valahogy mégsem volt rossz kedvem, sem meccs előtt (amikor is inkább amolyan semmilyen-elvárásom-nincs hangulat lengett körbe), sem meccs alatt (amikor Gyuri barátomtól olyan gyöngyszemeket kapok, hogy “bár vesztettél egy Cárt, nyertél vissza a kezdőbe egy Czárt”, hogyan is lenne rossz kedvem), meccs után meg főleg nem, mert a többiek jöttek hozzám gőzölgő hagymásbab-tálak felett idvezülni. Ja, és mellékesen nem kaptunk ki végre. Sőt, voltak helyzeteink, és támadtunk! Épkézláb támadásokat vezetve! És bár nyilván nem kell örömtüzeket gyújtanunk, azért legalább valami látszott a csapaton. Hogy ez egy koncepció, egy ténylegesen új út első jele volt, vagy csupán szokásos múló tünemény, azt majd meglátjuk.
De most egyelőre nincs kedvem szomorkodni. “Legalább elindultunk valamerre, és most ez sem egy utolsó szempont” bővebben
Aludva egyet a fröcsögésre…
…némileg tisztább fejjel néz vissza az ember a tegnapi délutánra, de így is nehéz a józan, mértéktartó mondatok megszülése. Körülbelül azt tudom írni, mint a legnagyobb Bohócliger edzők (Véber, Supka és társaik) egy-egy kellemetlenebb végeredmény után: nehéz ilyenkor bármit is mondani. És mégis, most én is kénytelen vagyok ezt a közhelyet alkalmazni, mert ha szívből leírnám, amit gondolok, és amit a többiek végighallgattak tőlem (én meg tőlük) a kocsiban tegnap hazafele, akkor ezzel az erővel új blogot is indíthatnánk, kispestikocsmagoz.blog.hu, esetleg vorosfeketehozonges.taccs.hu címen. De hát azok meg nem annyira mi lennénk. Vagy fene tudja.
Így hát itt és most csak annyit írok le: szégyellheti magát, és ne álmodjon győzelemről az a csapat/edző, aki 75 percet kap emberelőnyben az ellenfele ellen, lélektanilag a kulcspillanatban szerez vezetést (44.-45. p.), és ezek után a második félidőre visszaáll bekkelni. Ez az ócska moralesi-vierchowodi lábszagú catenaccio(cska) ennyit is ér amennyit tegnap láttunk. Sz*rt se. “Aludva egyet a fröcsögésre…” bővebben
Szürke lapok a kispesti naplóban
…de igazából a szürke helyett írhatnék tré-t, gázos-t, vagy alpáribban ultrasz*rt is. Ilyen napokat élünk. Nem a legtragikusabb fajtákat, mint a kiesős idényben, vagy a klubmegszűnés-rémes hónapokban (ilyenből is sok volt), de nem tudom, hogy a mostani helyzet mennyivel jobb azoknál az outputját tekintve. Tényszerűen persze jobb, én aztán nem kultiválom a minden érdekesebb Hemy-döntésnél klubhalált vizionáló látásmódot. De tény: a mostani koncepciótlan szürkeség azért elég lélektépő, és kőkeményen próbára teszi a még kitartó drukkerek tűrőképességét. Ha meg elhisszük, hogy itt mégis van koncepció, pont az, amit látunk – abba inkább bele se gondolok, mert akkor ennek a blognak is annyi értelme van, mint kisMáncsónak az olasz válogatottságról álmodozni.
Mondjuk ő megteszi, nyalom a zokniját.
Írni is minek ezek után, de azért megpróbáljuk…
…de tényleg, srácok. A sajtón VW kicsit bajszot akasztott az egyik zsurnalisztával, ugyanis annyit nyilatkozott a Mister, hogy “volt 10-12 helyzetünk, a Nyíregyházának 2, abból egyet berúgtak, ennyi, többet nem tudok mondani” (azért ilyenkor felrémlik bennem hogy a mostani tolmácsnak menyivel könnyebb a dolga az egymondatos VW verdiktekkel… nekem anno Rossi 10 perces, szünet nélküli monológjait kellett fordítgatnom összeomló arckifejezéssel, mindenki nagy derültségére).. És bár értjük, miért mondta ezt, nem fensőbbségeskedni akart, mégis így jött le, a tudósító le is csapott a labdára, ezen meg Viercho berágott picit. Viszont. Alapvetően sajnos igaza van – tényleg ennyi történt. Sok okosat nem tudunk hozzátenni. Talán egy-két dolgot, ezekkel jövünk a hajtás után. “Írni is minek ezek után, de azért megpróbáljuk…” bővebben
Remények és szívlapát
Végül is bejött amit jósoltam, kvázi mindkét verzió.
A meccs öthatodáig a kibekkelt találkozó, amit egy talált góllal meg is nyerhetünk; utána viszont a maradék egyhatodban a klasszik kispesti önszívatás. Hát ez van.
Annyi azért kiderült számomra:
-
Viercho taktikailag azért nem agyrém, ezen a meccsen is nagyrészt lehozta a jobb Rossis meccsek átlagát – elképzeléseit majdnem siker koronázta;
- cseréni ugyanúgy vegyesen cserél, mint elődje;
- nyilatkozni még sablonosabban nyilatkozik;
- Alcibiadét nem középső védőként kell játszani, hanem a tegnapi magánakciójáért úgy hátbaverni egy péklapáttal, hogy bepöndörödjön az összes zselés tincse.