Mastodon

Távolról indított, és sehová nem érkező poszt a Vasas elé

Vasas – Honvéd @ Fáy, 20h

Sok éves tapasztattal azt figyeltem meg, hogy kétféle nyaralás létezik: a pihenős, lazulós, és az intenzív, pörgő, élménygazdag. Esetleg valami vegyes típus, de az nagyon ritka.

Az előbbi előnye, hogy elmegy valahova az ember pár napra, majd valamivel később kipihenten, feltöltődve tér vissza a hétköznapjaiba. Hátránya, hogy a nyaralás alatt egyedül az idő telt, és többek nem, csak pihentebbek lettünk.

A másik nyaralástípus viszont szaladgálós, nyáron napszúrásgyanús, kissé kockázatos a nyitva tartások és hozzáférhetőségek miatt, azonban ha szerencsénk van, akkor a végén ugyan fáradtak leszünk, és valamikor ki kell pihennünk magát a nyaralást, azonban egyben jóval többek is.

„Távolról indított, és sehová nem érkező poszt a Vasas elé” bővebben

Napikispest 2022/08/10

sorsolás // az MLSZ nagy kegyesen tegnap végre hajlandó volt elárulni, hogy mikor játszunk a jövő héten, merthogy az ember nyáron még véletlenül se nyaralhasson.

Szóval, köszi, MLSZ, maradt két napom/napunk elintézni az utazást, szállást, miazmást, hogy Pakstól Vasasig eltölthessük a jól megérdemeltet. Baszki, de tényleg, legalább a nyári szünet idejére csinálnának rendes sorsolást, de nem, mert a szurkoló az utolsó, előbb alkalmazkodunk a tévéhez, Fradikához, Vidikéhez, mindenhez, mint hozzánk.

#meccsjátékosa vs Videoton // Szappanos, ki más?

„Napikispest 2022/08/10” bővebben

Napikispest 2022/07/20

Holender // iránt érdeklődik a Vasas egy szerbiai lap szerint. (via zte.hu/transfer)

  • az előző bajnokságban // 22 meccsen lépett pályára (3 gólt lőtt) a Partizanban, azonban a 22 meccse tiszta játékidőben, vagyis 90 percben számolva mindössze 8,3-at tesz ki. (via fbref)
  • ebben a szezonban // 2 meccsen kapott 8 percet.
  • ne szépítsük // hatalmas szégyen lenne nekünk, ha Hidi, Baráth, Ihrig-Farkas, Bobál Geri, Cipf és Vernes mellett egy újabb kispesti nevelés kerülne a Vasashoz. Holcsika ráadásul válogatott, magyar gólkirály, és egy európai csapatból igazolna haza. (Bár egyedül pofa és bőr dolgában nem áll sz*rul a klubház, azt pontosan tudjuk.)
  • update // az NSO-nak megerősítették a Vasastól, hogy tárgyalnak Holenderrel.
„Napikispest 2022/07/20” bővebben

Napikispest 2022/06/21

Baráth Botond // @ Vasas. (via vasasfc.hu)


🔴⚫️ A Kispest tábora búcsúzik két saját nevelésű bajnokától. Két kispestitől.

👏 Mint tudjátok, 👩‍🦲 Baráth Boti és 👱‍♂️ Nagy Geri nyártól máshol folytatja pályafutását. Mindketten több, mint tíz évet töltöttek Kispesten, sok feledhetetlen meccsen játszottak, csapatkapitányok, bajnokok🏆 voltak. Beírták magukat a közös történelmünkbe.

ℹ️ Június 25-én, szombaton 19 órától a Lipták Grund Pubba várjuk a srácokat, ahol neked is lehetőséged lesz elköszönni tőlük, beszélgetni velük, egy közös fotóra összeállni.

👏 Köszönünk mindent Boti, Geri!

🏛 Az esemény előtt és után mindenkit szívesen látunk a Kispesti Futball Házban is, ahol a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében egész estés nyitva tartással készülünk.

„Napikispest 2022/06/21” bővebben