a lehető legmagasabb helyről hangzott el:
„Ezt a mondatot csak ideteszem minden kommentár nélkül, mert” bővebben„Szabad és kell politizálnia a sportújságírónak.”
Szöllősi György Tusványoson (via telex, 444)
Mastodon
mert célunk csak egy van
a lehető legmagasabb helyről hangzott el:
„Ezt a mondatot csak ideteszem minden kommentár nélkül, mert” bővebben„Szabad és kell politizálnia a sportújságírónak.”
Szöllősi György Tusványoson (via telex, 444)
Nyugi, még véletlenül sem Craiova miatt álltak ki mellettünk.
Általános célú nem értem poszt következik.
A Fradika, mint sportegyesület, tehát a birkózástól a trambulinig, az U2-től a seniorig, vagyis úgy általában az egész kötött egy szponzori szerződést a száz százalékban állami tulajdonú MVM-mel (Magyar Villamos Művek), és jut évi hatmillió euró támogatáshoz.
A támogatás forintban nagyjából 2 milliárdot jelent, ami például az MVM 2017-es nyereségének pontosan a fele. Az most mindegy, hogy állami cégként illene a nyereséget az államkasszába befizetni, mert lehet, hogy esetünkben pusztán az egyik zsebből a másikba pakolásról beszélhetünk, és akkor fogadjuk el, hogy így kevesebb a papírmunka.
Az MVM egyébként korábban is nyitott volt arra, hogy a társadalom számára nagyon fontos célokra nagyon sok pénzt áldozzon. Önként.