Mastodon

Napikispest 2021.12.08.

  • ennyit a Storckkal kapcsolatos pletykákról // a belga Genk edzője lett. (via NSO)

  • póló és pulcsi // a Honvédtól.
    • elképesztően menőn néznek ki // és van belőle Honvédos és Puskásos is. Tényleg csodálatos mindkettő!
    • az egyetlen bibi // amikor a pólót bemutató videó végén megjelenik a Szöllősi-féle licenckezelő cég logója, amiről egészen eddig a pillanatig elképzelhetetlennek tartottam (tartottuk?), hogy valaha feltűnjön Kispesten. Ha létezik a világban bibinek nevezhető dolog, akkor ez bizony az.
    • pedig // ha jól tudom, akkor – az UEFA állásfoglalása szerint – egyetlen játékos sem idegeníthető el a korábbi klubjától, vagyis a klub szabadon használhatja az arcmását, nevét, mindenfélét. De persze Magyarországon vagyunk és 2021-ben.
    • innentől // mindenkinek a saját döntése. Ahogy eddig is az volt.
    • az amúgy egészen humoros // hogy a másik bejelentett termék (a gyönyörű pulcsi) pont az, amiről maga Szöllősi retusáltatta le korábban a Bp. Honvéd feliratot.
“Napikispest 2021.12.08.” bővebben

A sportlap cikkének hangulata szerint nem csak Horváthra kaphatták meg a kilövési engedélyt

Nem az a meglepetés, hogy lehozták Michael Boris lehetséges érkezését (és esetleg Storckét), hanem az anyag egyéb részleteinek szövegezése. Már a második bekezdésben a következőt olvashatjuk:

Kérdés, hogy az esetleges edzőváltás bármiféle gondot is megold – a kispestiek (már nem is annyira) új vezetősége két és fél évvel ezelőtt érkezett a XIX. kerületi klubhoz, s immáron hatodik (!) alkalommal válthat edzőt…

Hoppáka. Még egy felkiáltójel is jutott a mondat közepébe.

“A sportlap cikkének hangulata szerint nem csak Horváthra kaphatták meg a kilövési engedélyt” bővebben

Egyre _erősebben pletyizik Storckot

Korábban is felmerült már edzőként, ugye, állítólag Feri kapott egy kétmeccses ultimátumot (hat pont!), amit, feltéve ha létezett, teljesített. Szóval, Storck nem lesz edző.

Viszont a pletyikből nem tűnt el a neve, újra és újra felbukkan, hetek óta sportigazgatói minőségben. Ma már az NS is lehozta.

“Egyre _erősebben pletyizik Storckot” bővebben

Inkább kiírom magamból előre, hiszen tudom, többen is rákérdeznek majd a jövő héten: mégis, mi a tosz van a Kispesttel?

Egyszerűen nem fogok irigykedve nézni egy három per hárommal nyitó Kisvárdára, sem a hatpontos Mezőkövesdre, vagy a tavalyi gólkirályt padoztató, látványos meccseket játszó Paksra. Kellemes színfoltok, semmi több.

A futballban egészen addig minden mulandó, amíg történeted nem lesz, saját narratívád, amit lehet mesélni, amibe lehet kapaszkodni. Pakson alakul valami, ebben a mezőnyben lassan történelmi csapatnak számítanak, szinte mindig összejön nekik a beszédtémaság. A Kisvárda és a Kövesd egyelőre mindegy, most átmenetileg jók, jónak tűnnek, de majd elmúlik. Nem mondom, hogy ellenszurkolójuk vagyok (pedig de, nagyonis), azonban bőven akad sztori a magyar foci mögött, és ezen a kicsi piacon egy újabb módszerváltás indokolatlan lenne.

“Inkább kiírom magamból előre, hiszen tudom, többen is rákérdeznek majd a jövő héten: mégis, mi a tosz van a Kispesttel?” bővebben

Koronanapló 11. nap

Hajnalban kelés, hülyebíró, Videoton.

Ma csak egy meccs lesz, mert valami iszonyatos fáradtság tört rám. Nem teljesen értem, hogy miért, de azt vettem észre, hogy egyre csak tolódnak el a napjaim hajnal felé.

Amíg normál eseten elég fél nyolckor kelnem reggelente, és az is szendvedős, mostanában magamtól pattanok ki az ágyból öt magasságában. A reggel tízes napindító meeting gyakorlatilag a nap közepe lett. Másnál is ennyire átalakult az üteme az évek alatt megszokott ébredésnek és alvásnak?

Most (délben) először érzem azt évek óta, hogy tudnék kicsit szunyókálni nap közben, viszont egytől megbeszélés, tehát nem tehetem. Talán majd utána. (Persze, hogy kettő és három közöttre jelentkezik be a futárcég az új székemmel.)

“Koronanapló 11. nap” bővebben

Olvasnivalók semmittevés idejére #01

Horváth Feri, Bernd Storck, labdabiztos, öregfiúk.

Nagyon sajnálom, hogy nincs már Labdabiztos. Éveken át pörgött ott az elitképzés, hogy legyünk páran, akik valóban helyén képesek kezelni a magyar futballt. Aztán ha vagyunk, és szétszóródunk, akkor terjesszük az igét: a magyar futball igazából jó, csak meg kell érteni a jóságának lényegét.

Egyébként ha mást nem, a bohócliga szavunkat ennek a blognak köszönhetjük.

Most, a semmiből beugorva, meglepetésre Futó Lada kitett egy posztot a zártkapus magyar bajnokságról, benne ilyen tételmondatokkal: Mikor mindenki azt mondta, hogy egész Európa leáll, mi magyarok csak annyit mondunk : “Fogd meg a söröm!”

“Olvasnivalók semmittevés idejére #01” bővebben

Napikispest 2017.10.17.

U19 Bajnokok Ligája, U20-as szabály, Hemiblog, Vincze 12 pontja, válogatott, Bölöni, kisszínes // van mára mindenféle jóság.

  • U19-es Bajnokok Ligája //
    • Sajnos egyik tévé sem közvetíti a meccset – derült ki a Honvéd sajtótájékoztatóján -, mert az UEFA csak csomagban értékesíti a sorozatot, darabonként nem.
    • Nem maradt más, mint ki kell jönni a Bozsikba szerdán, ötre.
    • Egyelőre (negyed tízkor) – a belépésre jogosult bérleteseket nem számolva – a tribün nagyjából felére ment el regisztrációs jegy, vagyis még van kb. 430 darab. Jó lenne, ha összejönnénk annyian, hogy a korzót is meg kelljen nyitni. frissítés // háromnegyed kettőkor már csak 310 az elérhető regisztrációs jegyek száma.
  • Hemingway #1 // itt a friss és ropogós Hemiblog, benne Vincze tizenkét pontjának elmaradhatatlan kritikája. Érdemes átrágni magunkat rajta, van pár korrekt meglátása az öregnek, bónusz úgy teszi helyre Vinczét (“Szerintem a szerzőnek fogalma sincs a valóságról.”), a Nemzeti Sport labdarúgás rovatának rovatvezetőjét, hogy még nekem is belepirul az arcom. (Apropos, az NS impresszumából mikor tűntek el a nevek?)
    • megjegyzésem // Vincze tényleg házhoz ment a pofonért.
  • Hemingway #2 // az M1 Ma este c. műsorában járt, ahol arról is beszélt, hogy jövőre, az első negyedévben készül el az akadémia, majd utána kezdik építeni az új Bozsikot, ami 2019 végére készül el.
    • megjegyzésem // továbbra sem látok ehhez kapcsolódó megemelt finanszírozást (kormány), sem közbeszerzést, se semmit, csak csendet.
  • fiatalszabály // a Honvédé a harmadik legtöbb U20-as játékperc (1115/2160, 51,6%) az NB I-ben, még úgy is, hogy idén a kettő helyett csak egy játékost használunk.
    • Érdekesség, hogy amíg tavaly több klub is nagyjából be tudta tartani a két U20-as játékosra vonatkozó ajánlást, addig idén ettől mindenki nagyon messze van. A rekorder és listavezető Haladásnál is csak 1793 (90,6%) perc jött össze, ami két teljes meccsnyi idővel marad el a lehetséges 1980-tól.
    • Ki lehet találni, hogy ki az utolsó 26 perccel (1,2%) a 2160-ból? Igen, ők. (via utanpotlassport.hu)
  • válogatott // ha minden igaz, délután lesz egy bizalmi szavazás Storckról az MLSZ elnökségében. Fura az egész, mert ugye Storck idő közben mindent behálózott a csápjaival, övé a szakmai irányítás, két tucatnál is több embere pedig mindenféle egyéb feladatokat lát el a videózástól az utánpótláscsapatok felkészítéséig. Ha a válogatott közvetlen irányítását el is vennék tőle, akkor is az egyik legerősebb ember maradna a szövetségben, az új kapitány pedig vagy a bábja (Lőw?, Szabics?), vagy egy karakán figura, akivel képtelen lesz együtt dolgozni (hahaha, akár Rossi?). Szép kilátások.
  • Mezőkövesd // Radványi Miklós out, Kuttor Kutya in.
  • kisszínes // a nogradfoci.hu-n jelent meg egy valóban formabontó és őszinte edzői nyilatkozat még a múlt héten. László Loránd, az Érsekvadkerttől a hosszabbításban kikapó Szécsény edzője mondta a következőket: – Úgy gondolom, minősíthetetlen, gusztustalan, fa***ó játékvezetés mellett, aki körívből ítél tizenegyest, mert szerintem annyi ereje nincs, hogy beszarjon (és még “finoman fogalmaztam”) sem érdemeltünk vereséget. További sok sikert a hazai csapatnak.
  • Bölöni László // ha van rá kapacitásod, és még nem unod a műfajt, akkor érdemes elolvasni a kapitánykeresés idején szinte kötelező jelleggel érkező hosszabb nyilatkozatát, amiben leszedi a keresztvizet a komplett magyar futballról, sportpolitikáról, játékosmentalitásról, tényleg mindenről. A fő témája a koncepciótlanság, és az állandósult építkezés, ami nem vezet sehova. (via NSO)
  • Gálhidi Gyuri // a Székelyudvarhely edzőjeként nyilatkozott az m4sport-nak.

Napikispest 2017.10.13.

  • Rossi nevét // bedobták, mint Storck lehetséges utódáét. Egyelőre persze még arról sincs szó, hogy a saját, családja és haverjai jogán az MLSZ-re polipként rátelepedő Storck menne, de ha igen, akkor Rossi, Paulo Sousa, Szabics Imre(!!!) meg ilyesmi nevek keringenek.
  • Andó-Szabó vezet szombaton // aminek persze nem örülünk, mert rettenetes a statisztikánk vele.
    • 2014.05.31. óta nem nyertünk olyan meccsen, ahol Andó-Szabó vezetett,
    • pedig tizenegyszer is próbálkoztunk. Öt döntetlen, hat vereség.
    • A legutóbbi is érdekes volt, mert akkor Debrecenben, a nyolcmeccses verségszériánkat szakítottuk meg a helyiek bajnokavatóján.
  • hahahaha // addig építettük a pályafűtéses stadionokat, hogy évről-évre hosszabb lett a téli szünet. Idén 77 nap lesz. (via 444)

Két twittben a válogatottról

Magyarország – Feröer 1-0

És a meccs után:

Itt lehet hőbörögni, hogy tőlünk csak Eppel fér a válogatott keretébe, de mit csináljunk, ha mi képtelenek vagyunk rosszak lenni?

Bezzeg, ha középcsapat lennénk!

Storck keretet hirdetett a lettek és a portugálok ellen:

  • Kapusok // Gulácsi Péter (RB Leipzig); Megyeri Balázs (Greuther Fürth); Kovácsik Ádám (Videoton FC)
  • Védők // Bese Barnabás (Le Havre); Botka Endre (Ferencváros); Fiola Attila (Videoton FC); Guzmics Richárd (Yanbian); Kádár Tamás (Dinamo Kijev); Hangya Szilveszter (Vasas); Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva); Pintér Ádám (Greuther Fürth)
  • Középpályások // Dzsudzsák Balázs (Al-Vahda); Elek Ákos (FK Almaty); Gera Zoltán (Ferencváros); Kleinheisler László (Asztana); Lovrencsics Gergő (Ferencváros); Márkvárt Dávid (Felcsút); Nagy Ádám (Bologna); Nagy Dániel (Újpest FC); Pátkai Máté (Videoton FC); Stieber Zoltán (DC United); Varga Roland (Ferencváros)
  • Támadók // Böde Dániel (Ferencváros); Eppel Márton (Budapest Honvéd); Priskin Tamás (Ferencváros); Szalai Ádám (Hoffenheim)

“Itt lehet hőbörögni, hogy tőlünk csak Eppel fér a válogatott keretébe, de mit csináljunk, ha mi képtelenek vagyunk rosszak lenni?” bővebben