Mastodon

Jajj, ez ma nagyon rossz lesz, miközben nem is biztos – kibeszélő Paksra

Pakson játszunk, a többiek lassan indulnak, vagy már úton, én pedig nem megyek, és a tévé sem adja. Csak a kérdések röpködnek a fejemben:

  • idő hiányában már a Debrecenről sem volt írás, erről mi lesz? Mondjuk RW megy, szóval egy talánt be merek ígérni a nevében.
  • nem adja a tévé, viszont az volt az ígéret, hogy minden meccset láthatunk majd, de akárhogyan is nézem a hivatalos műsortervet, abból ember meg nem mondja, hogy mikor adják majd le a Paks-Honvédot.
  • hogyan lesz osztályozókönyv egy olyan meccsről, amit alig lát valaki?
  • Délczeg?

Ez van. Belül sírok, miközben szívem szerint Pakson lennék, Kömlödön halászléznék, és az, hogy még a tévében sem láthatom, az valami egészen kiborító. Nem ezt szoktuk meg az elmúlt években, így valami egészen hihetetlen, hogy 2015-ben, amikor van vagy tíz sportadóm mindezt lehetetlen megvalósítani, mert majd attól nőni fog a nézőszám. Így kell könnyen és kényelmesen kibaszni tízezrekkel, hogy gratuláljak hozzá egy virtuális péklapát formájában, amivel szájbab*sznám mindet, akinek ehhez közve van.

update: ha minden igaz, akkor szerdán (12-én) 13 órakor adja le az M4 először a Paks-Honvédot, majd másnap ugyanakkor mégegyszer, ami hasznos, mert szerdán ugyebár kupameccset játszunk Győrött.

Na, jó, az MLSZ fegyelmi bizottságánál nem igazán létezhet nagyobb troll a magyar futball környékén

A FEB Marco Rossi vezetőedzőt (Budapest Honvéd), mert a FEB jogerős, a kispadtól és az öltözőtől való eltiltásra vonatkozó határozatát megszegte azzal, hogy a lelátóról játékosainak utasítást adott, 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. – via MLSZ fegyelmi bizottság

Eskü, majdnem összehugyoztam magam a röhögéstől. Marco fel mert ülni a paksi lelátóra, és onnan, figyelem, te is beszarsz: utasításokat adott a játékosainak!!! Úristen, egy edző kiabál a lelátóról, és azt a játékosok figyelembe veszik. Pakson.

“Na, jó, az MLSZ fegyelmi bizottságánál nem igazán létezhet nagyobb troll a magyar futball környékén” bővebben

Szabikalauz, tekerj egy füvet!

gsNos, tegnap a hantai beharangozás végül megvalósult, valóban a Guriga lett a megoldás, ahol családias hangulatban (értsd: szűk kis társaságunkban), bónusz szakkommentátorral, decens Kőbányaik (Jutalom a nap végén…) mellett néztük végig a némileg agyzsibbasztó színvonalú paksi találkozót. Sokkal okosabbak persze most sem lettünk a sorsunkat illetően, az üzembiztos Rossi-iksz leszállítása már nem lepett meg senkit, a Pakson hagyományosan unalmas meccskép sem, de legalább a szünetben meghallgathattuk az év szakmai mondatát Bozsik Pétertől, sőt, a “Ke-me-nes Sza-bi, Ke-me-nes Sza-bi” rigmus alternatívája is megszületett a Guriga homályában úgy este fél 9 körül, és ezek sem utolsó élmények! “Szabikalauz, tekerj egy füvet!” bővebben

Annyira szánalmas, hogy Paksról mindig a halászlé jut eszembe, ellenben büszkén vállalom

Nem kertelek tovább, és kimondom inkább: Rossival alakulni látszik valami.

komlod_halaszleNem igazán tudok és akarok halászlé nélkül élni, pedig az van, hogy elég későn kedveltem meg magát az ételt. Kiskoromban visítva rohantam ki a konyhából, ha kocsonya került az asztalra, de ugyanúgy fintorogtam a halászlé láttán is. Aztán egyszer áttört valami gát, a fene tudja már hogyan, és mára a halászlé iránti rajongásom szinte nem ismer határokat.

“Annyira szánalmas, hogy Paksról mindig a halászlé jut eszembe, ellenben büszkén vállalom” bővebben

Idén már harmadszor: Kemenes Szabi a meccs legjobbja

Sorrendben: Gyula, Gyula, Gyula, Szabi, Kristi, Szabi, Hidi, Hidi, Alci, Gazdag, Szabi – vagyis az adott fordulók legjobbjai az osztályzataitok alapján. És, hogy mennyit számít egy kis engedmény a nézői igények irányába, valamint egy pontszerzés, a csapatátlag máris 2,65 (ötös skálán), ellentétben a VW-éra végnapjainak kettő alatti értékével.

A túlvég is érdekes: Bobál és Traore szinte holtversenyben, ami nekem azt jelenti, hogy hiába telt el 11 forduló, még mindig nem találtuk meg Gyula ideális párját a támadósorba.

“Idén már harmadszor: Kemenes Szabi a meccs legjobbja” bővebben

Legalább elindultunk valamerre, és most ez sem egy utolsó szempont

paksbckNagy pesszi-miska vagyok, ezt tudjátok. Tegnap valahogy mégsem volt rossz kedvem, sem meccs előtt (amikor is inkább amolyan semmilyen-elvárásom-nincs hangulat lengett körbe), sem meccs alatt (amikor Gyuri barátomtól olyan gyöngyszemeket kapok, hogy “bár vesztettél egy Cárt, nyertél vissza a kezdőbe egy Czárt”, hogyan is lenne rossz kedvem), meccs után meg főleg nem, mert a többiek jöttek hozzám gőzölgő hagymásbab-tálak felett idvezülni. Ja, és mellékesen nem kaptunk ki végre. Sőt, voltak helyzeteink, és támadtunk! Épkézláb támadásokat vezetve! És bár nyilván nem kell örömtüzeket gyújtanunk, azért legalább valami látszott a csapaton. Hogy ez egy koncepció, egy ténylegesen új út első jele volt, vagy csupán szokásos múló tünemény, azt majd meglátjuk.

De most egyelőre nincs kedvem szomorkodni. “Legalább elindultunk valamerre, és most ez sem egy utolsó szempont” bővebben