Kemenes Szabolcs

Aludva egyet a fröcsögésre…

…némileg tisztább fejjel néz vissza az ember a tegnapi délutánra, de így is nehéz a józan, mértéktartó mondatok megszülése. Körülbelül azt tudom írni, mint a legnagyobb Bohócliger edzők (Véber, Supka és társaik) egy-egy kellemetlenebb végeredmény után: nehéz ilyenkor bármit is mondani. És mégis, most én is kénytelen vagyok ezt a közhelyet alkalmazni, mert ha szívből leírnám, amit gondolok, és amit a többiek végighallgattak tőlem (én meg tőlük) a kocsiban tegnap hazafele, akkor ezzel az erővel új blogot is indíthatnánk, kispestikocsmagoz.blog.hu, esetleg vorosfeketehozonges.taccs.hu címen. De hát azok meg nem annyira mi lennénk. Vagy fene tudja.

Így hát itt és most csak annyit írok le: szégyellheti magát, és ne álmodjon győzelemről az a csapat/edző, aki 75 percet kap emberelőnyben az ellenfele ellen, lélektanilag a kulcspillanatban szerez vezetést (44.-45. p.), és ezek után a második félidőre visszaáll bekkelni. Ez az ócska moralesi-vierchowodi lábszagú catenaccio(cska) ennyit is ér amennyit tegnap láttunk. Sz*rt se. “Aludva egyet a fröcsögésre…” bővebben

▶ Prosser Pici és Kemenes Szabi az újpesti ikszről

Szabi szerint egy derbin pontot szerezni az önmagában érték, Mboma lövésébe pedig csak belekapott. Nekem mondjuk okés, de ettől még nagyot védett úgy általában.

Prosser hisz abban, hogy megragad a kezdőben, és nyilván újra hallaná, hogy “Prosser beb*szta, Prosser beb*szta…” Persze ehhez néző is kéne.

(Az interjúkat természetesen RW készítette, arról viszont nem tehet, hogy a csapatbusz ott bőgött a háttérben.)

Olasz meló, pesti dugó

Mikor tegnap este háromnegyed 8 fele Hantával az anyósülésen bekanyarodtam az Üllőire a Hungáriáról, nem sejtettük, hogy nap negatív csúcspontja vár ránk: 35 perc alatt csorogtunk le a Népligettől az Ecseri útig a négy sávnyi kocsit egy sávba szűkítő 3-mas villamos sínrekonstrukció okozta útlezárás okán. Miután a meccset a Hungárián már teljesen kiveséztük, a népligeti vasúti felüljáró alatt Hanta mester csak annyit nyögött be üveges szemmel az akkor már 2-3 perce honoló csendünkbe: “nem mondom, hogy nem unatkozom“. És bár az unalom az újpesti meccsünk kapcsán is sok emberben előjöhetett, mint első szó, ami eszébe jut (ha nem Honvédos és nem épp az utolsó 10 percet nézte a delikvens), az, hogy a negatív élménycentrum nem a Szuszában, hanem ebben a későnyáresti dugóban ért el minket, az azt is mutatja: pesszimista várakozásaimhoz képest nem lettünk kivéreztetve a liláknál, sőt. Végül is lehet örülni az egy pontnak. Csak ez a moralesi időket idéző “játék”, ez piszkálja kicsit a kispesti ínyenc-csőrt. “Olasz meló, pesti dugó” bővebben

Osztályozókönyv: először nem Gyula a meccs embere!

Az derül ki a számokból, hogy Job minekvan, Gyula és Szabi rendben, és Ignja jegeltetése baromság. Godoy dettó.

Az idei évtől visszahoztuk az osztályozókönyvet, annyi csavarral, hogy korábban mi mondtunk egy számot, mostantól viszont együtt. Az első három kört simán behúzta Gyula (a Nyíregy ellenit nem publikáltuk, így azt higgyétek el nekünk), most viszont Kemenes Szabi. Az se rossz.

“Osztályozókönyv: először nem Gyula a meccs embere!” bővebben

Szürke lapok a kispesti naplóban

Kristi Marku jó volt - a végeredmény kevésbé. — Kristi Marku jó volt – a végeredmény kevésbé.

…de igazából a szürke helyett írhatnék tré-t, gázos-t, vagy alpáribban ultrasz*rt is. Ilyen napokat élünk. Nem a legtragikusabb fajtákat, mint a kiesős idényben, vagy a klubmegszűnés-rémes hónapokban (ilyenből is sok volt), de nem tudom, hogy a mostani helyzet mennyivel jobb azoknál az outputját tekintve. Tényszerűen persze jobb, én aztán nem kultiválom a minden érdekesebb Hemy-döntésnél klubhalált vizionáló látásmódot. De tény: a mostani koncepciótlan szürkeség azért elég lélektépő, és kőkeményen próbára teszi a még kitartó drukkerek tűrőképességét. Ha meg elhisszük, hogy itt mégis van koncepció, pont az, amit látunk – abba inkább bele se gondolok, mert akkor ennek a blognak is annyi értelme van, mint kisMáncsónak az olasz válogatottságról álmodozni.

Mondjuk ő megteszi, nyalom a zokniját.

“Szürke lapok a kispesti naplóban” bővebben

Poszt a posztokról 1. – A kapu

Amíg várjuk a (persze számunkra eleinte tök semmitmondó) új igazolásokat, illetve a Rossi örökébe lépő edzőt (defetista hangulatomban ehhez most inkább semmi kommentet nem fűzök), a Hanta által tegnap feldobott kibeszélő mellé a következő napokban, ha minden jól megy, felrakunk még 3-4-et. Mint a blog (h)őskorában, amikor még szerzőink időmilliomosabbak voltak, és majd’ minden félszezonvégen végigmásztak posztonként a kereten. Hát tegyünk erre egy kísérletet most is. “Poszt a posztokról 1. – A kapu” bővebben

Ünnepet rontani azért még tudunk

debri-600x400 — Endi Bouadlát, a csapat a cívis ünnepet akasztotta meg! Respekt!

Három éve a Vidi tervezett fiesztát Kispestre, majd sunnyogott haza két remekbe szabott szabadrúgásgóllal a hálójában; tavaly a bajnok Győr ünnepelte volna még egyszer bajnoki elsőségét a Bozsikban, de bronzra hajtó srácaink hősies meccsen elintézték Pinyőéket (2:0). Ha az hősies meccs volt, a tegnapira nem tudom mit írjak: 8 meccses vereségszériából jőve, a telt házas, csilivili új Loki arénában az áldozati bárány szerepe volt ránk osztva, egy 3-4-5 gólos cívis sikert váró tömeg előtt. Erre mit lát a szép számú Honvéd-tábor? Kibekkelt első félidő után a másodikban JÁTSZÓ csapatot és egy remek Vernes gólt, majd egy katartikus zárást. A bajnoki díjátadó majdnem botrányba fullad, acsargó fejjel fütyül a hazai publikum, mi pedig mosolyogva távozunk. Mert ünneprontásban még jók vagyunk. Halovány gyógyír ez csupán az eltolt tavaszra – de tegnap mindenképp jó volt a Nagyerdőben Honvédosnak lenni.

“Ünnepet rontani azért még tudunk” bővebben

So F*ckin’ What ?!

Névrablók – Vidi – FRADI. A 3 legfontosabb meccs az utóbbi idények során – legalábbis nekem (de ezzel nem hiszem hogy egyedül lennék). Ezekből az utolsó ráadásul nem amolyan parvenü, feltörekedett rangadó, mint a két Fejér megyei csapat elleni: a zöld-fehérek ellen ősidők óda derbit nyomunk. Nekem gyerekkorom óta ez a legjobban félt és várt meccs ez minden idényben – nincs annál szebb érzés, mikor a kivéreztetett zöld sas fejét emeli fel a diadalittas kispesti oroszlán a 90 perc végén a kezdőkörben. Patetikus vagyok? Na és? 3 vereségből jövünk a meccsbe, ők 3 győzelemből? Na és? Szétesni látszunk? Na és? Na és, na és, na és, azaz San Francisco legendáinak Anti Nowhere League feldolgozását idézve SO F@CKIN’ WHAT?!?! Itt minden lehet! “So F*ckin’ What ?!” bővebben

Matyó kátyú

A Paks elleni döccenést tegnap este követte az első tényleges defekt a tavaszi hadjáratban – 1:0-ás vereséget szenvedtünk Mezőkövesden a fejhangú kiskakas csapatától. Ez nem jó hír, és nézni sem volt az az eseményeket, de ami valahol még fájóbb, az az, hogy én pl. annyira meg sem voltam lepődve (az alap szomorúságon-bosszúságon túl). Igazándiból már a Paks és a Kaposvár elleni döcögő-szenvedő, ötlettelen küzdelmekben is benne volt az előjele, hogy megint gond van a kreatív szállal nálunk, és az olyan ellenfelek ellen, ahol nekünk kéne diktálni, ott akadhat a bakelit a lemezjátszón. Hát most akadt is, és a Honvéd-indulók sorát hirtelen egy gyógyvízszagú kövesdi sramli váltotta föl. Ez pedig minden, csak nem zenei füleinknek.

“Matyó kátyú” bővebben

Klasszikus nyitány, rendelésre

Rég volt már ilyen tavaszi nyitányunk, az biztos. Álmainkban klasszikus kora tavaszi napsütést, remek fociidőt és ezek révén szurkolóbarát körülményeket kértünk, a pályán pedig győzedelmeskedő Kispestet, a lelátókon hangulatot, relatíve sok nézővel. Habként a tortán szép jeleneteket. Utóbbi kívánalmat leszámítva minden, de minden teljesült a meccs hajrájáig. Akkor és ott pedig Vécsei rakétájával az utóbbi is. Tökéletes nap volt, még sok ilyet magunknak! “Klasszikus nyitány, rendelésre” bővebben