Mastodon

Valami nagyon súlyos haragszomrád lehet a Honvéd és a tao-rendszer között idén

Pedig nem is kértünk sokat.

Nemrégiben arról blogolt az Öreg, hogy a Honvédnak a 2017/18-as idényre megítélt tao-t csak nagyon nehezen tudja összegyűjteni a klub a cégektől. Megnéztük mennyire.

Mielőtt azonban belevágnánk a táblázatok böngészésébe, egy kis tao-gyorstalpaló // A tao úgy működik nagyon leegyszerűsítve, hogy a klubok a szakszövetségeknél pályáznak mindenféle olyan sportcélokra, amire a tao a törvény szerint fordítható. Ezeket a pályázatokat a szakszövetségek elbírálják, és ha megfelel mind formailag, mind tartalmában, akkor megítélik a forintokat, amiket aztán a pályázóknak kell begyűjteniük a cégektől.

Tehát kitalálod mire kell, az MLSZ megmondja ebből mennyit kérhetsz, majd indul a házalás, hogy valaki ki is fizesse. Aztán vagy sikerül, vagy nem.

“Valami nagyon súlyos haragszomrád lehet a Honvéd és a tao-rendszer között idén” bővebben

Téli átigazolási piac @ NB I.

// Második hét

Szerződéssel rendelkező labdarúgót január 15. és február 14. között lehet igazolni Magyarországon. Az egy hónapos ablakból eltelt két hét, és mivel egy hét múlva nagyjából mindenki elhúz törökbe, a legnagyobb bejelentéseket vélhetően már megtették.

Átigazolási körkép (mennyire jó és modoros szó), második rész.

“Téli átigazolási piac @ NB I.” bővebben

Téli átigazolási piac @ NB I.

// Első hét

Szerződéssel rendelkező labdarúgót január 15. és február 14. között lehet igazolni Magyarországon. Ebből ment le egy hét, és mivel két hát múlva nagyjából mindenki elhúz törökbe, a legnagyobb bejelentéseket vélhetően már megtették.

A legnagyobb fogás talán Huszti hazahozatala, de kérdés, hogy mennyit lesz sérült, mennyi tartalék van még az életkorában, és ezt a Videoton meddig hajlandó egy állítólag horribilis összegű fizetéssel díjazni. A második legfontosabb hír talán nem is hír, hiszen Paintsil marad a Fradiban, vagyis se malária, se belga kérő.

Edzőcsere csak nálunk volt, a Felcsút újabb légiósokat igazolt, a Diósgyőr három fiatalt is elengedett, a Balmaz pedig besöpörte a Nyíregyen létszámfelettivé vált játékosokat.

“Téli átigazolási piac @ NB I.” bővebben

Első kör, utolsó meccs – legalább utána lehet majd mondani valamit, mert már mindenki játszott mindenkivel

Gondoltátok volna, hogy tíz fordulóval a rajt után két ponttal állunk csak a Fradi Vasas mögött, ráadásul mindezt úgy, hogy a Mezőkövesd és a Gyirmót ellen összesen egy gólt lőttünk és egy pontot gyűjtöttünk? Egészen vicces és sűrű a bajnokság, amire az okosok szeretik azt mondani, hogy izgalmas, de azért ezt járjuk kicsit körbe.

“Első kör, utolsó meccs – legalább utána lehet majd mondani valamit, mert már mindenki játszott mindenkivel” bővebben

Nem tudjuk

40 nappal a bajnokság rajta előtt nem tudjuk, hogy:

  • mi lesz a versenykiírása az NB I-nek?
  • mikor, milyen feltételekkel rajtol pontosan?
  • mekkora keretet lehet nevezni, abból mennyi kell legyen, lehet a légiós, saját nevelés?
  • ha megfelel valaki ezeknek a szabályoknak, akkor milyen feltételek mentén juthat majd többletforrásokhoz (az amúgy általa már megkeresett pénzből)?
  • hány mérkőzés lesz, hogyan határozzanak meg így a klubok bérletárat, hogyan nyomtassák ki a bérleteket?
  • milyen szerződéseket lehet kötni egyáltalán a játékosokkal? Mi lesz azokkal, akik most nem kellettek, létszámfelettivé (légióssá) váltak? Mennyibe fáj érvényes szerződéseket felbontani egy új szabály miatt, ami még nem is létezik, csak egy elnöki nyilatkozatban jött elő?
  • az NB III-as csapatunkat melyik ligába sorolták (Nyugat, Közép, Kelet)?

Hogyan gondolta komolyan ezt az egészet az MLSZ? Ha valaki ma készülni akar a – mondom, alig több mint egy hónap múlva kezdődő – bajnokságra, akkor 16 csapattal számol, légiósszabály nélkül, mert jelenleg még mindig egy ilyen kiírás van érvényben.

Ismételjük át: negyven nappal a bajnokság előtt azt sem tudjuk, hogy milyen bajnokság lesz, mert az MLSZ nem hajlandó elárulni (azt, amit egyébként a szabályok áthágásával fog majd bevezetni erőszakkal, zsarolással).

Mert fejetlenség az pont nincs.

Megjegyzem, továbbra sem értem a Gyirmótot, Dunaújváros és a Mezőkövesdet, hogy miért nem az NB I-be adja le a nevezését, ha az összes érvényben lévő szabály szerint oda kellene nekik. Miféle szervilizmus ez? Miféle zsarolás megy a háttérben?

2014/15, finito

NB I 2014/15 - végeredmény
csapat m gy d v rg-kg gk pt megjegyzés
1. Videoton 30 22 5 3 64-14 50 71 bajnok/BL
2. FTC 30 19 7 4 49-19 30 64 kupagyőztes/EL
3. MTK 30 18 3 9 39-25 14 57 EL
4. DVSC 30 15 9 6 44-19 25 54 EL
5. Paks 30 14 9 7 44-27 17 51
6. Újpest 30 14 9 7 40-28 12 51
7. DVTK 30 13 9 8 43-36 7 48
8. Győri ETO 30 10 8 12 41-44 -3 38 nincs licenc
9. Kecskemét 30 10 8 12 30-39 -9 38 nincs licenc
10. Felcsút 30 10 5 15 35-40 -5 35
11. Pécs 30 8 7 15 32-51 -19 31 nincs licenc
12. Nyíregyháza 30 8 6 16 33-49 -16 30 nincs licenc
13. Bp. Honvéd 30 6 10 14 2636 10 28
14. Haladás 30 7 4 19 26-53 -27 25
15. Dunaújváros 30 5 8 17 26-49 -23 22 (-1 pont) / kiesett
16. Pápa 30 4 7 19 14-57 -43 19 kiesett

Félkövérrel a jelen állás szerint jövőre is NB I-es csapatok. Feljutott (szintén jelen állás szerint) a Vasas és a Békéscsaba.

Té mínusz három a pünkösdi fordulóban

focicsapat_fortepanVagyis három meccs van hátra ebből az idényből, amit majd lesz, hogy szívesen elfelejtenénk, és nem feltétlen csak a saját szenvedésünk miatt, hanem az egész magyar futballközeg aggregált teljesítményéért. Szóval két bajnoki és egy ligakupa, ebből kettő a Fradival, egy idegenben, egy pedig otthon, hogy a kombókból minél többet hozzunk ki. Tényleg legyünk túl az egészen.

“Té mínusz három a pünkösdi fordulóban” bővebben