Mastodon Mastodon

Tudom, hogy nehéz, de most megértőnek és türelmesnek kell lenni

Bp. Honvéd – MTK 0-0 (tizenegyesekkel: 5-4)

Nem tudok, és nem is akarok semmit sem írni a meccsről. Mindannyian láttuk, egyes pillanatait azóta próbáljuk értelmezni, és akkor mit mondjon a Mezőkövesd videóelemzője, akit szinte lehetetlen feladat elé állítottunk? A nyolcvanadik percben visszaváltani ötvédősre, csatárok nélkül, wtf? Ha a Haladás ellen a továbbjutás az edzőt igazolta, akkor tegnap is. Kupadöntő.

Beszéljünk inkább más témákról.

„Tudom, hogy nehéz, de most megértőnek és türelmesnek kell lenni” bővebben

Félkövérrel kiemeltem a lényeget a sportért felelős államititkár MTI-hez eljuttatott anyagából

Az MLSZ-re várunk, hogy végre mondjon valamit.

Hétfőtől (május 4. – vh) lépnek hatályba a sportrendezvényekkel és edzésekkel kapcsolatos intézkedések: a rendelet értemében sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között Magyarország egész területén megtartható, illetve megengedett a sportegyesületek által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel – tájékoztatta a sportért felelős államtitkár az MTI-t.

Szabó Tünde hozzátette, a rendelet alapján mind a versenyrendszerben szervezett, mind pedig a versenyrendszeren kívüli, tehát a szabadidős, illetve diáksport-rendezvények megtartása engedélyezett, amennyiben a szervezők biztosítani tudják, hogy arra zárt körülmények között, zárt létesítményben vagy nézők elől elzárható területen kerül sor, és arra nézők nem léphetnek be. Ez alapján tehát azon közterületen megszervezett sportrendezvények – például az utcai futóversenyek, kerékpárversenyek – megtartása nem engedélyezett, ahol nincs lehetőség a nézők kizárására.

Elmondta azt is, hogy a rendelet a sportrendezvényeken való részvételt csupán a nézők számára tiltja meg, azokon a sportrendezvény egyéb résztvevői, vagyis a sportolók mellett a sportszakemberek, így edzők, csapatvezetők, mérkőzésvezetők, versenybírók, sportegészségügyi szakemberek, valamint a doppingellenőrök, a biztonsági és a sportlétesítmény működtetéséért felelős szakmai személyzet, továbbá a sajtó képviselői ebben a minőségükben jelen lehetnek.

A hazai versenyrendszerek, bajnokságok, kupasorozatok újraindításáról, azok kereteiről és formájáról az egyes országos sportági szakszövetségek jogosultak dönteni.

(…)

(via MTI)

Kijött a kormányrendelet: lehet edzeni és zártkapus meccset rendezni

forrás: Magyar Közlöny 2020.04.30./96

Ha jól értem a 3. § (1) pontját, akkor szó sincs olyasmiről, hogy más szabályok vonatkoznának Budapestre és a vidékre, hanem május 4-től bármilyen edzés és nézők nélküli mérkőzés engedélyezett.

Innentől tehát az MLSZ-nél pattog a labda, hogy egyrészt a bajnokság folytatása mellett döntsön, másrészt, hogy mennyi időt hagy a csapatoknak a felkészülésre az első zártkapus fordulóig. Amennyiben tartják magukat egy korábbi vállalásukhoz, akkor a május negyedikét követő huszadik naphoz legközelebbi szerda vagy szombat lehet az újraindulás legkorábbi időpontja, vagyis: május 27., szerda.

Apró megjegyzés: az MLSZ a hivatkozott közleményében a következőképp fogalmaz: „a kormányrendelet megjelenésétől számított 20. napot követő első szerdától vagy szombattól”, vagyis ha mégis így számolnak, és nem a kormányrendeletben megjelölt első naptól, akkor akár május 23., szombat is lehet ez első forduló.

Napikispest 2019.03.18.

Filipes pletyka // először tegnap jött a hír, hogy Holender Svájcba, ahhoz a Luganóhoz igazolhat, ahol Vécsei is játszik. Ma már a csakfoci is lehozta.

edzőmeccs // ahogy az szokásos a válogatottas szünetben, ismét ezdőmeccst játszunk. Ezúttal a Győr melletti Lipóton fogadjuk az osztrák Mattersburgot pénteken délután háromkor, zárt kapuk mögött. (via honvedfc.hu)

osztályozókönyv // itt a hétvégi sorrend: Holender, N’Gog, Mezghrani, Lovric, Ben-Hatira. További részletek a szokott helyen: itt.

Nagyjából ez volt az elvárható (minimum)

Bp. Honvéd – FK Rabotnicki 4-0

A beharangozóban még azt írtam, hogy bár nem tudom hogyan lesz meg meg, de azért elvárom a két-háromgólos győzelmet, mert annyi legalább van a két csapat között. Persze, bele lehet, és kell is rúgni az igazoláspolitikánkba, mert egyszerűen nem létezhet olyan rózsaszín köd, ami kitakarná a gondokat, azonban ezt a Rabotnickit még a fakóval felhigítva is illenék kiejteni. Szóval lehetett reménykedni.

Őszintén, nem is értem azokat a felhangokat, akik egy szaftos kis kiesésről álmodoztak. Gondolom nem látták a kinti meccset, mert akkor nagyjából képben lettek volna az ellenfél játékerejével, valamint azzal az egyszerű ténnyel, hogy Budapesten legfejlebb meleg lesz, és közel sem elviselhetetlen forróság.

„Nagyjából ez volt az elvárható (minimum)” bővebben

A kerítés sem mindig átlátszó

Beitar Jerusalem – Bp. Honvéd 1-0 @ Telki, zárt kapuk

A legtisztább kilátás és egyben a legkényelmesebb belátás az edzőpálya sarkából, a hátsó kiskapun keresztülnézve érhető el. Ilyenkor a pálya mintegy kétharmada tárul a szemünk elé, ami elégséges lehet a brusztolós csapatok ellen, ahol a középpályák dominálnak, azonban elég rossz, ha a futballt véletlenül gólokra játszanák, mert egyik kapu sem látható ebből a szögből.

„A kerítés sem mindig átlátszó” bővebben

A kispesti duplagondol szerint duplapluszjó volt a hangulat, minden mást gondolni pedig gondolatbűn

Ne légy gondolatbűnöző!

Igen, ezzel az arcpirító mondattal sikerült lezárni a honvedfc.hu-n annak az MTK-Honvéd meccsnek a szöveges közvetítését, amelyik az Illovszky stadionban kezdődött, de már a Hidegkutiban fújták le. Ismételjük magunkban:

érdemes kijárni felkészülési mérkőzésekre,
érdemes kijárni felkészülési mérkőzésekre,
érdemes kijárni felkészülési mérkőzésekre,
érdemes kijárni felkészülési mérkőzésekre,
érdemes kijárni felkészülési mérkőzésekre

Vagy inkább ne.

„A kispesti duplagondol szerint duplapluszjó volt a hangulat, minden mást gondolni pedig gondolatbűn” bővebben

Ha 2018-ban szerda délben meg szeretnél nézni egy edzőmeccset, akkor jobb ha hozol magaddal létrát

Futballvalóság, Magyarország.

A Honvéd – Balmazújváros mérkőzés nézőszáma: legfeljebb egy tucat.

  • 1 fő létrán,
  • 1 fő egy személygépjármű tetején,
  • 1 fő a virágárusbódék mögötti fákon,
  • pár fő az utca egyéb helyeiről, de aki késett, vagy kicsit alacsonyabb volt, az legfeljebb a falat bámulhatta.

„Ha 2018-ban szerda délben meg szeretnél nézni egy edzőmeccset, akkor jobb ha hozol magaddal létrát” bővebben

Figyelem, olyan kőkemény demagógiával szállunk bele páros lábbal a klubba, hogy már féltávnál elnézést kérünk és visszaszívjuk az egészet

Ilyen a minőségi, nívódíjas magyar blogolás.

A Bozsik Stadion nézőszáma dinamikus növekedésnek indult az utóbbi három szezonban, ami a csapat teljesítményének, a klub játékosokra és marketingre vonatkozó stratégiájának és a szurkolókkal való viszonya megreformálásának is köszönhető. A Budapest Honvéd FC egy tudatos építkezési folyamatot kezdett meg évekkel ezelőtt, amiből akkor még nem sokat láthattak a szurkolók, de a mai eredményesség alapjait már évekkel ezelőtt lefektette az egyesület egy komplex terv formájában, amelynek az egyik legfontosabb eleme utánpótlása fejlesztésre vonatkozott. (honvedfc.hu, 2017.10.02.)

Eltelt két és fél hónap, és lássuk, mi lett a dinamikus növekedésből, a komplex tervből, vagyis a szurkolókkal való viszony megreformálásásából. Igen, az: zártkapus meccsek sorozata.

„Figyelem, olyan kőkemény demagógiával szállunk bele páros lábbal a klubba, hogy már féltávnál elnézést kérünk és visszaszívjuk az egészet” bővebben

Napikispest 2018.01.29.

  • felkészülési @ Hungária // ugyan csak február 3-án lesz a meccs, de az MTK már kitette a legfontosabb információkat:
    • ingyenes belépés;
    • a vendégszektorba a BKV-pálya felőli kapunál lehet majd belépni;
    • lesz büfé a vendégben! (az MTK-nál a sör Arany Ászok, 4 deci és 500 forint!);
    • kezdés: 11:00, kapunyitás: 10:00; addig pedig úgyis Netovább.
    • (Amúgy mennyire abszurd már, hogy milyen hercehurca megy a téli felkészülésik körül. Ahogy az sem normális, hogy zártkapu, úgy az se legyen már normális, hogy egy héttel korábban szólni kell, nyugi, nem lesz zártkapu.)
  • ZÁRTKAPU // hogy ne maradjunk ki belőle. Szerda 11:30 és Zodony utca helyett szerda 13:00 és a Bozsik füves edzőpályája lett a Honvéd-Balmazújváros új helye. Természetesen zárt kapukkal, mert nincs lelátó. (via honvedfc.hu)
  • Honvéd-MFA // felkerült végre a szombati meccs adatlapja:
    • Berla – Erdélyi, Bodrogi, Russel Djenboo, Gergényi, – Stoiacovici, Lalatovic, Király Á., – Bíró Á., Hegedűs M., Herjeczki // cserék: Tomori, Nemes, Göblyös, Gyöngyösi, Kovács N., Mussa
    • Lalatovic és Russel Djemboo tehát valóban létezik, Tomori: kapus, Göbölyös: Göblyös, egyedül a múltkor még Muszának írt Mussa a kérdés. Persze azon túl, hogy ők kicsodák amúgy és mit keresnek Kispesten?