Mastodon

Nem fogunk belemenni a szegedi foci történetébe

mert ahhoz képest az MNB mindenféle alapítványainak viselt dolgai is átláthatóbbak. Annyi biztos, hogy a mostani ellenfelünk, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia (SZCSGA) zöldmezős beruházásként alakult 2011-ben, és saját bevallása szerint sincs köze egyetlen korábbi szegedi klubhoz sem:

Klubunk tiszteli a szegedi labdarúgás hagyományait és múltját, azonban nem jogutódja a korábbi szegedi csapatoknak. 2011-ben alapították Sportszervezetünket, egyfajta új irány és stabil működés jelképeként, ami az azt megelőző időszakban nem volt jellemző a szegedi labdarúgásban.

via a SZCSGA hivatalos oldala

A vasárnapi a negyedik bajnokink lesz ezzel a klubbal, és reméljük, összejön végre az első győzelem.

„Nem fogunk belemenni a szegedi foci történetébe” bővebben

Bajnok lehet a Kisvárda, bentmaradhat a Honvéd

Első meccslabda a bentmaradáshoz.

Egészen a 27. fordulóig kellett várnunk, hogy először lehessen beszélni a bajnoki címről, és így legalább az egyik feljutóról. A másik feljutó kérdése egyelőre nyitott, mivel 12 pont van még a rendszerben, és a második-harmadik helyeken fordulók óta beállt egyfajta pontegyenlőség, miközben a negyedik-ötödik is mindössze 3-5 ponttal van lemaradva.

A címlapképünkkel is a Kisvárda előtt tisztelegnénk. A panorámakép 2023 áprilisában, egy Kisvárda–Honvéd meccs közben készült. A képen azt láthatjuk, hogy a 2993 férőhelyes stadionban 2420 szurkoló követi az eseményeket, vagyis a foglaltság 80 százalék feletti. Mint egy falat kenyér, úgy kell a Kisvádra az NB I-nek.

Külön vicc, hogy matematikailag még mi is feljuthatnánk, miközben ez lesz az első olyan forduló, ahol végre meglehet a bentmaradásunk. Tavaly (épp egy Szeged elleni hazai meccsen) április 7-én dőlt el, hogy nem juthatunk azonnal vissza. Idén már most biztos, hogy legalább május 4-ig húztuk, mint esélyes.

A bentmaradáson szintén javíthatunk. Tavaly a 32. (32/34) fordulóig és május 12-ig kellett várni miatta.

„Bajnok lehet a Kisvárda, bentmaradhat a Honvéd” bővebben

Laczkó újabb rekordja: NB II. utolsó hely

Honvéd–Szeged 1–1

Egy edzőjét vesztett Szeged ellen sikerült egy pontot szerezni otthon, mert, és ugye, Laczkó megmondta, az egyéni hibák, egész héten erre készültünk, megyünk tovább, köszönjük a szurkolóknak, győzni kell, jövő héten. Baszódj meg, de tényleg.

Mi kell ahhoz, hogy egy Laczkó szintű idióta felfogja, ennek vége? Vagy valójában Laczkó nem is idióta, hanem csak egyszerűen gonosz, és szándékosan akar kicseszni velünk? Mekkora duplacsavar lenne.

„Laczkó újabb rekordja: NB II. utolsó hely” bővebben

Buksi: a 3-3-3-1-et még nem próbáltad, Medgyessel hatosban, Pauljevic középcsatár, Csilus ki a szélre

Honvéd–Szeged @ Bozsik, 17:00

Nem is feltétlen az egy félidő alatt kapott öt gól volt a megalázó, hanem amikor a meccs után Gyuri simán lenyilatkozta, pihentette a játékosait, és akit mégis játszatott, azoknál eleve egy félidővel számolt, helyükre pedig jöhettek a perememberek és a gyerekek. Ebből amúgy annyira nem csináltak ügyet, hogy még a nyilatkozó, tényleg egy félidőt játszó játékosok is megerősítették: „edzésnek jó volt”. Mindez történt Nagy Nyilvánosság, az M4 Sport kamerái előtt.

Ugyanott Buksi is makogott valamit, azonban nekem elegem lett abból, hogy DeepL módjára próbáljam meg lefordítani nektek: mégis mire gondolhatott? A DeepL egy gép, legfeljebb áramot éget, én viszont agysejtet. Nagyon sok agysejtet. Közben a türelmem is elveszítem, felbaszom az agyam, szóval nem jó nekem. Ennyit nem ér, ennyit semmi sem ér.

„Buksi: a 3-3-3-1-et még nem próbáltad, Medgyessel hatosban, Pauljevic középcsatár, Csilus ki a szélre” bővebben

Hivatalos: jövőre is másodosztály (legfeljebb)

Honvéd – Szeged 0-1

_feljutómatek

A Szeged elleni vereséggel, és az ETO győzelmével ebben az évben hivatalosan is elúszott a feljutás. 21 ponttal mennek előttünk, amit hét forduló alatt pontszámban ugyan be lehetne érni, azonban nekünk mindössze 8 győzelmünk van, az ETO-nak pedig 17, és holtversenynél a több győzelem számít. Ráadásul az utolsó előtti fordulóban ETO-Vasast rendeznek, ahol valamelyik csapat biztosan szerez pontot, tehát abban sem bízhatunk, hogy mind az ETO, mind a Vasas kinullázza magát a továbbiakban.

Gratulálunk, srácok, gratulálnunk, kedves Honvéd, huszonhét (27!) fordulón át élt a matematikai remény. A másodosztályból az elsőbe. Mi ez, ha nem dicséretre, a klub történelméhez méltó cselekedet?

„Hivatalos: jövőre is másodosztály (legfeljebb)” bővebben