mert célunk csak egy van
Ennél stílszerűbben nem is térhetett volna vissza Kispestre a moralesi iskola, mint Újpesten, mint egy ilyen döntetlennel, Portilla csaknem félperces, kínosan hosszú cseréjével, Vidó fetrengéseivel, King cseréjével és fetrengéseivel, vagyis az idő újra taktikai elem lett nálunk. Mármint a holtidő.
Ezek után osztályozzatok. Nem lesz egyszerű.
Újabb eseménydús héten vagyunk túl. Kriszti megnyerte a ManOfTheMatch címet a múlt pénteki prodikciójával; szombattól ma reggelig folytatásos Cordella-show következett, a “hogy hozzuk el 0 forintból Alessandro Del Piero-t Kispestre” nép játék keretében. Aztán mialatt mi erről poszt, pro és kontra, addig a pofók nemzetközi igazgató igazolta jóhírét (szavát se higgyék), és atombiztosan leigazolta DelPipit – Indiába. Mi közben pedig arra kaphatjuk fel a fejünket, hogy itt a szombat Vignjeviccsel, aki tudjuk: sose viccsel… “Alex-álmok után vissza a földre, mert a Megyerin lóg majd bilibe a kéz” bővebben
máshogy nem nagyon van értelme ugyebár?
Én például nagyon szeretek érmes lenni. Mert az van, hogy baromira nem a klub, csapat, edző, tulaj a bronzos (ezüstös, aranyos), hanem én, a szurkoló is. Merthogy értem van az egész. Személyesen.
