Mastodon

Minden pillanatában értékelhetetlen dolgok történtek a pályán

Honvéd – Vasas 0-3

Sikerült valami egészen szánalmas teljesítményt nyújtani hétfő este. Lehet, hogy Csertői értékelni tudja az első húsz percet, és ziccerekről beszél, azonban ilyenkor jusson eszünkbe, hogy az egyik alkalommal (19. perc) Bobál az ötösön akkora luftot lőtt, hogy bedobás(!) lett végül a beadásból.

Eleve a meccsnek úgy mentünk neki, hogy Benczenleitner eltiltott, Futács sérült (hahahaha), Holman nincs, Kálnoki-Kist pedig valószínűleg kitették a keretből egy öltözői ügy miatt. Valójában közülük egyedül Benczenleitner tekinthető hiányzónak, azonban jól mutatja, hogy mennyire rövid a padunk, illetve milyen mentális állapotban lehetnek egyes játékosok, pláne ha csapatként akarunk rájuk gondolni.

Aztán játszottak egy meccset, ahol az első félidő végén mentek egy csúnya negyedórát kiállítással, három kapott góllal, téve mindezt a kispad asszisztálása mellett. A második félidő még akkor is értékelhetetlen, ha beleszaró Vasas miatt nem kaptunk újabb gólt.

Összeomlás, teljes összeomlás, és tök mindegy, hogy esetleg volt húsz jó percünk az elején, vagy sem, mert még ha igazságtalanság is ér a pályán, pillanatok alatt ki fog derülni, hogy az a húsz perc valójában mennyit ér. Esetünkben pont semmit, és felesleges kiindulni is belőle, hiszen láthattuk, hogy mi következik belőle.

Mint egy középkori gépezet, ahol az egész működésért egyetlen bütykös tengely volt a felelős, és amikor a bütyök letört, akkor a gépnek is vége lett. Egy dolgot tudott, az se volt valami bonyolult, és addig tudta, amíg minden alkatrésze a helyén volt.

“Minden pillanatában értékelhetetlen dolgok történtek a pályán” bővebben

Napikispest 2019.03.27.

Kukettó és a Nagypolitika // Kukoc beszólt a horvát államfőnek, hogy talán nem a focival és a focisikerekkel kéne elkenni az ország problémáit. A fene se gondolta volna, hogy a magyar bajnokság legjobb ballába egy ekkora Politikai Gondolkodó, aki nem csak a Kisvárdát kérdezi fel a küllőjével. (via csakfoci)

jegyek @ Mezőkövesd // szerda reggel van, és még mindig nem vásárolhatók meg elővételben (online) a szombati jegyek. Ráírunk a Kövesdre, hogy wtf?

  • update [9:55] // megtörtént
  • update [11:15] // válaszoltak, és már elérhetőek a jegyek online. (Sajnos honvédos klubkártys kell hozzá.)

kulturális ajánlónk: egy kiállítás // március 28. és augusztus 20. között tekinthető meg a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban Hemző Károly fotós kiállítása, mégpedig:

Egy kamarakiállítás keretében bemutatásra kerülnek Hemző Károly fotóművésznek a Hadtörténeti Múzeumban őrzött, a Honvéd Sportegyesület számára az 1950-es években készített felvételei. A Honvéd megalakulása után rövid idő alatt a magyar sport meghatározó egyesületévé vált. A fotókon megjelennek a korszak nagy sportolói atléták, sportlövők, tornászok és a kimagasló hírnevet szerzett labdarúgók. A fényképekhez kapcsolódva kiállításra kerülnek a honvéd sporthoz és az egyesület híres sportolóihoz köthető tárgyi emlékek is.

port.hu
“Napikispest 2019.03.27.” bővebben

Elmentem helyettetek megnézni a Puskás-kiállítást

Ha már az elmúlt hét nagy részét Kolozsvárott töltöttem, és pont ott járt, akkor csak beugrottam. Képek, kommentárral.

cof
Három vitrin híján ekkora volt a tárlat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bekérték Felcsútra a kiállítótér méreteit, és ahhoz mérten vittek relikviákat.

“Elmentem helyettetek megnézni a Puskás-kiállítást” bővebben