Mastodon

Napikispest 2018.07.19.

  • semmi különösebb apropó // de a Facebookon, az emlékeim között előjött 2015 nyara, amikor visszatér a tábor. Tegnap volt ugyanis három éve annak, hogy Gyula góljával vertük az akkor címvédő Videotont.
    • Kemenes – Botka, Ignjatovic, Bobál, Baráth – Hidi, Kamber (Gazdag), Nagy Geri – Holender (Csábi), Gyula, Vécsei (Vernes) // padon: Horváth, Prosser, Lovric, Erdélyi;
    • tipikus Rossi-féle 4-3-3, három szűrővel, Vécseivel szélsőben, majd a 84. percben lőtt vezető gól után szinte azonnal csere, Holender helyett Csábi;
    • alig három éve és egy napja volt ez a meccs, mégse sokan maradtak mára a keretből: mindössze Baráth, Kamber, Gazdag, Nagy Geri, Holender, Horváth és Lovric;
  • Tonci “enyém a legjobb bal láb az országban” Kukoc // igen, ez a kijelentés elhangzott egy interjúban! (via Bors)
  • 2Rule @ Haladás // ma mutatják be (12:30, videó) a Hali új mezét, a Nemzeti Sportruházatot, a NER új pufidzsekijét.
    • a VAOL-on egyébként egy egészen komoly, ún. felsz*pó anyag is megjelent a választásról, bennen olyan csodálatos részletekkel, mint a: “versenyképes a legismertebb márkákkal” (bár eddig egy logón kívül semmit sem láttunk tőlük), vagy “száz százalékig magyar mezben (…) Magyar tervezők, magyar designerek, és részben magyar gyártók állítják elő a termékeket.” (ellentmondás),esetleg “A 2Rule tervezői készen álltak arra, hogy a „kinézettel” kapcsolatos elvárásainkat teljesítsék és emellett maguk is előálltak kreatív elképzelésekkel”. 
    • jujj, én már nagyon várom a debütöt!

“Napikispest 2018.07.19.” bővebben

Úgy néz ki megvan a kezdőnk az Európa-ligára

Bp. Honvéd – Zlaté Moravce 2-1

Az első félidőben már úgy álltunk fel, ahogy akár a szerdai mérkőzésen is játszhatunk a Rabotnicski ellen, bár elképzelhető, hogy lesz még egy-két változás az összeállításban.

mondta Supka a Zlaté Moravce ellen 2-1-re megnyert meccs után. Egyébként róluk van szó:

Gróf
Holender, Batik, Kamber, Skvorc, Uzoma
Gazdag, Vadócz, Pölöskei (Nagy G., 44.)
Danilo, Lukács

“Úgy néz ki megvan a kezdőnk az Európa-ligára” bővebben

Itt sírunk Lanza miatt, miközben Kukocot kétszer annyian követik instán!??!?!

Gondoltátok volna, hogy Kukoc a negyedik? Vajon miért? Ennyire népszerű az Instagram Bulgáriában és Horvátországban? Vagy ennyi embert hódított meg a külivel homályba küldött beadásaival?

(Lanza amúgy a 10.000 határán áll.)

Napikispest 2018.06.04.

  • RangAdó díjátadó //
    • NB I. legjobb játékosa // Lanzafame
    • NB I. gólkirálya // Lanzafame
    • NB I. legszebb gólja // Gazdag @ Balmazújváros
  • King @ MTK // bejelentették hivatalosan is.
  • Kabangu out // Dark az instagramon jelentette be, hogy távozik.
  • Kukoc // az megvolt, hogy az instagramja szerit (instapillanat!) az esküvőjén volt a Vasas elleni meccsünk idején? Az ellenféltől meg Benes, ezt ki is emelte a sportlap, szóval 1-1.
  • adósságspirál // nahát, nahát, tényleg vannak olyan klubok az NB I-ben, akiket kívülről kell finanszírozni, és állandó tőkebevonásra kényszerülnek? Az mfor anyaga erről szól.
  • Európa-liga // elméletileg június 20-án lesz a sorsolás, az első forduló pedig július 12. és 19. (via UEFA)
    • a döntő május 29-én az azerbajdzsáni Bakuban, szóval útlevelet mindenki csináltasson!
  • Diego // az év játékosa lett a francia kettőben, feljutottak, erre az Egyesült Arab Emirátusokba, az Al Dhafra FC-hez igazolt. Fura.
  • edzőkeringő //
    • Oenning out (Vasas)
    • Pintér out (Felcsút); sőt, itt Szalai Laci is távozott az akadémia éléről
  • játékoskeringő //
    • Uzoma // neve a csakfocihoz is eljutott, mint az egyik lehetséges igazolásunk. Állítólag, ahogy állítólag a Kövesd is keresi.

Napikispest 2018.05.28.

  • játékoskeringő //
    • Kukoc // a nyilvános Facebook-oldalára tette ki, hogy 2020-ig marad Kispesten. Gondolom fél+2 éves szerződést köthettünk vele a télen, és azóta meggyőzte a szakvezetést az alkalmasságáról.
  • jegy és bérletárak // 
    • kijöttek a jövő évi helyárak a Hungáriára, ami azt valószínűsíti, hogy költözünk. (Mondjuk a Bozsiknak még nincs búcsúmeccse meghirdetve, szóval annyira azért ne legyünk biztosak abba, hogy júliusban nem otthon kezdünk.)
    • szomorú hír, hogy drágulnak a jegyek. Az eddigi legolcsóbb 1300-as zsugából 1700 lesz, a 2000-es pedig 2500-ra emelkedik. Az éves bérletek ára 23.000 és 34.000 forint lesz, ami 17 bajnokira leosztva 1350 és 2000 forintot jelent, vagyis nagyjából a jelenlegi meccsnapi árat.
    • ha hozzátesszük, hogy a Hungárián egy sör 500 és 4 deci (125/deci), miközben nálunk 450 és 5 deci (90/deci), úgy nem nehéz megjósolni, hogy jelentősen drágább évek következnek, amíg felépítik az új Bozsikot.
    • a jegyárakkal részletesebben egy külön posztban foglalkozunk.

Nyomokban vállalható – és ez most elég jó

Tegnap eléggé alacsony elvárásokkal mentem ki a csodálatos márciusi decemberben a Bozsikba: csak legyen meg a három pont, a nézőtéren ne a semmire nem jó, ordenáré edző- és csapatgyalázás uralkodjon, és lássak valamit a tavalyi varázslatos csapatszellemből, egymásért küzdésből – legalább nyomokban. Az olyan úri huncutságok, mint a játék szépsége, gólarány-javítás, meseszép gólok – most teljesen hidegen hagytak. Ha ebből a kívánságkosaramból indulunk ki, a tegnap estével elégedett lehetek. “Nyomokban vállalható – és ez most elég jó” bővebben

Napikispest 2018.02.09.

  • Lanzafame 31 // szülinapot!
  • jegyek a Fradi ellen // hétfőre ígérték, péntek lett belőle: már kaphatók online. 2500 darabja és 996 darab van még (13:00-kor)
  • mezszámok // 
    • Kosút 61-est és valami egészen fura számmisztikát villantott;
    • Kukoc pedig nem meglepő módon egy 33-ast.

Napikispest 2018.02.02.

  • Tonci Kukoc // hosszabb interjú készült vele az NSO-ra.
  • Eppel Marci // a csakfoci úgy tudja, hogy az olasz kettes ajánlata 300 ezer euróról (mintegy 93 millió forintról) szólt. A Honvéd állítólag elfogadta ezt az összeget, csak Marci nem tudott megegyezni velük.
  • Tomas Kosút // a mai instapillanata alapján tegnap este Pozsonyban volt, jelentsen ez bármit. Lehet, hogy elköszöntünk tőle, lehet, csak hazament összepakolni Törökországra.
    • update // természetesen másfél évre írt alá Kispestre! (via honvedfc.hu)
  • Lukács Dániel // 2021.06.30-ig hosszabbított. (via honvedfc.hu)

Apró kommentár Marcihoz //

Az elmúlt meccsek alapján azt lehetett érezni, hogy Supka dobja a tőle megszokott 4-4-2-t, és ha elérhetőek, akkor Danilót, Eppelt és Lanzát egyszerre szeretné játszatni, valamiféle 4-2-3-1 csúcsdíszeként, az egyik szélen Banó-Szabóval. Ha Marci még a télen távozna, és kicsit mintha erről szólt volna a Balmaz elleni felkészülési, akkor persze jön a 4-4-2, a Banóval és Holenderrel megtámogatott Danilo-Lanza sor.

A kezdő minősége adott, a kérdés a cserék: Banó kvótafiatal (a helyére Tömösvári, Krisu és Májer van a keret közelében), tehát ha le kell hozni, akkor Lukáccsal már nem fog kockáztatni Supka egy másik cserében. Csatárposzton talán még ennél is nagyobb a gond, mert ott kész játékosként a szerencsétlen Kabangu a következő a sorban, akiről aztán tényleg nem értjük, hogy mit keres még Kispesten. Ergo, ha Supka elől szeretne cserélni, akkor játékrendszert is kénytelen váltani, mert Eppel távozása esetén nem maradna elég embere a kétcsatáros játékhoz. Sőt, Marci az egyetlen a keretben, akit jelenleg klasszikus középcsatárként tudunk használni.

Érdekesség, hogy 2016. január 5-én még Dark és Eppel is mint lehetséges érkező szerepelt egy napikispestünkben. Azóta Marci 56 NB I-es meccsen 29 gólt lőtt, Dark mutatója 12/2; egyéb hazai tétmeccsen: Marci 4/1, Dark 4/2 a kupában, valamint Dark 12/6 az NB III-ban. Fontos megjegyezni, hogy Dark az első tíz kispesti hónapjában egyáltalán nem lépett pályára, és a debütálása óta 28 meccsen kapott szerepet, amiből összesen hat tartott 90 percig – természetesen mind a fakóban.

Napikispest 2018.01.28.

  • Tonci Kukoc // 2020.06.30-ig aláírt.
  • Artjom Artjunin // nem kapott szerződést.
  • Honvéd-MFA // vs REAC 2-0
    • A héten a SZAC ellen több ismeretlen név is feltűnt a csapatban, azonban a klub azóta sem tartotta fontosnak, hogy akár csak keresztneveket eláruljon róluk. Nem úgy Kürti János fotós, akinek a galériájából(!!!) megtudhatjuk, hogy
    • Russel igazából(?) Russel Djenboo;
    • Dusan igazából Dusan Lalatovic (ha minden igaz, róla legalább van egy házalóvideó)
    • Tomori – ahogy mi is tippeltük – Tomori Zoltán kapus a Pénzügyőrtől;
    • Göbölyös igazából a Dorogra kölcsönadott Göblyös Dani;
    • az ötödik névről, Muszáról azonban még így sincs infó.
    • (Vasárnap reggel dél, de a szombat délelőtti meccsről még mindig semmi információ a Honvéd oldalán.) (Hétfő reggel, és még mindig semmi.)
  • kimaradók // Villám, Deák és Kabangu egyik csapatban sem játszott szombaton. Villám egyébkén a héten Gyirmóton volt próbajátékon.

Napikispest 2018.01.22.

  • próbajátékosok // az NSO úgy tudja, hogy Kukocot és Artjunint nézi meg még egyszer Supka, a többiektől pedig elköszöntünk. A szombaton szintén pályára lépő, korábbi saját nevelés, de azóta gyirmóti Horváth Csanádról egyelőre nem írtak semmit.
    • az NB I-es játékoskeringő aktuális állásáról itt írtunk.
    • update // távozott Csiki, Fábio és Milicevic, újabb kört kap Artjunin, Kukoc, és Májer is a felnőtteknél egyelőre. Horváth Csanádról itt sincs egy szó sem. (via honvedfc.hu)

“Napikispest 2018.01.22.” bővebben